Ezt olvasta már?


Megháromszorozza kapacitását a Stadler szolnoki üzeme

Több mint 3 milliárd forintos beruházással megháromszorozza kapacitását a Stadler szolnoki forgóvázgyártó és javító üzeme.

A fejlesztéssel a korábbi szolnoki cukorgyár területén az eddigi 250 forgóváz nagyjavítását és gyártását lehetővé tevő éves kapacitás idén 400-ra, jövőre pedig 800-ra emelkedik – közölte a Stadler Magyarország Vasúti Karbantartó Kft. ügyvezető igazgatója, Roger Wey szerdán Szolnokon.

 

A helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta: a tervek szerint év végén megkezdődhet a termelés a Stadler új forgóvázüzemében. Hozzátette: a beruházás jelenlegi ütemében megépül a 8 ezer négyzetméteres üzem, amelyből 7 ezer négyzetméteren a termelés, ezer négyzetméteren irodai munka folyik majd.

 

A szolnoki üzem jelenleg 1800 négyzetméteren működik

 

A szolnoki üzem jelenleg 1800 négyzetméteren működik, így a technológiai fejlesztés óriási növekedési lehetőségeket biztosít a vállalat számára – fűzte hozzá.

 

Dunai Zoltán, a Stadler Trains Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: „a beruházásról szóló döntést a Stadler 2018 tavaszán hozta meg, amely során a vállalat nemcsak a termeléshez szükséges rendelkezésre álló területet növeli, hanem egymilliárd forint értékben technológiai fejlesztéseket is végrehajt.”

 

A beruházás jelenlegi ütemének összértéke meghaladja a 3 milliárd forintot, és harminc új munkahelyet teremt.

 

Szólt arról, hogy bár a forgóváz-karbantartó üzem Szolnokon található, a Stadler Magyarország Vasúti Karbantartó Kft. részeként a cégcsoport pusztaszabolcsi központú karbantartásért felelős üzletágához tartozik.

 

Hozzátette: a kft. árbevétele tavaly 8 milliárd forint volt, ebből a forgóvázüzem 5,2 milliárd forintot hozott. Idén az első nyolc hónapban a kft. árbevétele már 8,5 milliárd forint volt, ebből a forgóvázüzemé 6,4 milliárd.

 

Mint mondta, tovább nő nem csak az árbevétel, hanem azon belül a forgóvázüzem súlya is. Szükség van az új üzemere, mert az alumínium kocsitest gyártása is növekszik, valamint a forgóváz nagyjavításához és gyártáshoz is szükség van nagyobb területre – közölte.

 

Kállai Mária, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta: a Stadler megjelenésével egy új munkakultúra honosodott meg Szolnokon, és munkaerőigényük nagy lökést adott a város szakmunkás képzésének fejlesztéséhez.

 

A FLIRT motorvonatok forgóvázait is itt gyártják

 

Szalay Ferenc Szolnok polgármestere (Fidesz–KDNP) arról beszélt, hogy a svájci központú Stadler 2009-ben kezdte meg Szolnokon is működését. „A Stadler érkezése után kezdődött el a vasúti gépgyártás különféle szinteken, akkortól indult el a város gazdasági fejlődése, a jelenlegi fejlesztés ezt erősíti tovább” – jegyezte meg.

 

A szolnoki üzemben készülnek többek között a GYSEV és a MÁV részére gyártott FLIRT motorvonatok forgóvázai, továbbá a közelmúltban rendelt emeletes KISS motorvonatok hordműveit is a szolnoki üzemben szerelik össze.

 

hirado.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ennyi párt indulhat az áprilisi választáson

Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint....

92 éves, és még mindig dolgozik a nyugdíjas nő – 33 milliót gyűjtöttek neki

Dél‑Floridában egy hétköznapi vásárlásból országos figyelmet kapó történet lett, miután egy nő észrevette, hogy egy 92 éves...

Több mint 1,8 milliárd forintból hajthat végre oktatási fejlesztéseket Miskolc

Összesen több mint 1,8 milliárd értékben nyert el száz százalékos vissza nem térítendő támogatást Miskolc oktatási intézmények...

3 kiemelkedő játék érkezett Xbox Game Pass-ra

Az Xbox Game Pass hónapról hónapra új címekkel frissül, a nagy költségvetésű premierjátékoktól kezdve a rejtett gyöngyszemekig.

Tom Cruise kasszarobbantó akciófilmje újra megmozdult, és nem kicsit

Tom Cruise pályafutásának egyik legfontosabb mérföldköve volt 2025, amikor utoljára bújt Ethan Hunt szerepébe a Mission: Impossible – A...

Nem egy fűszerről van szó: ezt tedd a kávédba 50 felett, ha fogyni szeretnél

50 felett a test már egészen más szabályok szerint működik, és amit korábban gond nélkül elégett, az ilyen korban már könnyen...

MI-támogatás a bírói munkához

Bevethető-e a mesterséges intelligencia (MI) a büntetőügyek esetében az ítélkezés támogatására, és ha igen, hogyan segítheti ezt a...

Egy budapesti lakás és magyar lányok is felbukkantak az Epstein-aktákban

A pedofil bűncselekményekkel vádolt, 2019-ben öngyilkosságot elkövető Jeffrey Epstein többször is Budapesten járhatott – derül ki a...

Több tízezer ember állt ki a kormány ellen, az elnök mellett egy prágai tüntetésen

2026. február 15-én az ország több városában fognak folytatódni a megmozdulások.

Bognár: "Megkérdeztem a labdaszedőket, azt mondták, kicsit jobb volt a Fradi" - így látták az edzők

Így látták az edzők a vasárnapi NB I-es mérkőzéseket Diósgyőrben, Pakson és Zalaegerszegen. Értékelések.

Elhallgatott a kék bálnák éneke: éheznek, ezért nincs idejük és erejük párt találni

Egy brutális tengeri hőhullám miatt összeomlott a tápláléklánc Kalifornia partjainál. A hímeknek minden energiájukat az...

0

Sport

Váratlan fordulat: Szoboszlai Dominik helyére igazolna a Liverpool

Az eddig viszonylag csendes átigazolási időszaka az utolsó 48 órában még hozhat fordulatot a PL-címvédőnél.

Tovább folytatódik az ETO–DVSC balhé, a Loki keményen beszólt az MLSZ-nek

Az NB I-es mérkőzés végén történtek kapcsán közleményt adott ki a debreceni klub, amely egy korábbi bajnokira is visszautalt.

Varga Barnabás első görögországi gólja után igazi görög dráma lett a vége. + videó

A görög labdarúgó-bajnokság rangadóján az AEK Athén az Olimpiakosz csapatát fogadta, a végeredmény 1-1 lett.

Yamal gólja, De Jong fektetős cselei minden pénzt megérnek

Bőkezűen pazarolták el a helyzeteket a katalánok.

Serie A-csapattal kell versenyeznie a Fradinak a válogatott játékosáért

A Ferencváros után egy olasz első osztályú csapat is beszállt a versenybe Bolla Bendegúzért.

Komoly balhé a kézilabda Eb utolsó napjain, már az EHF elnöke is megszólalt

A bronzéremért küzdő horvátok háborognak, a panasz következtében a jövő Európa-bajnokságain nagy változás jön.

Fetrengett a Garden a röhögéstől, lerepült a paróka a bunyós fejéről

Ilyesmit még nem látott a patinás sportcsarnok közönsége.

Szoboszlaiék edzője megható pillanatot osztott meg az újabb Liverpool-siker után

A holland menedzser kénytelen volt ismét jobbhátvédként bevetni a magyar válogatott sztárt.

0
0

Bulvár

Új párt miatt aggódhat Magyar Péter, bekövetkezett a legnagyobb félelme

Egy új fordulat nagy bajt jelenthet a Tisza Pártnak.

Mínusz 20 fok közeleg

Észak-Európa felett egy nagy kiterjedésű anticiklon helyezkedik el, melynek áramlási rendszerében sarkvidéki eredetű, egyre fagyosabb légtömeg érkezik a kontinens belsejébe. Területén éjszaka nagyrészt -20, de nap

Ezek a fűszerek a húsleves nagy ellenségei, ne használd őket

Van néhány fűszer, amit bár modern konyhában használnak, de nagyon el tudják vinni a húsleves ízét.

Ebben a percben érkezett. Hazatért a fiú, akit annyian kerestek

Megkerült a dunabogdányi fiatal: édesanyja hálás szavakkal köszönte meg a segítséget.

Így csapnak le az USA különleges egységei Oroszország szívében

A The Telegraph szerint 2025 júniusa óta a CIA Oroszország mélyére nyúló műveleteket hangolhat össze, hogy megüsse az ellátást és az ebből származó bevételeket.

Belenyúlt a kormány a bankszámlákba

Február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát.

Ez okozza az öregszagot – egy étel segíthet megszabadulni tőle

Az öregszag nem higiéniai kérdés, hanem a korral járó biológiai folyamatok eredménye, és egy vegyület okozza. Megfelelő étrenddel azonban enyhíthető.

"Magammal viszlek": mindenki szeme láttára a vonat elé rántotta a fiatal lányt a zavart támadó

.A fiatal lányt egy szudáni bevándorló rángatta be a sínek közé.

Ez a vitamin varázslatosan hat az agyra – de sokan nem szednek belőle eleget

Ez a kevésbé hangos, de kulcsfontosságú tápanyag alapvetően befolyásolja az agy működését, az idegrendszer állapotát és a mentális frissességet, mégis rengetegen élnek úgy alacsony szinttel, hogy nem is tudnak r

Vigyázz. Óriási kárt okozhat az autódban ez a mindennap használt eszköz

Szinte minden autóban ott van, rutinszerűen használjuk, és fel sem merül bennünk, hogy baj lehet belőle. Pedig ez az apró, ártalmatlannak tűnő eszköz akár komoly és drága károkat is okozhat, ha nem figyelsz rá.

0