Ezt olvasta már?


Karácsony Gergely kitart a diákváros ügye mellett

Kitart Karácsony Gergely főpolgármester a diákváros, vagyis "több mint tízezer magyar fiatal olcsó lakhatásának ügye" mellett, és "nem enged".

A politikus azt írta szombaton a Facebookon, hogy "a kínai pártirányítás alatt álló egyetem" Budapestre telepítése, "mint cseppben a tenger mutatja, miféle kormányzás is folyik Magyarországon".

Emlékeztetett, a kormány először megállapodást kötött 2019-ben az új fővárosi városvezetéssel, egyebek között a diákvárosról. Olcsó lakhatást a magyar fiataloknak, egészségügyi fejlesztéseket, a Budapesti Nagyerdő zöldfejlesztését tudta a főváros "kiharcolni", és azt, hogy a kormánynak olyannyira fontos stadion úgy épüljön meg, hogy kilenc napig kiszolgálja az atlétikai vb-t, de utána legalább 90 évig a ferencvárosiak és általában a budapestiek szabadidejét, szórakozását, sportolási lehetőségeit biztosítsa. "Megállapodtunk, aláírtuk, a Fővárosi Közgyűlés és a kormány is dokumentumba foglalta" - emelte ki Karácsony Gergely.

Megfogalmazása szerint ezután Orbán Viktor miniszterelnök ezt az egészet "elárulta" az első szembejövő kínai delegációnak. Titokban hozott kormányhatározattal a diákváros területét odaígérte egy olyan kínai egyetemnek, amely kartája szerint a kínai kommunista párt iránymutatásai alapján működik, amelyet kínai vállalatok építhetnek meg 500 milliárdos kínai "gigahitelből", amelynek árát persze a magyar adófizetőknek kell évtizedekig törleszteniük - írta a főpolgármester.

"Mikor mindez az aljasság kiderült, Ferencváros polgármesterével együtt tiltakoztunk. Nem máshoz, csakis az adott szóhoz, a megkötött megállapodáshoz ragaszkodtunk. Erre Fürjes és Vitézy urak olyan terveket mutattak - gondolom, megnyugtatásul -, amelyek szerint diákváros is és kínai egyetem is meg tud épülni" - tette hozzá Karácsony Gergely, megjegyezve: másnap kiderült, hogy a bemutatott tervek nem többek "blöffnél", mert a kínai egyetem igenis kollégiumi épületek helyére van tervezve.

Jelezte: amikor ezt szóvá tették, késő éjszaka megjelent egy kormányhatározat a közlönyben, amely "lenullázza" azt a munkát, azt a több százmillió forintot, amelyet Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára és csapata a diákváros terveire fordított eddig, és az egészet odaadta a miniszterelnök "kedvenc végrehajtójának", Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek.

"Az éjszakai kormányhatározatból világosan kiderül: igenis a budapesti diákváros helyére akarják erőltetni a kínai egyetemet" - áll a főpolgármester bejegyzésében.

Balogh Samu várostervező, a főpolgármester kabinetfőnöke szintén szombaton a Facebookon azt írta, a Fővárosi Közgyűlés csak azzal a feltétellel támogatta a déli városkapu program megvalósítását, hogy annak része lesz a teljes értékű diákváros, valamint annak részeként megvalósul a nagyerdőprogram első fázisaként 100 hektár minőségi zöldfelület. A csütörtökön bemutatott tervek alapján a kormány nemcsak diákszállásokat áldozott volna fel a Fudan Egyetem kedvéért, hanem a csepeli közpark területét is csökkentette volna az érdekükben.

"Kérdés, hogy mit tesz majd Palkovics László miniszter, akit tegnap a feladat felelősének nevezett ki a miniszterelnök. Ha a korábbi projektgazda Fürjes is csorbította volna a Diákváros és a csepeli közpark területét, mit tesz vajon majd Palkovics, aki eddig egyáltalán nem vett részt a Déli Városkapu terveinek kialakításában?" - tette fel a kérdést a kabinetfőnök.

 

MTI

 







0
0
0

hírek innen, onnan

A cukor tett naggyá minket? Így formálták át agyunkat az édes gyümölcsök

Az édességek iránti vágyunk nem a modern kor szüleménye, hanem az emberi faj túlélésének fontos evolúciós eleme. Évmilliókkal...

Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése

Mindkét partról ütemezetten halad a fenékküszöb építése - közölte szombat este közösségi oldalán a miniszterelnök.

Radikális váltás az Apple-nél: az iPhone 18 Pro válhat az új alapmodellé

Sokak kedvenc iPhone-ja hiányozhat az idei felhozatalból, ami teljesen átírhatja az Apple őszi premierjének játékszabályait.

Elszenesedett a táj Veszprémtől alig pár kilométerre, szívfájdító felvételeket készítettek

Feketévé vált a táj a Veszprém megyei Öskü és Hajmáskér térségében.

Elcsúsztatja a sima iPhone 18 premierjét az Apple: a Pro széria lehet az új belépőszint

Az őszi okostelefon-vásárlási szezonra készülők idén szokatlan döntéshelyzetben találhatják magukat, ha a legfrissebb technológiára...

Nagyon furcsa idő jöhet: a Super El Niño alaposan átírhatja az időjárást Európában

Már most erősödik az egyik legjelentősebb éghajlati jelenség, amelynek hatása ősszel és télen nálunk is érezhető lehet. A friss...

Kei cart hozna Európába a Suzuki

Nem ez volna az első alkalom, hogy a Suzuki kei car kategóriás autót forgalmazna nálunk Európában. A szűkös tokiói parkolóhelyekre...

Újra az élmezőnybe került Bruce Willis 2012-es sci-fi klasszikusa

Bruce Willis 2012-es sci-fi thrillerje, a Looper ismét hatalmas nézettségi sikereket ér el a streamingplatformokon.

Az MKIF a törvényes eljárást hangsúlyozza az M6-os autópálya ügyében

A hatályos jogszabályoknak és a Magyar Állammal kötött szerződésnek megfelelően, nyílt közbeszerzésen nyerte el az M6-os autópálya...

11 évvel a bemutatója után ismét meghódította a nézőket ez a film Mat Damon főszereplésével

Ridley Scott 2015-ös tudományos-fantasztikus sikere, a Mentőexpedíció váratlanul visszatért az Apple TV legnépszerűbb filmjei közé.

Banánízű gyümölcs a magyar kertben? Az indián banán nem mindenhol érzi jól magát

Az indián banán egzotikus különlegességnek számít, de nem minden magyar kertben hoz bőséges termést! Íme, a helyigény, beporzás, víz,...

0

Sport

Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája

Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.

Óriási fordulat Szoboszlaiéknál: Jeff Bezos milliárdokat tett le az asztalra a Liverpoolért

Páratlan milliárdoskonzorcium vásárolta be magát az angol gigászba: a Facebook-társalapító és az Amazon vezére is csatlakozott. Mutatjuk, mit jelent a rekordüzlet a csapat jövőjére nézve!

Csodagyerekért tett ajánlatot a Ferencváros, már el is fogadták az

Legalábbis egy bolíviai újságíró ezt állítja.

Káosz a barátságos meccsen: az egyik csapat levonult a tizenegyesrúgásoknál, a másik üres kapura lőtte a tizenegyest

Gondolhatnánk, hogy valahol Dél-Amerika eldugott részén történt, de nem, két európai csapat meccse zárult így.

3000 milliárd forintos hírt kapott Szoboszlai Dominik, lesz mit a tejbe aprítani

Az angol sajtó szerint az Amazon alapítója és társai nagyjából 30 százalékos tulajdont vettek meg a Fenwaytől.

Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga

A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.

0
0

Bulvár

Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első leváltott minisztériumi vezető

Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első személyi csere: lecserélték a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnökét. Részletek a tárca furcsa magyarázatáról!

Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai

Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz

Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki

A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.

Pokoli hetek várnak 1,5 millió magyarra: erre jobb, ha mindenki időben felkészül

A parlagfűszezon már elkezdődött Magyarországon, a pollenkoncentráció pedig több helyen elérte a tüneteket okozó szintet.

Pénzügyi életveszélyben az emberek – Nagyon sokan súlyosan megbánták, hogy a közösségi médiából kértek gazdasági tanácsot

Egy brit felmérés szerint a közösségi médiából pénzügyi tanácsot szerzők jelentős része veszteséget szenvedett, miközben a mesterséges intelligenciát is egyre többen használják pénzügyi kérdésekben.

A 90-es években még minden háztartásban ott volt ez a tárgy: ma már az se használja, aki még nem dobta ki

Sokaknak természetes volt, másoknak luxus, de mára teljesen megy ki a divatból.

„Egy napot sem bírnék ki már élve a fogházban” - Börtönbe kell mennie a Kósa Lajost ismét feljelentő csengeri örökösnőnek

Nyolc év után idén júniusban végérvényesen lezárult a csengeri örökösnő szövevényes ügye, akit most hosszú idő után jogerősen is elítéltek – tudta meg a Blikk. Az első fokon hét év börtönt kapott asszon

Elsüllyedt a luxusjacht, amit néhány napja vett át a tulajdonosa

Videón is látható az oldalára dőlt, közel 3 milliárd forint értékű hajó

Nincs mérlegelés: Ha egy transz diák azt kéri, el kell távolítani korábbi nevét és képmását a tablóról

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szerint egyértelmű a helyzet.

Klausmann Viktor 3. gyereke anyjával is szakított: 60 évesen így él a Szerencsekerék sztárja

Klausmann Viktor három gyermek büszke édesapja, legkisebb gyereke négyéves.

0