Koronavírus a Pécsi Tudományegyetem sikondai gólyatáborában
A Szent István Egyetem öt fertőzöttje után most a sikondai táborban találtak több pozitív esetet.
Az ATV értesülése szerint két koronavírusost találtak a PTE gólyatáborában Sikondán. A tábort azonnal bezárták, az érintettek a pécsi klinikán várják a továbbiakat.
A táborban mintegy 200-an vettek részt, őket buszokkal szállították el onnan.
Egy néhány nappal korábbi szarvasi gólyatáborban is történt fertőzés, ott 5 embernél mutatták ki a fertőzést a Szent István Egyetem Budai Campus rendezvényén.
A fertőzöttek tünetmentesek, két hétig karanténban vannak.
A gólyatáborokat az ITM mint felelős tárca egyelőre továbbra is engedi szervezni.
A sikondai gólyatábort kedden délelőtt bezárták. A mintegy kétszáz ott tartózkodót buszokkal szállították el. Az érintetteket a pécsi klinikán vizsgálták meg, a koronavírusos betegek ellátására kialakított osztályon.
Pécsett úgy határoztak, nem szakítják meg hosszú évek hagyományát, és nem maradnak el az elsőéves hallgatóknak szóló események. PTE Hallgatói Önkormányzatánál közölték, minden kari gólyatábort megszerveznek az idei évben. Hangsúlyozták, természetesen a hatályos jogszabályok maradéktalan betartásával és az egészségügyi ajánlások figyelembevételével rendezik meg az eseményeket.
A néhány napos gólyatáborokat az augusztus 15-e és szeptember 4-e közötti időszakban tartják Sikondán, Bodajkon, Mattyon és Fonyódon. A programok elsősorban közösségteremtő, csapatépítő jellegűek lesznek, illetve elektronikus és élőzenei produkciókkal is készülnek a szervezők.
Képünk illusztráció.
hírek innen, onnan
Ennyit keresnek a villamosvezetők – a bónuszokkal már egészen más a kép
Mennyit lehet hazavinni villamosvezetőként? Valós dolgozói adatok, 2026-os béremelés és a juttatások együtt mutatják meg, mennyit ér...
Ismert influenszer a tragédia áldozata: a felesége és apja is meghalt
Tragikus baleset: a 43 éves gasztroinfluenszer és a családja egy bajba jutott nőn akart segíteni - mindnyájan odavesztek.
Új fejlemény a drogos ámokfutó ügyében, aki három néptáncos halálát okozta Tatabányán
B. Szilvió tavaly rohant bele a néptáncosok kocsijába.
London polgármestere szerint elkerülhetetlen a népszavazás Nagy-Britannia uniós csatlakozásáról
Sadiq Khan szerint mára egyértelmű, hogy a brexit negatív hatással van az ország gazdaságára.
Szájer József intézete ismét hallat magáról
A 2024-ben megalapított, Szájer József nevével fémjelzett Szabad Európa Intézetről azóta nem lehetett hallani semmit, mióta tavaly...
Egy apró dinoszaurusz csontjai formálhatják át, amit eddig a fejlődésükről tudni véltünk
A kutatók legújabb megállapítása szerint a dinoszauruszok nem a táplálkozásuk megváltozása miatt lettek kicsik.
Izraelt kritizálta Trump a váratlan csapás után, megindult Irán megtorlása - Hírfolyamunk az iráni háborúról csütörtökön
Miután az IDF váratlanul lebombázta Irán egyik gázmezőjét, Teherán válaszcsapást indított: katari földgázexport-létesítményeket...
Sikerrel zárult az orosz balesetálló nukleáris üzemanyag ötéves tesztüzeme Rosztovban
A Rosztovi Atomerőmű 2. blokkján sikeresen befejeződött az úgynevezett balesetálló üzemanyag (angol rövidítéssel ATF - Accident...
BKK: sűrűbben induló, nagyobb kapacitású járművekkel lehet elérni fővárosi szabadidős célpontokat
A tavaszi jó idő beköszöntével sűrűbben induló és nagyobb kapacitású tömegközlekedési járművekkel lehet könnyebben és...
Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett
A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.
Szoboszlai feltüzelte a szurkolókat, Kerkezt kibiztosították, mint egy fegyvert
A Liverpool parádés győzelme után a szurkolók el vannak ájulva a magyar játékosoktól.
Szoboszlai óriási elismerést kapott, már a brazil sztárhoz hasonlítják
A Liverpoolnak lassan egy évtizede nem volt ilyen eredményes középpályása.
Sport
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok
A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.
Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen
Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.
Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.
Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.
Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó
A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.
Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése
A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.
A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe
Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.
Szoboszlai indította be a liverpooli úthengert, esélye sem volt a Galatasaraynak
Három magyar válogatott játékos is kezdett az Anfielden rendezett BL-nyolcaddöntőben.
A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét
Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.
Megfosztották az aranyérmétől az Afrika-kupa-győztes szenegáli válogatottat
Az Afrikai Labdarúgó-szövetség közölte, hogy megfosztotta a szenegáli labdarúgó-válogatottat az idei Afrika-kupa-győzelmétől, így a döntő hosszabbításában alulmaradó házigazda Marokkóé az aranyérem. Legalá
Portugáliai rémálom: A Fradi négy góllal kikapott és kiesett az Európa-ligából
Hiába a kétgólos előny, a Ferencváros nagyon simán kiesett az Európa-ligából.
Bulvár
Mérhetetlenül megalázták Nagy Ferót, több színész összefogott ellene
Ez az eddigi legdurvább lejáratóvideó.
Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.
„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét
Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.
Váratlan fordulat a március 15-i számháborúban, külföldi újság olyan becslést tett, amit még sehol sem hallhattál
A számháború még napokig tart majd, külföldön is becslésbe kezdtek.
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.
Lángokban áll a világ legnagyobb gázmezője, az egekbe szökött az olaj ára
Irán megfojtja a világ olajellátását.
Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot
Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben
A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.
Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak
A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul
Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek
Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


