Megmarad az üdülési csekk
Megmarad az üdülési csekk, de felhasználási körét felülvizsgálja a kormány - mondta Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az MTI-nek.
Megerősítette: szeptember végéig összesen hatvankét közalapítvány, a nemzeti üdülési alapítvány mellett többek között a holokauszt emlékközpont, a mozgókép közalapítvány tevékenységét is átvizsgálja a kabinet.
Az összes tárca - a saját területén belül - átnézi azt, hogyan lehetne az alapítványokat egyrészt célszerűen összevonni, másrészt hogyan lehetne azokat hatékonyabban, olcsóbban működtetni - emelte ki.
Mint mondta, a szociális államtitkárság, a hozzá tartozó alapítványok ügyében, szeptember közepéig dolgozza ki javaslatát a kormány számára.
Az államtitkár tájékoztatása szerint felülvizsgálják egyebek közt a Demokrácia Központ Közalapítvány, az Emberi Jogok Magyar Központja Közalapítvány, a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány, a Gandhi Közalapítvány, a Hajléktalanokért Közalapítvány, a Határon Túli Magyar Oktatásért Apáczai Közalapítvány, a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány, a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány, a Magyar Mozgókép Közalapítvány, a Magyar Kultúra Alapítvány, a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány, a Puskás Tivadar Közalapítvány, a Magyar-Amerikai Fulbright Alapítvány, valamint a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) tevékenységét.
Soltész Miklós a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kapcsán fontosnak nevezte az alapítvány azon intézkedését, mely szerint üdülési csekkhez juthatnak - pályázati úton - az alacsony jövedelmű nyugdíjasok, a fogyatékossággal élők, a legalább két gyermeket nevelő munkavállalók és a szakiskolai tanulók.
Problematikusnak nevezte azonban azt, hogy az MNÜA - szerződéssel - két televíziónak is adott nagyobb összeget arra, hogy népszerűsítse az üdülési csekket. Hozzátette: a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal együtt vizsgálja, hogy az MNÜA miért gondolta azt, négymilliárd forintért egy külön televíziót kell létrehoznia közpénzből.
Feltette a kérdést: a többségében állami tulajdonú üdülési alapítvány a négymilliárd forintot miért nem a közszolgálati televízióknak adta, miért akart külön televíziót létrehozni?
Közölte: az MNÜA kuratóriumában a szakszervezetek többsége nem szavazta meg a televízió létrehozására vonatkozó tervet.
Az MTI birtokába került a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány Kuratóriuma június 28-i határozata, mely szerint a kuratórium hozzájárul a Hazai Turizmus Zrt. megalapításához. A határozatban az is szerepel, hogy a kuratórium felhatalmazza az elnököt arra, hogy a Hazai Turizmus Zrt. működését érintő kérdésekben a "kuratórium jóváhagyása nélkül" jogosult dönteni. (A Hazai Turizmus Zrt. tévéműsorok gyártásával és sugárzásával, világháló-portál szolgáltatással foglalkozott volna.)
Soltész Miklós közölte: az MNÜA átalakítása során a szakszervezetek nem szorulnak ki az alapítvány működéséből. A kormány nem folytatja azt a gyakorlatot, hogy politikai haszonszerzésre használja fel a szakszervezeteket - jelentette ki.
A kormány vizsgálni fogja az üdülési csekk felhasználásának körét is, tehát azt, hogy a csekk segíti-e például a kis- és középvállalkozások, valamint a falusi vendéglátók munkáját.
Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy egyre többen használják az üdülési csekket utazásra, véleménye szerint azonban üdülésre és üdüléshez kapcsolódó étkeztetésre kellene inkább felhasználni e lehetőséget.
Az üdülési csekk további sorsát a szakmai szervezetekkel, a szakszervezetekkel együtt alakítja ki a Fidesz-KDNP turizmussal foglalkozó munkacsoportja, valamint a kormány - mondta.
Soltész Miklós közölte: a közeljövőben megjelenik az a kormányrendelet is, mely a családok támogatásáról szóló törvényhez kapcsolódóan szabályozza annak végrehajtását.
A szociális államtitkár mintaértékűnek nevezte azt, hogy a balatonőszödi kormányüdülőt az idei nyáron nem a kormánytagok használják, hanem az az árvízkárosult gyerekek kikapcsolódását szolgálja.
MTI
hírek innen, onnan
Autóba rejtett bomba végzett egy orosz tábornokkal Moszkva mellett
Damir Davidov a hadsereg nehézfegyver- és lőszerszállításaiért volt felelős.
Takács Péter szerint Győrfi Pál leváltása a politikai bosszúhadjárat része
A volt egészségügyi államtitkár a közösségi oldalán bírálta Győrfi Pál leváltását. A 22 éve hivatalban lévő szóvivő helyét...
Egyetlen kanál ebből a konyhai alapanyagból a cserépbe, és valóságos csodát látsz majd a leandereiden
Csodát tesz a kerti virágaiddal és gyakorlatilag semmibe nem kerül: ez az értéktelennek tartott konyhai maradék a legtöbb háztartásban a...
Donald Trump nem blöffölt, megindult az amerikai megtorlás Irán ellen
A tűzszünet ismét veszélybe került.
Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás
Az államfő kényszerhelyzetbe került.
Hallottál már a thalasszofóbiáról? Az irracionális félelem nyáron fokozódik, és sokan némán szenvednek tőle
Szakértők egy láthatatlan fóbiára hívják fel a figyelmet, amely szorongást, de akár pánikrohamot is okozhat. A érintettek kerülnek...
Riasztás: ha ebben a 3 vármegyében élsz mindent zárj be, mert rendkívüli ami bekövetkezik
Most érkezett a legújabb előrejelzés, az egész országban kemény időre kell készülni.
Húzd ki őket most azonnal. Ezreket vett ki a zsebedből ez az 5 háztartási gép, amíg aludtál
A készenléti üzemmód és az üresjárati veszteség észrevétlenül pörgeti a villanyórát a sötétben. Megmutatjuk, melyik az az öt...
Mindenki a falakat figyeli, pedig máshol tér vissza az állatminta: ez lesz a lakberendezés legváratlanabb trendje
Évekig úgy tűnt, hogy az állatminta lassan kikopik az otthonokból, vagy legalábbis a merészebb dekorőrültek kedvencének marad meg. Most...
Százmilliárdokat kaszáltak a magyarok a tőzsdén
Az áprilisi parlamenti választás a magyarok vagyonában is látványos változást eredményezett. Egy hónap alatt több mint 8 százalékkal...
Hatalmas viharok érkeznek, az egész országra figyelmeztetést adtak ki: térképen a részletek
Bár a hőségnek még nincs vége, enyhén lehűl a levegő szerdán, mivel többfelé heves zivatarokra kell számítani. A meteorológiai...
Hegedűs Zsolt Győrfi Pál menesztéséről: A régi kommunikációs kultúra elfáradt és elhasználódott
Az egészségügyi miniszter a közösségi oldalán értékelte Győrfi Pál szóvivői leváltását. Szerinte a váltás nem személycsere,...
Sport
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kamera a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók
Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van
Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?
A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.
Bulvár
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Ruszin-Szendi Romulusz szerint a leköszönt honvédelmi vezetés levendulába áztatott törölközőt kért a szállodától az EU-csúcsra
Kérték, hogy a törölköző megfelelően legyen „aromaterápiásítva”.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.
A 90-es évek imádott magyar énekesnője volt, az alkoholl tönkretette: a hangszálai is rámentek
Czerovszky Heni kálváriája akkor kezdődött, amikor kis mennyiségű alkoholfogyasztás után is kórházba került.
A közeledő brutális vihar miatt több vármegyére is elsőfokú riasztást adtak ki
Jelentős időjárás-változásra kell felkészülni az ország nagy részén, ugyanis kedden egy erős hidegfront éri el Magyarországot, amely heves zivatarokat, viharos széllökéseket és intenzív csapadékot hozhat. A A k
Magyar Péter is felült a nyuszimotorra, alaposan kiosztotta volt barátját a Parlamentben
Magyarország miniszterelnöke semmirekellő, naplopó tolvajokról beszélt, régen volt már ilyen dühös.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


