Ezt olvasta már?


Most úgy tűnik, nem lesz forró a tavasz

Bár most éppen mínuszok vannak, mégis olyan érzésünk lehet, hogy a politika belezúdul a mindennapjainkba. Főképp választási időszakokban: áprilisban országgyűlési, várhatóan jövő májusban európai parlamenti, majd 2019-ben önkormányzati választások lesznek. Kákai László politológussal beszélgettünk.

Dr. Kákai László szerint a következő országgyűlési választások igazi tétje, hogy a Fidesz újra kétharmadot szerez-e vagy csak sima többséget. A pécsi politológus szerint az ellenzéki pártok harcias kommunikációja a kormány leváltására összefogás nélkül egyelőre csak „leányálom”, miközben inkább az körvonalazódik, hogy ezek a pártok inkább a saját képviselői mandátumaikra és pozícióikra hajtanak.
A baloldalon ugyanakkor a következő választás sok mindent eldönthet, így például azt, hogy ki lehet a baloldal integráló ereje. De ugyanilyen fontos az is, milyen stratégiával vágnak neki az áprilisi választásoknak: külön vagy egyeztetve! Ha az utóbbi, akkor az ellenzéki pártok jelöltjeinek koordinált visszaléptetéseivel, esetleges közös listával, akár megszoríthatnák a kormánypártokat vagy még nyerhetnének is. De mindenképpen szorosabbá tehetnék a választást!
A politológus szerint a hazai civil szervezetek még nem annyira erősek és szervezettek, hogy számottevően bele tudjanak szólni a politikába.

Dr. Kákai László egyetemi tanár, a PTE Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok tanszékének vezetője. Politológus és szociológus. Tagja a Magyar Közgazdasági Társaságnak, a Magyar Politikatudományi Társaságnak, valamint a Magyar Tudományos Akadémiának.
Disszertációjának a címe Pártok és civil szervezetek a helyi önkormányzatokban. Kutatási területe: Politikai kultúra, civil társadalom, pártok és civil szervezetek, helyi politika.

NLCS
Foró: Arnaud Jaegers on Unsplash







0
0
0

hírek innen, onnan

Az AI-laborok tesztjei valódi rendszereket törtek fel – ki fizet a kárért?

Az autonóm hackelés a laboratóriumi próbákon már nem mindig maradt a kijelölt hálózaton: az OpenAI...

Lebuktatták Mészáros Lőrincet, aki Monte-Carlóban ácsorgott, de mire hazaért, az M6-os is elúszott

Egy 444-es olvasó augusztus 11-én belebotlott Mészáros Lőrincbe a monacói éjszakában, a La Môme étterem...

Édes a szőlő, mégsem biztos, hogy szüretelhető – négy jel együtt ad biztosabb választ

Sokan azt hiszik, hogy elég, ha a szőlő édes, ám a tökéletes szüret időpontját több tényező együttesen határozza meg. Mire figyelj...

Kinek nem szabad almaecetet innia? Azonnal hagyd abba, ha ezt tapasztalod!

Ijesztő dolog derült ki a népszerű reggeli csodaszerről.

Több mint 200 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett június eleje óta

Eddig 209 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett a június elején közzétett nyilvános felhívás alapján kiválasztott kiegészítő...

Pócs János: Lebukott a kormány – Magyar Péter alsónadrágjával foglalkozott a fideszes képviselő

Pócs János egy Facebook-videóban Magyar Péter júliusi törökországi nyaralását és alsónadrágját emelte be a Duna...

Pokoli tűzvész tombol Horvátországban: 19 embert kellett ellátni, a haditengerészet hajója is készenlétben állt

Hatalmas erdőtűz csapott le az Omiš környéki településekre. A lángok a házakat is elérték, több mint száz embert evakuáltak,...

Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése

Távol maradtak az ellenzéki pártok vezetői szombaton a paksi munkálatoktól, ahol délelőtt a bárkák irányított süllyesztését...

Mi történik a Földdel? Feltűnően sok erős földrengés történt a napfogyatkozás óta

Indonéziában pusztító, 7,7-es földrengés történt, Spanyolországban épületek rongálódtak meg, miközben világszerte megszaporodtak az...

Újabb elképesztő leletre bukkantak az alacsony vízállású Dunában

Az alacsony Duna újabb különleges leletet hozott felszínre: egy több tízezer éves állat medencecsontja kerülhetett elő a folyóból.

Videó: 16 órát kapaszkodott egy felborult jet-skibe egy apa és két kisfia Thaiföldön

A francia család Ko Szamujnál került bajba, miután a bérelt vízi járművük motorja az erős hullámzásban leállt. A vízimentőket a...

0

Sport

Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája

Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.

Óriási fordulat Szoboszlaiéknál: Jeff Bezos milliárdokat tett le az asztalra a Liverpoolért

Páratlan milliárdoskonzorcium vásárolta be magát az angol gigászba: a Facebook-társalapító és az Amazon vezére is csatlakozott. Mutatjuk, mit jelent a rekordüzlet a csapat jövőjére nézve!

Csodagyerekért tett ajánlatot a Ferencváros, már el is fogadták az

Legalábbis egy bolíviai újságíró ezt állítja.

Káosz a barátságos meccsen: az egyik csapat levonult a tizenegyesrúgásoknál, a másik üres kapura lőtte a tizenegyest

Gondolhatnánk, hogy valahol Dél-Amerika eldugott részén történt, de nem, két európai csapat meccse zárult így.

Neymar olyan gólpasszt adott, amilyet csak a legnagyobbak tudnak

A Santosban még mindig képes villogni Neymar.

3000 milliárd forintos hírt kapott Szoboszlai Dominik, lesz mit a tejbe aprítani

Az angol sajtó szerint az Amazon alapítója és társai nagyjából 30 százalékos tulajdont vettek meg a Fenwaytől.

Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga

A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.

Milák Kristóf újabb zseniális versenyzéssel rukkolt elő az Európa-bajnokságon

Egyéni csúccsal vétette észre magát a magyar klasszis.

A Real Madrid is le akarja igazolni az FC Barcelona kiszemeltjét

Az Atlético Madrid lehet a két nagy kakaskodásának a nyertese.

0
0

Bulvár

Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első leváltott minisztériumi vezető

Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első személyi csere: lecserélték a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnökét. Részletek a tárca furcsa magyarázatáról!

Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai

Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz

Pokoli hetek várnak 1,5 millió magyarra: erre jobb, ha mindenki időben felkészül

A parlagfűszezon már elkezdődött Magyarországon, a pollenkoncentráció pedig több helyen elérte a tüneteket okozó szintet.

Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki

A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.

Pénzügyi életveszélyben az emberek – Nagyon sokan súlyosan megbánták, hogy a közösségi médiából kértek gazdasági tanácsot

Egy brit felmérés szerint a közösségi médiából pénzügyi tanácsot szerzők jelentős része veszteséget szenvedett, miközben a mesterséges intelligenciát is egyre többen használják pénzügyi kérdésekben.

A 90-es években még minden háztartásban ott volt ez a tárgy: ma már az se használja, aki még nem dobta ki

Sokaknak természetes volt, másoknak luxus, de mára teljesen megy ki a divatból.

„Egy napot sem bírnék ki már élve a fogházban” - Börtönbe kell mennie a Kósa Lajost ismét feljelentő csengeri örökösnőnek

Nyolc év után idén júniusban végérvényesen lezárult a csengeri örökösnő szövevényes ügye, akit most hosszú idő után jogerősen is elítéltek – tudta meg a Blikk. Az első fokon hét év börtönt kapott asszon

Elsüllyedt a luxusjacht, amit néhány napja vett át a tulajdonosa

Videón is látható az oldalára dőlt, közel 3 milliárd forint értékű hajó

Nincs mérlegelés: Ha egy transz diák azt kéri, el kell távolítani korábbi nevét és képmását a tablóról

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szerint egyértelmű a helyzet.

Klausmann Viktor 3. gyereke anyjával is szakított: 60 évesen így él a Szerencsekerék sztárja

Klausmann Viktor három gyermek büszke édesapja, legkisebb gyereke négyéves.

0