Ezt olvasta már?


Megkezdte infrastrukturális fejlesztéseit az Ökumenikus Segélyszervezet

Megkezdte infrastrukturális fejlesztéseit az Ökumenikus Segélyszervezet, a 2020 júniusáig tartó, 650 millió forint összértékű beruházás részeként lerakták egy új raktárbázis alapkövét a Somogy megyei Kastélyosdombón szerdán.

Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója az esemény sajtótájékoztatóján elmondta, az európai uniós és hazai forrásból finanszírozott projekt négy helyszínt érint: Kastélyosdombón a raktárbázison kívül 30 férőhelyes "Esélytábort" hoznak létre hátrányos helyzetű gyerekeknek egy régi magtár felújításával, Vizsolyban közösségi térnek otthont adó ingatlant modernizálnak, Miskolcon közösségi pont és raktár, Debrecenben szintén raktár és új szociális fejlesztő központ épül.

A fejlesztéssel nő a karitatív szervezet ellátási területe, hatékonyabban, gyorsabban tudják segíteni a hátrányos helyzetű családokat, gyerekeket, katasztrófák károsultjait - jegyezte meg.

Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár kiemelte: a mostani európai uniós költségvetési időszakban Magyarországon kilenc karitatív szervezet 4,5 milliárd forint értékben, legalább 40 helyszínen valósít meg különböző beruházásokat, amelyek unós viszonylatban példátlanul széles körűek és sokrétűek.

E fejlesztéseknek az az alapelve, hogy a karitatív szervezetek az egész országot lefedjék, a segítségnyújtás helyszínei a megfelelő járművekkel, felszereléssel könnyen elérhetők legyenek - tette hozzá.

Az államtitkár szólt arról,hogy a karitatív szervezetek többsége az elmúlt három évben nemcsak belföldön és a határ mentén segített és segít "valóban bajba jutott és nem egy teljesen más kultúrát ránk erőltetni akaró" embereken, hanem partnerek közel-keleti, főként keresztény lakosság támogatásában is.

Ennek köszönhetően segélycsomagok közvetlenül juthatnak el a rászorulókhoz, iskolák, kórházak, templomok épülhetnek, újulhatnak meg - közölte az államtitkár.

Szavai szerint ezzel Magyarország a közel-keleti keresztény vezetők "szolidaritási parancsát" követi, hogy ne csábítsuk el az embereket onnan, inkább helyben nyújtsunk segítséget, s vegyük észre: az a kulturális megszállás, ami Európában zajlik, minket is olyan nehéz helyzetbe sodorhat, mint amilyenben ők most élnek.

(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)







0
0
0

hírek innen, onnan

Czippán Anett öt év után sem költözött össze párjával

18 év után, a TV2 megújulásával egy időben tér vissza az Aktív képernyőjére Czippán Anett, aki az interjúban nyíltan mesél a kezdeti...

Hormuzi hinta, elefántvizsgálat és teljes napfogyatkozás a hét képein

A 2026. augusztus 7. és 14. közötti időszak határainkon túl készült felvételeiből állítottuk össze heti képgalériánkat.

Kármán András az autópálya-koncesszióról: ennyit spórol a Tisza-kormány a korábbi szerződés átvizsgálásával

Mintegy 100 milliárd forintot takarít meg az állam az M6-os autópálya Érd és Dunaújváros közötti szakaszának üzemeltetésén, miután...

Egyetlen szó a magyarázat arra, miért lépnek le a nők a párkereső appokról

Egy felmérés szerint az egyedülálló nők csupán 38 százaléka keres aktívan párt, míg a férfiaknál ez az arány 61 százalék.

Szakított 32 évvel fiatalabb barátnőjével a TV2 sztárja

A Házasság első látásra című műsorból ismert Szolnoki Szabolcs egy TikTok-videóban közölte, hogy másfél év után véget ért a...

Valószínűleg elaludt vezetés közben a buszsofőr, aki 12 ember halálát okozta az M3-as autópályán

Lengyel zarándokokat szállító busz borult fel vasárnap hajnalban az M3-as autópályán, Mezőkeresztesnél. A balesetben 12-en meghaltak, a...

Nagy a baj egy görög szigeten

A tűzoltók vasárnap reggel is küzdöttek a lángokkal a görögországi Szkírosz szigetén, ahol szombat óta heves erdőtűz tombol -...

Deutsch Tamás teljesen elszabadult, mintha valaki feltörte volna a Facebook-oldalát

Asztalnál fingás, napfogyatkozásból politika, Roger Federer és az érthetetlen összefüggések.

A barlangfürdő megnyitójával és állatkerti születésnappal is várják Miskolcon a látogatókat

Augusztus 20-án újra kinyit a Miskolctapolcai Barlangfürdő, emellett fényfesztivállal, repülőtéri programokkal, állatkerti...

Lengyel zarándokok haltak meg az M3-ason történt éjszakai buszbalesetben

Boszniából tartottak hazafelé, amikor a tragédia történt.

Eljöhet az autószalonok vége is, változtatni kell a hozzáálláson

Televíziók, számítógépek, mosógépek mellett autószalon nyílt a budapesti Pólus Centerben. Az autóvásárlási szokások átalakulása...

Két szék között

Mindig is örök civil voltam – egy kicsit Švejk-szerű figura –, aki valahogy sosem tudott időben behódolni a mindenkori elvárásoknak.

0

Sport

Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája

Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.

Itt a vége, ez a súlyos sérülés véget vethet Böde Dániel pályafutásának

A legújabb hírek szerint műtét vár a korábbi magyar válogatott támadóra, már az utódja is megvan.

Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga

A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.

Milák Kristóf újabb zseniális versenyzéssel rukkolt elő az Európa-bajnokságon

Egyéni csúccsal vétette észre magát a magyar klasszis.

Alexis Mac Allister apja elszólta magát: itt játszik a fia a következő szezonban

Az elmúlt hetekben komoly találgatások jelentek meg Alexis Mac Allister körül, ezekről a Sportposzt is írt. A Liverpool argentin középpályását többek között a Manchester Cityvel és a Real Madriddal is összefügg

Egy bírói döntés miatt az utolsó kilométeren bukta el az Eb-érmet a magyar atléta

Nagyon sokáig úgy tűnt, meglesz az érem, a legvégén azonban megbüntették a magyar atlétát.

Hányt és összeesett meccs közben minden idők legeredményesebb teniszezője

Minden idők legeredményesebb férfi teniszezője nagyon szenvedett.

Bulvár

Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai

Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz

Fontos tudni, hogy augusztus 25-én hajnali 1 órától Magyarországon nem használhatjuk az OTP számos funkcióját

A bank tájékoztatása szerint fejlesztési munkálatok miatt mintegy másfél óráig nem lesz elérhető a kártyás fizetési rendszer.

Kiderült, ki vezetné a vagyonvisszaszerzési hivatalt – NER-es védői megbízásokat utasított vissza

Francsics Imre a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöki posztjára jelentkezett, és a meglévő nyomozati...

Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki

A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.

Takács Péter ex-államtitkár átáll a Tiszához? Magyar Pétert Jézus Krisztushoz hasonlította

Könnyen lehet, hogy a volt egészségügyi államtitkát beszáll Magyar Péter rajongói közé. Vagy az év trollkodását követte el?

Tóth Máté Paksról üzent Magyar Péternek – szerinte 42 milliárdba került a késlekedés

A Mi Hazánk energiajogásza nem jutott be a paksi bejárásra, ezért a helyszín közeléből intézett kemény üzenetet a miniszterelnökhöz.

Rendkívüli! Felfüggeszthetik a palackvisszaváltást

A budapesti palackgyűjtés sokak számára megélhetési forrássá vált, így bár az eldobált göngyöleg eltűnt az utcákról, a jelenség súlyos köztisztasági problémákat váltott ki.

Mindig ugyanabból a bögréből iszod a kávédat? A pszichológia szerint ezt árulja el rólad

Ha reggelente szinte automatikusan ugyanazt a bögrét veszed elő a kávédhoz, lehet, hogy nem pusztán megszokásról van szó.

Egy argentin turista megkóstolta végre a magyar rántott húst a Balatonnál

Ilyen véleménnyel van a magyar rántott húsról egy argentin, akiknél egészen másképp készül el a fogás.

Hatalmasat kaszálhatsz, ha itt vettél lakást: 69 százalékkal többet érhet, mint 5 éve

Aki 2021 második felében Budapest helyett Érden vett lakást, öt év alatt nagyobb nyereséget könyvelhetett el, miközben csaknem 10 millió forinttal kevesebbet kellett befektetnie.

Országosan ismert színésznő, mégis kiköltöztetik a lakásából 84 évesen: a barátai segítenek Fodor Zsókának

Fodor Zsóka szeptemberben abba a lakásba költözik, amit az egyik barátja segítségével talált.

blogmorzsák

Ennyit nyer a gyerek, ha nem autóval jár suliba

Egy közel 20 ezres dán kutatás megmutatta, mi történik a figyelemmel reggeli mozgás után.

A földalatti iskolák

Parasto Hakim hős, és egy szabad Afganisztánban szobrot kell majd neki állítani Kabul főterén.