Megújul a százharminc éves Kiskörei Tisza-híd
Megújul a 130 éves kiskörei Tisza-híd a MÁV Zrt. és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. együttműködésének keretében.
A közúti és vasúti átkelő felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárás megindítását Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója és Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója jelentette be kedden Abádszalókon.
Dávid Ilona a sajtótájékoztatón elmondta: a Kál-Kápolna-Kisújszállás vasútvonalon a vasúti, valamint Heves és Pusztataskony között a közúti forgalmat bonyolító, regionális jelentőségű vasúti és közúti híd műszaki állapota miatt a felújítás már elkerülhetetlen. A felújítási munkálatok várhatóan 2018 júniusában teljes vágány- és útzár mellett kezdődnek meg és a tervek szerint 5 hónapon át tartanak. A közösségi közlekedés biztosításáról a terelőút kijelöléséről folynak az egyeztetések az érintett társaságok és az illetékes minisztérium bevonásával - mondta. A felújítás költségét a MÁV Zrt. és a a Magyar Közút Nonprofit Zrt. saját forrásból biztosítja - mondta Dávid Ilona. A beruházás összegét a közbeszerzési eljárás nyertesének kihirdetésekor közlik. A korszerűsítés eredményeként megszűnik a vasúti forgalomban bevezetett 20 kilométer per órás sebességkorlátozás, a megengedett sebesség óránként 40 kikométerre változik - fűzte hozzá. A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója kitért arra is, hogy a Tisza felett átívelő, váltakozó irányú forgalmat bonyolító hídon jelenleg 6 vonatpár közlekedik, amelyen naponta 400-500 ember utazik főként munkába, iskolába. A hídon át közlekedő járatokon a Tisza-tóhoz érkező nyaralók is előszeretettel utaznak, ezért turisztikai szempontból is fontos a vasúti átkelő - tájékoztatott. Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta:a híd közúthálózatban betöltött szerepe és fontossága megkérdőjelezhetetlen, ugyanis Szolnok és Tiszafüred-Poroszló között nincs más közúti átkelési lehetőség. A beruházás azért is indokolt, hogy a gépjárművel közlekedők a következő évtizedekben is biztonságosan használhassák a műtárgyat - közölte. Szabó Zsolt, a Heves megyei fideszes országgyűlési képviselő a közlekedés minőségét az életminőség egyik legfontosabb tartópillérének nevezte. Mint mondta: bízik abban, hogy a fejlesztés egy hosszú út állomása, amely szavai szerint a 2010 utáni gazdaságpolitika és valamennyi állampolgár közös sikere. Fazekas Sándor, Abádszalók fideszes országgyűlési képviselője elmondta: a Kiskörei Tisza-híd az egyetlen olyan folyami híd az országban, amely közös vasúti-közúti pályán vegyes forgalmat bonyolít le. Szólt arról, hogy az 584 méter hosszú híd a harmadik leghosszabb vasúti híd Magyarországon a 2001-ben épült Nagyrákosi völgyhíd és az Újpesti vasúti híd után. A sajtótájékoztatón kiosztott sajtóanyag szerint az eredetileg fa szerkezetű, 780 méteres hidat 1887-ben avatták fel, és az első és a második világháborúban is megrongálódott. Az eredetileg vasúti pályás híd 1958-ban váltakozó irányú közúti forgalmat biztosító hídelemmel bővült. A hídon utoljára 1972 és 1976 között végeztek szerkezeti felújításokat. A korábbi átépítések következtében a híd hossza 589 méterre rövidült. Az idős hídszerkezetben olyan előrehaladott korróziós folyamatok alakultak ki, amelyek a vasúti forgalom esetében 2007. október 1-jétől 18 tonnás tengelyterhelés- és 20 kilométer per órás sebességkorlátozás bevezetését indokolták.
hírek innen, onnan
Nemzeti konzultáció új köntösben: érkezik a társadalmi párbeszédek közös fóruma
Szintlépés: jövő héten indul a kormány sokak által várt, új információs platformja, a Közhang, ahol mindenki elmondhatja a...
Családállítás menete: kevesen tudják, hogyan zajlik valójában, pedig sokan kíváncsiak rá – vannak-e veszélyei?
Figyelem, nem elismert terápiás módszer!
Felére csökkenhet a szállítási idő, ha Kínából rendelsz
Felére csökkenhet a Kína és Európa közötti tengeri szállítás ideje egy új hajózási útvonalnak köszönhetően. A Sea Legend kínai...
Két kisgyerekkel sodródott a nyílt tengeren: 16 órás rémálom lett a nyaralásból
Több mint 16 órát töltött a tengeren egy francia apa két kisfiával, miután felborult a jetskijük Thaiföldön. Mindhármukat élve...
Gerendai Károly kimondta, hogyan tovább a Szigettel
A Sziget alapítója a rendezvény szombati zárónapján az MTI-nek beszélt arról, hogy az idei év vízválasztó volt, a látogatószám...
Csőtörés miatt nincs ivóvíz Pátyon
Ugyan nem ilyen súlyosan, de több települést is érint a meghibásodás. Pátyon várhatóan a kora délutáni órákra állhat helyre az...
Súlyos csúszás jöhet a Nők 40-nél, erre mindenki figyeljen
A Nők 40 kedvezményes nyugdíjánál az egyik leggyakoribb tévedés, hogy valaki egyszerűen összeadja az összes szolgálati idejét, majd...
Veszélyben a Balaton: pusztulás szélére került az ország kincse
Vészharangot kongatnak a kutatók.
Így él most a 60 éves Klausmann Viktor: három anyukától, három gyermeke van, akik nagyon szeretik egymást
A Szerencsekerék egykori műsorvezetője, Klausmann Viktor annak idején tudatosan hagyta maga mögött a televíziózást – a domonyvölgyi...
Íme az Irigy Hónaljmirigy sztárjának sármos, felnőtt fia: brit elitegyetemen szerzett diplomát
Varga Győző fia arra az elitegyetemre járt, ahova Stephen Hawking, III. Károly, vagy éppen Emma Thompson.
Bulgária az egyetlen uniós állam, amelyiknek javul a napraforgótermése
A műholdas becslés szerint Bulgária az egyetlen uniós tagállam, ahol a tavalyinál jobb hozama lehet a napraforgónak.
A leander még egyszer virágba borulhat, ha most jól nyúlsz hozzá
Ha most visszavágod az elnyílt leandert, megfelelően öntözöd és táplálod, még egyszer csodás virágzással hálálhatja meg. Légy...
Sport
Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája
Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.
Itt a vége, ez a súlyos sérülés véget vethet Böde Dániel pályafutásának
A legújabb hírek szerint műtét vár a korábbi magyar válogatott támadóra, már az utódja is megvan.
Kylian Mbappé olyan nyilatkozatott tett, hogy csak pislognak a Real Madrid szurkolói
A francia érzi, hogy gesztusokat kell gyakorolnia.
Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga
A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.
Kirobbanó formában a magyar klasszisok: Milák 50 gyorson, Kós 200 vegyesen tündökölt
Figyeljünk az 1500 gyorsra és a 200 pillangóra is!
Milák Kristóf újabb zseniális versenyzéssel rukkolt elő az Európa-bajnokságon
Egyéni csúccsal vétette észre magát a magyar klasszis.
A szakértő szerint szemérmetlen csalással fosztották meg a magyar gyaloglót az Eb-éremtől
Válságban van a szakág.
Alexis Mac Allister apja elszólta magát: itt játszik a fia a következő szezonban
Az elmúlt hetekben komoly találgatások jelentek meg Alexis Mac Allister körül, ezekről a Sportposzt is írt. A Liverpool argentin középpályását többek között a Manchester Cityvel és a Real Madriddal is összefügg
Kós Hubert óriásit csatázott a franciák sztárjával, de végül a másik magyar ért oda a dobogóra
Bob Bowman tanítványai összecsaptak a vízben.
Egy bírói döntés miatt az utolsó kilométeren bukta el az Eb-érmet a magyar atléta
Nagyon sokáig úgy tűnt, meglesz az érem, a legvégén azonban megbüntették a magyar atlétát.
Bődületes világcsúcs a magyaros döntőben, Sárkány Zalán országos rekorddal ezüstérmes
Betlehem Dávid a hatodik helyen zárt 1500-on.
Hányt és összeesett meccs közben minden idők legeredményesebb teniszezője
Minden idők legeredményesebb férfi teniszezője nagyon szenvedett.
Bulvár
Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai
Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz
Fontos tudni, hogy augusztus 25-én hajnali 1 órától Magyarországon nem használhatjuk az OTP számos funkcióját
A bank tájékoztatása szerint fejlesztési munkálatok miatt mintegy másfél óráig nem lesz elérhető a kártyás fizetési rendszer.
Kiderült, ki vezetné a vagyonvisszaszerzési hivatalt – NER-es védői megbízásokat utasított vissza
Francsics Imre a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöki posztjára jelentkezett, és a meglévő nyomozati...
Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki
A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.
Takács Péter ex-államtitkár átáll a Tiszához? Magyar Pétert Jézus Krisztushoz hasonlította
Könnyen lehet, hogy a volt egészségügyi államtitkát beszáll Magyar Péter rajongói közé. Vagy az év trollkodását követte el?
Tóth Máté Paksról üzent Magyar Péternek – szerinte 42 milliárdba került a késlekedés
A Mi Hazánk energiajogásza nem jutott be a paksi bejárásra, ezért a helyszín közeléből intézett kemény üzenetet a miniszterelnökhöz.
Mindig ugyanabból a bögréből iszod a kávédat? A pszichológia szerint ezt árulja el rólad
Ha reggelente szinte automatikusan ugyanazt a bögrét veszed elő a kávédhoz, lehet, hogy nem pusztán megszokásról van szó.
Rendkívüli! Felfüggeszthetik a palackvisszaváltást
A budapesti palackgyűjtés sokak számára megélhetési forrássá vált, így bár az eldobált göngyöleg eltűnt az utcákról, a jelenség súlyos köztisztasági problémákat váltott ki.
Egy argentin turista megkóstolta végre a magyar rántott húst a Balatonnál
Ilyen véleménnyel van a magyar rántott húsról egy argentin, akiknél egészen másképp készül el a fogás.
Hatalmasat kaszálhatsz, ha itt vettél lakást: 69 százalékkal többet érhet, mint 5 éve
Aki 2021 második felében Budapest helyett Érden vett lakást, öt év alatt nagyobb nyereséget könyvelhetett el, miközben csaknem 10 millió forinttal kevesebbet kellett befektetnie.
Utasok szorultak az éjjel felborult busz alá – számos halálos áldozata van az M3-ason történt tömegszerencsétlenségnek
Vasárnap 1 óra körül történt a baleset. A sztrádát lezárták.
Országosan ismert színésznő, mégis kiköltöztetik a lakásából 84 évesen: a barátai segítenek Fodor Zsókának
Fodor Zsóka szeptemberben abba a lakásba költözik, amit az egyik barátja segítségével talált.
blogmorzsák
Ennyit nyer a gyerek, ha nem autóval jár suliba
Egy közel 20 ezres dán kutatás megmutatta, mi történik a figyelemmel reggeli mozgás után.
A földalatti iskolák
Parasto Hakim hős, és egy szabad Afganisztánban szobrot kell majd neki állítani Kabul főterén.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


