Meghaladta a 25 ezret a közfoglalkoztatottak száma Szabolcsban
Több mint 25 ezer közfoglalkoztatott kezdte meg munkáját Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - jelentette be Seszták Oszkár, a térségi önkormányzat Fidesz-KDNP-s elnöke a területfejlesztési feladatokat ellátó helyhatóság közgyűlésének csütörtöki ülésén Nyíregyházán.
A különböző, együttesen 20 milliárd 612 millió forint összegű központi támogatásból 25 ezer 282-en jutottak, illetve jutnak ideiglenes munkához - mondta az önkormányzati vezető. Kiemelte: a megyei közfoglalkoztatási program döntő része február elsején indult a Nyírségben, ahol jelenleg mintegy 57 ezer álláskeresőt tart nyilván a térségi munkaügyi központ.
mti

- Rablókra adtak le figyelmezető lövéseket a rendőrök
- Japánban jártak tanulmányúton a paksiak
- Szlovákul tanulnak a szigetközi vendéglátósok
- A fogyasztóvédők kínaiul is tájékoztatnak
- "Szemétkosárlabda": magaslati utcai szemetes
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Ismét a Dragon űrhajó fellövésére készül a SpaceX
- Négy és fél méteres emberszobor rágógumiból
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése


