Ezt olvasta már?


Közlekedjünk ősszel is biztonságosan!

Tudta, hogy az lehullott falevelek kora reggel pont ugyanúgy csúszhatnak, mintha jégen közlekednénk? Az átmeneti időszakban az autósoknak is nagy figyelmet kell fordítaniuk autójukra és az óvatos közlekedésre.

Az Abroncs Kereskedőház szakértői segítségével összeállítottunk 5 fontos szempontot, amelynek segítségével megelőzhetjük az őszi kellemetlenségeket.

1. Ne vezessünk úgy, mintha még nyár lenne

A következő hetekben beköszönt az őszi időjá-rás, nagy mennyiségben érkezik a csapadék. Az átlag magyar autósok nem nagyon készülnek az átmeneti időszakra és továbbra is úgy közlekednek, mintha semmi sem történne a következő hetekben. Pedig ősszel jelentősen megnövekszik a csapadékos napok száma, rövidülnek a nappalok és ezzel párhuzamosan korlátozódnak a látási viszonyok. A szakemberek azt tanácsolják, hogy lassabban, körültekintőbben közlekedjünk, fokozottan ügyelve a követési távolság helyes megválasztására.

2. Ne feledkezzünk meg a szervizről

Bár még odébb van a tél, de már most érdemes készülni a hidegre. A szervizben ellenőriztessük az autónk világítását, a ködlámpát, a fékeket, a futóművet, a folyadékszinteket és a biztonságtechnikai elemeket is. Kiemelten fontos a fékfolyadék minősége és szükségszerűen annak cseréje, amelyet autótípustól függetlenül 2 évente szükséges megtenni. Nézzük meg, hogy hatékonyan működnek-e az ablaktörlőink, és már a hidegre készülve válasszunk szélvédőmosó folyadékot. Ezeken kívül bármilyen furcsának is tűnik, de tisztíttassuk és ellenőriztessük a klímát is, amelyet ma már télen is rendkívül sokan használnak párátlanításra.

3. A minőségi abroncs biztonságot ad

Az őszi közlekedés során fokozott szerepe van a gumiabroncsoknak. A korszerű, minőségi abroncsokat úgy tervezik, hogy vízelvezetés szempontjából is kiemelkedőek legyenek, szögezi le a terület piacvezetője, az Abroncs Kereskedőház kereskedelmi vezetője, Tiszay Árpád. Ma már a gyártók vizes körülmények között is tesztelik az autókat, s elmondható, hogy az elmúlt években egyre több termék esetében vizes fékezés tekintetében is jelentős javulás tapasztalható.

4. Nagy sebességnél komoly veszély az aquplaning

Nagy esőzések során - főként lejtős útszakaszokon - előfordulhat, hogy összegyűlik a víz, mely veszélyt jelenthet az autósok számára. Ilyen útviszonyok esetén csak nagyon kis sebességgel ajánlott megkísérelni az áthaladást. Ilyenkor ugyanis megnő az aquaplaning, azaz a vízen futás veszélye. Az abroncs nem képes a közte és az útburkolat közti vizet kiszorítani, a kerekek úgy elkezdenek csúszni, mintha jégen lennének. A vízen futást megelőzni, vagy mérsékelni a sebesség csökkentésével és az abroncs megfelelő állapotával lehet. Egy kopott abroncsnál ugyanis jóval kisebb az árokmélység, ezáltal kevesebb vizet képes kiszorítani. A gumiabroncsok nyomásvesztésével pedig csökken a stabilitás és irányíthatóság, emellett növekszik a gördülési ellenállás, a fékút. Az egyenletes nyomás alatt lévő abroncsokkal nő az utazásbiztonság, emellett az üzemanyag-fogyasztás és a szén-dioxid kibocsájtás is mérséklődik.

5. Vigyázzunk! A lehullott falevél csúszhat, mint a jég!

Hasonlóan óvatos közlekedésre figyel-mezetnek a szakemberek azokon a területeken, ahol nagy felületen van lehullott falevél, mert fagypontnál ez már úgy pont csúszhat, mintha a jégen közlekednénk.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Keveházi Gábor egy hónapja választ vár – Tarr Zoltán tárcája párbeszédet ígér

Az Index beszámolója szerint Keveházi Gábor nem újabb pályázatot, kinevezést vagy támogatást kér a minisztertől....

Leesik az állunk. Megmutatta ritkán látott gyermekét Béres Alexandra, elképesztő a hasonlóság

Béres Alexandra családjával Portugáliában töltötte a nyaralását, amelyről több hangulatos fotót is megosztott. A képeken két lánya,...

„Számomra is volt tétje annak, ki nyeri a magyar választást”

Tart-e attól, hogy a 2025-ben Booker-díjjal elismert regénye miatt a siker a fejébe száll? Milyen kétségek vannak benne, amikor megszólal a...

Hogyan hozta létre a világ a Nyugatot?

Josephine Quinn a világ egyik (ha nem „a”) legelismertebb ókortörténésze A Nyugat című műve fontos könyv.

Ismét szétlőtték Kijevet az oroszok

Kijevi hadiüzemekre, a Poltava megyei Kremencsuk olajfinomítójára és a Dnyipropetrovszk megyei Krivij Rih kohászati kombinátjára mért...

Újabb sci-fi thriller hódította meg a Netflix nézettségi listáit

A Louis Leterrier rendezésében készült Az utolsó ház című film lett a Netflix legújabb globális közönségsikere.

Megszólalt Forsthoffer Ágnes a 12 halálos áldozatot követelő busztragédiáról

Forsthoffer Ágnes ideiglenes köztársasági elnök a Facebookon fejezte ki részvétét az M3-as autópályán történt, 12 halálos áldozattal...

A Tisza még egy rendes napfogyatkozást sem tud összehozni – „Ennyi.”

A Fidesz politikusa rendkívül nagy aktivitást mutat közösségi oldalán az utóbbi időben, azonban bejegyzései néha kissé zavarosak, és...

Sachsenring P240 – az egyetlen keletnémet luxusautó

Különösen trükkös helyzetben lehetett a Keletnémet-országot irányító Német Szocialista Egységpárt vezetése az 1950-es évek elején....

Ez a 10 másodperces kezelés kiválthatja a fogfúrást a gyerekek fogászatán

Egy nagyszabású amerikai klinikai vizsgálat igazolta, hogy a módszerrel elkerülhető a fúrás és az érzéstelenítés.

0

Sport

Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája

Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.

Itt a vége, ez a súlyos sérülés véget vethet Böde Dániel pályafutásának

A legújabb hírek szerint műtét vár a korábbi magyar válogatott támadóra, már az utódja is megvan.

Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga

A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.

Milák Kristóf újabb zseniális versenyzéssel rukkolt elő az Európa-bajnokságon

Egyéni csúccsal vétette észre magát a magyar klasszis.

Alexis Mac Allister apja elszólta magát: itt játszik a fia a következő szezonban

Az elmúlt hetekben komoly találgatások jelentek meg Alexis Mac Allister körül, ezekről a Sportposzt is írt. A Liverpool argentin középpályását többek között a Manchester Cityvel és a Real Madriddal is összefügg

Hányt és összeesett meccs közben min-den idők legeredményesebb teniszezője

Minden idők legeredményesebb férfi teniszezője nagyon szenvedett.

Egy bírói döntés miatt az utolsó kilométeren bukta el az Eb-érmet a magyar atléta

Nagyon sokáig úgy tűnt, meglesz az érem, a legvégén azonban megbüntették a magyar atlétát.

0
0

Bulvár

Fontos tudni, hogy augusztus 25-én hajnali 1 órától Magyarországon nem használhatjuk az OTP számos funkcióját

A bank tájékoztatása szerint fejlesztési munkálatok miatt mintegy másfél óráig nem lesz elérhető a kártyás fizetési rendszer.

Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai

Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz

Kiderült, ki vezetné a vagyonvisszaszerzési hivatalt – NER-es védői megbízásokat utasított vissza

Francsics Imre a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöki posztjára jelentkezett, és a meglévő nyomozati...

Takács Péter ex-államtitkár átáll a Tiszához? Magyar Pétert Jézus Krisztushoz hasonlította

Könnyen lehet, hogy a volt egészségügyi államtitkát beszáll Magyar Péter rajongói közé. Vagy az év trollkodását követte el?

Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki

A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.

Rendkívüli! Felfüggeszthetik a palackvisszaváltást

A budapesti palackgyűjtés sokak számára megélhetési forrássá vált, így bár az eldobált göngyöleg eltűnt az utcákról, a jelenség súlyos köztisztasági problémákat váltott ki.

Tóth Máté Paksról üzent Magyar Péternek – szerinte 42 milliárdba került a késlekedés

A Mi Hazánk energiajogásza nem jutott be a paksi bejárásra, ezért a helyszín közeléből intézett kemény üzenetet a miniszterelnökhöz.

Mindig ugyanabból a bögréből iszod a kávédat? A pszichológia szerint ezt árulja el rólad

Ha reggelente szinte automatikusan ugyanazt a bögrét veszed elő a kávédhoz, lehet, hogy nem pusztán megszokásról van szó.

Egy argentin turista megkóstolta végre a magyar rántott húst a Balatonnál

Ilyen véleménnyel van a magyar rántott húsról egy argentin, akiknél egészen másképp készül el a fogás.

Hatalmasat kaszálhatsz, ha itt vettél lakást: 69 százalékkal többet érhet, mint 5 éve

Aki 2021 második felében Budapest helyett Érden vett lakást, öt év alatt nagyobb nyereséget könyvelhetett el, miközben csaknem 10 millió forinttal kevesebbet kellett befektetnie.

Vége a kánikulának: ekkor érkezik a lehűlés – 10 vármegyére csaphatnak le zivatarok

Vasárnap még 36 fokig emelkedhet a hőmérséklet, de hétfőn záporokkal, zivatarokkal érkezik a lehűlés.

0