Napi tőzsdei kitekintő – A Remetehegyi és Nagy gondozásában
Izgalmas nap előtt állunk
Bár hétvégére megállt a kereskedés, a világ azonban nem így érdekes fejleményekkel indítjuk a hetet. A Fitch négy ausztrál bankot tett negatív figyelőlistára, ám a legtöbb szem ma az EU csúcstalálkozóra szegeződik.
A görögök már a találkozó elkezdése előtt felhívták a figyelmet, hogy a vártnál (még mindig) nagyobb segélycsomagra lenne szükség, míg ezzel szemben a hétvégén a világhálón egy olyan hír is körözött, miszerint a lehető legszigorúbbra kívánja fogni Németország a görög fiskális politika ellenőrzését.
Emellett újabb súlyos kérdés, hogy a németek megszavazzák e az európai mentőalap feltőkésítését és állandó finanszírozását, ugyanis több európai banknak a továbbiakban is ezen lélegeztető gépre lenne szüksége (a vélemény forrása: Moody’s).
Így hát fundamentális csavarokban gazdag napunk lehet, melyet tovább színesit, hogy Sarkozy bejelentette a 0,1%-os franciaországi tranzakciós adót.
Mindeközben az arany visszatesztelte egy korábbi csúcsát és nagy az esély hogy itt maradunk a környéken, amíg az Uniós csúcson nincs érdemi hír.
| (Klikk a képre a nagyobb méretért, forrás: Erste Trader |
A DAX ráfordult a korrekció útjára, 1%os mínuszban nyitott ki a határidő ma reggel, mint az az alábbi képen is látható, támaszunk a két kitörési szint lehet, valamint a 100 órás mozgóátlag. Szép lehetőség adódik a gap stratégiára ám ehhez kell a csúcstalálkozó jó hangulata is.
| (Klikk a képre a nagyobb méretért, forrás: Erste Trader) |
További fontos fundamentumokat képeznek a 14:30-as USA hírek, melyek összességében pozitív felhanggal várhatók.
A hazai piacon a DAX-hoz hasonlóan kis visszaadást várunk az OTP-ben, ám az elmúlt napokban olyan rallyt produkált hazai blue chipünk, amit Sebastian Loeb is megirigyelne egy hegyi szerpentinen, így gyakorlatilag elmondhatjuk, hogy szinte bármi megtörténhet.
A nyersanyagpiacon a platina tartja szép emelekdő trendjét a napos charton, bár kis visszaadás itt is bekövetkezhet, ám ez nem több mint egy újabb jó beszállási lehetőség longra az 1674-es célárig.
Összegezve:
Minden az EU csúcstól függ, ha nem történik érdemi előrelépés lefordulunk, ha történik előrehaladás akkor visszatérhet az emelkedő trend.
Érdekli az elemzési módszer, amit alkalmazunk? Szeretne többet megtudni a tradelésről és a tőzsde alapjairól? Esetleg már haladó, de szeretné tovább csiszolni technikai repertoárját? Itt az alkalom: jelentkezzen februári trader kurzusunkra a oletics.zoltan@remnagy.hu -n, vagy a 06-70-775-6843-as telefonszámon.
Oletics Zoltán
hírek innen, onnan
Az amerikaiak Iránból hazafelé megállnak Kubánál?
Az Egyesült Államok vádat emelt a volt kubai elnök, Raúl Castro ellen. A helyzet azóta is fokozódik – de vajon lesz-e háború a...
Új hírek érkeztek a székesfehérvári kollégium ötödik emeletéről kizuhant diákról
A fiú ismerősei elmondták, mit láttak rajta.
Majdnem áthajtottak egy földön fekvő motoroson az M7-es autópályán
Épphogy kikerülték a sérültet, majd továbbhajtottak.
Röpködtek a százmilliók, mintegy 1,6 milliárd forintot osztott szét a választások előtti napokban a Szerencsejáték Zrt. leányvállalata
A választások előtti napokban százmilliós támogatói szerződéseket kötött az állami szerencsejáték szervező, szinte minden kontraktus...
A zseniális felvétel, ami tökéletesen megmutatja, hogyan „billeg” a Föld a Nap körül
Egy fotós három éven át minden nap ugyanabban az időpontban és ugyanarról a helyről készített képet a Napról, a végeredmény pedig...
Rendkívüli bejelentést tett tegnap este Tarr Zoltán – A döntés hosszú időre meghatározhatja a magyar média jövőjét
Tarr Zoltán kulturális miniszter Facebook-bejegyzésben jelentette be, hogy Grósz Juditot bízza meg a közmédia körüli feladatok...
Leváltották a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökét
Igazi veterán távozott: Gaál Szabolcs Barna 16 éve vezette a hivatalt, bár a nyilvánosság előtt alig szólalt meg.
Már kutatják Sulyok Tamás utódját, egy felmérésben Bárándy Péter neve is megjelent
Bárándy Péter neve is megjelent államfő-jelöltként egy közvélemény-kutatásban – vette észre a Népszava. A volt igazságügyi...
Bőség! Egy különleges csillagállásnak köszönhetően ennek a három csillagjegynek szerencsés időszak következik
Készüljön fel, mert 2026. június 9-én valami igazán különleges történik az égen: elérkezik a Vénusz és a Jupiter együttállása! Ez...
A modern európai ember undorodott a neandervölgyiek egyik kedvenc ételétől, és ezt ma is magunkban hordozzuk
A modern emberek és a neandervölgyiek között számos különbség van, nemcsak fizikálisan, hanem táplálkozás szempontjából is, aminek...
Álomfizetésről mondott le Orbán Anita a külügy kedvéért
Leadta vagyonnyilatkozatát Orbán Anita külügyminiszter, amely részletes betekintést nyújt a politikus ingatlanvagyonába, korábbi...
Fillérekbe kerül, mégis aranyat ér: ez az olcsó szobanövény megtisztítja a levegőt és elnyeli a port
Nem minden szobanövény csupán dekoráció: vannak olyan fajták, amelyek a lakás levegőjére is kedvező hatással lehetnek. Az egyik...
Sport
El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki
Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen
A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.
Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t
Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.
Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár
A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Olaszországba igazolt a magyar bajnok ETO FC játékosa
Esélyt kaphat a Serie A-ban.
Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
Óriási közlést tett 10 perce Magyar Péter. Ez sok embert mélyen érint
Hatalmas fordulat következik be.
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták
A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners
15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott
A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.
Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön
Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
Személyesen Orbán támadta, most figyelmezteti a befektetőket: a piac hisz Magyar Péternek, de most már tettekre van szükség
A NER már nincs velünk, Németh Dávid és a K&H viszont nagyon is. A szakértővel a magyar euró, a forint-rali, és az állampapírpiac jövője is terítékre került.
Napelemből építik a kerítést, mert olcsóbb, mint a fa
Új trendet teremtett a globális túlkínálat.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
A 68 éves nő frizurája előtte-utána képeken: ezerszer fiatalosabb lett a rövid fazonnal
Évtizedeket letagadhatna új hajkoronájával.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


