Ma találkozik egymással az új és a leköszönő államfő
Ma délután találkozik egymással Sólyom László leköszönő és Schmitt Pál megválasztott köztársasági elnök a Sándor-palotában. Ezzel a találkozóval - ahol mind a ketten rövid beszédet mondanak - zárul a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) átadás-átvétele.
Az elnöki hivatal átadás-átvétele azóta zajlik, hogy az Országgyűlés június 29-én megválasztotta a Fidesz-KDNP jelöltjét Schmitt Pált köztársasági elnöknek.
Kiss Norbert, az elnöki hivatal jövendő társadalmi és kommunikációs hivatalvezetője még hétfőn az MTI-nek elmondta: Tari Sándor hivatalvezetőn keresztül Vajna Márton, a KEH jövendő külügyi hivatalvezetője és ő maga intézte a hivatal átadás-átvételét.
Az elnöki személycserével távozik a Köztársasági Elnöki Hivatal legtöbb munkatársa, közülük többen a közigazgatás más területén helyezkednek el, míg vannak olyanok, akiket az elnökváltás időpontjában felmentenek.
Kiss Norbert mindezek kapcsán az MTI-nek hétfőn azt mondta: a hivatalon belüli változtatásokra azért van szükség, mivel az más struktúrában fog tevékenykedni.
Schmitt Pál pénteken lép hivatalába ünnepélyes keretek között; az egyórásra tervezett ünnepségen az új államfő is beszédet mond majd.
MTI

- Kábítószergyanús tablettákra bukkantak egy magyar férfi autójában Beregsuránynál
- Heroint találtak egy vesemelegítőben a hatóságok Röszkén
- Kárpátaljai óvodának gyűjtenek a rákosmenti katolikus farsangon
- Rendőrautó karambolozott a XVII. kerületben
- Kábítószer-csempészetért tartóztattak le két magyart és két osztrákot Burgenlandban
- A KENÓ nyerőszámai
- A Skandináv lottó nyerőszámai és nyereményei
- Vízilabda BL: Egerben nyert a Szeged, a Vasas kikapott
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért


