Ezt olvasta már?

0

Méhpusztulást okozó betegség elleni készítmény fejlesztésére nyert támogatást egy pécsi cég

Több mint 120 millió forint támogatást nyert a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól (NKFIH) egy, a mézelő méhek pusztulását okozó betegség ellen, környezetbarát készítmény fejlesztésére az Enviroinvest Zrt., a projekt teljes összege 173,47 millió forint - közölte a pécsi cég.


hirdetés

Közleményük szerint a 2022 decemberéig tartó projekt során egy, a méheket sújtó bakteriális megbetegedés, a nyúlós költésrothadás elleni szert fejlesztenek. A fertőzés megállításához jelenleg fel kell égetni a kaptárakat, ami súlyos anyagi károkat okoz a méhészeknek. Az új szer hatásosságát fertőzött kaptárakban tesztelik majd, és terveik szerint a készítmény bioméhészetekben is alkalmazható lesz.

A készítménynek köszönhetően, amelyet az Európai Unió (EU) országaiba is szeretnének exportálni, várakozásaik szerint a cég árbevétele a következő 3-5 évben mintegy 20 százalékkal nő majd. A kft. tavalyi árbevétele 358,4 millió forint, míg az azt megelőző évben 278 millió forint volt. Adózott eredményük 2019-ben 18,7 millió forintot, 2018-ban pedig 10,1 millió forintot tett ki.

Bár nem vállalták új munkahelyek teremtését, azonban a projekt végrehajtása során várhatóan két, magasan képzett biológust alkalmaznak majd. Jelenleg 29 munkavállalójuk van - tették hozzá.

A 2010-ben alakult Enviroinvest Zrt. székhelye és biotechnológiai kutatóintézete Pécsett, elektronikai hulladékbontó üzemük pedig Dunavecsén található - írta az Enviroinvest Zrt.

A cégnek három - biotechnológiai, környezetvédelmi és elektronikai hulladékfeldolgozási - üzletága van. A biotechnológiai szegmens további biológiai növényvédő szerek fejlesztését tervezi, illetve befektetőkkel létrehoztak egy startup céget, amely az egyik ilyen terméküket Indiában és Vietnámban készül piacra dobni.








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Lengyel bevándorlókból Hollywood úttörői – 5 dolog, amit nem tudtál a ma 101 éves Warner Brosról

Harry Potter, Mátrix, A szárnyas fejvadász, Eredet, Bolondos Dallamok, Hazárd megye lordjai, Nagymenők, Jóbarátok, Vészhelyzet – napestig...

Szikora Róbert szerint a sátán akarata a háború, mert az jó üzlet

Szikora Róbert egy interjúban beszélt a háborúkhoz fűződő viszonyáról, érzéseiről.  Szikora Róbert nemrég videóinterjút adott,...

Vigyázzanak az M5-ösön Lajosmizsénél.

A Szeged felé vezető oldalon volt karambol.

Amióta ezt a módszert kipróbáltam, csak úgy ragyognak az orchideáim

Olyan hatása lett, hogy én is azonnal kipróbáltam ezt a filléres trükköt!

Félelmetes szupercella alakult ki a Velencei-tó felett: „Azt a k**va életbe”

A Viharvadászoknak egy tubát is sikerült „elejteniük”.

Csirkés szendvics és shake is lesz a Szoboszlai kedvenceiből összerakott McDonald's-menüben

De miért adja az arcát egy élsportoló gyorskajához? A válogatott csapatkapitánya elmagyarázta.

0

Sport

Megrázó részletek: mentővel akarták hazahozni a Spanyolországban elhunyt magyar sportvezetőt

Gyászolják a családtagok, a barátok, a sport kedvelői Kalmár Árpádot, aki csütörtökön hunyt el Spanyolországban. A legendás karatemester felépülésében az utolsó pillanatig bíztak, remélték, hogy hazatérhet,

Egy erősen vitatható büntetőből szerzett góllal kapott ki a magyar válogatott

A magyar női válogatott Azerbajdzsán és Törökország után Svájc otthonában játszotta harmadik mérkőzését az Európa-bajnoki selejtező sorozat B ligájában. A […] A Egy erősen vitatható büntetőből szerzett g

Világ szégyene: a Barcelona színeire festett géppel kellett a BL-döntőre utazniuk a Real Madrid drukkereinek -...

Kellemetlen meglepetésben volt részük a Londonba induló madridi fanatikusoknak.

Egygólos vereség Svájcban

A magyar női labdarúgó-válogatott szoros mérkőzésen 2-1-re kikapott pénteken a svájci csapattól Bielben az Európa-bajnoki selejtező B ligájának 3. fordulójában.

Meghalt a legendás raliversenyző fia

A nyolcszoros vb-győztes Sébastien Ogier karrierjében is nagy szerepet játszott.

Az összes légióst és több magyar játékost is elküldött az NB I kiesője

A csapat kapitánya a szakmai munkából is kiveszi a részét.

A csoportelső is legyűrte a magyar válogatottat az Eb-selejtezőn

A magyar női labdarúgó-válogatott 2-1-re kikapott a csoportelső Svájc ellen az Európa-bajnoki selejtezőn.

Ez nem fantasy futball, hanem a valóság: NB I-be jutott a Kispest és a Pécs

Budapest Honvéd és PMFC. Két tradicionális klub, amelyeknek minden képzeletet alulmúlóan sikerült a szezonja az NB II-ben. A fővárosi csapat […] A Ez nem fantasy futball, hanem a valóság: NB I-be jutott a Kispest és

Három piros lap, tizenegyespárbaj, elképesztő kupadöntőt buktak el Cristiano Ronaldóék

Az al-Hilal nyerte a Szaúdi Király Kupát, miután 1-1-es döntetlen után tizenegyespárbajban 7-5-re győzte le az al-Nasszrt.

Új remény Michael Schumacher családjának: visszatér a legenda.

A német sportsajtó már tényként közli a Forma-1-es idény eddigi legnagyobb hírét.

A Milák-rejtély kirakósának újabb darabja kerül a helyére

Monacóban edző nélküli Eb-főpróbát tart a Bp. Honvéd olimpiai bajnoka.

0

Bulvár

Fekete péntek: Tompos Kátya és Szentesi Éva után a 75 éves Reviczky Gábor: Kórházba került a rákbeteg színész

Minden bizonnyal az év legsötétebb péntekét éljük ma meg; reggel jött a tragikus hír, miszerint 41 évesen elhunyt rákban Tompos Kátya, továbbá hogy Szentesi Éva írónőnél újabb daganatot találtak. Most mint kid

Havas Henrik a köztévé választási vitájáról: A 11 jelölt úgy állt ott a Várkert Bazárban, mintha a kivégzésükr...

Vitaértékelő posztjában Havas azt is megjegyezte, hogy miután a macskájuk meglátta Németh Balázst a képernyőn, elrohant és azóta sem látták.

Várkonyi Andrea megszólalt a Tompos Kátya kezelésére küldött pénzről

Jelentős összegről van szó, sajnos a színésznőn már nem tudtak segíteni a jóakarók.

Félelmetes dolgot vettek észre a budapesti járókelők egy fán: lazán megoldotta a helyzetet a magyar rendőr

Óriási méhkast találtak a budapesti utcán, gyors segítségre volt szükség.

Mennyien támogatják Magyar Péter pártját? Ez a szám alaposan meg fog lepni, ezt hozták ki a közvéleménykutatók

Kijöttek a mérések, amelyek megmutatják, hogy a biztos szavazók körében hány százalékon áll a pártok támogatottsága.

Ledobta az atomot a Pfizer, csodálatos hírt közöltek

A Pfizer pénteken bejelentette, a tüdőrák egy előrehaladott formájára kifejlesztett gyógyszere, a Lorbrena, ígéretes hosszú távú eredményeket mutatott egy késői stádiumú vizsgálatban. 

Márki-Zay Péter olyan cifrát mondott a köztévés vitán, amire mindenki felkapta a fejét, még ő is nevetett rajt...

A műsorvezetők is meglepődtek, erre valószínűleg nem számított senki a stúdióban.

Betiltották a népszerű bugyit 3 országban - Meglepő oka van a döntésnek

Az egyik legnépszerűbb fehérnemű kerül le a polcokról három országban nyártól. Meglepő okból tiltották be ezt a bugyit.

Megrázó részletek: mentővel akarták hazahozni a Spanyolországban elhunyt magyar sportvezetőt

Gyászolják a családtagok, a barátok, a sport kedvelői Kalmár Árpádot, aki csütörtökön hunyt el Spanyolországban. A legendás karatemester felépülésében az utolsó pillanatig bíztak, remélték, hogy hazatérhet,

Brutális időjárás csap le ránk szombaton, kiadták a figyelmeztetést

Pénteken Délnyugat-Dunántúlon, szombaton az ország északkeleti felében kell hevesebb zivatarok kialakulására számítani, derül ki a HungaroMet Zrt. figyelmeztető előrejelzéséből.

0