Ezt olvasta már?


Magyar ápolók napja - Nyitrai: meg kell becsülni az ápolókat

Erkölcsileg és anyagilag is meg kell becsülni az ápolók munkáját, ezért döntött úgy a kormány, hogy 2019-re 65 százalékkal emelik a bérüket - mondta Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott a váci Jávorszky Ödön Kórházban. - Pécsi Napilap -

Nyitrai Zsolt kiemelte: minden nap meg kell becsülni az ápolókat, és a köszönet mellett fontos az erkölcsi és anyagi megbecsülés is, a béremeléssel pedig régi adósságot törleszt a kormány. Tavaly is volt már béremelés, idén újabb 12 százalékkal nőnek majd a bérek, 2018-ban és 2019-ben pedig 8-8 százalékos emelés lesz - magyarázta.

Közölte: az ápolók egész évben felelősségteljes és embert próbáló munkát végeznek. 2014 óta ünneplik február 19-én az ápolók napját, idén pedig a 200. évfordulója van annak, hogy Kossuth Zsuzsanna, a magyar ápolásügy úttörője született - emlékeztetett.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az eseményen hangsúlyozta: több embernek kell választania ezt a hivatást, hiszen sokszor ma egy ápoló másfél-két embernyi munkát végez egy nap, így fontos az utánpótlás biztosítása. Ezért lehetőséget biztosítanak arra, hogy háromezer középiskolát végzett diák OKJ-s ápolói tanfolyamot végezhessen ingyenesen - közölte. Hozzátette: emellett a diplomás egészségügyi szakdolgozók egyetemi képzését is támogatják.

Az államtitkár kifejtette: 79 ezer ápoló dolgozik ma Magyarországon, és a munkájukért érzett köszönetnek meg kell nyilvánulnia szimbolikus gesztusokban és anyagi elismerésben is a kormány részéről. Az ápolók az élet minden szakaszában ott vannak, amikor egészségügyi segítségre van szükség, a beteg mellett állnak éjjel-nappal - fogalmazott.

Úgy vélte, korábban is igyekeztek segíteni az ápolóknak, ez folytatódik 2019-ig összesen 65 százalékos emeléssel, és a gazdaság többletének köszönhetően lehetséges a béremelés ezen a területen is. Az idei költségvetésben az egészségügyre 325 milliárd forinttal többet fordítanak - közölte.

Nyitrai Zsolt és Rétvári Bence egy-egy szál virággal és csokoládéval is köszönetet mondott a jelenlévő ápolóknak.

Az Országgyűlés 2014-ben nyilvánította a magyar ápolók napjává Kossuth Zsuzsanna, Kossuth Lajos húgának születésnapját, február 19-ét. Az idei év Kossuth Zsuzsanna-emlékév is.

A sajtótájékoztatón Nyitrai Zsoltot megkérdezték az Index egyik, szombaton megjelent cikkéről, amely szerint egy Facebook-csoport bejegyzését - miszerint Sándor Mária, a kormányzati egészségügyi intézkedéseket ellenző fekete ruhás ápolónő öngyilkosságot kísérelt meg - egy salgótarjáni fideszes önkormányzati képviselő, Kakuk Zoltán úgy kommentálta: "Kár, hogy túlélte." A miniszterelnöki megbízott azt mondta: "nagyon helytelen" a képviselő nyilatkozata, a maga részéről pedig jobbulást kíván Sándor Máriának.







0
0
0

hírek innen, onnan

Szorcsik Viki: „Szabad vagyok, nem tartozom felelősséggel”

A színésznő már gyermekkorában arról álmodott, hogy egyszer olyan szabad életet élhet, ahol szóba sem jönnek a kötöttségek. Szorcsik...

Az év eddigi részében 3 hazai gyógyvizet vizsgáltak felül

Idén két településen három termálvíz kapta meg újonnan a gyógyvíz címet. Illetve szintén két településen, ugyancsak három...

Halácsy Péter: A sör-unikum kombót rólam nevezték el a Preziben – Mindenki függő

A startuper-vállalkozó őszintén megnyílt arról, milyen gondokat okozott a családi életében az alkoholfogyasztás, és miért döntött...

Ezt csinálják a nárcisztikus emberek a nagyobb társaságban, de hamar le lehet őket állítani

A nárcisztikus emberek jelenléte fárasztó, néha kifejezetten romboló lehet, de ha felismerjük a mintázatokat, és megtanuljuk kezelni...

Majdnem kitört a balhé, 10 percre le kellett állítani az Újpest-FTC meccset

A lelátóra rendőrök is bevonultak, amikor az újpesti szurkolók egy része átvonult a vendégszektor mellé. A balhét végül sikerült...

Egyre keményebb az elnyomás, tavaly már több mint 200 embert ítéltek el hazaárulásra hivatkozva Oroszországban

Tízen kereskedelmi vagy egyéb szervezet alkalmazottjai, heten vállalkozók, öten köztisztviselők, tizenketten pedig katonák voltak.

Rujder Vivien kedvéért én is visszaköltöznék a múlt századba, de a mobilomat azért vinném – Beléd estem – Vélemény

Kiszámítható románc, de olyan sztárparádéval, hogy még a 90-es éveket is visszasírjuk.

Minden nap kávézol? A szíved és a májad is hálás lehet – de csak eddig a mennyiségig

Sokan nem tudják, de a kávé nemcsak élénkít, hanem bizonyos mennyiségben kifejezetten jótékony hatással lehet a szervezetre –...

Fotókon a derbi: botrány a lelátón, óriási pofon a pályán, a Fradi ünnepelt, az újpestiek szenvedtek

Őrült és döbbenetes meccset játszott vasárnap délután a labdarúgó-NB I-ben a házigazda Újpest és a Ferencváros. A lila-fehérek azt...

Kiderült, mikor csapnak le a zivatarok, jégeső is jöhet: figyelmeztetést adtak ki ezekre a vármegyékre

Május első hétvégéje után tovább fokozódik a melegedés. A jövő hét első felében pedig már kora nyárias maximumokra lehet...

Egy új nikotinfüggő generációt teremtünk – állítja a tüdőgyógyász

Kevesebb köhögés, kíméletesebb alternatíva, modernebb forma – sokan így gondolnak az e-cigarettára és a hevített dohánytermékekre....

Szélesi túl indulatos volt a 0-5-ös derbi után: "Erre most inkább nem válaszolok"

Így értékelte az Újpest-FTC (0-5) mérkőzést Szélesi Zoltán.

0

Sport

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Kiütéssel nyert az ETO, a Fradi helyzete egyre reménytelenebb

A Győr óriási lépést tett a bajnoki cím megszerzésének irányába.

Egy lökésre volt a vb-döntőtől, de mit művelt a kezével?. Szerinte sem érdemelte volna meg

Döntő frémes csatában alakult ki a sznúker-világbajnokság fináléjának párosítása.

Megnyerte a madridi tornát, nem fogott kezet orosz riválisával, majd cigánykerekezett az ukrán teniszező

Marta Kosztyuk karrierje legnagyobb sikerét aratta a spanyol fővárosban.

Három gól a hajrában, a Barcelona nem követte a Real Madrid példáját

Eldőlt, hogy már az El Clásico előtt bajnokok lehetnek-e a katalánok.

Cigizik, falja a Nutellát, de a ketrecben nincs párja

A világbajnoki címmeccs kapujába került a brazil ketrecharcos.

Borbély: "Látványosan idegesek voltunk"; Révész: "A keret 50 százaléka nem alkalmas az NB I-re" - edzői értékelések

Az NB I 32. fordulójának szombati játéknapján három mérkőzést rendeztek - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.

Szoboszlait akarta követni, megint megsérült a Liverpool rekordigazolása

Klasszikus csatár nélkül lép pályára Arne Slot csapata a Manchester United ellen.

Véletlen lenne? Az FTC elképesztő módon tartja be a magyarszabályt az Újpest elleni derbin

Az Újpest elleni derbi előtt „igazolt” a Fradi magyar védőt.

Furcsa üzlet készül Győrben: az ETO rögtön továbbadhatja magyar válogatott játékosát

Schön Szabolcs sorsa érdeke fordulatot vehet a nyár folyamán.

Itt a vége: Carvajal távozik a szezon végén a Realtól; 100 millió eurós játékossal tárgyal a Liverpool - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

2010-ben született fiatal csatár mutatkozott be a magyar bajnokságban

Ő lett az első futballista, aki a 2010-es években született, és bemutatkozhatott a magyar első osztályban.

0
0

Bulvár

Magyar Péter titkos neveket akar nyilvánosságra hozni, ebbe az egész ország beleremeghet

Magyar Péter ígérete szerint október 22-én feloldják az ügynökakták titkosítását, nyilvánosságra hozzák és kereshetővé teszik az iratanyagot.

Dagad a botrány – Majka is megszólalt Rónai Egon ATV-s interjúja után, ami nagy vihart kavart: Hankó Balázs érvelésén hangosan felnevetett kínjában

Éles hangvételű bejegyzést tett közzé közösségi oldalán Majoros Péter, azaz Majka, miután megnézte Hankó Balázs (posztjában „Nyegle Balázsként” említve) interjúját Rónai Egon műsorában.

Szüleink birtokolják az összes ingatlan 42%-át – mi pedig nem engedhetjük meg magunknak a vásárlást

Ha érezted már, hogy mindent jól csinálsz – dolgozol, spórolsz, próbálod megvetni a lábadat valahol –, mégis képtelenségnek tűnik saját lakáshoz jutni, akkor nem vagy egyedül.

Csőmell-szindrómával élni: „32 évbe telt, hogy ne csak a fejemmel, a szívemmel is elfogadjam magam”

Fanni tubuláris melldeformációval született, amelynek plasztikai korrekciójához hosszú út és hét operáció vezetett, de a rendellenesség az önértékelésére és a párkapcsolataira is erősen hatott.

Több mint 1 milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek a trükkös „gépbeszerzők”

A NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói, egy mezőgazdasági vállalkozás indokolatlanul magas áron történő gépbeszerzéseit vizsgálták; az illegális ügylet több mint 1 milliárd forinttal

Horror az egyetemeken – Professzorok panaszkodnak, hogy feldarabolják és legyilkolják az előadásiakat

Felháborodást váltott ki az Arizona Állami Egyetem új, mesterséges intelligenciára épülő oktatási platformja, amely az oktatók előadásait rövid klipekre bontva automatikusan generál tananyagokat, sokszor az érinte

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Tóth Vera most verte be az utolsó szöget Tóth Gabi koporsójába

Tóth Gabi nővére, Tóth Vera a Facebook-oldalán tette közzé gondolatait a művészeket támogató Nemzeti Kulturális Alapot övező támogatási botrányról. Szerinte aki nem „csókos”, az nagyon nincs könnyű helyzet

Így pártoltak el a Tiszához a Fideszesek, leleplező levelet írt nyugdíjas édesanyjáról egy nő

Annak tartalmát az az influenszer osztotta meg, aki elindította a rendszerváltás felé.

Minden nő a cargo nadrágért rajong idén tavasszal: nemcsak sikkes, de praktikus viselet is

A bő szárú farmerek után új kedvenc lép színre: a cargo nadrág – de nem úgy, ahogy eddig ismertük. A praktikus darab most kifinomultabb, nőiesebb formában tér vissza, és meglepően sokoldalúan kombinálható a tav

0