Ezt olvasta már?


Magyar felderítőgép

A meglepő formájú repülő méltó körülmények között idézheti fel a magyar repüléstörténet egyedülálló fejezetét. Az egykor Székesfehérváron készült Denevér most Szolnokon kerül a nagyközönség elé.

Több mint másfél évtizede merült a feledés homályába az a pilóta nélküli, felderítésre is alkalmas repülőgép, mely egyetlen példányban készült hazánkban egy magyar mérnök tervei alapján, a honi haderő számára. A Denevér névre keresztelt szerkezet azonban nemrégiben új életre kelt Szolnokon - írja a Híradó.hu.

A meglepő formájú repülő hamarosan méltó körülmények között idézheti fel a Tisza-parti megyeszékhelyen a magyar repüléstörténet egyik különleges, a maga nemében egyedülálló fejezetét tájékoztatta az MTI-t pénteken Lente Zoltán százados.

A Szolnoki Repülőmúzeum munkatársa elmondta: a Haditechnikai Intézet raktárában alkatrészeire szétszedve tárolt gépet a Hadtörténeti Múzeum kérésére még 2011 novemberében szállították Szolnokra, a helikopterbázis mellett működő gyűjteménybe. Itt azután a múzeum téli szünete alatt összerakták, és immár készen áll arra, hogy előre láthatólag április 1-től a nagyközönség is megcsodálhassa.

Mielőtt a mintegy 22 ezer négyzetméteren elterülő, mintegy félszáz helikoptert és repülőgépet bemutató gyűjtemény legújabb darabját közszemlére tennék, a létesítmény munkatársai felkutatták a tervezőt, így a jelenleg Kecskeméten élő Vég Pál a napokban újra találkozhatott a géppel.

Lente Zoltán a gép születéséről szólva felidézte: Vég Pál, Percz Ferenc mérnöktársával együtt egyszemélyes sportrepülőgépnek szánta az először az 1990-es években papírra vetett szerkezetet. Ezt követően azonban már egyedül alkotta meg a Magyar Honvédség megbízásából a gép katonai célú, felderítésre alkalmas, pilóta nélküli változatát. A gép első példánya mindössze 2 hónap tervezés, illetve további 3 hónapos kivitelező munka után 1995-ben Székesfehérváron készült el, de ismeretlen okból a honi haderő végül soha sem használta.

Tervezője, az egykor a szolnoki repülőműszaki főiskolán is tanító nyugállományú alezredes szerint a Denevér viselkedésének feltérképezése érdekében Csákváron összesen 28 órát töltött vele a levegőben. Bár a korszerű, 90 lóerős motorral hajtott, felszerelve 430 kilós technika elméletileg 50-4000 méter magasságra és 70-160 kilométeres sebességre volt hitelesítve, ő a berepülés során óránként 280 kilométeres sebességet is elért vele. Közben az is beigazolódott: a rendhagyó formának köszönhetően a repülő légi, vagy éppen földi (táv)irányításához egyetlen botkormány, azaz joystick is elegendő.

Mindezek mellett a Denevér eszmei értékét emeli, hogy ez az utolsó olyan repülőgép, mely hazai szakemberek tervei alapján, Magyarországon készült. Ám ami a felhasználási területét illeti, a pilóta nélküli légi járművek - Unmanned Aerial Vehicle - (UAV) katonai célú alkalmazása ma már világszerte rendkívül elterjedt fogalmazott Lente Zoltán.

(Forrás: Híradó.hu, kép forrása: Híradó.hu)

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Újabb Exek csatája-párost jelentett be az RTL: új építésű lakás ára lapul az influenszer gardróbjában – fotó, videó

Az RTL népszerű valóságshow-ja, az Exek csatája újabb fordulatos évaddal tér vissza, amelyben ismét expárok mérik össze erejüket és...

Ilyen Harsányi Gábor állapota a sztrókja után: „Félelmetes volt, meg akart ölni”

Harsányi Gábor sztrókot kapott pár hónappal ezelőtt. Bár végig az eszméleténél maradt, a külvilágot torzult formában érzékelte....

Durva időjárás jön: 17 fokból 31 is lehet ma, mutatjuk a számokat

Kedden még igazi nyári arcát mutatja az idő: sok napsütéssel indul a nap, délutánra azonban nyugat felől fátyolfelhők és gomolyfelhők...

Felfüggesztették a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészét

Karim Khan tagadja az ellene felhozott vádakat.

Megtörte a csendet Lovász László: Ezért szakított meg minden kapcsolatot Bochkor Gáborral

Lovász László hónapokkal a távozása után is úgy érzi, helyes döntést hozott, amikor elhagyta a Retro Rádió reggeli műsorát. A...

Így szállt le Budapesten az óriási repülőgép, amelyben egy vonatvagon is elfér

Kisebb tömeg gyűlt össze a leszállás előtt a repülőtér környékén.

Magyar-kazah: Olvasóink megmondták, mire számítanak az esti mérkőzésen

A Csakfoci-olvasók szerint így alakul a ma esti, Magyarország-Kazahsztán felkészülési mérkőzés a debreceni Nagyerdei Stadionban.

Vb-főpróbák: Magaslati spanyol siker, csak büntetőkkel nyertek a hollandok, simáztak a franciák - videók

A világbajnokságra készülő spanyolok magabiztosan nyertek Peru csapata ellen Mexikóban, míg a hollandok az utolsó utáni percekben hozta a...

Szigorítás jön a nyugdíjaknál júliustól

Az érintetteknek érdemes még a változások életbe lépése előtt áttekinteniük saját helyzetüket és a jogosultságukat érintő...

Vádemelés lett abból, hogy nem küldtek időben mentőt Gálvölgyi Jánosért

Négy embert állítana bíróság elé az ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt.

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről

A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.

0
0

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

blogmorzsák

Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni

Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

0