Ezt olvasta már?


Meddig tarthat a kirobbanó építési kedv?

Meredek emelkedőn van a lakásépítési kedv Magyarországon. A legfrissebb KSH-adatok szerint az 2017. első két hónapjában összesen 1514 lakóingatlan építésére adtak ki engedélyt, ami 60 százalékos növekedést jelent a múlt év azonos időszakához képest. - Pécsi Napilap -

“Még jelentősebb a növekedés a múlt év első két hónapjához képest, ha az alapterületet nézzük. Idén ugyanis a társasház-építésekre kiadott engedélyek alapján 313 ezer négyzetméter épülhet, ami 88 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi értéket. Összességében az engedélyek alapján jelentős bővülés várható” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője, aki utalt arra is, hogy tavaly jelentős, 19 százalékos hanyatlást elkönyvelő építőipari is magára talált: az év első két hónapjában 17 százalékkal nőtt a termelés, a szerződésállomány pedig 117 százalékkal nőtt.

 

Béremelések vs. lakáspiac

 

Bár a lakásépítési kedv tehát az engedélyek száma alapján fokozódik, ami azért sem meglepő, mert - az ingatlan.com friss elemzése szerint - az idén márciusban tavalyhoz képest országos szinten 23 százalékkal többen kerestek új lakást, a fővárosban pedig 20 százalékkal nőtt a kereslet éves szinten. “A lakásépítési engedélyek száma azonban nem jelenti azt, hogy ennyi lakás 1-2 éven belül meg is épül. Ugyanis a lakásfejlesztéseknek gátat szab az építőipart sújtó munkaerőhiány” - értékelte a lakáspiaci helyzetet Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

 

Szerinte a munkaerőhiányra rövid távon a bérek emelése jelent megoldást. “A jelek szerint a lakásfejlesztők a munkaerőhiány okozta költségnövekedést folyamatosan építik be az új lakások áraiba.” A lakópark.ingatlan.com adatai szerint a budapesti új lakások átlagos négyzetméterára például csak január óta 4 százalékkal 614 ezer forintra emelkedett, ami a kereslet növekedése mellett a fejlesztők magasabb költségszintjével magyarázható. „Az eladásra meghirdetett projektek 3-4 százaléka esetében pedig már az átadási határidő is kitolódott egy-egy negyedévvel.” – tette hozzá a szakértő.

 

Az ingatlan.com elemzéséből az is kiderül, hogy tavaly áprilishoz képest az új lakások kínálata Budapesten 50 százalékkal nőtt. Balogh László szerint a fokozott kereslet, valamint a munkaerőhiány miatti béremelések eredményeként az új lakások ára mind Budapesten, mind a nagy vidéki városokban emelkedő pályán maradhat. “A folyamatosan emelkedő árak miatt az újlakás-vásárlóknak nem érdemes kivárni, viszont az előszerződés megkötése előtt érdemes minél több információt begyűjteni mind a lakásról mind pedig a beruházásról. Célszerű rákérdezni a fejlesztőnél, hogy melyik kivitelező cég fogja felépíteni a lakásokat, és az ő referenciáiknak is utánanézni.” - tette hozzá az ingatlan.com szakembere.

2019 lesz a vízválasztó

 

A szakértő a hosszabb távú kilátásokról szólva azt is elmondta, hogy a jelenlegi fokozott lakásépítési kedv a következő 2-2,5 évben fennmaradhat. Fontos azonban, hogy a jelenlegi szabályok szerint 2019 végéig van érvényben a lakásépítésekre vonatkozó kedvezményes - 5 százalékos - áfakulcs. Ha ezt követően visszaugrik a normál szintre, akkor az egyrészt az új lakások árait is drasztikusan megemelheti, ami a kereslet visszaesésével járhat. Ha pedig a beruházok - a tavalyi áfacsökkentéshez hasonlóan – az áfaemelés hatásait is benyelik, és nem növelik az árakat, akkor azzal a saját nyereségességük csökken. Bármelyik forgatókönyv valósulna is meg a kedvezményes áfakulcs megszűnése esetén, az jelentősen visszavetheti a beruházók lakásépítési kedvét.







0
0
0

hírek innen, onnan

Sífutópályát építettek a történelmi hídon

Alkalmi sífutópályát létesítettek péntek délelőtt a prágai Károly hídon a Jizerská padesátka (Jizerai ötvenes) amatőr síverseny...

Helyükre kerültek az első betonelemek Paksnál: így zajlik a 2,5 tonnás tömbök mozgatása

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter Facebook-oldalán a Magyar Honvédség szolnoki bázisán osztott meg részleteket arról, hogyan vesz...

Akadémiát indít a Digitális Polgári Kör

Fényképes önéletrajz és motivációs levél is kell a jelentkezéshez.

A Sziget Fesztivál legjobb szettjeitől leesett az állunk, nem találjuk a szavakat az idei felhozatalra

A fesztiválok szinte észrevétlenül nőtték ki magukat a popkultúra és a stílus legfontosabb színterévé. Ami korábban szinte csak a...

Abbahagyja a pártpolitizálást Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget szervezője

Április végén kezdte el létrehozni a Romániai Magyar Egységpártot, de nem folytatja tovább.

Ez a két jel hűtlenségre utal – Figyeljen oda, ha a partnere így viselkedik!

A párkapcsolatok világa tele van kihívásokkal, és sajnos a hűtlenség sem ritka jelenség. Bár senki sem szeret gyanakodni, néha mégis...

Legendává váltak a második világháborús fegyverek, mégis rengeteg a tévhit – Nézzük, mit tudunk rosszul az USA arzenáljáról

A második világégés számtalan kézifegyvert tett híressé. Elterjedtek az öntöltő puskák, a géppisztolyok, a géppuskák kezeléséhez...

Nem sikerült megfékezni az erdőtüzet Franciaországban

Már három napja ég az erdő az ország dél-nyugati részén.

A kritikai elutasítás ellenére csak úgy szárnyal a Netflix sorozata

A kritikusok elutasítása ellenére már több mint 50 napja a nézettségi listákon szerepel a Ransom Canyon.

Túrázás közben akarta meggyilkolni feleségét egy orvos

Emberölési kísérlet vádjával áll a bíróság elé.

Falvakat kellett kitelepíteni az újabb erdőtűz miatt

A belgiumi természetvédelmi területen péntek óta tombol a tűz.

Moszkvából fordult vissza a világjáró magyar teslás, pont azért, amiért gondolod

Idejekorán szakadt meg az 55 ezer kilométeresre tervezett túra.

0

Sport

Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája

Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.

Itt a vége, ez a súlyos sérülés véget vethet Böde Dániel pályafutásának

A legújabb hírek szerint műtét vár a korábbi magyar válogatott támadóra, már az utódja is megvan.

Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga

A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.

Milák Kristóf újabb zseniális versenyzéssel rukkolt elő az Európa-bajnokságon

Egyéni csúccsal vétette észre magát a magyar klasszis.

Alexis Mac Allister apja elszólta magát: itt játszik a fia a következő szezonban

Az elmúlt hetekben komoly találgatások jelentek meg Alexis Mac Allister körül, ezekről a Sportposzt is írt. A Liverpool argentin középpályását többek között a Manchester Cityvel és a Real Madriddal is összefügg

Hányt és összeesett meccs közben min-den idők legeredményesebb teniszezője

Minden idők legeredményesebb férfi teniszezője nagyon szenvedett.

Egy bírói döntés miatt az utolsó kilométeren bukta el az Eb-érmet a magyar atléta

Nagyon sokáig úgy tűnt, meglesz az érem, a legvégén azonban megbüntették a magyar atlétát.

Berobbant a 16 éves magyar csodagyerek, országos csúccsal jutott az Eb-döntőbe Pápai Olivér

Két magyar úszóért is szoríthatunk vasárnap a párizsi Európa-bajnokság 400 méteres férfi gyorsúszásának döntőjében.

0
0

Bulvár

Fontos tudni, hogy augusztus 25-én hajnali 1 órától Magyarországon nem használhatjuk az OTP számos funkcióját

A bank tájékoztatása szerint fejlesztési munkálatok miatt mintegy másfél óráig nem lesz elérhető a kártyás fizetési rendszer.

Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai

Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz

Kiderült, ki vezetné a vagyonvisszaszerzési hivatalt – NER-es védői megbízásokat utasított vissza

Francsics Imre a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöki posztjára jelentkezett, és a meglévő nyomozati...

Takács Péter ex-államtitkár átáll a Tiszához? Magyar Pétert Jézus Krisztushoz hasonlította

Könnyen lehet, hogy a volt egészségügyi államtitkát beszáll Magyar Péter rajongói közé. Vagy az év trollkodását követte el?

Rendkívüli! Felfüggeszthetik a palackvisszaváltást

A budapesti palackgyűjtés sokak számára megélhetési forrássá vált, így bár az eldobált göngyöleg eltűnt az utcákról, a jelenség súlyos köztisztasági problémákat váltott ki.

Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki

A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.

Több mint egy órát késett a mentő, miközben szívrohamban elhunyt a 39 éves édesanya

A nő férje megpróbálta újraéleszteni a feleségét, de nem járt sikerrel.

Mindig ugyanabból a bögréből iszod a kávédat? A pszichológia szerint ezt árulja el rólad

Ha reggelente szinte automatikusan ugyanazt a bögrét veszed elő a kávédhoz, lehet, hogy nem pusztán megszokásról van szó.

Egy argentin turista megkóstolta végre a magyar rántott húst a Balatonnál

Ilyen véleménnyel van a magyar rántott húsról egy argentin, akiknél egészen másképp készül el a fogás.

Vége a kánikulának: ekkor érkezik a lehűlés – 10 vármegyére csaphatnak le zivatarok

Vasárnap még 36 fokig emelkedhet a hőmérséklet, de hétfőn záporokkal, zivatarokkal érkezik a lehűlés.

A színésznő Vastag Csaba párja volt 5 évig: ez a jóképű férfi az új szerelme

Görgényi Fruzsina a párjával utazott el néhány napra, onnan posztolt szerelmes képeket.

0