Koronavírus - A vöröskereszt 13 megyében dolgozik együtt a mentőszolgálattal
A Magyar Vöröskereszt tizenhárom megyében dolgozik együtt az Országos Mentőszolgálattal a koronavírus-járvány idején.
Nagy Gábor, a Magyar Vöröskereszt főigazgató-helyettese az M1 aktuális csatornán pénteken elmondta: segítenek a határon például a beérkezők ellenőrzésében, de a logisztikába és a diszpécserszolgálat munkájába is bekapcsolódnak.
Kitért arra is, hogy ebben az időszakban többen keresik a vöröskeresztet adományok miatt, igyekeznek minden igényt kielégíteni: folyamatosan készítik az élelmiszer- és tisztasági csomagokat az embereknek országszerte.
Hozzátette, emellett bővítették programjaikat is, hogy mindenkihez eljussanak.
A véradásokról azt mondta, biztonsági intézkedéseket vezettek be, de ennek ellenére visszaesett a véradók száma, mivel bezártak többi között a felsőoktatási intézmények.
A műsorban elhangzott, hogy pénteken van a vöröskereszt világnapja, és május 16-án lesz 139 éves a szervezet.
hírek innen, onnan
Brutális költségvetési hiányt hagyott itt az Orbán-kormány
A Tisza-kormány sokkoló állapotban találta a magyar költségvetést - mondta Magyar Péter miniszterelnök ma az Országgyűlésben napirend...
Gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu Jánost az aranykonvoj ügyében
A TEK volt főigazgatóját az ukránok jogellenes fogvatartásával és sanyargatásával gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség.
Szűcs Gábor a Tiszán kérte számon azt, amit a Fidesz csinált
Németh Balázs kérdésére pedig hallgatással válaszolt a tudományos és technológiai miniszter.
Először ment ki a Budapest Pride-ra Kocsis Tibó: meleg férfiként ezekre a jogokra vágyna – Novák Elődről is megszólalt
Kocsis Tibor régóta nyíltan vállalja a másságát. Párjával, Ferenci László mesterfodrásszal együtt harmóniában élnek, ám számos...
Egy egész Balatonnyi víz tűnt el Magyarország egyik kritikus térségéből: egyre több helyen várhatóak vízkorlátozások
Több évtizedes talajvízszint-csökkenés és súlyosbodó aszály sújtja Magyarországot, a Duna–Tisza közi Homokhátságról ráadásul...
Küzdelmes út vár mindenkire, aki vissza akarja állítani az állami díjak presztízsét, a Kossuth-díj körül sem csitul a vihar
Bár ígéretes, hogy a kulturális kormányzat az átláthatóságban és a valódi tehetség elismerésében érdekelt.
Cser-Palkovics András lemondott az Óbudai Egyetemet fenntartó kekva kuratóriumi tagságáról
Székesfehérvár fideszes polgármestere hangsúlyozta, a törvényi előírásoknak tesz eleget. Ugyanakkor van egy kérése a Tisza-kormány...
NB II-es csapat vinné a Vasas ellen triplázó csatárt - így áll az ügy
A Csakfoci úgy tudja, hogy a szegedieknek nagy szüksége lenne egy új csatárra, így került képbe Borsos Filip.
Megkongatták a vészharangot: a horvát épületek nem bírják a szélsőséges időjárást
Horvátország épületállományát egyre nagyobb terhelés éri a mind gyakoribb és hevesebb szélsőséges időjárási események miatt. Saša...
Felfoghatatlan tragédia: vízbe fulladt egy kisgyerek Gesztely közelében, fürdőzés közben sodorta el a Hernád
Fürdőzés közben meghalt egy 6-7 éves gyermek, miután fürdőzés közben elsodorta a Hernád folyó áramlata Gesztely közelében. Ugyan a...
„Huh, Balázs. Ritka gyáva ember vagy” – Molnár Áron felszólította Hankó Balázst, hogy adja vissza a mentelmi jogát
Molnár Áron színész-aktivista egy Facebook-posztban szólította fel Hankó Balázs volt minisztert, hogy mondjon le parlamenti...
Aranykonvoj-ügy: gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu Jánost
A nyomozó ügyészség a TEK főigazgatójával 7 rendbeli, a sértett sanyargatásával elkövetett jogellenes fogvatartás bűntettének...
Sport
A foci-vb nyerőembere elsírta magát, a riporter csak 4 szót ejtett ki a száján
Kanada már a foci-vb nyolcaddöntőjében van, drámai izgalmakat láthattunk tegnap este.
Megvan az FC Barcelonát elhagyó Robert Lewandowski új csapata
A lengyel eldöntötte, mit akar.
Három csemegével folytatódik a foci-vb – Itt a mai nap programja
Beindul a kieséses szakasz a futball-világbajnokságon.
Az olasz felnőttfilmes kiakasztott mindenkit, új kedvencet választott a foci-vb-n
Az olasz hölgyemény szó szerint bedobta mindenét a siker érdekében.
92. perces gól döntött a foci-vb kieséses szakaszának első meccsén
Elsőként Kanada jutott be a futball-világbajnokság legjobb 16 csapata közé.
Itt a foci-vb csoportkörének álomcsapata!
Kicsit, na jó, inkább nagyon fejnehéz a csapat, de hát olyan pazar támadóteljesítményeket látunk a tornán, hogy nem volt szívünk kihagyni egyiküket sem.
Halálosan megfenyegették és bűnözőként kezelték a foci-vb-ről kieső kapitányt
Dél-Koreában óriási a népharag, miután a foci-válogatott leszerepelt a vb-n.
Az FC Barcelona 70 millió eurót fizet a Premier League egyik legnagyobb csillagáért
Alex Scott csatlakozhat Hansi Flick csapatához.
Megegyezett új csapatával Yan Diomande, foghatja a fejét a Liverpool
Öt évre írhat alá.
Megkapja élete lehetőségét, topcsapatba igazol Nico Williams
Az Atlético Madrid 80 millió eurót fizetne a Bilbao játékosáért.
Halálos fenyegetés a vb-kiesés után: 160 rendőrrel védik a hazatérő kapitányt
Halálosan megfenyegették a lemondott dél-koreai kapitányt.
NB I-es felkészülés: Gruber betalált, de a 110. percben kicsúszott a győzelem a Fradi kezéből; ötgólos meccsen nyert az ETO
Ötgólos meccsen nyert bronzérmet az ETO a Duna Kupán.
Bulvár
Ekkor érkeznek pontosan az első zivatarok és a lehűlés, 30 fok alá esik a hőmérséklet - Időjárás-előrejelzés
Hatalmas lehűlés várható a hidegfront érkezése után, teljes lesz a felfrissülés.
Kitálalt az orvos: ez a rák 5 jele, amit senki se vesz komolyan
Érdemes ezekre odafigyelni.
36 évig volt híres színésznő hazánkban: most szakácsként dolgozik egy ausztriai hotelben
Nádasi Erika először Németországban próbált szerencsét, végül azonban férjével együtt Ausztriában kötöttek ki.
Elhunyt a Tenkes kapitánya gyönyörű színésznője: híres lánya tudatta halálhírét
Vajda Márta Jászai-Mari díjas színésznő életének 83. évében hunyt el.
Zivatarok érkeznek, négy vármegyére máris kiadták a viharriasztást - Időjárás-előrejelzés
Küszöbön a lehűlés, ma majdnem, holnap már biztosan megdől az országos melegrekord.
Tökéletes házasságban éltem, és alig vártam, hogy vége legyen
Sokáig azt hittem, velem van a baj, mert papíron mindenem megvolt. Mégis rettenetesen boldogtalan voltam, és évekig bűntudatban éltem emiatt.
5 gyanús jel, hogy a szervezeted krónikus gyulladással küzd – Vedd észre időben.
A krónikus gyulladás lassan, alattomosan hat a szervezetünkre, és gyakran már csak akkor derül ki, amikor komoly problémákat okoz.
Váratlan bejelentés: mégsem Kína a legnagyobb ritkaföldfém-nagyhatalom?
Két jelentős gazdaság összefogásával megtörténhet a lehetetlen. Kína lecsúszhat a trónról, és többé nem lenne a ritkafémbányászat és -feldolgozás atyaúristene.
László Róbert: Magyar Péter nem véletlenül most kezdett a költségvetés állapotáról beszélni
László Róbert, a Political Capital választási szakértője szerint a Tisza gyors alkotmánymódosításai hordoznak politikai kockázatokat. A videós elemzés összefoglalója.
„Nem tragédia, hanem természetes szelekció” – Nők gondolatai a „férfi magány világjárványról”
A férfi magány világjárvány jelensége sokakat foglalkoztat. Vajon tényleg tragédia, vagy csak a természetes szelekció része?
Tizenháromezerszeres határérték-túllépést mutattak ki a talajvízben a felfüggesztett Semcorp debreceni akkuipari üzeménél
A kormányhivatal még februárban tartott helyszíni szemlét az üzemnél, ekkor azt látták, gőzölgő, szúrós szagú anyag szivárog a talajba. Az üzem szerint ez egyszerű kondenzvíz volt.
Furcsa autó bukkant fel Helsinkiben, a sofőr magyarul káromkodva küldte el az újságírót, aki közel ment hozzá
A Xiaomi egy helyi lapnak megerősítette, hogy az ő megbízásukból járja az autó az utcákat, megígérték, hogy kivizsgálják az esetet.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


