Megkezdődött a Megyei Jogú Városok Szövetségének sporttalálkozója Szekszárdon
Megkezdődött a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) XVII. Sporttalálkozója Szekszárdon, a háromnapos eseményen 22 megyei jogú város csaknem négyszáz versenyzője vesz részt.
A csütörtök délután, a Béla király téren rendezett ünnepélyes megnyitón Ács Rezső (Fidesz-KDNP), a házigazda város polgármestere, Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke és Szita Károly, Kaposvár Fidesz-KDNP-s polgármestere, az MJVSZ elnöke köszöntötte a felvonult csapatokat.
A MOB elnöke hangsúlyozta, a találkozó céljai - a közösség és a régiók kapcsolatának építése, a sport, a mozgás, az egészséges életmód népszerűsítése - az olimpiai bizottság számára is fontosak. Méltatta a megyei jogú városokat, amelyek az állam után a magyar sport legfontosabb partnerei, legnagyobb támogatói, és amelyek több tízmilliárd forintot fordítanak a sport támogatására, működtetik a sportinfrastruktúrát, és sporteseményeket rendeznek. Megemlítette Szegedet, ahol kajak-kenu világbajnokságot rendeznek és Győrt, amely kiemelkedő a sportversenyek szervezésében.
Kulcsár Krisztián szólt arról is, hogy a megyei jogú városok sport iránti elkötelezettségének következménye, hogy 2015-ben együttműködési megállapodást kötött a MOB és az MJVSZ, illetve a MOB tagságában nagy hangsúlyt kaptak az önkormányzatok.
Szita Károly többek között azt mondta, hogy a kormánynak köszönhetően az önkormányzatok a Modern Városok Program keretében több mint százmilliárd forintot fordítanak sportlétesítményekre, és mások mellett uszodák, sportcsarnokok, jégcsarnokok, atlétikai pályák épülnek.
Úgy fogalmazott: akkor boldog egy nemzet, ha egészséges közösségei vannak, amiben nagy szerepe van a sportnak.
A szombatig tartó versengésben 22 megyei jogú város köztisztviselői és közalkalmazottai vesznek részt; a programot a sportvetélkedések mellett kulturális, Szekszárd nevezetességeit bemutató elemek színesítik.
A 17 tagú csapatok hét versenyszámban mérik össze magukat, lesz vízi öttusa, mini foci, strandröplabda és dartsverseny is.
A rendező város hagyományosan nem indul a vetélkedésen, amelynek végén a győztes város csapata Szita Károlytól veheti át a találkozó vándorkupáját.
hírek innen, onnan
Így bővül mától Budapest és az agglomeráció éjszakai közösségi közlekedése
Kifejtette, első ütemben Érd, Vác, Balassagyarmat, Gyömrő és Vecsés térsége kap új vagy sűrűbb éjszakai kapcsolatot, az utolsó...
Közös múltjukra senki sem számított: Ez a gyönyörű nő a vb-sztár Erling Haaland babájának anyja, és ő is profi focista
A Manchester City és a norvég válogatott gólgyárosa, Erling Haaland nemcsak a pályán ér el történelmi sikereket, de a magánéletében is...
„Nálunk Edit a felső vezető, én pedig az alsó” – így éli meg Geszti Péter, hogy a felesége a főnöke
A Forbes Power Wo/men’s Summit idei rendezvényének központi témája az őszinteség volt, amelynek szellemében Geszti Péter és felesége,...
Nyíltan beszélt az alkoholról Hodász András: egyszer annyit ittak, hogy alig tudták megtartani a fél hetes misét
Hodász András a frissen megjelent könyve, az Uram, te mindent tudsz kapcsán megdöbbentő őszinteséggel beszélt az alkoholproblémáiról, a...
Egymás után dőlnek ki az óriások a foci-vb-n, újabb sokkoló éjszakán vannak túl a szurkolók
Egyetlen éjszaka alatt teljesen átrajzolódott a világbajnokság erősorrendje.
Új vezetője lett az Országos Kórházi Főigazgatóságnak
Magyar Péter miniszterelnök július 1-jei hatállyal dr. Tótth Árpádot nevezte ki az Országos Kórházi Főigazgatóság élére.
Franciaország, Norvégia és Mexikó is ott van a vb legjobb 16 csapata között
Mbappé duplázott, Haaland is betalált, három válogatott jutott a vb nyolcaddöntőjébe.
Magyar Péter üzent az egészségügyi dolgozóknak
A miniszterelnök is megemlékezett a Semmelweis-napról.
Délelőtt megszavazták, éjjel kihirdették: a lehető leggyorsabban szűnik meg a Szuverenitásvédelmi Hivatal
Vége a NER legundorítóbb szervezetének.
Óriási pénzszórás volt a választások előtt: egekbe emelkedett a hiány
Működött a választási reflex, óriási kiköltekezést hajtott végre a kormány a választások előtt. A KSH ma megjelent előzetes adatai...
Szélsőséges lett a nyári viharszezon Magyarországon
A viharkárok egyre nagyobb része keletkezik a nyári hónapokban: az Allianz Hungária adatai szerint tavaly a teljes éves viharkárállomány...
Hirtelen gyengülésnek indult a forint
A forint tegnap közel négy egységet gyengült az euróval szemben, és az árfolyam a 356-os szint fölé emelkedett. A gyengülésben...
Sport
Brutális körülmények az angoloknál, még a magyarországinál is durvább melegben készülnek
Rendkívüli hőség várható az angol válogatott kansasi edzőtáborában, miközben a csapat a Kongói Demokratikus Köztársaság elleni, Atlantában rendezendő nyolcaddöntőre készül.
Kivásárolja a Ferencváros a magyar válogatott reménységét
Kivásárolják a szerződéséből.
85 millió euróért veheti meg a Liverpool sztárját az FC Barcelona
Hansi Flick egy régi lemezt tett fel újra.
„Az állam olyan sporteseményre és beruházásra nem fog forrást adni, aminek nincs értelme”
A sportért felelős államtitkár NAV-zárolásokról, a taóról, olimpiarendezésről és a Fradivárosról is beszélt.
120 millió euróért végre összejöhet a Liverpool FC álomigazolása
Yan Diomande helyett mást kell megszerezni Szalah helyére.
Milyen napja lesz az európai csapatoknak? Itt a foci-vb mai programja
Újabb három meccsel folytatódik futball-világbajnokság.
Flick megtalálta Frenkie de Jong utódját, 80 millió euróért vinné az FC Barcelona
2027-ben húzzák meg a cserét.
Megrendítő vallomás, 40 évesen gyógyít-hatatlan betegséggel küzd a korábbi sztársportoló
Már beszélni is csak egy szemmel irányítható géppel tud.
Olise csodálatos mozdulata után a franciák elsöpörték az útból a keveset mutató svédeket
Kylian Mbappé duplázott, és beérte Messit a góllövőlista élén.
Naná, hogy Haaland rúgta a norvégok győztes gólját a foci-vb-n
Erling Haaland volt a norvégok nyerőembere a futball-vb-n Elefántcsontpart ellen.
Kimmich a német vb-blamáról: Senki ellen sem játszottunk jól, teljesen jogosan estünk ki
„Háromszor is óriási gondunk volt nem éppen világklasszis csapatok ellen. Ez tény.”
José Mourinho folytatja a bevásárlást a Real Madridnál
A régi-új vezetőedző, José Mourinho visszatérése óta eddig négy komoly erősítést hozott össze a Real Madrid, de a tréner még korántsem elégedett. A portugál újabb három poszton szeretné megerősíteni a kerete
Bulvár
Toroczkai László és Magyar Péter újabb összecsapása, botrányos jelenetek a magyar közéletben
Toroczkai László helyre tette a kormányfőt, aki viszont nem maradt adósa a jobboldali vezérnek.
Zöld dossziés navos: az új NAV-elnök kinevezése arculcsapás mindazoknak, akikkel az elmúlt másfél évtizedben elbántak
Horváth András szerint puszta átmentése zajlik a "NER-es ántivilágnak".
Olcsóbban nyaraltam egy hetet a spanyol tengerparton, mint amennyibe egy hosszú hétvége kerül itthon
A belföldi wellness hétvégék ára egyre magasabb, miközben külföldön is élvezhetjük a pihenést kedvezőbb áron. Fedezd fel, hogyan tölthetsz el egy hetet a spanyol tengerparton anélkül, hogy a pénztárcád megsíny
Viccet csináltak Kapitány Istvánból, a Mónika show-ba csöppent a miniszter
Poénvideóval reagáltak Kapitány István kérésére.
Közzétette a Sándor-palota Sulyok indítványát, ami kiverhette a biztosítékot az alkotmánybíráknál
Sulyok Tamás a közjogi méltóságok elmozdítását célzó alaptörvény-módosítások miatt fordult az Alkotmánybírósághoz, mire hét alkotmánybíró kizáratta magát az ügyből.
Bitang éjjeli légicsata: Ukrajna-Oroszország 154-419
Elfajultak a légiakciók.
Nagy a baj: Ebben az akcióban távoztak a milliárdosok – Mészáros Lőrinc gépei a határon túl bukkantak fel
Mészáros Lőrinc és az elit köre kimenekítette a repülőkből álló flottát a magyar fővárosból a...
15 hónapos ikrek haltak szomjan a hőségben
Két 15 hónapos ikerlány halt meg kiszáradás miatt. A szülőket őrizetbe vették, a hatóságok nyomoznak. A 15 hónapos ikrek haltak szomjan a hőségben bejegyzés először Acnews-én jelent meg.
Amerikában képezték fegyveres elfogá-sokra, Orbánnak sofőrködött is – a meggyanúsított Hajdu János portréja
A gyanúsítotti kihallgatása után a Fidesz biztonsági vezetőjének kinevezett volt TEK-vezérnek hullámhegyek és hullámvölgyek is voltak a pályafutásában. Több száz bevetés, több ezer elfogott bűnöző és egy feg
Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton
Szerdától is tapasztalhatja.
Orbán Viktor és Hajdú János drámai helyzetben, az Aranykonvoj eset a Fidesz és Tisza csatározásai közepette
Március 5-én a TEK kommandósai elfogtak hét ukrán pénzszállítót, akiktől több mint 27 milliárd forint értékű aranyat és valutát foglaltak le. A külföldi állampolgárokat tanúként hallgatták ki, de csuklyába
Július 1-jén változik az egészségügyi ellátás rendje - ha orvoshoz, patikába kell mennie, ezt mindenképp tudnia kell.
Zárva lesznek a háziorvosi rendelők és a patikák július 1-jén: így kaphat ellátást.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


