Megkezdődött a jubileumi Bajai Halfőző Fesztivál

Jubileumát ünnepli idén a Bajai Halfőző Fesztivál, immár tizenötödik alkalommal lobban fel a láng szombat este a bográcsok alatt a Szentháromság téren és a Petőfi-szigeten.


Az illatos és pikáns halászlén túl rengeteg izgalmas program, számos fellépő várja a fesztiválozni vágyókat a vasárnap estig tartó rendezvényen.

Baja, mint a csárdás Guinness-rekordere, nem nélkülözheti legnagyobb rendezvényéből a csárdást. A csütörtöki nyitó napon a népi hagyományok kaptak szerepet a III. Felső-Bácskai Néptáncgálán, ahol fellépett a Csík zenekar is. A csárdás elemit is idézi majd a Grácia hegedűtrió, valamint az Experidance Esszencia című előadása.

Az események több színpadon és több sátorban is zajlanak. Az elektronikus zene kedvelői a Petőfi-szigeti DJ sátorban bulizhatnak, míg a futballrajongók a Drukker sátorban izgulhatnak a gólokért. A Soproni Sörsátorban a helyi együttesek szórakoztatják a közönséget, míg a Szentháromság téri Pick Szabadtéri Színpadon és a Petőfi-szigeti GDF Suez színpadon a neves fellépők koncertjeit tekinthetik meg az érdeklődők. A fesztivál fellépői közt szerepel Rúzsa Magdi, a Balkan Fanatic, Cozombolis és az Edda is.

A fesztivál "csúcspontja" szombat este lesz, amikor is közel kétezer bogrács alatt gyújtanak lángot, hogy egy óra alatt elkészüljön a bajai halászlé, amit tésztával fogyasztanak el.


MTI











Mire számít, milyen év vár Önre 2012-ben?