Ezt olvasta már?


Koronavírus - Országos tisztifőorvos: nyugvó szakaszba érkeztünk, a járvány mérséklődik

Nyugvó szakaszba érkeztünk, a járvány mérséklődik - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília hozzátette: a vidéki nyitás eddig nem okozott többletfertőződést, de ki kell várni a 14 napos lappangási időt, hogy ezt nyugodtan ki lehessen jelenteni.

Csökken a kórházban ápoltak száma, az igazolt fertőzöttek 23 százaléka, 787 ember pedig idősotthon lakója - mondta, megjegyezve, hogy minden negyedik fertőzött idősek otthonaiban él, és ugyanilyen az idősotthonokban élők aránya az elhunytak között is.

Utalt arra, hogy 3380 igazolt fertőzöttet tartanak nyilván, akiknek a száma szerdán 39-cel nőtt. A járvány kezdete óta 436 beteg hunyt el, a gyógyultak száma ugyanakkor örvendetesen nő, ők 1169-en vannak. Emlékeztetett arra is, hogy jelenleg 658-an szorulnak kórházi ápolásra, és 49-en vannak lélegeztetőgépen. Közölte: nő a laborvizsgálatok száma, már 123 258 vizsgálatot végeztek PCR-technikával a WHO szabványa szerint.

Kérdésre válaszolva elmondta: a fertőzöttek 13 százaléka egészségügyi dolgozó, 45 kórházi osztályon jelent meg a vírus, ezek zárlat alá kerültek, és nem fogadnak új betegeket.

Ismertette: Zala megyében két idősotthonban vannak fertőzöttek, a 428 fős Zala Megyei Gondoskodás Egyesített Szociális Intézményben 43 gondozottnak és 12 gondozónak lett pozitív a koronavírustesztje, 30 gondozott került kórházba, közülük egy elhunyt. A 100 embert ellátó Zalaegerszegi Gondozási Központ Idősek Otthonában 38 gondozott és 13 gondozó vált fertőzötté, és 23 kórházi ápolt közül hárman hunytak el.

Müller Cecília kitért arra, hogy egyre többen térnek vissza munkahelyükre az otthoni munkavégzésből.

Számos olyan munkahely van, ahol sokan tartózkodnak egy térben, ezekre különösen érdemes odafigyelni - mondta.

Azt javasolta, hogy már a belépéskor legyen lehetőség érintésmentes kézfertőtlenítésre, ha ilyen nincs, akkor alapos vizes, szappanos kézmosásra.

El kell végezni a munkahelyeken a környezet fertőtlenítését, és másfél-két méteres távolságnak kell lennie a munkavégzési helyek között. Azt tanácsolta, hogy légtér tisztán tartásának legjobb módja a természetes szellőztetés, ennek hiányában a szellőztető berendezéseket szakembernek kell fertőtlenítenie.

Felhívta a figyelmet többi között arra, hogy a munkahelyi éttermek próbálják csökkenteni a zsúfoltságot az étkezések időbeli eltolásával és azzal, hogy az asztalokat egymástól megfelelő távolságban helyezik el. A koronavírus 60 Celsius fok feletti hőmérsékleten jellemzően elpusztul, ezért a frissen főzött, és ezen hőmérséklet felett tartott étel nem jelent veszélyt - tette hozzá.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Klasszikus földönkívüli-inváziós filmek, amiket a sztárparádé tett felejthetetlenné

Ikonikus földönkívüli-inváziós filmet gyűjtöttek össze, amelyeket a sztárparádé tesz igazán emlékezetessé.

A cukor tett naggyá minket? Így formálták át agyunkat az édes gyümölcsök

Az édességek iránti vágyunk nem a modern kor szüleménye, hanem az emberi faj túlélésének fontos evolúciós eleme. Évmilliókkal...

Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése

Mindkét partról ütemezetten halad a fenékküszöb építése - közölte szombat este közösségi oldalán a miniszterelnök.

Radikális váltás az Apple-nél: az iPhone 18 Pro válhat az új alapmodellé

Sokak kedvenc iPhone-ja hiányozhat az idei felhozatalból, ami teljesen átírhatja az Apple őszi premierjének játékszabályait.

Elszenesedett a táj Veszprémtől alig pár kilométerre, szívfájdító felvételeket készítettek

Feketévé vált a táj a Veszprém megyei Öskü és Hajmáskér térségében.

Elcsúsztatja a sima iPhone 18 premierjét az Apple: a Pro széria lehet az új belépőszint

Az őszi okostelefon-vásárlási szezonra készülők idén szokatlan döntéshelyzetben találhatják magukat, ha a legfrissebb technológiára...

Nagyon furcsa idő jöhet: a Super El Niño alaposan átírhatja az időjárást Európában

Már most erősödik az egyik legjelentősebb éghajlati jelenség, amelynek hatása ősszel és télen nálunk is érezhető lehet. A friss...

Kei cart hozna Európába a Suzuki

Nem ez volna az első alkalom, hogy a Suzuki kei car kategóriás autót forgalmazna nálunk Európában. A szűkös tokiói parkolóhelyekre...

Újra az élmezőnybe került Bruce Willis 2012-es sci-fi klasszikusa

Bruce Willis 2012-es sci-fi thrillerje, a Looper ismét hatalmas nézettségi sikereket ér el a streamingplatformokon.

Az MKIF a törvényes eljárást hangsúlyozza az M6-os autópálya ügyében

A hatályos jogszabályoknak és a Magyar Állammal kötött szerződésnek megfelelően, nyílt közbeszerzésen nyerte el az M6-os autópálya...

11 évvel a bemutatója után ismét meghódította a nézőket ez a film Mat Damon főszereplésével

Ridley Scott 2015-ös tudományos-fantasztikus sikere, a Mentőexpedíció váratlanul visszatért az Apple TV legnépszerűbb filmjei közé.

0

Sport

Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája

Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.

Óriási fordulat Szoboszlaiéknál: Jeff Bezos milliárdokat tett le az asztalra a Liverpoolért

Páratlan milliárdoskonzorcium vásárolta be magát az angol gigászba: a Facebook-társalapító és az Amazon vezére is csatlakozott. Mutatjuk, mit jelent a rekordüzlet a csapat jövőjére nézve!

Csodagyerekért tett ajánlatot a Ferencváros, már el is fogadták az

Legalábbis egy bolíviai újságíró ezt állítja.

Káosz a barátságos meccsen: az egyik csapat levonult a tizenegyesrúgásoknál, a másik üres kapura lőtte a tizenegyest

Gondolhatnánk, hogy valahol Dél-Amerika eldugott részén történt, de nem, két európai csapat meccse zárult így.

Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga

A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.

3000 milliárd forintos hírt kapott Szoboszlai Dominik, lesz mit a tejbe aprítani

Az angol sajtó szerint az Amazon alapítója és társai nagyjából 30 százalékos tulajdont vettek meg a Fenwaytől.

0
0

Bulvár

Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első leváltott minisztériumi vezető

Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első személyi csere: lecserélték a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnökét. Részletek a tárca furcsa magyarázatáról!

Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai

Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz

Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki

A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.

Pokoli hetek várnak 1,5 millió magyarra: erre jobb, ha mindenki időben felkészül

A parlagfűszezon már elkezdődött Magyarországon, a pollenkoncentráció pedig több helyen elérte a tüneteket okozó szintet.

Pénzügyi életveszélyben az emberek – Nagyon sokan súlyosan megbánták, hogy a közösségi médiából kértek gazdasági tanácsot

Egy brit felmérés szerint a közösségi médiából pénzügyi tanácsot szerzők jelentős része veszteséget szenvedett, miközben a mesterséges intelligenciát is egyre többen használják pénzügyi kérdésekben.

A 90-es években még minden háztartásban ott volt ez a tárgy: ma már az se használja, aki még nem dobta ki

Sokaknak természetes volt, másoknak luxus, de mára teljesen megy ki a divatból.

„Egy napot sem bírnék ki már élve a fogházban” - Börtönbe kell mennie a Kósa Lajost ismét feljelentő csengeri örökösnőnek

Nyolc év után idén júniusban végérvényesen lezárult a csengeri örökösnő szövevényes ügye, akit most hosszú idő után jogerősen is elítéltek – tudta meg a Blikk. Az első fokon hét év börtönt kapott asszon

Elsüllyedt a luxusjacht, amit néhány napja vett át a tulajdonosa

Videón is látható az oldalára dőlt, közel 3 milliárd forint értékű hajó

Nincs mérlegelés: Ha egy transz diák azt kéri, el kell távolítani korábbi nevét és képmását a tablóról

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szerint egyértelmű a helyzet.

Klausmann Viktor 3. gyereke anyjával is szakított: 60 évesen így él a Szerencsekerék sztárja

Klausmann Viktor három gyermek büszke édesapja, legkisebb gyereke négyéves.

0