Nagyon gyorsan elhelyezkednek a frissdiplomások
Meglepően gyors munkába állás, a kapcsolati tőke használata és stabil munkaviszony - többek között ezek jellemzik a magyar frissdiplomások elhelyezkedését a munkaerőpiacon az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által végzett felmérés szerint.
A Diplomás pályakövetés 2009-2010 elnevezésű kutatási program keretében csaknem ötezer, 2007-ben végzett hallgatót kérdeztek meg a diplomázásuk óta eltelt időszakról, egészen pontosan arról, hogy azóta hogyan alakult karrierjük, pályájuk.
A felvi.hu honlapon publikált összegzés kitér arra, hogy a munkaügyi statisztikák alapján az elmúlt években romlott a frissdiplomások foglalkoztatási helyzete, azonban a tömeges diplomás munkanélküliségről szóló rémhíreknek ellentmondani látszik, hogy a végzetteknek mindössze 1,9 százaléka nem talált munkát 2007-es diplomázása óta folyamatos munkakeresés ellenére sem.
A megkérdezett végzettek negyven százaléka már munkában állt oklevele átvételekor, több mint fele (53,5 százaléka) pedig a diploma megszerzése után keresett és talált is állást. Ez utóbbi csoport tagjai átlagosan 3,56 hónapot töltöttek munkakereséssel, ennyi tehát az az idő, ami a diplomázás és az állásszerzés között átlagosan eltelt.
A kutatás során a végzettek körében mért 135 ezer forintos nettó havi átlagkereset lényegében megfelel a KSH által nemzetgazdasági szinten regisztrált átlagos fizetésnek. A statisztikai hivatal azonban egyaránt figyelembe vette a fizikai és szellemi foglalkozásúak adatait, míg az Educatio kutatása csak a frissen végzett szellemi foglalkozásúak bérét tartalmazta. Ezt figyelembe véve a szakemberek szerint elmondható, hogy a frissdiplomások keresete ugyan még elmarad a hasonló pozícióban lévők - de nem pályakezdők - bérétől, de már jobban keresnek a fizikai dolgozóknál.
A felmérés során kiderült, hogy az elhelyezkedett diplomások munkájuk szakmai, tartalmi részével elégedettek, a fizetéssel kapcsolatban azonban már kevésbé pozitív a véleményük. Főként a pedagógiai, orvos- és egészségtudományi, természet- és társadalomtudományi szakmák végzettjei érzik kevésnek a bérüket.
Szakmák szerint vizsgálva a jövedelmükkel legelégedetlenebb orvosi és pedagógiai terület képviselői voltak azok, akik munkájuk szakmai, tartalmi feltételeire a legmagasabb pontszámot adták. Az informatikai és jogi területeken végzettek a leginkább kiegyensúlyozottak ebben a kérdésben, hiszen ők mind anyagilag, mind szakmailag az átlagnál elégedettebbnek bizonyultak. Az is megfigyelhető volt, hogy a gazdaságtudományi terület diplomásai annak ellenére, hogy ők a legelégedettebbek a fizetésükkel, szakmailag találnak kivetnivalók a munkájukban. A természet- és a társadalomtudomány területeiről kikerülők azonban mindkét szempontot alulértékelték, a végzettek saját bevallása szerint az alacsony béreket csak kis mértékben kompenzálja a munka szépsége.
A diplomázás utáni első munkahely megszerzésében a személyes kapcsolat szerepe meglepően erősnek bizonyult. A végzés után állást kereső frissdiplomások egyharmada ismerős ajánlása révén szerzett munkát. A munkakeresés formális útjai közül az álláshirdetés 28,4, a munkaközvetítő cég pedig 3,9 százalékuknak segített.
A felsőoktatási intézmények szerepe az első munkahely megtalálásában csekély - a friss diplomával rendelkezők körében összesen 6,9 százalékban járultak hozzá valamilyen módon (akár karrier irodák, tanári ajánlások, akár intézményi kapcsolatok révén) az első, diplomához kötött, állás megszerzéséhez.
Az adatokból az is kiderült, hogy a diplomát szerző fiatalok jelentős részének már volt valamilyen munkatapasztalata, amikor átvette oklevelét, 40 százalékuk konkrétan dolgozott is államvizsgája időszakában.
Forrás:privatbankar.hu
hírek innen, onnan
Így lesz a teraszból vagy erkélyből tökéletes hely meccsnézéshez a foci-vb alatt
Adunk néhány tippet a napokon belül kezdődő futball-világbajnokság előtt azzal kapcsolatban, ha felturbóznád az otthoni meccsnézés...
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
One man show
A folyamatos élő közvetítések kavalkádja, a kommentált várbéli vagy városi séta nem csupán hirtelen rögtönzés, hanem tudatos és...
Zelenszkij szerint a Putyin körüli embereknek csak a fele folytatná a háborút, a többiek nem
Az ukrán elnök szerint Oroszország napról napra egyre inkább elveszíti a kezdeményező szerepet, az orosz elnök körüli gazdasági...
Halálra gázolta a rendőrt, mégis tovább furikázhatott három hónapig: csak most vették el a férfi jogosítványát
Csaknem három hónappal azután, hogy Veszprém mellett halálra gázolták a rendőrt, aki a társával egy elpusztult vadat akart levinni az...
Trumpot kifütyülték az NBA-döntőben, cserébe bealudt
Donald Trump történelmet írt az NBA-döntőn, de a New York-i közönség nem ünnepelte: hangos füttykoncert fogadta a Madison Square...
Vádat emeltek az Integritás Hatóság elnöke ellen, feleségét felfüggesztett börtönre ítélnék
Biró Ferenc Pált hivatali visszaéléssel, közokirat-hamisítással és különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel...
Nyugdíjhelyzet: az új kormány tervezett intézkedései segíthetnek, de az alapproblémát nem orvosolják
A magyar nyugdíjak leszakadóban a bérektől, a régiótól, elszegényedés vár a nyugdíjasokra.
Adósságcsúcson a magyar lakosság
Bár a magyar háztartások banki hiteltartozása elérte a soha nem látott 13 500 milliárd forintos rekordösszeget, a Magyar Nemzeti Bank...
Kétsebességűvé vált a magyar lakáspiac: erre sokan nem számítottak
Májusban már nemcsak lassult az áremelkedés üteme, hanem Budapesten immár a második egymást követő hónapban csökkentek a lakásárak.
Megszólalt Trump az iráni konfliktusról: napokon belül megszülethet a megállapodás?
Donald Trump az iráni konfliktus miatt kialakult feszült helyzet ellenére bizakodóan nyilatkozott a Teheránnal zajló tárgyalásokról.
Rettegnek a fonyódiak: hazatérhet szülővárosába Molnár Csilla gyilkosságért életfogytiglanra ítélt testvére
Rabolni akart, de a nő védekezett.
Sport
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét
Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.
Bulvár
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
Itt vesznek most nyaralót az élelmes magyarok: akár egy autó árából is kijön
Nem mutat biztató képet a beinduló szezon előtt a hazai nyaralóingatlanok piaca, mivel a legfontosabb üdülőövezetek igencsak eltérő képet mutattak az elmúlt években. A megtorpanás hátterében részben az áremelked
Kiderült, ki vezetheti a Magyar Nemzeti Bank ügyeit vizsgáló bizottságot
Emellett még három vezető személyét fedték fel.
blogmorzsák
Cikázó gondolatok, poros beatek
Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


