Ezt olvasta már?

Sok turista látogat télen a Balatonra, de jobban ki lehetne használni az adventi időszakot turisztikai szervezetek szerint

Decemberben ugyan több ezer turistát várnak a Balatonra a térség turisztikai szakemberei, de úgy vélik, hogy a balatoni települések összefogásával, a finn modellhez ...


Magyarország méz- és méhszerető agrárország

A teljes magyar társadalom rendkívül nagyra becsüli a magyar méhészek munkáját, amellyel elérhetővé teszik számunkra világunk egyik legtáplálóbb és legértékesebb élelmiszerét, jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Nemzetközi Méhészeti Kongresszuson csütörtökön, Isztambulban.


hirdetés

A közlemény szerint a miniszter arra emlékeztetett, hogy Magyarország az Európai Unió legnagyobb méztermelői közé tartozik. Európában Magyarországon van az egyik legnagyobb méhsűrűség, minden négyzetkilométerre mintegy 13 méhcsalád jut. Magyarországon csaknem 1,2 millió méhcsalád és 20 ezer méhész él.

Az ország ökológiai viszonyai szinte mindenütt kedvezőek a méhészkedésre. Magyarországon évente 25 és 30 ezer tonna közötti mézet termelnek, amelynek 60 százaléka exportra kerül. "Akácmézünk kuriózum, hungarikum, de fajta- és vegyes mézeink is kiváló minőségűek - tette hozzá a miniszter.

Kifejtette, a méhészek tevékenységét a nemzeti kormány is kiemelten támogatja, ezt bizonyítja az is, hogy beporzási támogatást vezettek be. 2010 óta már 50 millió euróval támogatták a termelőket a Méhészeti Nemzeti Programon keresztül. Méh állatjóléti pályázatot hirdettek egyedülállóan az Európai Unióban 25 millió euró keretösszeggel. Az intézkedések sikerességét jól mutatja, hogy Magyarországon 2010 óta folyamatosan nő az egy főre jutó mézfogyasztás és nem csökken a méhészek száma - emelte ki a miniszter.

Nagy István hangsúlyozta, Magyarország és Budapest barátsággal és meleg szívvel várja a világ méhészeit és méltó helyszíne lehet a 2025-ös Apimondiának - olvasható a tárca közleményében.

 







0

hírek innen, onnan

Rengeteg pénzt nem vettek át a magyarok, Önnek is járhat

Több mint 23 ezer magyar nem vette át valamiért a nekik járó kártalanítási összeget az Országos Betétbiztosítási Alaptól.

Rossz hírek érkeztek: Lassan nem az a kérdés, mennyibe kerül az üzemanyag, hanem az, hogy legyen

A szakértő szerint az egyre súlyosabb piaci feszültség Magyarországra is be fog gyűrűzni.

Dömötör Csaba: senki sem várhatja el, hogy lábon lőjük magunkat gazdaságilag

Az európai gazdaságra gyakorolt hatások drasztikusak. Már az Európai Bizottság (EB) is azzal számol, hogy a negyedik negyedévben...

A Nagy Ő: Bogi megint odaszólt, de hogyan dönt Árpa Attila?

Nem kevesen vannak, akik a legkisebb mértékben sem tudják elképzelni Bogit Árpa Attila mellett, a lány mégis ott van a döntőben.

Nem kizárt, hogy Neymar visszatér a vb-re a Dél-Korea elleni mérkőzésen

Miután a játékosnak megsérült a bokája a katari vb nyitómérkőzésén, komoly kezeléseken esett át, most pedig arról jelentettek, hogy...

Dohányboltot próbált meg kirabolni egy férfi Szegeden

A férfi ellen rablás kísérlete miatt indítottak eljárást.

Hétfőn 12, pénteken akár 14 fok is lehet

A jövő héten enyhébb időre, némi csapadékra, ködre és felhőkre számíthatunk.

Itt az orosz reakció az olajársapkára

Egyelőre nem változtatnak eddigi kitermelési politikájukon a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagjai, valamint a szervezeten...

Nem hiszi el, mit vállalt be a kislánya kedvéért Csuti – fotó

Szabó András Csutinak a gyerekek jelentenek mindent, és ahogy minden lányos apuka, ő is mindent megtesz a kis Nina kedvéért.

Elképesztően dögös ruhákban pózoltak a Miss Balaton legszebb lányai Mexikó homokos tengerpartján – fotók

Egy mesébe illő mexikói város homokos tengerpartján készültek a Miss Balaton jövő évi naptárfotói.

Ezeknek a sztároknak a halála a mai napig megoldatlan

1981. november 29-én hunyt el Natalie Wood, a West Side Story sztárja, akinek a halála azóta sem hagyja nyugodni a rokonait és a...

Sport

A haldokló Pelé üzent a kórházból

A háromszoros világbajnok brazil legendáért sokan aggódnak.

Tyson Fury akkora verést osztott ki, hogy a bíró félbeszakította a világbajnoki meccset

Tyson Fury nagyon egyoldalú meccsen védte meg a világbajnoki címét.

Sz*r vagy - kiabálták Messinek, amire rögtön jött az argentin csattanós válasza - videó

Ezek az ausztrál drukkerek örökre megtanulták a leckét, az biztos.

Botrány az Uruguay-Ghána meccs után, Gimenezt akár 15 meccsre is eltilthatják

Anyázás, FIFA-alkalmazott elleni durvaság, betört monitor...

Nézze meg Lionel Messi több szempontból is történelmi gólját. - videó

Ausztrália ellen szerezte meg a vezetést a nyolcaddöntőben.

A himnusz alatt a földre köpő vagy muszlim terroristáknak pénzt küldő focisták között egy igazi francia hazafi

Olivier Giroud. Soha nem lőtt több gólt nála senki a francia válogatottban. Karrierje végén talán végre el is ismerik.

Árulkodó jel, ehhez a csapathoz igazolhat Cristiano Ronaldo

Egy kívánság is szerepet játszhat abban, hol köt ki az ötszörös aranylabdás támadó.

Csak a szexi brazil lányok tudták legyőzni Hollandiát

Lazán, könnyedén sétáltak be a hollandok a legjobb nyolc közé. Az Egyesült Államok elleni nyolcaddöntő csak percekig volt izgalmas.

Mészárlás a ringben, jól mutat a korona a Cigánykirály fején

Jöhet Uszik, az lesz az igazán nagy meccs!

A vb tizennegyedik napja: Messi az ezredik meccsén betalált, a hollandok simán jutottak tovább

Megkezdődött a kiesés szakasz a katari világbajnokságon. Összefoglaljuk, mi történt a vb tizennegyedik napján.

0

Bulvár

Annyi aranyat rejthet Magyarország egyik hegysége, amennyit elképzelni sem lehet

Aranybánya nyílik a Börzsönyben? Aranyláz törhet ki az 50 ezer milliárd forintnyi nemesfém miatt? Elmondjuk.

6 dolog, amit tilos csinálni ma a hagyományok szerint: a Borbála-napon varrni és kölcsönadni sem szerencsés

Szent Borbála napja, december 4. dologtiltó alkalom volt régen, amikor házimunkákat sem volt ajánlott végezni.

Annyira kell az uniós pénz, hogy a kormány még a nyugdíjakhoz is hozzányúlna

A kormány ma már adó- nyugdíjreformot is vállalna annak érdekében, hogy hozzáférhessen a Covid-járvány utáni létrehozott helyreállítási alap (RRF) pénzeihez - írja a Népszava, amely a magyar RRF-tervhez készít

„Hamarabb értem haza a munkából..” – Így derült ki, hogy félrelép a párom

Bárhogyan is derül ki, hogy megcsaltak minket, mindig fáj. Aki járt már így, tudja, milyen szörnyű érzés. Akár nemrég kezdtetek el járni, akár hosszabb ideje tartott a kapcsolat, időbe telik, míg az ember kiheveri

Horrorsztori Dubajból: ez történik valójában a nőkkel a luxus fővárosában - Csak erős idegzetűeknek.

Sok pletyka terjed arról, hogy valójában miért járnak a nők Dubajba, a luxus fővárosába, és bár eddig is elég merész dolgokat lehetett hallani vagy éppen olvasni, az alábbi történet minden képzeletet felülmúl.

Ez a magyar nyelv legközelebbi rokon nyelve – Meglepő tények

Február 21. az anyanyelv világnapja, és mivel mindenki számára a sajátja a legkedvesebb, ez alkalomból mi is a magyar nyelvről szedtünk össze néhány érdekességet. Anélkül, hogy azt próbálnánk sugallni, bármelyi

Erre senki sem számított: a II. világháború óta nem látott ütemben fogynak az ukrán hadszíntéren a fegyverek é...

A NATO tartakékait alaposan próbára teszi, hogy Ukrajnában ennyire elhúzódó háborút kell vívni hagyományos tüzérséggel és harckocsikkal. De Oroszországban is fogytán vannak a készletek.

Az 52 éves Geszler Dorottya szexi képen pózolt: alul semmit nem viselt

Geszler Dorottya a legújabb Instagram-posztja alapján már ünnepi hangulatban van. A karácsonyi fotója irtó szexi lett.

Öveket becsatolni, még rázósabb áramszámlák következnek

Elképesztő, ami most az energiatőzsdén megy.

Meghalt Hegedüs Zsuzsa szociológus

Orbán Viktor korábbi főtanácsója 76 éves volt.

Nem elég, hogy Orbán Viktor repülővel utazott a közeli Mariborba, az autókonvoj is utána ment

Hadházy Ákos szerint a repülőút többmillió forintba kerülhetett, ráadásul legfeljebb egy órát nyertek vele.

blogmorzsák

Bezár az ország: térképen a rezsiválság új áldozatai

Országosan több ezer helyszín a K-Monitor térképén.

Kanye West a nácikat dícséri új interjújában

Kijelentette, hogy "szereti" a nácikat és csodálja Adolf Hitlert. Hatalmas felháborodást váltott ki.

0