Ezt olvasta már?


Kölesd közösségi élete válhat jobbá

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral és Berényi István polgármesterrel vágta át a nemzetiszínű szalagot dr. Gábor Ferenc megyei főjegyző Kölesden. A falu európai uniós TOP forrásból, mintegy 85 millió forint értékben épített szabadtéri színpadot a Kismegyeháza mellett.

Berényi István polgármester megköszönte a döntéshozóknak a településnek nyújtott támogatást és segítséget. A településvezető elmesélte: egykor kiváló sajtérlelő volt az építmény, melynek helyén immár színpad áll.

Több mint puszta építmény – kezdte beszédét dr. Gábor Ferenc a szabadtéri színpadra utalva. Kő, oszlopfő vagy deszka mit sem ér magában, ha nem válik eggyé, s egységében nem egy közösséget szolgál. Legyen szó koncertekről, színházi előadásról vagy egy nemzeti megemlékezésről – bármelyik esemény méltó helyszíne lesz az elkészült beruházás.

A főjegyző szerint csak akkor lesz e színpad igazi színpad – és nem csak deszka – ha lesznek, akik fellépnek rá, s lesznek azok is, akik köré gyűlnek. A Tolna Megyei Önkormányzat nevében azt kívánta mindenkinek, hogy legyen része a helyi közösségnek, és tapasztaltja meg, milyen élményeket adhat egy-egy színpadi esemény.

Potápi Árpád János a megyében egyedülálló beruházáshoz gratulált elsődlegesen. A térség országgyűlési képviselője szerint a közösségépítést és a kulturális élet jobbá tételét szolgálja a színpad, de a fejlesztés által a falu és a térség turizmusa is fellendülhet. Kiderült, hogy az általa képviselt településeken is komoly projektek valósulnak meg. 33 sikeres pályázóról és 66 projektről számolt be, melyek 8,5 milliárd forint értékben gazdagítják az 58 települést magában foglaló körzetet.


Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.







0
0
0

hírek innen, onnan

"Na, ezt kellett volna mondanom" - így reagáljon arra azonnal, ha valaki tolakodó kérdést tesz fel Önnek

Sokan azért válaszolnak olyan kérdésekre is, amelyek kellemetlenek számukra, mert félnek attól, hogy gorombának tűnnek. Pedig az...

Szinte semmi nincs rendben az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben, ahol még műtárgyak is veszélybe kerültek

Sári Zsolt közgyűjteményekért és örökségvédelemért felelős államtitkár felszólította a Vidnyánszky Attila vezette...

Öten ültek a kocsiban, amikor jött a vonat

Személygépkocsi és vonat ütközött a Nógrád vármegyei Galgagután, a helyszínre mentőhelikoptert és több mentőegységet riasztottak...

Rengeteg magyart verhetnek át ezzel az SMS-sel: semmiképp ne kattints rá

Egy ártatlannak tűnő SMS most komoly veszélyt rejthet. A csalók egyre ügyesebben próbálják rávenni az embereket arra, hogy...

Fejbe rúgott egy fókát, közben híres ketrecharcosnak nevezte magát - Egy év börtönt kaphat az amerikai tinédzser

Bűnösnek vallotta magát a bíróságon a 18 éves Tyler Muehl, aki bántalmazott egy oroszlánfókát. Az amerikai tinédzser a tengeri...

Többéves csúcson a gázolaj ára – de a szomszédos országokban így is drágább a tankolás

Már majdnem hároméves csúcsra ugrott a gázolaj átlagára Magyarországon, miután egyetlen nap alatt újabb 8-8 forinttal drágultak az...

Pogány Induló esete Johann Sebestian Bachhal

Margó-díjas életigenlő regény és József Attila sokszínű költészete is előkerült a Salföldön rendezett Nyári Margó Irodalmi...

Az alvásszakértő 5 váratlan tanácsa, amitől pihentetőbbek lehetnek az éjszakáid

Ha nem alszunk jól, sokan hajlamosak vagyunk rögtön hibát keresni magunkban: túl későn feküdtünk le, túl sokáig néztük a telefont,...

Utolsó útjára kísérték a legendás énekesnőt, Bonnie Tylert – képek

Több száz gyászoló rajongó lepte el a dél-walesi Mumbles és Swansea utcáit, hogy végső búcsút vegyen a júliusban elhunyt legendás...

A vér immunsejtjei középkortól kezdve bejuthatnak az emberi agyba

A Stanford kutatói felfedezték, hogy a vérből származó immunsejtek már középkorban beléphetnek az agyba, ahol mikrogliává alakulnak.

Itt szeretett egymásba Sisi és Ferenc József: meglepő szimbólumot rejt a Kaiservilla alaprajza

A festői osztrák kisváros, Bad Ischl régóta a Monarchia elitjének nyári rezidenciájaként élt a köztudatban, ám a hely igazi varázsát...

0

Sport

Óriási fordulat Szoboszlaiéknál: Jeff Bezos milliárdokat tett le az asztalra a Liverpoolért

Páratlan milliárdoskonzorcium vásárolta be magát az angol gigászba: a Facebook-társalapító és az Amazon vezére is csatlakozott. Mutatjuk, mit jelent a rekordüzlet a csapat jövőjére nézve!

Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája

Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.

Csodagyerekért tett ajánlatot a Ferencváros, már el is fogadták az

Legalábbis egy bolíviai újságíró ezt állítja.

Káosz a barátságos meccsen: az egyik csapat levonult a tizenegyesrúgásoknál, a másik üres kapura lőtte a tizenegyest

Gondolhatnánk, hogy valahol Dél-Amerika eldugott részén történt, de nem, két európai csapat meccse zárult így.

Neymar olyan gólpasszt adott, amilyet csak a legnagyobbak tudnak

A Santosban még mindig képes villogni Neymar.

3000 milliárd forintos hírt kapott Szoboszlai Dominik, lesz mit a tejbe aprítani

Az angol sajtó szerint az Amazon alapítója és társai nagyjából 30 százalékos tulajdont vettek meg a Fenwaytől.

Bulvár

Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első leváltott minisztériumi vezető

Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első személyi csere: lecserélték a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnökét. Részletek a tárca furcsa magyarázatáról!

Pokoli hetek várnak 1,5 millió magyarra: erre jobb, ha mindenki időben felkészül

A parlagfűszezon már elkezdődött Magyarországon, a pollenkoncentráció pedig több helyen elérte a tüneteket okozó szintet.

Pénzügyi életveszélyben az emberek – Nagyon sokan súlyosan megbánták, hogy a közösségi médiából kértek gazdasági tanácsot

Egy brit felmérés szerint a közösségi médiából pénzügyi tanácsot szerzők jelentős része veszteséget szenvedett, miközben a mesterséges intelligenciát is egyre többen használják pénzügyi kérdésekben.

Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai

Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz

Esténként öntözöd a paradicsomokat nyáron? Ezért veszíted el a termést

A legtöbben a rossz időjárást vagy a talajt okolják, pedig a hiba sokszor ott kezdődik, hogy este, amikor végre van idő kimenni a kertbe, jólesően végigpermetezzük a bokrokat a slaggal.

A 90-es években még minden háztartásban ott volt ez a tárgy: ma már az se használja, aki még nem dobta ki

Sokaknak természetes volt, másoknak luxus, de mára teljesen megy ki a divatból.

„Egy napot sem bírnék ki már élve a fogházban” - Börtönbe kell mennie a Kósa Lajost ismét feljelentő csengeri örökösnőnek

Nyolc év után idén júniusban végérvényesen lezárult a csengeri örökösnő szövevényes ügye, akit most hosszú idő után jogerősen is elítéltek – tudta meg a Blikk. Az első fokon hét év börtönt kapott asszon

Elsüllyedt a luxusjacht, amit néhány napja vett át a tulajdonosa

Videón is látható az oldalára dőlt, közel 3 milliárd forint értékű hajó

Klausmann Viktor 3. gyereke anyjával is szakított: 60 évesen így él a Szerencsekerék sztárja

Klausmann Viktor három gyermek büszke édesapja, legkisebb gyereke négyéves.