Megölte a lányát, bántalmazta az unokáját, majd felgyújtotta a házat
Vádemelést javasol a Budapesti Rendőr-főkapitányság az ellen az 51 éves férfi ellen, aki tavaly augusztusban a főváros III. kerületében bántalmazta lányát és ötéves unokáját, majd felgyújtotta otthonukat - jelentette be Szigeti József, a BRFK Életvédelmi Osztályának vezetője csütörtökön.
Az alezredes a sajtótájékoztatón ismertette: a tűz során a 31 éves nő életét vesztette, 5 éves kislánya 12 százalékban első- és másodfokú égési sérüléseket szenvedett, ám őt kimentették a tűzből a közeli iroda munkatársai.
A gyanúsított korábban elismerte a nyomozóknak, hogy többször bántalmazta lányát és az eljárásban az is kiderült, hogy az ötéves gyereknek is lekevert egy pofont, ám azt tagadta a férfi, hogy a tüzet ő okozta volna. A nyomozók szerint azonban bizonyítottá vált, hogy az ittas férfi felgyújtotta a lakást.
A tűz átterjedt a házra, a közeli iroda munkatársai értesítették a tűzoltókat, de az ötéves kislányt még az ő kiérkezésük előtt kimentették a lakásból.
Szigeti József elmondta: több külsérelmi nyom volt az áldozaton, az orrán és az arcán, néhány fogát kitörték, és bizonyítottá vált, hogy a bántalmazás következtében elvesztette eszméletét. Apja ekkor gyújtotta rá a fekhelyét, szakértő szerint nyílt lángot használva, de égésgyorsítót nem.
Az MTI kérdésére az alezredes elmondta: a férfit több tanú is látta tüzet megelőzően távozni a Tímár utcai házból, így jutottak el a gyanúsítotthoz. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a bántalmazás okára nem derült fény, de a férfi többször is bántotta lányát. A nyomozás során az ötéves kislányt is meghallgatták, aki szakértő szerint életszerűen adta elő, mi történt.

- A csapatépítés nem javítja a munkát
- Hány ember élt eddig a földön?
- Nemzetközi egyházi konferencia a szexuális bűncselekmények ellen
- Dermesztő éjszakák követik a havazást, hófúvást
- Mai névnapok és eredetük
- Késnek a vonatok több vonalon a hideg miatt
- Budapest Airport: megkezdődött a talpra állás
- Megnyílt a Foodapest és az UKBA szakkiállítás
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért


