Ezt olvasta már?


Koronavírus - Változások a közösségi közlekedésben a vidéki településeken

Újabb módosításokat vezetnek be a közösségi közlekedésben több vidéki városban: tovább csökkentik a járatok számát, mert sokkal kevesebb az utas a koronavírus-járvány miatt. Egyes településeken éjszakára, néhány helyen pedig teljesen leállt, illetve leáll a helyi autóbusz-közlekedés.

Békéscsabán minden nap vasárnapi menetrend szerint, azaz óránként indulnak a járatok szerdától a város minden részébe, de este hét óra után már nem járnak egyik vonalon sem.

Debrecenben szabadnapi menetrend szerint közlekednek a közösségi járművek, vagyis kevesebb járat közlekedik, mint a tanszüneti vagy a tanszüneti-munkanapi menetrendek idején - közölte a helyi közlekedési társaság csütörtökön az MTI-vel. A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. ugyanakkor több járaton egyedi menetrendet vezetett be. Ezek főként olyan egészségügyi intézményeket, ipari létesítményeket érintő járatok, ahol nem lehetséges a teljes leállás, itt igazodnak a munkavállalók igényeihez. Emellett meghosszabbították a lejáró bérletigazolványok, valamint a tavalyi vonal- és gyűjtőjegyek érvényességét június 30-ig.

Dombóváron április 1-jétől 80 százalékkal ritkítják a járatokat, a helyi autóbuszok reggel és este közlekednek a munkába járók számára - mondta Pintér Szilárd, a város polgármestere az MTI-nek. Hozzátette: a hétvégén két éjszaka fertőtlenítik a város buszmegállóit.

Dunaújvárosban kedden a nyári menetrend lépett érvénybe a helyi buszközlekedésben.

Pécsen a helyi közösségi közlekedést működtető Tüke Busz Zrt. további módosításokat léptetett életbe a korábban bevezetett nyári menetrenddel kapcsolatban. A legtöbb járat esetében munkanapokon délután öt óra után a munkaszüneti, azaz a vasárnapi menetrend van érvényben csütörtöktől, míg éjjel tizenegy és hajnali négy óra között nem járnak a buszok.

Salgótarjánban szerdától a tanszünetben érvényes menetrend szerint közlekednek a helyi autóbuszjáratok, és a Volánbusz helyközi járatai is erre váltottak át.

Szegeden március 18-tól nyári menetrend szerint közlekednek a villamosok, trolik és autóbuszok. A következő hetekben tovább csökkentik a járatok számát, egyeztetve a helyi cégekkel és intézményekkel annak érdekében, hogy a nélkülözhetetlen közszolgáltatások, a patikák, az élelmiszerüzletek és szegedi nagy munkáltatók dolgozói, valamint azok, akik munkája nem végezhető otthonról, továbbra is időben el tudjanak jutni a munkahelyükre.

Szekszárdon a polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint a helyi tömegközlekedés az önkormányzat kérésére már hétfőtől a nyári szünidőben szokásos menetrendre állt át, a járatokat fokozottan fertőtlenítik.

Székesfehérváron és Veszprémben hétfőn a szombati napokra érvényes menetrend lép életbe a helyi közösségi közlekedésben. Vácon ideiglenes menetrend szerint járnak a buszok.

A Volánbusz Zrt. valamennyi helyi és helyközi járata a nyári, tanszünetben érvényes menetrend szerint közlekedik szerda óta - olvasható a busztársaság honlapján. Közölték azt is, hogy több településen - így Balatonfűzfőn, Békésben, Csurgón, Mórahalmon, Monoron és Nagyatádon - további intézkedésig leállt a helyi autóbusz-közlekedés. Gyöngyösön pénteken, Bonyhádon április 1-jén lép életbe a leállásra vonatkozó intézkedés - írták.







0
0
0

hírek innen, onnan

Busztragédia az M3-ason: többen meghaltak, sok a sérült, több utas a jármű alá szorult

Felborult egy lengyel rendszámú turistabusz az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka.

Mit ér, ha a Tisza támogat egy képviselőjelöltet, a Fidesz nem indul, a Mi Hazánk viszont tarolna

Mohácson, Makón, Mezőtúron és Mátészalkán tartanak időközi önkormányzati választást egy-egy választókerületben, amelyeken a Fidesz...

Mintegy 10 milliós veszteséggel kezdett Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata új vállalkozása

Az Acai Superfood Kft. mindössze 1,3 milliós bevételt könyvelt el.

Orosz drón hatolt be NATO-területre, egy F-18-as hajszálpontos találattal vetett véget a kalandnak

Romániában az ukrán és a moldovai határ közelében a román légtérbe behatoló drónt lőtt le egy spanyol F-18-as típusú vadászgép –...

Ezt az 5 gyógynövényt még most gyűjtsd be a téli védelemhez

Aki most kimegy egy kosárral és egy jó ollóval, ősszel és télen már a saját teáját kortyolhatja, ha megfázás vagy egy fáradt nap...

Lengyel rendszámú busz borult fel hajnalban az M3-ason, többen meghaltak

Az egy órakor történt balesetben legalább 10 ember megsérült.

Szeptember első hétvégéjén tartja tisztújítását a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, a teljes elnökséget újraválasztják

Legalább tízen indulnak az öt betölthető pozícióért, amelybe a társelnöki posztok is beletartoznak. A tisztújítás után igyekeznek...

Ő lett Miss Balaton 2026. – fotók

Számos híresség volt kíváncsi az idei Miss Balaton döntőre, ahol egy szatmárnémeti lány fejére került a korona.

Találtunk valakit, aki még sosem volt a Szigeten, ki is vittük gyorsan

Le elehet élni egy életet úgy, hogy valaki sosem megy ki a Sziget Fesztiválra? Persze, hogyne lehetne, de nem érdemes, ha ott van rá az...

Gyerekek az összeroncsolt autóban, két mentőhelikoptert is riasztottak a vasúti balesethet

Még zajlik a műszaki mentés a galgagutai vasúti baleset helyszínén, ahol szombaton vonat ütközött autóval egy vasúti átjáróban -...

Brutális buszbaleset az M3-ason: videón a mentés drámai pillanatai

Súlyos buszbaleset történt az M3-ason vasárnap. A Nyíregyháza felé vezető oldal 139-es kilométerénél felborult egy autóbusz vasárnap...

0

Sport

Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája

Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.

Óriási fordulat Szoboszlaiéknál: Jeff Bezos milliárdokat tett le az asztalra a Liverpoolért

Páratlan milliárdoskonzorcium vásárolta be magát az angol gigászba: a Facebook-társalapító és az Amazon vezére is csatlakozott. Mutatjuk, mit jelent a rekordüzlet a csapat jövőjére nézve!

Csodagyerekért tett ajánlatot a Ferencváros, már el is fogadták az

Legalábbis egy bolíviai újságíró ezt állítja.

Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga

A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.

3000 milliárd forintos hírt kapott Szoboszlai Dominik, lesz mit a tejbe aprítani

Az angol sajtó szerint az Amazon alapítója és társai nagyjából 30 százalékos tulajdont vettek meg a Fenwaytől.

Milák Kristóf újabb zseniális versenyzéssel rukkolt elő az Európa-bajnokságon

Egyéni csúccsal vétette észre magát a magyar klasszis.

Alexis Mac Allister apja elszólta magát: itt játszik a fia a következő szezonban

Az elmúlt hetekben komoly találgatások jelentek meg Alexis Mac Allister körül, ezekről a Sportposzt is írt. A Liverpool argentin középpályását többek között a Manchester Cityvel és a Real Madriddal is összefügg

0
0

Bulvár

Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első leváltott minisztériumi vezető

Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első személyi csere: lecserélték a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnökét. Részletek a tárca furcsa magyarázatáról!

Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai

Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz

Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki

A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.

Mindig ugyanabból a bögréből iszod a kávédat? A pszichológia szerint ezt árulja el rólad

Ha reggelente szinte automatikusan ugyanazt a bögrét veszed elő a kávédhoz, lehet, hogy nem pusztán megszokásról van szó.

Országosan ismert színésznő, mégis kiköltöztetik a lakásából 84 évesen: a barátai segítenek Fodor Zsókának

Fodor Zsóka szeptemberben abba a lakásba költözik, amit az egyik barátja segítségével talált.

Hatalmasat kaszálhatsz, ha itt vettél lakást: 69 százalékkal többet érhet, mint 5 éve

Aki 2021 második felében Budapest helyett Érden vett lakást, öt év alatt nagyobb nyereséget könyvelhetett el, miközben csaknem 10 millió forinttal kevesebbet kellett befektetnie.

Meglepő fordulat a Fidesz szervereinél

Visszakapta a gépeit a Fidesz, de mégsem használhatják őket.

A Reggeli műsorvezetőjének élő adásában kellett menekülnie: ez volt az oka

Tihanyi Péter meglepő dolgot tett a Reggeli élő adásában.

Havasi Bertalan: Szánalmas

A Fidesz kommunikációs igazgatója így reagált a miniszterelnök sajtótájékoztatójára.

0