Ezt olvasta már?


Magyaroknak még nem sikerült. Dollármilliók a PokerStar-on!

A PokerStars Casino az utóbbi időben több dollármilliomost is kitermelt, három játékos is 1 millió dolláros nyerőgép jackpotnak örülhetett.

Egy finn, “pkr_rager” nicknevű pókerjátékos drasztikusan javította cash flow-ját, miután 1,4 millió dollárt nyert a PokerStars Casino exkluzív nyerőgépjátékán, a Millionaires Island-en. Ez volt a második alkalom, hogy a 27 éves, gazdasági tanulmányokat folytató diák – aki egyébként rendszeresen pókerezik a PokerStars termeiben – belépett a PokerStars kaszinójába. Egyáltalán nem számított rá, hogy egy nyerőgépjáték teszi őt milliomossá, ráadásul ilyen gyorsan.

Miután kétszer is megnézte az egyenlegét, hogy tényleg nyert-e 1,4 millió dollárt, bevallása szerint „Ideges voltam, a szívem iszonyúan kalapált.” Felhívta a feleségét, édesanyját és barátait a hírrel. „Mindenki ledöbbent, először azt hitték, viccelek, aztán, hogy ez nem lehet igaz, hogy biztos valami hiba történt, aztán mindenki azt mondogatta, hogy nyugodjak le…”

Az újdonsült dollármilliomos így írta le, hogy milyen érzés volt, mikor nyert: „Olyan volt, mint mikor gyerekként felébredtem karácsony reggelén. Boldog voltam, de ugyanakkor valószerűtlen volt az egész, mintha álmodnék.”

 

“pkr_rager”-t, aki részidőben egy étteremben dolgozik, az csábította el, hogy játsszon a Millionaires Islandon, mert ez a gép legalább 1 millió dollárt garantál jackpot esetén. Vélhetően ugyanez motiválta azt a másik egyetemistát is, aki szintén a PokerStars Casino Millionaires Island nyerőgépjátékának köszönhetően lett milliomos. Az uruguay-i „LuisCancelaU” 1 dollárt tett fel január végén a játékra, ezzel nyerte meg az 1,5 millió dolláros jackpotot.

A 'LuisCancelaU' nicknevű játékos három perce játszott a PokerStars Casino exkluzív nyerőgépjátékán, és még csupán 17-szer pörgetett, mikor a tárcsákon megjelent négy Millionaires Island szimbólum – már csak egy kellett a jackpothoz.

 

“Nem fog megjelenni, ilyen dolgok nem történnek a valóságban” – mint később elmesélte a PokerStars alkalmazottainak, ezt gondolta a valódi nevét titokban tartani kívánó játékos. Aztán mégis megjelent az ötödik szimbólum is, és a játékos máris ünnepelhette sorsfordító nyereményét.

 

“Odarohantam a testvéremhez - csak mi voltunk az egész házban. Elkezdtem kiabálni, megráztam, ő pedig totál zavartan nézett rám. Megmutattam neki a játékosi számlámat, hogy elhiggye. Megöleltük egymást, és sírtunk, nem a pénz miatt, hanem mert most valamennyit vissza tudunk adni a szüleinknek, akik annyira sokat gürcöltek, hogy mindenünk meglegyen.”

Csupán 29 nappal az első 2017. évi egymillió dolláros jackpot után, az orosz „Denis N777” 1,368 millió dollárt nyert a PokerStars online kaszinójának Genie Jackpots elnevezésű nyerőgépén, és ezzel az orosz játékos lett a PokerStars Casino idei harmadik dollármilliomosa.

A Millionaires Island az egyetlen olyan nyerőgépjáték, melynek brand exkluzív progresszív jackpotja minimum 1 millió dollár, tehát minden jackpot nyertes azonnal dollármilliomos lesz.

fortunaweb







0
0
0

hírek innen, onnan

Mindenki a lefolyóba önti, pedig a vízvezeték-szerelők szerint komoly baj lehet belőle

Sokszor gondolkodás nélkül a mosogatóba öntünk mindent, ami folyékony vagy apró darabos, pedig ezzel könnyen bajt okozhatunk.

Videófelvétel készült arról, amint hatalmas sebességgel becsapódik egy négytonnás rakétadarab a Holdba

A spanyol Instituto de Astrofísica de Andalucía (IAA–CSIC) kutatói az egyik obszervatóriumuk segítségével megörökítették a becsapódást.

Napfogyatkozás után földrengés rázta meg Spanyolországot

Alig néhány nappal a látványos teljes napfogyatkozás után 5-ös erősségű földrengés rázta meg Dél-Spanyolországot - a különös...

Újabb erős földrengés váratlan helyszínen - vajon hol csap le újra a titokzatos rengés-sorozat?

A nagy erejű földrengésekről készült felvételek nyomán ismét felerősödtek azok a találgatások, hogy hamarosan az Egyesült Államokat...

Így halt meg Lugosi Béla

A magyar színész meghódította Hollywoodot.

Hárman voltak egy izlandi hotelszobában, egyedül ő maradt életben. Most 12 év börtönbüntetésre ítélték

Egy francia nő szerint háromtagú családjuk azért érkezett Izlandra 2025-ben, hogy a látszólagos nyaralásuk során együtt vessenek véget...

2056 humanoid robot méri össze tudását Pekingben – jön a robotok olimpiája

Augusztusban Peking rendezi a Humanoid Robot Világjátékokat. A tizenhat országból érkező 2056 gép sportban és ügyességi teszteken is...

Rejtett kamerás pillanatok kerültek elő Michael Jacksonról: 20 éve dobozban hevertek a felvételek

Több mint húsz év után nyilvánosságra kerültek olyan, eddig sosem látott videófelvételek Michael Jacksonról, amelyeket közeli barátja...

Ma este kiderül, ki lesz az új Miss Balaton

2026. augusztus 15-én ismét királynőt választ a Miss Balaton csapata. A koronát a 2024-es királynő, Bábel Virág adja majd át az...

Pöttyösből sosem elég: így viselheted még a nyár végén

A pöttyös minta idén ismét ott van a mindennapokban, csak épp sokkal érettebb, kifinomultabb formában, mint amire emlékezünk.

Gerendai: a Szigetnek előre kell menekülnie, a számok nem a tervek szerint alakultak

A Sziget alapítója értékelte az első év tanulságait, mióta a külföldi befektetőtől visszakerült hozzá a fesztivál.

Összeütközött egy autóval egy villamos az Orczy úton

Az autóban négyen ültek, a helyszínre mentő érkezett.

0

Sport

Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája

Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.

Óriási fordulat Szoboszlaiéknál: Jeff Bezos milliárdokat tett le az asztalra a Liverpoolért

Páratlan milliárdoskonzorcium vásárolta be magát az angol gigászba: a Facebook-társalapító és az Amazon vezére is csatlakozott. Mutatjuk, mit jelent a rekordüzlet a csapat jövőjére nézve!

Csodagyerekért tett ajánlatot a Ferencváros, már el is fogadták az

Legalábbis egy bolíviai újságíró ezt állítja.

Káosz a barátságos meccsen: az egyik csapat levonult a tizenegyesrúgásoknál, a másik üres kapura lőtte a tizenegyest

Gondolhatnánk, hogy valahol Dél-Amerika eldugott részén történt, de nem, két európai csapat meccse zárult így.

Neymar olyan gólpasszt adott, amilyet csak a legnagyobbak tudnak

A Santosban még mindig képes villogni Neymar.

3000 milliárd forintos hírt kapott Szoboszlai Dominik, lesz mit a tejbe aprítani

Az angol sajtó szerint az Amazon alapítója és társai nagyjából 30 százalékos tulajdont vettek meg a Fenwaytől.

0
0

Bulvár

Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első leváltott minisztériumi vezető

Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első személyi csere: lecserélték a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnökét. Részletek a tárca furcsa magyarázatáról!

Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai

Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz

Pokoli hetek várnak 1,5 millió magyarra: erre jobb, ha mindenki időben felkészül

A parlagfűszezon már elkezdődött Magyarországon, a pollenkoncentráció pedig több helyen elérte a tüneteket okozó szintet.

Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki

A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.

Pénzügyi életveszélyben az emberek – Nagyon sokan súlyosan megbánták, hogy a közösségi médiából kértek gazdasági tanácsot

Egy brit felmérés szerint a közösségi médiából pénzügyi tanácsot szerzők jelentős része veszteséget szenvedett, miközben a mesterséges intelligenciát is egyre többen használják pénzügyi kérdésekben.

A 90-es években még minden háztartásban ott volt ez a tárgy: ma már az se használja, aki még nem dobta ki

Sokaknak természetes volt, másoknak luxus, de mára teljesen megy ki a divatból.

Elsüllyedt a luxusjacht, amit néhány napja vett át a tulajdonosa

Videón is látható az oldalára dőlt, közel 3 milliárd forint értékű hajó

„Egy napot sem bírnék ki már élve a fogházban” - Börtönbe kell mennie a Kósa Lajost ismét feljelentő csengeri örökösnőnek

Nyolc év után idén júniusban végérvényesen lezárult a csengeri örökösnő szövevényes ügye, akit most hosszú idő után jogerősen is elítéltek – tudta meg a Blikk. Az első fokon hét év börtönt kapott asszon

Klausmann Viktor 3. gyereke anyjával is szakított: 60 évesen így él a Szerencsekerék sztárja

Klausmann Viktor három gyermek büszke édesapja, legkisebb gyereke négyéves.

Meglepő fordulat a Fidesz szervereinél

Visszakapta a gépeit a Fidesz, de mégsem használhatják őket.

0