Ezt olvasta már?


Lackfi János facebook videókban ad hangot a hazatérő iraki menekülteknek

Megdöbbentő erővel hatnak azok a videók, melyekben Lackfi János saját tolmácsolásában meséli el hazatérő iraki menekült családok történeteit. A népszerű költő az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai által gyűjtött történeteket írta meg és adja elő

Az első videót – melyben egy menekülttáborban a visszatérést váró 4 gyerekes édesanya hangján szólal meg a költő – már az első napokban több tízezer ember nézte meg a facebookon. A Segélyszervezet bízik benne, hogy a lájkokon és megosztásokon túl sokan fognak adományozni is a 1353-as adományvonalon és a www.segelyszervezet.hu oldalon.

Az Iszlám Állam 2014-es térnyerése után négy évvel, ma a legtöbb iraki településen már újra béke van. Több mint 3 millió belső menekült már visszatért, de ami fogadta őket nem sok okot adott a reményre és a maradásra: lebombázott házak, lerombolt iskolák és templomok...

Az Ökumenikus Segélyszervezet helyszínen dolgozó munkatársai naponta találkoznak azokkal a személyes sorsokkal, melyek egy-egy híradós riportból nem látszanak: a mindenüket elvesztett családok, a vallásuk miatt üldözött keresztények, a legszörnyűbb háborús borzalmakat átélt gyermekek történeteivel. A helyszínen lejegyzett történeteket feldolgozva, Lackfi János, József Attila-díjas költő segít közelebb hozni az irodalom eszközeivel, mit éltek át a családok és milyen dilemmákkal küzdenek most, egykori életük romjai közé visszatérve. A költő történeteivel és azokból készült videókkal a segélyszervezet 1353-as adományvonalon indított adománygyűjtését segíti.

„Mikor éveken keresztül szinte naponta halljuk a háborús híreket a veszteségeket leíró óriási számokkal, akkor ritkán gondolunk bele, mit is jelenthet ez az egyes emberek, családok szintjén. A felszabadított településeken dolgozva azonban nem nagy számokat, statisztikákat, hanem egyes embereket látunk. Mindenkinek megvan a saját története a menekülésről, a harcokról, a veszteségekről és a visszatérésről. Lackfi János történeteiben ezek a sorsok elevenednek meg és segítenek megérteni, miért kell nekünk magyaroknak is ott helyben segítenünk, hogyan adhatunk esélyt a maradásra.” – hangsúlyozta az akció kapcsán Gáncs Kristóf, a Segélyszervezet kommunikációs igazgatója.

A most beérkező adományokból az Ökumenikus Segélyszervezet visszatérő családok házait teszi újra lakhatóvá, iskolákat működővé, minden eszközzel segítve a családokat az újrakezdésben, a helyben boldogulásban. A következő időszak kulcsfontosságú a visszatérő családok életében. Amennyiben megkapják a megfelelő segítséget az újrakezdéshez, akkor készek maradni, és újjáépíteni életüket, közösségeiket. Amennyiben azonban nem érkezik segítség, a reménytelenség okán nagyon sokan dönthetnek úgy, hogy újra – ezúttal talán végleg – elindulnak Európa irányába. A magyar segélyprogram következő szakaszában az újjáépítés mellett a munkahelyteremtésre fog koncentrálni, hiszen munka nélkül a visszatérő családok hosszú távon nem tudnak boldogulni.

 

Az iraki menekült családok történeteit feldolgozó kisfilmek:

Az Ökumenikus Segélyszervezet iraki segélyprogramját a 1353-as adományvonal tárcsázásával hívásonként 250 forinttal, a www.segelyszervezet.hu oldalon online adományozással vagy az OTP Banknál vezetett 11705008-20464565-ös adományszámára utalással lehet támogatni, a közlemény rovatban "IRAK" megjelöléssel.







0
0
0

hírek innen, onnan

Mindenki a lefolyóba önti, pedig a vízvezeték-szerelők szerint komoly baj lehet belőle

Sokszor gondolkodás nélkül a mosogatóba öntünk mindent, ami folyékony vagy apró darabos, pedig ezzel könnyen bajt okozhatunk.

Videófelvétel készült arról, amint hatalmas sebességgel becsapódik egy négytonnás rakétadarab a Holdba

A spanyol Instituto de Astrofísica de Andalucía (IAA–CSIC) kutatói az egyik obszervatóriumuk segítségével megörökítették a becsapódást.

Napfogyatkozás után földrengés rázta meg Spanyolországot

Alig néhány nappal a látványos teljes napfogyatkozás után 5-ös erősségű földrengés rázta meg Dél-Spanyolországot - a különös...

Újabb erős földrengés váratlan helyszínen - vajon hol csap le újra a titokzatos rengés-sorozat?

A nagy erejű földrengésekről készült felvételek nyomán ismét felerősödtek azok a találgatások, hogy hamarosan az Egyesült Államokat...

Így halt meg Lugosi Béla

A magyar színész meghódította Hollywoodot.

Hárman voltak egy izlandi hotelszobában, egyedül ő maradt életben. Most 12 év börtönbüntetésre ítélték

Egy francia nő szerint háromtagú családjuk azért érkezett Izlandra 2025-ben, hogy a látszólagos nyaralásuk során együtt vessenek véget...

2056 humanoid robot méri össze tudását Pekingben – jön a robotok olimpiája

Augusztusban Peking rendezi a Humanoid Robot Világjátékokat. A tizenhat országból érkező 2056 gép sportban és ügyességi teszteken is...

Rejtett kamerás pillanatok kerültek elő Michael Jacksonról: 20 éve dobozban hevertek a felvételek

Több mint húsz év után nyilvánosságra kerültek olyan, eddig sosem látott videófelvételek Michael Jacksonról, amelyeket közeli barátja...

Ma este kiderül, ki lesz az új Miss Balaton

2026. augusztus 15-én ismét királynőt választ a Miss Balaton csapata. A koronát a 2024-es királynő, Bábel Virág adja majd át az...

Pöttyösből sosem elég: így viselheted még a nyár végén

A pöttyös minta idén ismét ott van a mindennapokban, csak épp sokkal érettebb, kifinomultabb formában, mint amire emlékezünk.

Gerendai: a Szigetnek előre kell menekülnie, a számok nem a tervek szerint alakultak

A Sziget alapítója értékelte az első év tanulságait, mióta a külföldi befektetőtől visszakerült hozzá a fesztivál.

Összeütközött egy autóval egy villamos az Orczy úton

Az autóban négyen ültek, a helyszínre mentő érkezett.

0

Sport

Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája

Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.

Óriási fordulat Szoboszlaiéknál: Jeff Bezos milliárdokat tett le az asztalra a Liverpoolért

Páratlan milliárdoskonzorcium vásárolta be magát az angol gigászba: a Facebook-társalapító és az Amazon vezére is csatlakozott. Mutatjuk, mit jelent a rekordüzlet a csapat jövőjére nézve!

Csodagyerekért tett ajánlatot a Ferencváros, már el is fogadták az

Legalábbis egy bolíviai újságíró ezt állítja.

Káosz a barátságos meccsen: az egyik csapat levonult a tizenegyesrúgásoknál, a másik üres kapura lőtte a tizenegyest

Gondolhatnánk, hogy valahol Dél-Amerika eldugott részén történt, de nem, két európai csapat meccse zárult így.

Neymar olyan gólpasszt adott, amilyet csak a legnagyobbak tudnak

A Santosban még mindig képes villogni Neymar.

3000 milliárd forintos hírt kapott Szoboszlai Dominik, lesz mit a tejbe aprítani

Az angol sajtó szerint az Amazon alapítója és társai nagyjából 30 százalékos tulajdont vettek meg a Fenwaytől.

0
0

Bulvár

Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első leváltott minisztériumi vezető

Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első személyi csere: lecserélték a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnökét. Részletek a tárca furcsa magyarázatáról!

Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai

Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz

Pokoli hetek várnak 1,5 millió magyarra: erre jobb, ha mindenki időben felkészül

A parlagfűszezon már elkezdődött Magyarországon, a pollenkoncentráció pedig több helyen elérte a tüneteket okozó szintet.

Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki

A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.

Pénzügyi életveszélyben az emberek – Nagyon sokan súlyosan megbánták, hogy a közösségi médiából kértek gazdasági tanácsot

Egy brit felmérés szerint a közösségi médiából pénzügyi tanácsot szerzők jelentős része veszteséget szenvedett, miközben a mesterséges intelligenciát is egyre többen használják pénzügyi kérdésekben.

A 90-es években még minden háztartásban ott volt ez a tárgy: ma már az se használja, aki még nem dobta ki

Sokaknak természetes volt, másoknak luxus, de mára teljesen megy ki a divatból.

Elsüllyedt a luxusjacht, amit néhány napja vett át a tulajdonosa

Videón is látható az oldalára dőlt, közel 3 milliárd forint értékű hajó

„Egy napot sem bírnék ki már élve a fogházban” - Börtönbe kell mennie a Kósa Lajost ismét feljelentő csengeri örökösnőnek

Nyolc év után idén júniusban végérvényesen lezárult a csengeri örökösnő szövevényes ügye, akit most hosszú idő után jogerősen is elítéltek – tudta meg a Blikk. Az első fokon hét év börtönt kapott asszon

Klausmann Viktor 3. gyereke anyjával is szakított: 60 évesen így él a Szerencsekerék sztárja

Klausmann Viktor három gyermek büszke édesapja, legkisebb gyereke négyéves.

Meglepő fordulat a Fidesz szervereinél

Visszakapta a gépeit a Fidesz, de mégsem használhatják őket.

0