Ezt olvasta már?


Koncertek 2012-ben

Mások mellett Chris Rea, a Dream Theater, Björk, Jane Birkin, a Fields of the Nephilim, Loreena McKennit, Jan Garbarek, a Stone Roses, Skrillex, a Kosheen és a Levellers is koncertet ad 2012-ben Magyarországon.

A hazai könnyűzenei mezőnyből 50. születésnapját ünnepli az Omega, 30 éves a Bikini és jövőre rendezik meg a huszadik Sziget fesztivált.

Az eddig nyilvánosságra hozott jövő évi könnyűzenei koncertkínálat első sztárfellépője a német Thomas Anders lesz, aki január 6-án egykori zeneszerzője, Dieter Bohlen nélkül, a Modern Talking Band kíséretében ad koncertet a Syma csarnokban. Másnap a világzenei színtér Magyarországon gyakran fellépő formációja, a szerbiai Boban i Marko Markovic Orkestar dupla (délutáni és esti) koncertet ad a Művészetek Palotájában.

Szintén visszatérő vendég Budapesten a melankolikus dark rock/metal színtér egyik fontos szereplője, a finn Amorphis zenekar, amely legutóbbi, The Beginning of Times című konceptalbumát mutatja be az itteni közönségnek a budapesti Club 202-ben.

A húsz évvel ezelőtt elhunyt francia popikon, Serge Gainsbourg egykori múzsája, a brit származású Jane Birkin január 22-én első ízben lép magyar közönség elé: a színész-énekesnő, a modern francia sanzon megkerülhetetlen alakja az A38 hajón Gainsbourg legnagyobb sikereit adja elő egy japán kísérőzenekarral.

A lehengerlő energiájú brit posztpunk, gótikus rock zenekar, a már több mint három évtizede aktív New Model Army (NMA) két tagja, Justin Sullivan gitáros-énekes és Dean White billentyűs február 12-én lép fel a budapesti Gozsdu Manó Klubban. Duójuk 2009 augusztusában már játszott a mátrafüredi Fekete Zaj fesztiválon, az NMA pedig az elmúlt években 2008-ban és 2010-ben is járt nálunk. A hasonló stílust képviselő, 1984 óta létező szintén brit Fields of the Nephilim kétszeri dátumhalasztás után végül március 10-én lép magyar közönség elé a Club 202-ben.

A The Road To Hell és az Auberge című lemezeivel két évtizeddel ezelőtt világhírűvé vált olasz származású brit zenész, Chris Rea február 15-én lép fel a Papp László Budapest Sportarénában új lemeze, a Santo Spirito európai turnéján. A 60 éves Rea eddig huszonöt albumot készített, hanghordozóit több mint 30 millió példányban vásárolták meg világszerte. Egy nappal később a svéd indie rock zenekar, a Sounds lép fel a Dürer Kertben, a szintén svéd Opeth, a progresszív rockot gótikus színezettel, folklórral vegyítő zenekar pedig - nyolc évvel legutóbbi budapesti klubkoncertje után - pedig február 28-án játszik a Club 202-ben.

Február 17-én a progresszív metál amerikai sztáregyütteséé, a Dream Theateré a Sportaréna - a DT 2010-ben a székesfehérvári FEZEN fesztiválon lépett fel, a 2012-es lesz a zenekar nyolcadik magyarországi koncertje. Az experimentális rock belga élcsapata, a Deus március 3-án az A38-on játszik, a metalcore-t képviselő amerikai Norma Jean pedig március 9-én a Dürerben. Ugyanott játszik öt nappal később az ír instrumentális poszt-rock formáció, a God Is An Astronaut, a chicagói punk-rock, hardcore stílust pedig a Rise Against mutatja be március 19-én az újra működő Petőfi Csarnokban.

Loreena McKennit, a világzenéjébe kelta és közel-keleti témákat beépítő ismert kanadai dalszerző, előadóművész március 27-én lép fel a Sportarénában, egy hónapra rá, április 29-én ugyanott a szimfonikus metál egyik legkiválóbb zenekara, a finn Nightwish koncertezik: a csapat négy év után jön ismét Magyarországra, ezúttal új stúdióalbuma, az Imaginaerum turnéján.

Igazi csemegének ígérkezik a dzsessz kiemelkedő alakja, Jan Garbarek május 2-i budapesti koncertje: a norvég szaxofonos a Hilliard Ensemble társaságában a Szent István Bazilikában játszik. A zenész idén márciusban az indiai Trilok Gurtu Banddel a pécsi Kodály Központ színpadán lépett fel. A heavy metál tündére, az éteri hangú holland Anneke van Giersbergen 2010-ben dupla (pécsi és budapesti) koncerttel örvendeztette meg magyarországi rajongóit: a Gathering egykori énekesnője 2012-ben visszatér és május 30-án a Club 202-ben játszik az Agua de Annique nevű formációval.

A 2012-es fesztiválszezon már bejelentett fellépői közé tartozik Skrillex, az idén öt kategóriában Grammy-díjra jelölt amerikai dubstep előadó és dj, aki a június végi soproni VOLT Fesztiválon lép fel, a kísérletező kedvéről ismert, elképesztő hangú izlandi énekesnő, és Björk, aki a július 12-15. közötti zamárdi Balaton Soundon ad koncertet. A 15 év szünet után idén újjáéledt manchesteri Stone Roses, amely óriási hatást gyakorolt a brit gitárpop-korszak zenekaraira, a 20. Sziget fesztivál (augusztus 6-13.) fő attrakciója lesz, a brit trip-hop/drum and bass együttes, a Kosheen pedig a Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN) lesz látható-hallható.

Már biztos az is, hogy október 12-én visszatér az A38-ra az ott 2009-ben már nagy sikerrel fellépett remek brit folkpunk produkció, a Levellers, amely új lemezét, a 2012 derekán megjelenő Static on the Airwaves-t mutatja majd be.

A magyar fellépők közül a Bikini február 18-án a Sportarénában ünnepli fennállása 30. évfordulóját, a 2012-ben 50 éves Omega pedig az év során a tervek szerint ingyenes szabadtéri nagykoncerteket tart. A jubileumi Omega-év szeptember 23-án Budapesten zárul, várhatóan valamelyik nagyobb téren - 1962-ben ezen a napon adta első koncertjét az Omega a Műegyetemen.

Bár a szervezők nemrég nehézségekről számoltak be, várhatóan 2012-ben is lesz magyar dal napja, amely jövőre szeptember 9-re esik.

Jövőre ünnepli fennállása 55. évfordulóját a Benkó Dixieland Band, amely ebből az alkalomból jubileumi koncertet ad április 17-én a Művészetek Palotájában, 2012-ben lesz 25 éves a Tátrai Band és a Satöbbi, és a hírek szerint nagy dobásra készül az ötévessé "korosodó" Budapest Bár produkció.


MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Kéken ragyogó új pókfajt fedeztek fel Afrikában

A kutatók emellett számos másik, a tudomány számára eddig ismeretlen állatfajt is azonosítottak.

Nyolcan haltak meg az M1-esen Győrnél, Magyar Péter jelentést kér a Mészáros-féle koncesszor tereléseiről

Nyolc külföldi állampolgár halt meg péntek hajnalban az M1-es autópályán, Győr közelében. A Hegyeshalom felé vezető oldalon egymás...

A sors benyújtja a számlát: ez az 5 csillagjegy érzelmi hullámvölgyeket és radikális változásokat tapasztal meg a nyáron

Az előttünk álló nyári hónapok rendkívül intenzív energiaváltásokat és váratlan sorsfordulatokat tartogat néhányunk számára. Az...

„A gerincműtét sikeres volt” – nagyszerű hír érkezett a Jókai utcai házomlásban megsérült balerináról

A Tóth Nikolett Alapítvány jelentette be a jó hírt a táncosnő sikeres németországi műtétjéről. A beavatkozásra a kezeinek folyamatos...

„Erzsike, hiányzik húsz fillér” – Honthy Hanna zsugoriságáról rántotta le a leplet egykori házvezetőnője

Honthy Hanna egykori házvezetőnője egy 1995-ös tévéműsorban mesélt a primadonna legendás takarékosságáról. A nőnek fillérre pontosan...

KNYF: Nem azonosíthatóak a politikai vegzálás miatti öngyilkosságok, amelyekről Havasi Bertalan beszélt

A hatóságok nem erősítették meg a Fidesz kommunikációs igazgatójának azon állítását, hogy korábbi segítőik öngyilkosságot...

A tavalyihoz hasonlóan forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport

A közel-keleti konfliktus bizonytalanságot hozhat. A cég nem érzi veszélyben a Terminál+ projekt megvalósítását a kormányváltás miatt. 

Futball-vb: játszhat Yamal

A világbajnokságon részt vevő spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya arra számít, hogy Lamine Yamal már az első...

Drámai döntést hozott a válófélben lévő Horváth Éva: a gyermekeiről van szó

A válásáról szóló őszinte vallomása után újabb fontos döntésről beszélt Horváth Éva.

0

Sport

Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése

Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.

Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon

A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.

Elkezdődött a futball-vb, itt megnézheted a nyitóünnepség legjobb pillanatait

Általában látványos megnyitóval indulnak a világbajnokságok, a mostani sem volt másképp.

Három piros lap, két gól, egy felejthető mexikói győzelem a vb-nyitányon

Korábban soha nem osztottak ki három pirosat vb-nyitómeccsen.

0
0

Bulvár

Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a Tisza-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött

Újabb fordulat következett a magyar belpolitikában a két legnagyobb párt vezetője között.

Így térhet vissza Orbán Viktor?

Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.

Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását

A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.

„Mégiscsak egy emberölésről van szó, bassza meg, miért kell egy gyilkost kérdésekkel segíteni?” – tomboltak az indulatok a tárgyaláson

„Elvette a fiam életét, aki egy csupaszív ember volt. Nem volt joga hozzá, és így már nincs joga az élethez sem” – mondta lapunknak az áldozat édesanyja. Megkezdődött annak a férfinak a pere, aki 2024 őszén k

444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét

Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető c

Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél

Előbb egy kamionos, majd egy kisbusz hét utasa vesztette életét. Ketten megsérültek.

Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!

A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.

A kommentelő feltette a nagy kérdést: „Tóth Gabi eltűnne, ha nem foglalkozna vele többet a sajtó?”

Érdekes kérdést vetett fel az egyik kommentelő Tóth Gabival kapcsolatban, ami a média szerepét is körbejárja.

Biciklitúrán lévő iskolások közé hajtott egy autó: Már a harmadik gyermek hunyt el

Rémálomszerű tragédia rázta meg Hollandiát, ahol egy elszabadult gépkocsi egyenesen egy iskolai kerékpártúra résztvevői közé rohant, és már a harmadik kisgyermek is életét vesztette a kórházban.

Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is

Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.

Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése

Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.

Matematikai számítások is igazolják azokat az aggodalmakat, miszerint a 2026-os vb jóval unalmasabb lesz

Külön-külön számszerűsítették az új szabályok hatását, majd megnézték, ezek a hatások hogyan mérséklik vagy erősítik egymást.

blogmorzsák

A legjobb fiktív filmes zenekarok

Nem léteznek, mégis kívülről fújjuk a dalaikat. A Spinal Taptől a Sex Bob-Ombig.

0