Ezt olvasta már?


Kell egyeztetnünk a szomszéddal is, ha klímát telepítenénk?

Létezik már a suttogásnál is halkabb légkondicionáló

Magyarországon településenként eltérőek a klímatelepítési előírások, de íratlan szabály, hogy a szomszéd nyugalmát nem zavarhatja meg a kültéri egység zaja.

Antal Mihály, a Gree Magyarország műszaki szakértője arról beszélt, annak érdekében, hogy elkerüljük a későbbi félreértéseket, mindenképp érdemes tájékoztatni a mellettünk élőket a klímatelepítés tényéről. Mint mondta, érdemes olyan innovatív bel- és kültéri egységet választani, melynek zaja nagyságrendekkel alacsonyabb az átlagosnál. A suttogásnál is halkabb légkondicionáló ugyanis aligha fogja bárki fülét zavarni.

Magyarországon nincs egységes klímatelepítési szabályozás, az településenként és kerületenként, esetenként utcánként és épületegyüttesenként is változhat. Egyes városokban speciális előírások vonatkoznak a homlokzaton elhelyezhető kültéri egységekre, van, ahol ezek engedélykötelesek is, melynek díja néhány tízezer forint.

Antal Mihály, a Gree Magyarország műszaki szakértője közölte, az előírások betartása alapvetően nem jelenthet problémát a lakosság számára, ugyanakkor az íratlan szabályokra is oda kell figyelni, ha klímatelepítés mellett döntünk. Rámutatott, a légkondicionálóknak egyedül a zajszintje az, mely potenciális konfliktus forrása lehet a szomszédokkal a későbbiekben.

„A légkondicionálók egyik alapvető tulajdonsága, hogy a kültéri egység kompresszorának is hangja van, valamint a ventilátor működése légáramlással jár, ami szintén zajhatást kelt. A legkorszerűbb berendezések zajszennyezését ugyan mára sikerült minimalizálni és a suttogással egyenértékűvé tenni, de a technológia még nem jutott el odáig, hogy a teljes zajmentesség biztosított legyen” – fogalmazott a szakember.

Azzal folytatta, emiatt nagyon fontos, hogy ha klímatelepítést tervezünk, akkor tájékoztassuk róla időben a szomszédot, pláne akkor, ha a berendezés olyan helyre kerül, hogy a zajterhelés a szomszéd épülete felé áramlik majd.

Kérdésre válaszolva elárulta, családi házak esetén érdemes olyan falra feltenni az eszközt, hogy ne is kerüljön még csak a szomszédnak a látókörébe se. Ugyan központi szabályozás nincs rá, de ha a szomszéd úgy ítéli meg, hogy rontja az életminőségét a klíma zajterhelése, akkor birtokháborítási eljárást indíthat, a jegyző pedig át is telepíttetheti a berendezést, ami többe kerül, mint az eredeti beruházás. A tapasztalatok szerint ugyanakkor szerencsére erre csak ritkán van példa.

„A társasházaknál, ahol közös homlokzat van, kétharmados beleegyezés szükséges a tulajdonosoktól a klíma felszerelésére, ilyen esetben elsőként a közös képviselővel érdemes beszélni. Saját teraszon ugyanakkor bárki szabadon helyezhet fel ilyen eszközt. Annak érdekében pedig, hogy a rezonancia se jelentsen problémát, ahol lehet, ajánlott a földre történő telepítés” – hangsúlyozta.

Mintha csak lélegezne a klíma

Antal Mihály kiemelte, a klímák választásakor tehát nem csak a teljesítménnyel kapcsolatos paraméterekre kell koncentrálni, hanem arra is, hogy az adott berendezés mennyire lesz hangos. Úgy fogalmazott, körültekintően kell eljárni minden esetben, hiszen akit már az óra kattogása is zavar, annak egy magas zajszintű berendezés biztosan nem lesz megfelelő.

„Egy átlagos beltéri egység a leghalkabb üzemmódban kb. 25-30 decibel közötti zajszinten üzemel. Összehasonlításként az emberi lélegzetvétel 10 decibel, a falevélhullás 20 decibel, a suttogás 30 decibel, a hűtőszekrény 40 decibel, a mérsékelt eső 50 decibel, az emberi beszélgetés 60 decibel zajszint környékére tehető. Így ha valaki akár hűtésre, akár fűtésre éjjel is bekapcsolja a klímát, az olyan hatást kelthet, mintha mellette suttogva beszélgetnének.” – magyarázta.

A műszaki szakértő ugyanakkor beszélt arról is, hogy a technológia fejlődésével vannak már olyan berendezések a piacon, melyeknek a hanghatásait a lehető legalacsonyabbra csökkentették.

Példaként említette a Gree Smart R klíma beltéri egységét, amely 19 decibel értéken tud hatékonyan működni, tehát valahol a légzés és a suttogás közötti hanggal jár, biztosítva ezzel az otthon nyugalmát. Egy átlagos klíma kültéri egység zajszintje nagyságrendileg 50-60 decibel között mozog. Ehhez képest a Gree Smart R modell kültérije éjszakai üzemmódban 40 decibel értékre csökkenthető, mely egy átlagos hűtőszekrény zajszintjének megfelelő. Mint fogalmazott, 10 decibel különbség az emberi fül számára már dupla olyan hangosnak tűnik, vagyis ez esetben többszörös hangerőkülönbségről beszélhetünk más termékekhez képest.

Amellett, hogy az egyik legcsendesebb termék a piacon, a Gree Smart R rendkívül pénztárcabarát is. A Gree által fejlesztett mesterséges intelligencia technológiának köszönhetően egy energiabesorolás szempontjából átlagosnak mondható termék a tanulási folyamat során elérhető minimum 10% hatékonyság növekedéssel akár a legmagasabb energiaosztályú termékekkel egyenlő hatékonyságot ér el. Teszi ezt úgy, hogy a termék ára nem tér el a kategóriájától. Ezzel a technológia már önmagában a berendezés megvásárlásakor akár százezreket spórol a felhasználóknak.







0
0
0

hírek innen, onnan

Mindenki a lefolyóba önti, pedig a vízvezeték-szerelők szerint komoly baj lehet belőle

Sokszor gondolkodás nélkül a mosogatóba öntünk mindent, ami folyékony vagy apró darabos, pedig ezzel könnyen bajt okozhatunk.

Videófelvétel készült arról, amint hatalmas sebességgel becsapódik egy négytonnás rakétadarab a Holdba

A spanyol Instituto de Astrofísica de Andalucía (IAA–CSIC) kutatói az egyik obszervatóriumuk segítségével megörökítették a becsapódást.

Napfogyatkozás után földrengés rázta meg Spanyolországot

Alig néhány nappal a látványos teljes napfogyatkozás után 5-ös erősségű földrengés rázta meg Dél-Spanyolországot - a különös...

Újabb erős földrengés váratlan helyszínen - vajon hol csap le újra a titokzatos rengés-sorozat?

A nagy erejű földrengésekről készült felvételek nyomán ismét felerősödtek azok a találgatások, hogy hamarosan az Egyesült Államokat...

Így halt meg Lugosi Béla

A magyar színész meghódította Hollywoodot.

Hárman voltak egy izlandi hotelszobában, egyedül ő maradt életben. Most 12 év börtönbüntetésre ítélték

Egy francia nő szerint háromtagú családjuk azért érkezett Izlandra 2025-ben, hogy a látszólagos nyaralásuk során együtt vessenek véget...

2056 humanoid robot méri össze tudását Pekingben – jön a robotok olimpiája

Augusztusban Peking rendezi a Humanoid Robot Világjátékokat. A tizenhat országból érkező 2056 gép sportban és ügyességi teszteken is...

Rejtett kamerás pillanatok kerültek elő Michael Jacksonról: 20 éve dobozban hevertek a felvételek

Több mint húsz év után nyilvánosságra kerültek olyan, eddig sosem látott videófelvételek Michael Jacksonról, amelyeket közeli barátja...

Ma este kiderül, ki lesz az új Miss Balaton

2026. augusztus 15-én ismét királynőt választ a Miss Balaton csapata. A koronát a 2024-es királynő, Bábel Virág adja majd át az...

Pöttyösből sosem elég: így viselheted még a nyár végén

A pöttyös minta idén ismét ott van a mindennapokban, csak épp sokkal érettebb, kifinomultabb formában, mint amire emlékezünk.

Gerendai: a Szigetnek előre kell menekülnie, a számok nem a tervek szerint alakultak

A Sziget alapítója értékelte az első év tanulságait, mióta a külföldi befektetőtől visszakerült hozzá a fesztivál.

Összeütközött egy autóval egy villamos az Orczy úton

Az autóban négyen ültek, a helyszínre mentő érkezett.

0

Sport

Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája

Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.

Óriási fordulat Szoboszlaiéknál: Jeff Bezos milliárdokat tett le az asztalra a Liverpoolért

Páratlan milliárdoskonzorcium vásárolta be magát az angol gigászba: a Facebook-társalapító és az Amazon vezére is csatlakozott. Mutatjuk, mit jelent a rekordüzlet a csapat jövőjére nézve!

Csodagyerekért tett ajánlatot a Ferencváros, már el is fogadták az

Legalábbis egy bolíviai újságíró ezt állítja.

Káosz a barátságos meccsen: az egyik csapat levonult a tizenegyesrúgásoknál, a másik üres kapura lőtte a tizenegyest

Gondolhatnánk, hogy valahol Dél-Amerika eldugott részén történt, de nem, két európai csapat meccse zárult így.

Neymar olyan gólpasszt adott, amilyet csak a legnagyobbak tudnak

A Santosban még mindig képes villogni Neymar.

3000 milliárd forintos hírt kapott Szoboszlai Dominik, lesz mit a tejbe aprítani

Az angol sajtó szerint az Amazon alapítója és társai nagyjából 30 százalékos tulajdont vettek meg a Fenwaytől.

0
0

Bulvár

Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első leváltott minisztériumi vezető

Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első személyi csere: lecserélték a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnökét. Részletek a tárca furcsa magyarázatáról!

Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai

Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz

Pokoli hetek várnak 1,5 millió magyarra: erre jobb, ha mindenki időben felkészül

A parlagfűszezon már elkezdődött Magyarországon, a pollenkoncentráció pedig több helyen elérte a tüneteket okozó szintet.

Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki

A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.

Pénzügyi életveszélyben az emberek – Nagyon sokan súlyosan megbánták, hogy a közösségi médiából kértek gazdasági tanácsot

Egy brit felmérés szerint a közösségi médiából pénzügyi tanácsot szerzők jelentős része veszteséget szenvedett, miközben a mesterséges intelligenciát is egyre többen használják pénzügyi kérdésekben.

A 90-es években még minden háztartásban ott volt ez a tárgy: ma már az se használja, aki még nem dobta ki

Sokaknak természetes volt, másoknak luxus, de mára teljesen megy ki a divatból.

Elsüllyedt a luxusjacht, amit néhány napja vett át a tulajdonosa

Videón is látható az oldalára dőlt, közel 3 milliárd forint értékű hajó

„Egy napot sem bírnék ki már élve a fogházban” - Börtönbe kell mennie a Kósa Lajost ismét feljelentő csengeri örökösnőnek

Nyolc év után idén júniusban végérvényesen lezárult a csengeri örökösnő szövevényes ügye, akit most hosszú idő után jogerősen is elítéltek – tudta meg a Blikk. Az első fokon hét év börtönt kapott asszon

Klausmann Viktor 3. gyereke anyjával is szakított: 60 évesen így él a Szerencsekerék sztárja

Klausmann Viktor három gyermek büszke édesapja, legkisebb gyereke négyéves.

Meglepő fordulat a Fidesz szervereinél

Visszakapta a gépeit a Fidesz, de mégsem használhatják őket.

0