Ezt olvasta már?


Magyar Kupa - Új lebonyolítási rendszer, névadó szponzor és arculat

A 2020/2021-es idénytől öt éven át a MOL lesz a névadó szponzora a labdarúgó Magyar Kupának, amely megújult lebonyolítási rendszerrel és friss arculattal jelentkezik.


hirdetés

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) pénteki közleménye szerint a 111 éve alapított kupa az egyik legnagyobb múltra visszatekintő európai nemzeti kupasorozat. A továbbjutás mostantól egy mérkőzésen dől majd el, a döntőt pedig 2021 tavaszán ismét a Puskás Arénában rendezik, a győztes az Európa-liga selejtezőjébe jut.

"Ahogy a MOL jelen van Magyarország teljes területén, úgy a kupa az a versenysorozat, amelyben országunk minden régiója képviselteti magát. A legjobb amatőrcsapatok évről évre bizonyítják, hogy a kupában egy-egy mérkőzésen akár az élvonalbeli klubokkal szemben is fel lehet venni a versenyt, így a kisebb településeken minden kupaforduló különleges alkalom, miként a döntő a magyar labdarúgás igazi ünnepe, különösen a Puskás Aréna gyepén" - idézte a közlemény Csányi Sándort, az MLSZ elnökét.

Hernádi Zsolt, a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója a névadó szponzori együttműködésről elmondta, új lendületet akarnak adni a Magyar Kupának.

"Célunk, hogy közelebb vigyük az emberekhez a MOL-t, erre pedig a sporttámogatás az egyik leghatékonyabb eszköz, hiszen a sport iránti elkötelezettség tömegeket képes megmozgatni. A MOL a fiatal tehetségek felkarolásától kezdve a profi sportolók támogatásán át a helyi sportegyesületek és közösségek rendszeres segítéséig a magyar sportélet minden mozzanatában jelen van" - jelentette ki Hernádi.

A közlemény szerint ősztől a szurkolók az ország minden részén találkozni fognak az új arculat elemeivel, a mérkőzések előtt hallható lesz az új Magyar Kupa-himnusz, és internetes honlapot is indítanak, melyen csak a kupával kapcsolatos legfrissebb hírekről, érdekességekről számolnak be.

A Magyar Kupa történetének legsikeresebb együttese a Ferencváros, amely 23-szor hódította el a trófeát. Az előző kiírásban a Budapest Honvéd diadalmaskodott, ezzel nyolcszoros kupagyőztes.

 







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Az időjárás előrejelzésnél jobb bulinak tartja a vetkőzést a barna szépség ? videó

Sok nézőnek megakadt a szeme a dögös televízióson, ő pedig úgy döntött, kihasznája ezt a népszerűséget.

Elképesztő, amit tud. Benedek keze alatt életre kel a legó ? Fotók.

A fiatalember a Metropol számára mutatta meg, mire képes egy kis legóval és a fényképezőgépével, valamint különböző háztartási...

Ha csak ennyi ideig bírod szex közben, ez a trükk mindent megváltoztat

Nincs annál rosszabb, mint mikor a szexuális együttlét valami miatt rekord rövidséggel ér véget. Bizonyos tanácsok betartásával...

Újabb lépés jelzi, hogy az USA az elektrifikáció útjára lép

Az elektromos töltőoszlopok telepítésével foglalkozó holland Heliox bejelentette, hogy Atlantában építi fel az amerikai központját. Nem...

Dübörög az agglomerációs lakáspiac, a 200 millió forintnál drágább luxus családi házak is keresettek

A legújabb összesítő elemzésből kiderült, hogy jelentős átalakuláson ment át az agglomerációs piac az elmúlt néhány hónapban.

Beleizzadsz, ezt műveli csupasz mellével a szőke modell

Ashlynn a legújabb fotóján csak egy pontra fókuszált.

Rusvai: "a koronavírusnál jöhetett volna sokkal rosszabb"

Szívmelengető közvetlenséggel és a laikusok számára is érthetően beszél a koronavírusról, de ha kell, traktorra ül a "birtokai"...

8 mondat, amiből minden nőnek elege van

Napjainkban sokat foglalkozunk azzal a kérdéssel, hogy az szétretusált reklámok, a közösségi média, és nagy kedvenceink, a férfiak,...

Milyen betegségekre utalhat a széklet megváltozása?

A tápanyagbevitel végeredménye a székelés, ami nagyon fontos az egészségre nézve, ugyanis ez a test természetes módja a salakanyagok...

Dallos Bogiék nagy döntést hoztak: költöznek

Dallos Bogi és Puskás Peti nagy lépésre szánta el magát.

Rába Tímea lánya máris keresett modell

Rába Tímea lánya már rutinosan mozog a kamerák előtt.

A műkörmös kitálal: elképesztő kérések és sztorik, amik nap mint nap megtörténnek vele

Nem is hinnéd, milyen történetei lehetnek a körmök szépítőinek...

Sport

Dárdai Pált is alaposan megünnepelték az öltözőben a Hertha bennmaradása után - videó, képek

A magyar edző a Bundesligában tartotta a berlini csapatot, így a Köln elleni meccs után a jöhettek a felszabadult pillanatok.

Óriási bajban a Vasas - gyilkos harc a feljutásért az NB II utolsó fordulójában

Néhány hete még biztosnak tűnt az angyalföldi csapat helyzete, most viszont a győzelem sem elég nekik a Győri ETO ellen.

Eláll a lélegzet Baji Balázs szexi barátnőjétől - képek

A világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes magyar gátfutó párja jógaoktatóként dolgozik.

Zidane közölte a Real Madrid futballistáival, hogy a szezon végén elhagyja a csapatot

A Goal saját belsős információra hivatkozva hozta le, hogy Zinédine Zidane elvileg elhagyja a Real Madridot a szezon végén.

Álomdöntő Rómában, magyar álom Olaszországban

Az Eurosport szombati hírösszefoglalója.

A Liverpool kapusa, Alisson óriási győztes gólt fejelt a végén ? videó

Senki nem hitt a szemének, óriási extázisban tört ki Jürgen Klopp és csapata.

Újabb elképesztő bombagólt lőtt a magyar válogatott focista - videó

Egyértelműen a 27 éves játékos volt a Lokomotiva Zagreb elleni meccs hőse.

Már meg is van, hogy ki lehet Zidane után a Real Madrid következő edzője

Hivatalos bejelentés ugyan még nem volt, de több meghatározó külföldi forrás is lehozta, hogy Zinédine Zidane a bajnokság végén távozik a Real Madrid kispadjáról. Az átigazolási hírekben egyik leghitelesebb forr

Döntött a doppingügybe keveredett Péni Istvánról a Nemzetközi Sportlövő Szövetség

Az ügy lezárása az eszéki Európa-bajnokság után várható.

Cseh László már döntött az olimpiai szereplésről

Az edzője szerint pusztán azért, hogy a 35 éves úszónak meglegyen az ötödik olimpiája is, nem szabad a mércét alacsonyra állítani.

Ritkán látható kiütéssel zárult a kétmenetes MMA-háború

Általában egy hangsúlyos, erős bevitt ütés után rögtön jön a KO, ezúttal azonban eltelt egy kis idő a bevitt ütés és a reakció között.

Óriási kudarc, jövőre is az NB II-ben marad a Vasas, feljutott a Debrecen és a Gyirmót

A Vasasnak egyetlen másodperc esélye sem volt arra, hogy az NB II utolsó fordulójában feljutó helyen álljon.

0

Bulvár

Először jelentek meg haszid zsidó nőkről képek: bensőséges pillanatokat fényképezett Agnieszka Traczewska

A haszid zsidók zárt közössége beengedte a tehetséges lengyel fotoriporternőt világukba, aki lenyűgöző képeken mutatta be a vallási csoportok mindennapi életét.

Édenkert a ház körül: leáldozott a nyírt gyep-tuja divatnak, éljen az erdőkert.

Az erdőkert nem egyenlő az elvadult kerttel, ez egy gondosan megtervezett rendszer, amelyben mindennek megvan a maga helye és szerepe. A riportunkban emlegetett kert már hétéves, és évről évre érezhetően kevesebb a mun

Szörnyű jégeső Vas megyében. A jeget traktorral és pótkocsival kellett eltakarítani ? Képek

Húsz perces nagyméretű jégeső után félméteres jégtorlasz tornyosult.

Így pakolják ki az elhagyott tanyákat ? és lopnak, amit érnek. ? Képek

Az elkövetők ezúttal rendőrkézre kerültek!

Egy 32 éves nő az áldozat ? nagyon ritkán, de okozhat halált a Covid elleni oltás

Március elején agyvérzésben életét vesztette egy 32 éves német nő. Mostanra bebizonyosodott, hogy az agyvérzést az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinája váltotta ki. Magyarországon is derült már fény oltás ut

Rossz hírt kaptak a Sinopharmmal és a Szputnyikkal oltottak

Csak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által engedélyezett vakcinával oltottak kaphatják meg az osztrák Zöld Kártyát, amivel lehet majd látogatni az éttermeket, szálláshelyeket, strandokat és sok más közöss

Deutsch Anita és Kinizsi Ottó: a Barátok közt álompárjának 19 év után is töretlen a szerelme

Deutsch Anita és Kinizsi Ottó ma is úgy néznek egymásra, mint a friss szerelmesek.

A Halaknak változtatni kell, a Kosok pedig tegyenek rendet az életükben - Napi horoszkóp: Május 16.

A Hold vasárnap is a Rák jegyében halad: a reggelt kivéve semmi említésre méltó nem történik, hacsak az nem megy eseményszámba, hogy végre ismét összejön a család. A Hold és a Mars együttállása kedvez az épí

10 kérdéses kvíz a nyolcadikos tananyagból: teszteld, mire emlékszel még belőle!

A 8. osztály volt az utolsó fejezete az általános iskolai éveknek, és ekkor már egészen összetett anyagokat kellett elsajátítani.

Előbb zsidó üzletemberek, később Adolf Eichmann otthona: egy rózsadombi villa története

Rózsadomb, szép kertek, helyenként szép, régi villák, öreg fák, madárcsicsergés. Itt áll egy tömzsi villa, ahol eleinte virágzó nagyvállalkozók, Neuschloss Ödön, majd Aschner Lipót laktak, később viszont a ná

Félmeztelenül vívott meg egymással két előkelő bécsi dáma ? nem tudtak megegyezni a virágdekoráción

A topless összecsapásra okot adó vita virágok elrendezése körül robbant ki.

A szuperszámítógép jóslata a koronavírusról

A nyár elején Amerikában, a tennessee-i Oak Ridge National Laboratórium Summit nevű szuperszámítógépének azt a feladatot adták, hogy mintegy 17 000 genetikai mintából több mint 40 000 génre vonatkozó adatokat nyerj

blogmorzsák

A Rodolfo bűvészdobozok - 110 éve született Rodolfo

Ma 110 éve született Rodolfo. A 80-as években szinte minden családban volt Rodolfo bűvészdoboz. Nektek melyik volt meg?

52 emlékezetes ruhaköltemény az 52 éves Cate Blanchett-től

Cate Blanchett nemcsak fantasztikus színész, hanem kifinomult ízlésű, elegáns nő is. Ő egy valódi kortárs stílusikon.

Mit tanítanak a cigányokról az orvosi egyetemen?

„Feltehetően a legjobb szándék mellett - a szöveg tele van általánosításokkal, téves adatokkal és információval...“

Titokzatos képek és történetük

Varázslatos fotók, egy fiatal textilművész asszociatív munkái és Stefanovits Péter pákozdi műterme.

Netflix, tinirománc és gyász

„Újabb ifjúsági bestsellert dolgozott fel a Netflix. Egy gyászoló lány, egy írópalánta, meg egy Riverdale színész. Untam.“

A 420 éve elhunyt Baranyai Decsi Jánosra emlékezünk

A történetíró, műfordító, jogi komparatista, költő, beszédíró, szóláskutató, iskolamester a régi magyar irodalom jelese.

Rakéták okozta lenyűgöző légköri jelenségek

Az egyre gyakoribb rakéta indí­tásoknak köszönhetően egyre sűrűbben tapasztalhatunk különös, és olykor lenyűgöző légköri jelenségeket.

Az előválasztás rendszerhibája

Hiába pókerezünk mi zseniálisan ám becsületesen, ha a partnereink hamiskártyások.

Előválasztás: a Fideszes hekkelés ellenszere

Ki kell mondanom, hogy Mérő ötlete egy a valóságtól teljesen elrugaszkodott, bárgyú javaslat.

BMX-verseny Kaliforniában

Roland Garros francia vadászpilóta és feltaláló, a brit R100-es léghajó első útján és még sok más fotó.

Falu a Bakony peremén

„Történt egy napsütötte szombat reggelen, hogy ezúttal négyen ültünk be a kocsiba, felkeresni a környék legbájosabb települését, Súrt.“

0