Ezt olvasta már?


Kilépett az Egyesült Királyság az Európai Unióból

Kilépett az Európai Unióból az Egyesült Királyság. A brit EU-tagság az előzetesen kijelölt időpontban, brit idő szerint pénteken 23 órakor, közép-európai idő szerint éjfélkor szűnt meg.

Az Európai Unió és elődszervezetei történetében a brit kilépésig nem volt példa teljes jogú tagország távozására.

Az Egyesült Királyság 47 évet és egy hónapot töltött el az Európai Közösségek, majd utódja, az Európai Unió tagországaként, ugyanis 1973. január 1-én lépett be a közösségbe Sir Edward Heath akkori konzervatív párti miniszterelnök vezetésével.

A kilépés pillanatában, szombaton nulla órától elkezdődött a várhatóan 11 hónapig, december 31-ig tartó átmeneti időszak, amelynek egyik legfontosabb célja az, hogy időt biztosítson Londonnak és az EU-nak a megállapodásra a jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszer sarkalatos szabályairól.

A brit kormány elsődleges céljai között szerepel egy átfogó, a szolgáltatásokra is kiterjedő kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodás megkötése az EU-val, de ebben az időszakban kell szabályozási megállapodásra jutni olyan területeken is, mint a igazságügyi hatóságok büntetőjogi együttműködése, a gyógyszer- és a repülésbiztonság, a halászati jogok vagy a védelmi és a biztonságpolitika.

A kilépés pillanatában megszűnt a folyamatot eddig irányító Brexit-ügyi minisztérium, és a további tárgyalásokon brit részről egy negyvenfős stáb vesz majd részt, közvetlenül a londoni miniszterelnöki hivatal fennhatósága alatt.

Az átmeneti időszak lejártáig jórészt a jelenlegi szabályrendszer marad érvényben az Európai Unióval fennálló viszonyban, vagyis legalább az idei év végéig semmiféle érdemi változás nem lesz érzékelhető olyan területeken, mint az EU-állampolgárok jogosultságai, a beutazás, a bevándorlás szabályozása, a légiközlekedés vagy a kereskedelem.

A brit választók az EU-tagságról 2016 júniusában tartott népszavazáson döntöttek úgy, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az Európai Unióból: a referendumon a résztvevők szűk, 51,89 százalékos többsége voksolt a távozásra.

A Brexit-folyamat azonban korántsem a népszavazással kezdődött.

A kormányzó Konzervatív Párt erőteljesen EU-szkeptikus parlamenti szárnya már nem sokkal a párt 2010-ben aratott választási győzelme után követelni kezdte egy olyan - a brit politikai zsargonban "in or out" (maradni vagy kilépni) néven emlegetett - referendum kiírását, amely egyértelműen azt a kérdést teszi fel, hogy a brit választók az EU-n belül vagy kívül szeretnék-e látni hazájukat.

David Cameron, az akkori miniszterelnök - aki eleinte ellenezte egy ilyen népszavazás kiírását - 2013 januárjáig tudott ellenállni ennek a nyomásnak. Akkor viszont bejelentette, hogy a brit választóknak 2017 végéig lehetőségük lesz referendumon dönteni hazájuk EU-tagságának jövőjéről, de addig a brit kormány megpróbálja újratárgyalni az unióhoz fűződő viszonyrendszert.

Az újratárgyalási folyamat végén Cameron deklarálta, hogy a tárgyalások sikerrel zárultak, Nagy-Britannia "egyedi státust" vívott ki magának az EU-n belül, és ő ennek alapján azt javasolta a választóknak, hogy a népszavazáson a további brit EU-tagságra voksoljanak.

Az ezzel ellentétes eredménnyel végződött népszavazás másnapján Cameron bejelentette távozását a kormányfői tisztségből, majd képviselői mandátumát is visszaadta, végleg kiszállva a brit nagypolitikából.

Utódja, Theresa May - a Cameron-kormány volt belügyminisztere - a "kemény Brexit" stratégiáját hirdette meg. Ennek lényege az volt, hogy az Egyesült Királyságnak az EU egységes belső piacáról és vámuniójából is ki kell lépnie, mivel nem kívánja teljesíteni azokat a feltételeket - mindenekelőtt a külföldi EU-munkavállalók szabad letelepedésének kötelmét -, amelyek ezekhez az integrációs szerveződésekhez elválaszthatatlanul kötődnek.

Jóllehet a Brexit-folyamatba Theresa May is belebukott, miután a kilépés feltételrendszeréről az EU-val általa elért megállapodást a londoni alsóház háromszor is leszavazta, a kemény Brexit általa meghirdetett stratégiája túlélte az ő kormányfői pályafutását: az Egyesült Királyság szombattól nemcsak az Európai Uniónak, hanem az EU vámunójának és egységes belső piacának sem tagja.

Az országot Theresa May utódja, Boris Johnson jelenlegi konzervatív párti miniszterelnök vezette ki az Európai Unióból.

Johnson előzőleg részlegesen újratárgyalta a kilépési feltételekről szóló megállapodást az EU-val. Ő sem tudta azonban ratifikáltatni a parlamenttel a Brexit-megállapodás új változatát, mindenekelőtt azért, mert az elődje, Theresa May által 2017-ben teljesen váratlanul kiírt parlamenti választás után a kormányzó Konzervatív Párt kisebbségbe került, az ellenzék pedig nem volt hajlandó támogatni a kilépési egyezményt a Johnson által megszabott feltételekkel.

Ebből a helyzetből Boris Johnson is előrehozott választással próbálta megtalálni a kiutat, ám neki sikerült az, ami Theresa Maynek nem: a december 12-én tartott választáson a Konzervatív Párt a vártnál jóval nagyobb győzelmet aratott, és az addigi kisebbségi kormányzás után kényelmes, 80 fős többséggel alakíthatott új frakciót az alsóházban.

Ezután már nem jelentett problémát a Brexit-megállapodás ratifikálása, ami a legutóbbi hetekben - miután a nem választott felső kamara, a Lordok Háza is feladta rövid ideig tartó ellenállását - le is zajlott.

Az Egyesült Királyság eredetileg tavaly március 29-én lépett volna ki az EU-ból, de a Brexit-folyamatot kísérő heves belpolitikai viták miatt Theresa May és Boris Johnson is halasztásokat kért, amelyeket az EU rendre jóváhagyott.

A legutóbbi halasztási döntés jelölte ki a Brexit január 31-i határnapját, és ez a határidő az eddigiektől eltérően, a brit EU-tagság péntek éjféli megszűnésével teljesült is.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Az AI-laborok tesztjei valódi rendszereket törtek fel – ki fizet a kárért?

Az autonóm hackelés a laboratóriumi próbákon már nem mindig maradt a kijelölt hálózaton: az OpenAI...

Lebuktatták Mészáros Lőrincet, aki Monte-Carlóban ácsorgott, de mire hazaért, az M6-os is elúszott

Egy 444-es olvasó augusztus 11-én belebotlott Mészáros Lőrincbe a monacói éjszakában, a La Môme étterem...

Édes a szőlő, mégsem biztos, hogy szüretelhető – négy jel együtt ad biztosabb választ

Sokan azt hiszik, hogy elég, ha a szőlő édes, ám a tökéletes szüret időpontját több tényező együttesen határozza meg. Mire figyelj...

Kinek nem szabad almaecetet innia? Azonnal hagyd abba, ha ezt tapasztalod!

Ijesztő dolog derült ki a népszerű reggeli csodaszerről.

Több mint 200 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett június eleje óta

Eddig 209 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett a június elején közzétett nyilvános felhívás alapján kiválasztott kiegészítő...

Pócs János: Lebukott a kormány – Magyar Péter alsónadrágjával foglalkozott a fideszes képviselő

Pócs János egy Facebook-videóban Magyar Péter júliusi törökországi nyaralását és alsónadrágját emelte be a Duna...

Pokoli tűzvész tombol Horvátországban: 19 embert kellett ellátni, a haditengerészet hajója is készenlétben állt

Hatalmas erdőtűz csapott le az Omiš környéki településekre. A lángok a házakat is elérték, több mint száz embert evakuáltak,...

Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése

Távol maradtak az ellenzéki pártok vezetői szombaton a paksi munkálatoktól, ahol délelőtt a bárkák irányított süllyesztését...

Mi történik a Földdel? Feltűnően sok erős földrengés történt a napfogyatkozás óta

Indonéziában pusztító, 7,7-es földrengés történt, Spanyolországban épületek rongálódtak meg, miközben világszerte megszaporodtak az...

Újabb elképesztő leletre bukkantak az alacsony vízállású Dunában

Az alacsony Duna újabb különleges leletet hozott felszínre: egy több tízezer éves állat medencecsontja kerülhetett elő a folyóból.

Videó: 16 órát kapaszkodott egy felborult jet-skibe egy apa és két kisfia Thaiföldön

A francia család Ko Szamujnál került bajba, miután a bérelt vízi járművük motorja az erős hullámzásban leállt. A vízimentőket a...

0

Sport

Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája

Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.

Óriási fordulat Szoboszlaiéknál: Jeff Bezos milliárdokat tett le az asztalra a Liverpoolért

Páratlan milliárdoskonzorcium vásárolta be magát az angol gigászba: a Facebook-társalapító és az Amazon vezére is csatlakozott. Mutatjuk, mit jelent a rekordüzlet a csapat jövőjére nézve!

Csodagyerekért tett ajánlatot a Ferencváros, már el is fogadták az

Legalábbis egy bolíviai újságíró ezt állítja.

Káosz a barátságos meccsen: az egyik csapat levonult a tizenegyesrúgásoknál, a másik üres kapura lőtte a tizenegyest

Gondolhatnánk, hogy valahol Dél-Amerika eldugott részén történt, de nem, két európai csapat meccse zárult így.

Neymar olyan gólpasszt adott, amilyet csak a legnagyobbak tudnak

A Santosban még mindig képes villogni Neymar.

3000 milliárd forintos hírt kapott Szoboszlai Dominik, lesz mit a tejbe aprítani

Az angol sajtó szerint az Amazon alapítója és társai nagyjából 30 százalékos tulajdont vettek meg a Fenwaytől.

Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga

A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.

Milák Kristóf újabb zseniális versenyzéssel rukkolt elő az Európa-bajnokságon

Egyéni csúccsal vétette észre magát a magyar klasszis.

A Real Madrid is le akarja igazolni az FC Barcelona kiszemeltjét

Az Atlético Madrid lehet a két nagy kakaskodásának a nyertese.

0
0

Bulvár

Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első leváltott minisztériumi vezető

Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első személyi csere: lecserélték a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnökét. Részletek a tárca furcsa magyarázatáról!

Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai

Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz

Pokoli hetek várnak 1,5 millió magyarra: erre jobb, ha mindenki időben felkészül

A parlagfűszezon már elkezdődött Magyarországon, a pollenkoncentráció pedig több helyen elérte a tüneteket okozó szintet.

Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki

A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.

Pénzügyi életveszélyben az emberek – Nagyon sokan súlyosan megbánták, hogy a közösségi médiából kértek gazdasági tanácsot

Egy brit felmérés szerint a közösségi médiából pénzügyi tanácsot szerzők jelentős része veszteséget szenvedett, miközben a mesterséges intelligenciát is egyre többen használják pénzügyi kérdésekben.

A 90-es években még minden háztartásban ott volt ez a tárgy: ma már az se használja, aki még nem dobta ki

Sokaknak természetes volt, másoknak luxus, de mára teljesen megy ki a divatból.

„Egy napot sem bírnék ki már élve a fogházban” - Börtönbe kell mennie a Kósa Lajost ismét feljelentő csengeri örökösnőnek

Nyolc év után idén júniusban végérvényesen lezárult a csengeri örökösnő szövevényes ügye, akit most hosszú idő után jogerősen is elítéltek – tudta meg a Blikk. Az első fokon hét év börtönt kapott asszon

Elsüllyedt a luxusjacht, amit néhány napja vett át a tulajdonosa

Videón is látható az oldalára dőlt, közel 3 milliárd forint értékű hajó

Nincs mérlegelés: Ha egy transz diák azt kéri, el kell távolítani korábbi nevét és képmását a tablóról

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szerint egyértelmű a helyzet.

Klausmann Viktor 3. gyereke anyjával is szakított: 60 évesen így él a Szerencsekerék sztárja

Klausmann Viktor három gyermek büszke édesapja, legkisebb gyereke négyéves.

0