Ezt olvasta már?


Második világháborús brit és német vadászrepülőgép a Reptárban Szolnokon

Első alkalommal Magyarországon a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban (RepTár) tekinthető meg csütörtöktől a második világháborúban egymás ellen harcoló két vadászrepülőgép, a brit Spitfire és a német Messerschmitt.

Kovács Ákos, a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum ügyvezető igazgatója a vadászrepülők bemutatásával egybekötött csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: a két "legenda" szeptember 13-ig tekinthető meg a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban. Hozzátette: a krakkói székhelyű Lengyel Repülési Múzeum és a RepTár együttműködésének köszönhetően érkezett Szolnokra a Supermarine Spitfire LF Mk.XVIE vadászrepülőgép. A projektben fővédnökséget vállalt a lengyel nagykövetség - jegyezte meg.

Kiemelte: a Supermarine Spitfire LF Mk.XVIE érkezése különleges, hiszen az egykori ellenfele mellé érkezik, a Messerschmitt Bf 109 típusú német vadászgép oldalára. Szolnok után a brit gép végső helyére kerül a krakkói Lengyel Repülési Múzeumban.

Elmondta, hogy a RepTárban kiállított Spitfire-t 1944-ben gyártották. Túlélte a háborút és 1956-ban a londoni Royal Air Force Múzeum tulajdona lett. 1967-ben a repülőgép szerepelt az Angliai csata című filmben. Végül 1977-ben átadták a Lengyel Repülési Múzeumnak és azóta a gép Lengyelországon kívül nem volt.

Magó Károly, a MH 86. Szolnok Helikopter Bázis zászlósa, roncskutató elmondta, hogy a világ leggyorsabb vadászrepülőgépeként emlegették az 1936. március 5-én első repülését végző Spitfire-t nemcsak sebessége, de meglepően kicsi súlya és lenyűgöző kormányozhatósága miatt is. Kitért arra, hogy a történelem egyik legnagyobb légi háborúja 1940. július 10. és október 31. között zajlott Nagy-Britannia felett. A németek célja az angol légierő megsemmisítése és Hitler hatalmának kiterjesztése volt.

Az angol légierő első teljesen fémépítésű vadászrepülőgépének kifejlesztése Reginald J. Mitchell nevéhez fűződik - mondta. Az alsószárnyú vadászbombázó és felderítő repülőgép teljesítményével és paramétereivel vetekszik a német rivális Messerschmitt Bf 109 vadászrepülőgéppel. A Spitfire igazi jellegzetessége az ellipszis alakú szárnya volt, amely kiváló aerodinamikai tulajdonságokkal rendelkezett - tette hozzá.

A Spitfire-nek 47 féle változata készült összesen csaknem 23 ezer példányban. A RepTárban kiállított vadászrepülőgép típusát kifejezetten alacsony és közepes magasságú légi harcra, valamint földi támadásokra fejlesztették ki. Az Mk.XVI prototípus először 1943 decemberében repült és az E volt az utolsó olyan változat, amelyet jelentős számban gyártottak. Ez a verzió rövidebb szárnyfesztávolsággal két ágyú-két géppuska fegyverzet-konfigurációval rendelkezett.

Bátori Zsolt, a Szolnoki Lengyel Kisebbségi Önkormányzat elnöke az eseményen az 1944. augusztus 1-jén kitört varsói felkelés 76. évfordulójáról emlékezett meg, egyben méltatta a lengyel-magyar barátságot az eseményen.







0
0
0

hírek innen, onnan

Hogyan kérhetem a nyugdíjam újraszámítását vagy az összeg felülvizsgálatát?

Előfordulhat, hogy valaki a nyugdíj megállapításáról szóló határozat kézhezvétele után úgy érzi: a folyósított összeg alacsonyabb...

Az AI-laborok tesztjei valódi rendszereket törtek fel – ki fizet a kárért?

Az autonóm hackelés a laboratóriumi próbákon már nem mindig maradt a kijelölt hálózaton: az OpenAI...

Lebuktatták Mészáros Lőrincet, aki Monte-Carlóban ácsorgott, de mire hazaért, az M6-os is elúszott

Egy 444-es olvasó augusztus 11-én belebotlott Mészáros Lőrincbe a monacói éjszakában, a La Môme étterem...

Édes a szőlő, mégsem biztos, hogy szüretelhető – négy jel együtt ad biztosabb választ

Sokan azt hiszik, hogy elég, ha a szőlő édes, ám a tökéletes szüret időpontját több tényező együttesen határozza meg. Mire figyelj...

Kinek nem szabad almaecetet innia? Azonnal hagyd abba, ha ezt tapasztalod!

Ijesztő dolog derült ki a népszerű reggeli csodaszerről.

Több mint 200 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett június eleje óta

Eddig 209 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett a június elején közzétett nyilvános felhívás alapján kiválasztott kiegészítő...

Pócs János: Lebukott a kormány – Magyar Péter alsónadrágjával foglalkozott a fideszes képviselő

Pócs János egy Facebook-videóban Magyar Péter júliusi törökországi nyaralását és alsónadrágját emelte be a Duna...

Pokoli tűzvész tombol Horvátországban: 19 embert kellett ellátni, a haditengerészet hajója is készenlétben állt

Hatalmas erdőtűz csapott le az Omiš környéki településekre. A lángok a házakat is elérték, több mint száz embert evakuáltak,...

Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése

Távol maradtak az ellenzéki pártok vezetői szombaton a paksi munkálatoktól, ahol délelőtt a bárkák irányított süllyesztését...

Mi történik a Földdel? Feltűnően sok erős földrengés történt a napfogyatkozás óta

Indonéziában pusztító, 7,7-es földrengés történt, Spanyolországban épületek rongálódtak meg, miközben világszerte megszaporodtak az...

Újabb elképesztő leletre bukkantak az alacsony vízállású Dunában

Az alacsony Duna újabb különleges leletet hozott felszínre: egy több tízezer éves állat medencecsontja kerülhetett elő a folyóból.

Videó: 16 órát kapaszkodott egy felborult jet-skibe egy apa és két kisfia Thaiföldön

A francia család Ko Szamujnál került bajba, miután a bérelt vízi járművük motorja az erős hullámzásban leállt. A vízimentőket a...

0

Sport

Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája

Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.

Óriási fordulat Szoboszlaiéknál: Jeff Bezos milliárdokat tett le az asztalra a Liverpoolért

Páratlan milliárdoskonzorcium vásárolta be magát az angol gigászba: a Facebook-társalapító és az Amazon vezére is csatlakozott. Mutatjuk, mit jelent a rekordüzlet a csapat jövőjére nézve!

Csodagyerekért tett ajánlatot a Ferencváros, már el is fogadták az

Legalábbis egy bolíviai újságíró ezt állítja.

Káosz a barátságos meccsen: az egyik csapat levonult a tizenegyesrúgásoknál, a másik üres kapura lőtte a tizenegyest

Gondolhatnánk, hogy valahol Dél-Amerika eldugott részén történt, de nem, két európai csapat meccse zárult így.

3000 milliárd forintos hírt kapott Szoboszlai Dominik, lesz mit a tejbe aprítani

Az angol sajtó szerint az Amazon alapítója és társai nagyjából 30 százalékos tulajdont vettek meg a Fenwaytől.

Neymar olyan gólpasszt adott, amilyet csak a legnagyobbak tudnak

A Santosban még mindig képes villogni Neymar.

Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga

A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.

Milák Kristóf újabb zseniális versenyzéssel rukkolt elő az Európa-bajnokságon

Egyéni csúccsal vétette észre magát a magyar klasszis.

A Real Madrid is le akarja igazolni az FC Barcelona kiszemeltjét

Az Atlético Madrid lehet a két nagy kakaskodásának a nyertese.

0
0

Bulvár

Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első leváltott minisztériumi vezető

Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első személyi csere: lecserélték a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnökét. Részletek a tárca furcsa magyarázatáról!

Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai

Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz

Pokoli hetek várnak 1,5 millió magyarra: erre jobb, ha mindenki időben felkészül

A parlagfűszezon már elkezdődött Magyarországon, a pollenkoncentráció pedig több helyen elérte a tüneteket okozó szintet.

Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki

A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.

Pénzügyi életveszélyben az emberek – Nagyon sokan súlyosan megbánták, hogy a közösségi médiából kértek gazdasági tanácsot

Egy brit felmérés szerint a közösségi médiából pénzügyi tanácsot szerzők jelentős része veszteséget szenvedett, miközben a mesterséges intelligenciát is egyre többen használják pénzügyi kérdésekben.

A 90-es években még minden háztartásban ott volt ez a tárgy: ma már az se használja, aki még nem dobta ki

Sokaknak természetes volt, másoknak luxus, de mára teljesen megy ki a divatból.

„Egy napot sem bírnék ki már élve a fogházban” - Börtönbe kell mennie a Kósa Lajost ismét feljelentő csengeri örökösnőnek

Nyolc év után idén júniusban végérvényesen lezárult a csengeri örökösnő szövevényes ügye, akit most hosszú idő után jogerősen is elítéltek – tudta meg a Blikk. Az első fokon hét év börtönt kapott asszon

Elsüllyedt a luxusjacht, amit néhány napja vett át a tulajdonosa

Videón is látható az oldalára dőlt, közel 3 milliárd forint értékű hajó

Nincs mérlegelés: Ha egy transz diák azt kéri, el kell távolítani korábbi nevét és képmását a tablóról

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szerint egyértelmű a helyzet.

Klausmann Viktor 3. gyereke anyjával is szakított: 60 évesen így él a Szerencsekerék sztárja

Klausmann Viktor három gyermek büszke édesapja, legkisebb gyereke négyéves.

0