Ezt olvasta már?

0

Győzelmével megerősítette első helyét a válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra legyőzte a vendég walesi csapatot az Európa-bajnoki selejtezősorozat keddi játéknapján, így megőrizte első helyét a csoportjában.


hirdetés

A kiegyenlített küzdelmet hozó találkozót ismét az a Pátkai Máté döntötte el, aki márciusban a horvátok ellen is a győztes gólt szerezte: ezúttal a 80. percben lőtt a kapuba.

A magyaroknak négy mérkőzés után kilenc pontjuk van, hárommal előzik meg a második szlovákokat és a harmadik, világbajnoki ezüstérmes horvátokat, illetve hattal a legutóbbi Eb-n elődöntős walesieket, de minden riválisuknál egy meccsel többet játszottak.

Az Eb-selejtezők szeptemberben folytatódnak, a magyarok 9-én a szlovákokat fogadják.

Marco Rossi szövetségi kapitány irányításával a magyar válogatott továbbra is százszázalékos hazai pályán.

 

Eb-selejtező, E csoport, 4. játéknap:

Magyarország-Wales 1-0 (0-0)

----------------------------

Groupama Aréna, 18 ezer néző, v: Matej Jug (szlovén)

gólszerző: Pátkai (80.)

sárga lap: Pátkai (39.), Nagy Á. (49.), Korhut (90.), illetve Gunter (2.), J. Lawrence (82.), Davies (87.)

 

Magyarország:

-------------

Gulácsi Péter - Lovrencsics Gergő, Willi Orbán, Baráth Botond, Korhut Mihály - Nagy Ádám, Pátkai Máté - Dzsudzsák Balázs (Kleinheisler László, 70.), Szoboszlai Dominik (Bese Barnabás, 83.), Holender Filip (Varga Roland, 59.) - Szalai Ádám

 

Wales:

--------

Wayne Hennessey - Chris Gunter, Ashley Williams, James Lawrence, Ben Davies - Joe Allen, Ethan Ampadu (Matthew Smith, 58.) - Tom Lawrence (Sam Vokes, 79.), David Brooks (Harry Wilson, 73.), Daniel James - Gareth Bale

 

II. félidő:

-----------

80. perc: Szalai kapott jó felívelést a walesi tizenhatoson belül, mellel átvette a labdát, s megpróbált lefordulni a védőjéről. A walesi játékos elpiszkálta a labdát Szalai elől, Pátkai azonban lecsapott rá, és 10 méterről a kapuba bombázta (1-0).

 

A mérkőzés kezdetére szinte teljesen megtelt a Groupama Aréna lelátóinak elfoglalható része, az európai szövetség (UEFA) büntetése miatt ugyanis egy 3000 férőhelyes szektort le kellett zárni. A hazai közönség az első perctől kezdve lelkesen buzdította a magyarokat, akik intenzíven, nagy iramban kezdtek. A magyar válogatott kispadjára eltiltás miatt nem ülhetett le Marco Rossi szövetségi kapitány, akit Cosimo Inguscio helyettesített.

Szoboszlai egymás után két szögletet is elvégezhetett, de aztán a walesiek megtartották a labdát, irányítani próbálták a játékot, s az első védést is Gulácsinak kellett bemutatnia a 10. percben. Ezután két nagy magyar helyzetet láthatott a közönség, előbb Szoboszlai fejese ment el kicsivel a bal kapufa mellett, majd Szalai középre gurított labdájáról csak centikkel maradt le a becsúszó Holender.

A 25. percben Gulácsinak kellett ismét védenie egy nem túl erős walesi lövésnél, két perccel később Pátkai próbált ollózva gólt szerezni az ellenfél ötösének sarkáról, de nem találta el a labdát.

Az első félidő végén Dzsudzsák bal oldali, megpattanó beadása után alakult ki veszély a walesi kapunál, de Hennessey kapus rávetődött a pattogó labdára.

Fordulás után tíz percnek kellett eltelnie az első nagy helyzetig, akkor Szoboszlai tüzelt 15 méterről alig a keresztléc fölé. A 60. percben Bale hibázott ziccerben, amikor a kapuval szemben, nyolc méterről Gulácsi kezébe pörgette a jobbról bepasszolt labdát.

A következő negyedóra szinte eseménytelenül telt, majd a csereként beállt Kleinheisler lendületesebbé tette a magyarok játékát, 18 méteres lövése pedig hosszú idő után ismét próbára tette Hennessey-t, aki bravúrral hárított.

A 80. percben Pátkai gyorsan és jól reagált egy lecsorgó labdára, góljával a magyarok megszerezték a vezetést, így a walesieknek az egyenlítésért kellett küzdeniük a hajrában. A vendégek az utolsó pillanatig harcoltak a gólért, teljesen beszorították a magyarokat, de nem sikerült betalálniuk.

Az eltiltott Marco Rossit helyettesítő Cosimo Inguscio a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, tudták jól, hogy nem lesz könnyű ez az összecsapás.

"Mindazonáltal alaposan felkészültünk, kielemeztük a rivális erősségeit, tudtuk, hogy minőségi játékosokkal, jó fizikumú és állóképességű futballistákkal állunk majd szemben. Azt is tudtuk, hol tudnak gondot okozni nekünk, s néha nehéz pillanatokat is éltünk át. Voltak időszakok, amikor nagy volt a nyomás a kapunkon, de a játékosaink végig kitartottak, maximálisan kiérdemelték a győzelmet" - nyilatkozott az olasz szakember.

Kiemelte, amikor hiányzik a vezetőedző, a kispadon lévőknek nincs könnyű dolguk, de sikerült megoldaniuk a helyzetet. Elárulta, a meccs előtti napokban nagy figyelmet fordítottak arra, hogy felkészüljenek Rossi hiányára, többféle forgatókönyvre, eshetőségre számítottak, így tudták, mikor hogyan reagáljanak.

"Az első félidőben nem nyújtottunk megfelelő teljesítményt, a második játékrészben sokkal jobbak voltunk. Ekkor szerintem mienk volt a veszélyesebb csapat" - értékelt Ryan Giggs, a walesiek szövetségi kapitánya.

"A szünet előtt túl sok szabadrúgást ajándékoztunk az ellenfélnek, bár tudtuk, hogy a magyarok jók pontrúgásban, s így állandó nyomás alatt tartottak bennünket. Ezen a szinten ki kell használni a helyzeteket, különben az történik, ami történt."

Giggs hozzátette: bár korábban éppen a jó védekezés volt Wales erőssége, a mostani és az előző meccsen könnyű gólokat kaptak, s így nem lehet mérkőzéseket nyerni.

 

 

skt slr sgj geg

 

MTI 2019. június 11., kedd 23:46

 

 

 

 

Labdarúgás-Eb-selejtező

Magyar-walesi - Győzelmével megerősítette első helyét a válogatott

 

Budapest, 2019. június 11., kedd (MTI) - A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra legyőzte a vendég walesi csapatot az Európa-bajnoki selejtezősorozat keddi játéknapján, így megőrizte első helyét a csoportjában.

 

A kiegyenlített küzdelmet hozó találkozót ismét az a Pátkai Máté döntötte el, aki márciusban a horvátok ellen is a győztes gólt szerezte: ezúttal a 80. percben lőtt a kapuba.

A magyaroknak négy mérkőzés után kilenc pontjuk van, hárommal előzik meg a második szlovákokat és a harmadik, világbajnoki ezüstérmes horvátokat, illetve hattal a legutóbbi Eb-n elődöntős walesieket, de minden riválisuknál egy meccsel többet játszottak.

Az Eb-selejtezők szeptemberben folytatódnak, a magyarok 9-én a szlovákokat fogadják.

Marco Rossi szövetségi kapitány irányításával a magyar válogatott továbbra is százszázalékos hazai pályán.

 

Eb-selejtező, E csoport, 4. játéknap:

Magyarország-Wales 1-0 (0-0)

----------------------------

Groupama Aréna, 18 ezer néző, v: Matej Jug (szlovén)

gólszerző: Pátkai (80.)

sárga lap: Pátkai (39.), Nagy Á. (49.), Korhut (90.), illetve Gunter (2.), J. Lawrence (82.), Davies (87.)

 

Magyarország:

-------------

Gulácsi Péter - Lovrencsics Gergő, Willi Orbán, Baráth Botond, Korhut Mihály - Nagy Ádám, Pátkai Máté - Dzsudzsák Balázs (Kleinheisler László, 70.), Szoboszlai Dominik (Bese Barnabás, 83.), Holender Filip (Varga Roland, 59.) - Szalai Ádám

 

Wales:

--------

Wayne Hennessey - Chris Gunter, Ashley Williams, James Lawrence, Ben Davies - Joe Allen, Ethan Ampadu (Matthew Smith, 58.) - Tom Lawrence (Sam Vokes, 79.), David Brooks (Harry Wilson, 73.), Daniel James - Gareth Bale

 

II. félidő:

-----------

80. perc: Szalai kapott jó felívelést a walesi tizenhatoson belül, mellel átvette a labdát, s megpróbált lefordulni a védőjéről. A walesi játékos elpiszkálta a labdát Szalai elől, Pátkai azonban lecsapott rá, és 10 méterről a kapuba bombázta (1-0).

 

A mérkőzés kezdetére szinte teljesen megtelt a Groupama Aréna lelátóinak elfoglalható része, az európai szövetség (UEFA) büntetése miatt ugyanis egy 3000 férőhelyes szektort le kellett zárni. A hazai közönség az első perctől kezdve lelkesen buzdította a magyarokat, akik intenzíven, nagy iramban kezdtek. A magyar válogatott kispadjára eltiltás miatt nem ülhetett le Marco Rossi szövetségi kapitány, akit Cosimo Inguscio helyettesített.

Szoboszlai egymás után két szögletet is elvégezhetett, de aztán a walesiek megtartották a labdát, irányítani próbálták a játékot, s az első védést is Gulácsinak kellett bemutatnia a 10. percben. Ezután két nagy magyar helyzetet láthatott a közönség, előbb Szoboszlai fejese ment el kicsivel a bal kapufa mellett, majd Szalai középre gurított labdájáról csak centikkel maradt le a becsúszó Holender.

A 25. percben Gulácsinak kellett ismét védenie egy nem túl erős walesi lövésnél, két perccel később Pátkai próbált ollózva gólt szerezni az ellenfél ötösének sarkáról, de nem találta el a labdát.

Az első félidő végén Dzsudzsák bal oldali, megpattanó beadása után alakult ki veszély a walesi kapunál, de Hennessey kapus rávetődött a pattogó labdára.

Fordulás után tíz percnek kellett eltelnie az első nagy helyzetig, akkor Szoboszlai tüzelt 15 méterről alig a keresztléc fölé. A 60. percben Bale hibázott ziccerben, amikor a kapuval szemben, nyolc méterről Gulácsi kezébe pörgette a jobbról bepasszolt labdát.

A következő negyedóra szinte eseménytelenül telt, majd a csereként beállt Kleinheisler lendületesebbé tette a magyarok játékát, 18 méteres lövése pedig hosszú idő után ismét próbára tette Hennessey-t, aki bravúrral hárított.

A 80. percben Pátkai gyorsan és jól reagált egy lecsorgó labdára, góljával a magyarok megszerezték a vezetést, így a walesieknek az egyenlítésért kellett küzdeniük a hajrában. A vendégek az utolsó pillanatig harcoltak a gólért, teljesen beszorították a magyarokat, de nem sikerült betalálniuk.








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

Nincs ma ennél szexibb: Harry herceg félmeztelen képe nosztalgiására csábít

Az elmúlt évek alatt, ha valamit ritkán láttunk, akkor az a brit királyi család tagjai lenge ruházatban.

Kínos fotók, amiket Katalin és Meghan hercegné legszívesebben eltörölne a föld színéről

Napjainkban Katalin és Meghan hercegné minden mozdulatát fotósok követik, ám ez nem volt ez mindig így. A lányokról a múltban készült...

Nyári szépségápolási tanácsok

A nyári napfény jó hatással van kedvünkre, de igencsak sok gondot okozhat a szemnek, a bőrnek és a hajnak.

Jennifer Lopezék új házat vettek: gondoltad volna, hogy ez a stílus áll közel hozzájuk?

Valószínűleg te is szívesen eltöltenél ebben a házban némi időt! A joy.hu összeállítása.

Kiszámoltuk, hogyan érinti a katásokat a büntetőadó

2021-től szigorodnak a KATA szabályai. Ha egy KATA-s vállalkozó ugyanazon megbízónak éves szinten több mint 3 millió forint értékben...

Dupla teszttel szigorítja Olaszország az EU-n kívülről beutazók ellenőrzését

Kétszeres tesztelésnek vetik alá az Európai Unión kívüli országokból Olaszországba utazókat a koronavírusos fertőzöttek...

Drasztikusan csökken a szociális szövetkezetek száma

Visszaesett az új szociális szövetkezetek száma, a megszűnéseké pedig majdnem megduplázódott az elmúlt két évben; 2019 végén 2682...

Vége a kánikulának: esővel, viharos széllel érkezik a hidegfront

Keddre virradó éjjel esővel, záporokkal, keleten zivatarokkal, valamint országszerte erős, viharos északnyugati széllel vonul át a...

Galambos Lajos szerint a lányán álltak bosszút miatta

Közösségi oldalának eltűnésével jelentős anyagi kár is érte Galambos Boglárkát. Forrás: Nők Lapja Café: Galambos Lajos szerint a...

A magyar Barbie baba megrendítő vallomása: elmondta a Blikknek sokkoló történetét - Ez a szomorú valóság

Budapest Túlzásba vittem ismeri el a magyar Barbie, aki megjelenésével minden tekintetet magára szegez.

Napi horoszkóp 2020. július 7. - Esélyek

A Kos engedje szabadjára a gondolatait, a Mérleg értékelje át egy kapcsolatát. Napi horoszkóp.

Sport

Megőrülnek a rajongók a magyar teniszező fürdőruhás fotójától

A sportoló elképesztő alakjával is gyűjti az elismeréseket.

Tovább növekedett a koronavírus-fertőzöttek száma, újra járványkórház lett a belgrádi sportcsarnokból

Az igazolt fertőzöttek számának jelentős növekedése miatt hétfőtől ismét ideiglenes járványkórházként működik az egyik belgrádi sportcsarnok, egyelőre ötszáz ágyat készítenek elő az enyhébb tünetekkel rendelkező koronavírus-fertőzöttek számára.

Villám csapott egy 16 éves kapusba, kómában van - videó

Az orosz játékost edzésen érte a szörnyű baleset.

Kirúgta edzőjét a MOL Fehérvár

Joan Carillo november 27-én vette át a csapat irányítását.

A Barca rosszul játszik. A Real Madrid szintén rosszul játszik, de nekik ott van a VAR

Úgy jött vissza a koronavírus miatti kényszerszünetre a La Liga, hogy a Barcelona állt az élen, aztán a Real Madrid mára már könnyedén beelőzött. Minden klappol náluk, sokak szerint kicsit több is, mint kéne.

A világ legszexibb téli sportolója imádja a nyarat is - képek

A kétszeres világkupa-győztes, háromszoros világbajnok biatlonosnak ez az évszak is jól áll.

Meghalt az olimpiai bajnok tízpróbázó

1964-ben megszakította az egyesült államokbeli atléták nagy sorozatát.

Váratlan: Magyarország új sport-csatornája elhappolta a Sport1 elől az NFL-közvetítést - részletek

Megállapodást kötött a National Football League (NFL) és a Network4. A szerződés eredményeként a jövőben Magyarország legújabb sportcsatornája, az Arena4 sugározza az NFL mérkőzéseit. Az ősszel induló online platform, az Arena4+ pedig további kiegészítő szolgáltatásokat kínál majd az NFL rajongóinak - jelentette be közleményben a csatorna. Tehát mostantól nem a Sport1-en követhetjük az amerikai foci meccseket.

Zidane miatt hagyta el a Real Madridot a világklasszis-jelölt hátvéd

A 21 éves Achraf Hakimi Olaszországba szerződött, ügynöke szerint a Real Madrid edzője, Zinedine Zidane miatt döntött így.

Bemutatta sztárigazolását a Real Madrid

94 millió eurót fizettek ki a támadóért a madridiak.

Az Atlético Madrid edzője kiállt a Real Madrid mellett

Diego Simeone a VAR-ról beszélt a sajtónak.

Zidane miatt hagyta el a Realt az Inter új szélsője

Az eddig a Dortmundnál kölcsönben szereplő válogatott játékos azonnali játéklehetőséget akart magának.

0

Bulvár

Rákóczi Feri és ritkán látott felesége: 13 éve dúl köztük a szerelem

Mutatjuk, mennyit változott Rákóczi Feri és Judith az évek során.

Élet-halál között egy orvosi műhiba miatt

Egy rutin műtét, ahol hibát hibára halmoztak....

Meghűlt ereiben a vér, amikor meglátta, mi foglalta el a konyhát

Több hetet töltött a párjánál egy francia nő, amikor hazatért, nem hitt a szemének.

Tápai Szabina az utcán hagyta hisztiző kisfiát - Sokan csúnyán néztek rá

Tápai Szabinát megszólták az utcán hisztiző kisfia miatt.

Ültess ilyet a kertedbe, ha nem akarod, hogy a szomszéd belásson

A kert nagy ajándék, hiszen főleg a jó időben gyakorlatilag második élettérként szolgálhat. A fűben olvasás, a felfújható medencében pancsoló gyerekek, a sütkérezés a napon vagy éppen az esti grillezés azonban nem tartozik másokra. Ha te is intim hangulatot szeretnél teremteni a kertben, de nem akarod betonnal körbevenni magatokat, válassz olyan növényeket, amelyek privát szférát biztosítanak, de a te szemedet sem bántják. Ezek tuti befutók lesznek!

Változtatott az Orbán-kormány: ötödével több pénzt kereshet, aki nyugdíjasként dolgozik

Ha Ön is dolgozik nyugdíjasként, kalkulátorunk segítségével könnyen kiszámolhatja, mennyivel jár jobban a júliustól hatályba lépett adóváltozásoknak köszönhetően.

Hol és kiket keresnek fel a NAV revizorai? - Itt a 28. heti lista

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a július 6-án kezdődő 28. héten.

Sarka Kata mesés csipkeruhában eskü-vőzőtt - Ennél szebbet idén még nem láttunk rajta

Sarka Kata csipkeruhája rózsa- és krémszínben játszott.

Megőrülnek a rajongók a magyar teniszező fürdőruhás fotójától

A sportoló elképesztő alakjával is gyűjti az elismeréseket.

Ritka kivételek közé sorolja a Balatont a NASA

A műholdfelvételek szerint tisztul a Balaton.

Megszólalt az amerikai nagykövet: Magyarország a világ legjobban őrzött titka

Magyarország Közép-Európa részeként jelentős orosz, kínai és amerikai érdeklődésre tart számot - mutatott rá David Cornstein, az Egyesült Államok budapesti nagykövete egy amerikai rádiós beszélgetős műsorban.

blogmorzsák

Kereszténység és homoszexualitás: két Szent Sebestyén-film

Derek Jarman aktparádéja és a Ter­mi­nátor jó fiúja, Michael Biehn mint a homoerotikus vágyak elérhetetlen tárgya.

Akik nem adták fel

A Hurricane Street a magukra hagyott hadirok­kantak kétségbeesett demonstrációinak krónikája.

Érdemes-e elcserélni Isten szolgálatát egy nő szerelméért?

Gárdonyi, egyik első regényében erre keresi a választ.

Lehet boldogan élni egy 25 négyzetméteres guruló házikóban?

Egy amerikai pár megunta, hogy bevételük jó részét albérletre kell költeniük, saját lakásra pedig hitel nélkül esélyük sincs.

Váratlan felfedezés, és megoldása – két sírhant az erdőben

Már akinek váratlan legalábbis. Mert nem mindenkinek az – ez is kiderül a következőkben. Meglepődés, kirándulás közben.

Idén a Netflixre költözött az Eurovízió

David Dobkin filmje pótolja a 2020-ban elmaradt Euróvíziós Dalfesztivált Will Ferrellel és Rachel McAdams-szel az élen.

Jó tanácsok álmatlanság és esti szorongás ellen

"Gyakorló szorongóként idővel az álmatlanság­gal is meggyűlt a bajom. Megosztom veled elalvást segítő megoldásaimat."

Kálmán Olga is beszólt

A DK politikusának videó-klipje fércmunka, miközben persze, nem ez az egyetlen baj az ellenzéki megszólalásokkal.

Elhervadt a sárga rózsa

Milyen fény vetül ezek után a szerző- és előadópáros öröksé­gére, benne a kádárizmusban betöltött szerepükre?

Macron és Orbán

Váratlan párosok a válságkeze­lés háza táján, Orbán Viktor és Emmanuel Macron.

Svájci hétköznapok magyar szemmel

Egy svájci fizetés nagyon csábí­tó­an hangzik Magyarországról, de mivel kell számolnia annak, aki azt ott is költené el?

"A varrós kihí­vással azt ün­neplem, hogy legyőztem a depresszióm"

Nem kell a legjobbnak lenni, nem kell hatalmas terveket gyártani, elég a saját győzelmünket ünnepelni.

0