Ezt olvasta már?


Megerősítette vezető pozícióját az Olaj Kecskeméten

Bő egy héten belül másodszor is legyőzte az Olaj a kecskeméti csapatot, ezzel a piros-feketék továbbra is magabiztosan vezetik a tabellát, és bizakodva várhatják a folytatást.

Elvileg a kecskeméti együttes várhatta frissebben az összecsapást, hiszen múlt szerdán szabadnaposak voltak, míg az Olaj egylabdás meccset játszott a címvédő Alba Fehérvárral.

A házigazdáknál rossz hír volt, hogy a tiszaligeti meccsen bokasérülést szenvedő Marko Djeraszimovics továbbra is maródi, nem vállalhatta a fellépést. Ellenben számíthattak Rastko Dramicsaninra, akit múlt szombaton már az első negyedben kiállították két sportszerűtlen fault miatt, nem kapott eltiltást. A szolnoki oldalon Steven Browning kisebb sérülés miatt nem állhatott rendelkezésre.

Nagyon bekezdett a hazai legénység, ám hiába vezettek 14–5-re, a Magyar Kupa-győztes Olaj hamar fordított, és innentől kezdve végig dominált. Tíz perc után ponterős játékkal megszöktek tizenkettővel Vojvodáék, a szünetre már ­tizenöt volt a differencia.

A fordulást követően 11–0-s periódussal nyitott az Olaj, három percet kellett várni a szünet után, mire Thompson betalált, (38-62). Hamar eldőlt tehát a régiórangadó, a szolnoki­ legénység magabiztos győzelemmel erősítette meg vezető pozícióját a felsőházban.

Nem véletlen, hogy a szép számú Olaj-tábor nagy ünneplésben részesítette az övéit a lefújás után, akik 25. bajnoki győzelmüket szerezték a hírös városban.

– Nincs vita, jobb volt a Szolnok – mondta Forray Gábor, a KTE edzője. – Nagyon éretten játszott, és bármikor taktikát tudott váltani. Jól védekezett, és kikényszerítette, hogy távolról kelljen dobnunk.

Az Olaj mestere, Dragan Alekszics pedig azt mondta: – Sok problémánk volt a védekezésben az elején, de utána javítottunk. Marko Djeraszimovics nagyon jó játékosa a Kecskemétnek, érződött a hiánya. Mihamarabbi gyógyulást kívánok neki. Mostantól a szerdai, Falco elleni, idegenbeli rangadóra összpontosítunk.

KTE-Duna Aszfalt– Szolnoki Olaj 66–86 (20–32, 16–19, 16–20, 14–15)

Kecskemét, 1000 néző. V.: Győrffy, Tőzsér, Parksch.

KECSKEMÉT: Wittmann 11/6, Thompson 6, Pongó Máté 4, DRAMICSANIN 19/6, KARAHODZSICS 14. Csere: MOLNÁR M. 12, Molnár D., Horváth K., Fülöp. Edző: Forray Gábor.

SZOLNOK: PERRY 14/6, VOJVODA 20/12, Milosevics 5/3, FORD 10/6, Tóth Á. 8. Csere: Kovács P. 9/3, Andrić 12, POLYÁK 8/6, Tóth Z. Edző: Dragan Alekszics.

Az eredmény alakulása. 3. perc: 8–5. 7. p.: 16–18. 13. p.: 24–37. 17. p.: 31–43. 23. p.: 36–58. 27. p.: 47–69. 33. p.: 59–73. 38. p.: 62–86.

forrás: szoljon.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Újra a szülők és az óvónők dönthetik el, melyik gyerek iskolaérett

A szülők 2019 óta az Oktatási Hivatalnál kérelmezhették, hogy maradjon még óvodába a gyerek, de kiszámíthatatlan volt, mi alapján hoz...

„Szívódjatok fel egy időre” – kemény tanácsot kapott Harry és Meghan a legújabb kudarcuk után

A sussexi pár produceri bemutatkozása, a Cookie Queens megbukott a mozikban, vásznanként mindössze 735 dollárt hozott. Egy szakértő szerint...

Neked is iPhone-od van? Globális kémprogramot talált az Apple, lenyúlhatják a pénzed, ha nem lépsz

A vállalat a fenyegetés kivédésére a beépített Zárt mód (Lockdown Mode) használatát javasolja.

Ők a legszebb balatoni hölgyek, csodálatos fotókon Miss Balaton

Augusztus 15-én, szombaton este új királynőt választott a Miss Balaton csapata, a koronát a szatmárnémeti Antal Emőke nyerte, ő került...

Ha ezeket a szavakat gyakran mondja a gyereked, az pszichiátriai problémára utalhat

Nemcsak az számít, miről beszél egy gyerek, hanem az is, hogyan mesél a stresszes élményeiről – állítja egy friss amerikai kutatás,...

Rendeznék a budapesti rakodási káoszt, és ismét lehet kamerafelvétel alapján bírságolni

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hamarosan elkészülő citylogisztikai stratégiája alapjaiban reformálná meg a főváros...

Novemberben tűnt el Brassópojánánál a 18 éves brit túrázó, megtalálták a holttestét

George Smyth tavaly novemberben indult Törcsvár felé, majd egy nehezen megközelíthető hegyvidéki területről kért segítséget. A mentők...

Bódog az újabb elmaradt piros lapról: "A gyereket viszik kórházba koponya CT-re"

Bódog Tamás szerint előrelépés történt abból a szempontból, hogy most saját játékosa, aki a könyököst kapta, nem kapott sárga lapot...

Szívszorító posztban szólalt meg a lengyel elnök az M3-as busztragédiáról

A magyar kormányfő után a lengyel elnök is megszólalt a vasárnap hajnali autóbusz tragédiáról. Karol Nawrocki részvétét fejezte ki az...

Ott fekszik az ágyban egy sápadt gyerek, aki első ránézésére megijeszt, aztán fél év múlva együtt szaladunk a Balatonba

A Játszóház Alapítvány balatonboglári rehabilitációs táborában olyan, daganatos betegségből gyógyuló gyerekek töltenek együtt egy...

0

Sport

Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája

Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.

Itt a vége, ez a súlyos sérülés véget vethet Böde Dániel pályafutásának

A legújabb hírek szerint műtét vár a korábbi magyar válogatott támadóra, már az utódja is megvan.

Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga

A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.

Milák Kristóf újabb zseniális versenyzéssel rukkolt elő az Európa-bajnokságon

Egyéni csúccsal vétette észre magát a magyar klasszis.

Alexis Mac Allister apja elszólta magát: itt játszik a fia a következő szezonban

Az elmúlt hetekben komoly találgatások jelentek meg Alexis Mac Allister körül, ezekről a Sportposzt is írt. A Liverpool argentin középpályását többek között a Manchester Cityvel és a Real Madriddal is összefügg

Egy bírói döntés miatt az utolsó kilométeren bukta el az Eb-érmet a magyar atléta

Nagyon sokáig úgy tűnt, meglesz az érem, a legvégén azonban megbüntették a magyar atlétát.

Drámai módon bukta el az Eb-érmet a magyar atléta

Iszonyatosan nagy balszerencséje volt.

0
0

Bulvár

Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai

Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz

Fontos tudni, hogy augusztus 25-én hajnali 1 órától Magyarországon nem használhatjuk az OTP számos funkcióját

A bank tájékoztatása szerint fejlesztési munkálatok miatt mintegy másfél óráig nem lesz elérhető a kártyás fizetési rendszer.

Kiderült, ki vezetné a vagyonvisszaszerzési hivatalt – NER-es védői megbízásokat utasított vissza

Francsics Imre a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöki posztjára jelentkezett, és a meglévő nyomozati...

Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki

A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.

Takács Péter ex-államtitkár átáll a Tiszához? Magyar Pétert Jézus Krisztushoz hasonlította

Könnyen lehet, hogy a volt egészségügyi államtitkát beszáll Magyar Péter rajongói közé. Vagy az év trollkodását követte el?

Tóth Máté Paksról üzent Magyar Péternek – szerinte 42 milliárdba került a késlekedés

A Mi Hazánk energiajogásza nem jutott be a paksi bejárásra, ezért a helyszín közeléből intézett kemény üzenetet a miniszterelnökhöz.

Mindig ugyanabból a bögréből iszod a kávédat? A pszichológia szerint ezt árulja el rólad

Ha reggelente szinte automatikusan ugyanazt a bögrét veszed elő a kávédhoz, lehet, hogy nem pusztán megszokásról van szó.

Hatalmasat kaszálhatsz, ha itt vettél lakást: 69 százalékkal többet érhet, mint 5 éve

Aki 2021 második felében Budapest helyett Érden vett lakást, öt év alatt nagyobb nyereséget könyvelhetett el, miközben csaknem 10 millió forinttal kevesebbet kellett befektetnie.

Rendkívüli! Felfüggeszthetik a palackvisszaváltást

A budapesti palackgyűjtés sokak számára megélhetési forrássá vált, így bár az eldobált göngyöleg eltűnt az utcákról, a jelenség súlyos köztisztasági problémákat váltott ki.

Országosan ismert színésznő, mégis kiköltöztetik a lakásából 84 évesen: a barátai segítenek Fodor Zsókának

Fodor Zsóka szeptemberben abba a lakásba költözik, amit az egyik barátja segítségével talált.

blogmorzsák

Ennyit nyer a gyerek, ha nem autóval jár suliba

Egy közel 20 ezres dán kutatás megmutatta, mi történik a figyelemmel reggeli mozgás után.

A földalatti iskolák

Parasto Hakim hős, és egy szabad Afganisztánban szobrot kell majd neki állítani Kabul főterén.

0