Ezt olvasta már?


Kanyaró: már több mint ötvenen betegedtek meg

Ötvenkettőre emelkedett a kanyarógyanús esetek száma az országban, és közülük 15 esetben igazolták is a betegséget - számolt be az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) főigazgató-főorvosa pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. - Pécsi Napilap -

Oroszi Beatrix elmondta, a gyanús esetek közül hármat kizártak, 34 esetben pedig a laboratóriumi vizsgálatok még folyamatban vannak. A héten igazolt két új eset a makói kórházban kialakult járványhoz tartozó eset - tette hozzá, kiemelve: továbbra sincs országos járványveszély.

A szakember közölte, az elmúlt napokban Csongrád megyében 391 embert oltottak be kanyaró-mumpsz-rubeola (MMR) elleni kombinált oltással.

Oroszi Beatrix emlékeztetett: központi keretből 800 adag MMR oltást és négy adag humán gamma-globulint szállítottak Szegedre, a makói és a szegedi betegek, illetve családtagjaik oltására.

Jelenleg két intézményben - a makóiban és a Szegedi Tudományegyetemen - van a kanyarójárvánnyal összefüggésben zárlat.

A főigazgató emlékeztetett: a betegség megjelenésekor az országos tisztifőorvos körlevelet küldött minden egészségügyi szolgáltatónak, és elrendelte a kanyarógyanús megbetegedések jelentését és kivizsgálásának szigorú felügyeletét.

Oroszi Beatrix úgy fogalmazott: a kanyaró a legragályosabb fertőző betegség egyike, a jelenleg zajló lokális járvány váratlan és szokatlan "járványügyi esemény", amelynek okát fel kell deríteni és az ismételt előfordulást meg kell előzni. Hozzátette: vizsgálják azt, hogy akik részesültek valaha védőoltásban, hogyan kaphatták el a kanyarót.

Indokolt, hogy az ország Romániával határos megyéiben, valamint a gyermekellátás területén országos hatáskörrel bíró intézményekben dolgozó egészségügyi személyzet körében úgynevezett szeroepidemiológiai vizsgálatot végezzenek a kanyaróval szembeni fogékonyság felmérésére - mondta. E vizsgálat után derül ki, hogy kiket szükséges kanyaró elleni védőoltásban részesíteni.

Oroszi Beatrix elmondta, Magyarországon kívül nyolc európai országban alakultak ki kisebb, lokális járványok, például Ausztriában, Franciaországban vagy Olaszországban. Ezekbe az országokba az utazást nem korlátozzák, kivéve ez alól Románia - jegyezte meg.

A szakember felívta a figyelmet, hogy az oltást azoknak javasolják, akik kanyaróval fertőzött országba utaznak, és a betegség elleni védettségük nem teljes körű, tehát csak egy oltást kaptak, vagy nem estek át a kanyarón. Nem ajánlják az utazást a 15 hónapnál kisebb gyermekek esetében sem, és annak sem, aki a közeljövőben gyermeket tervez, vagy jelenleg várandós.

Az OEK főigazgatója hozzátette: az oltás háziorvosi recept ellenében kiváltható a patikákban, a vakcinát a háziorvos adja be.

Kiemelte azt is, hogy folyamatosan egyeztetnek az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi intézettel a rendelkezésre álló oltóanyagkészletekről. A héten hétezer adag védőoltás került patikaqi forgalomba - tette hozzá Oroszi Beatrix.

Magyarországon 1969-ben vezették be a kanyaró elleni védőoltásokat, amelynek köszönhetően a 47 éven aluli lakosság döntő többsége kapott legalább egy kanyaró elleni oltást. A hosszú távú védettség kialakítása érdekében 1989-től két alkalommal, 15 hónapos, majd 11 éves korban kapnak oltást a gyerekek. Az elmúlt két évtizedben Magyarországon az úgynevezett átoltottság meghaladta a 98 százalékot. Hazai eredetű kanyarómegbetegedés 2002 óta nem fordult elő, és az elmúlt 15 évben behurcolt, illetve behurcolással összefüggő esetből is csak tizenkettőt jelentettek Magyarországon.

A kanyaró súlyos fertőző betegség, amelynek kezdetben influenzaszerű tünetei vannak: torokfájás, köhögés, magas láz. A beteg a tipikus kiütések megjelenése előtt négy nappal már fertőzhet, és a fertőzőképesség a kiütések eltűnését követően még négy napig tart.







0
0
0

hírek innen, onnan

Megható jelenet Omisnál: tapssal köszönték meg a tűzoltók munkáját

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, csütörtök esete hatalmas erdőtűz tört ki Omis térségében, ami miatt több ezer helyi lakost és...

A változókor meglepő tünetei: a kézpanaszok sem ritkák

A változókorral kapcsolatban gyakran esik szó a hőhullámokról és a hangulatingadozásról, arról azonban jóval kevesebb, hogy a menopauza...

Négy Antonello da Messina-művet loptak el a festő szülővárosának a múzeumából

Az 1473-as San Gregorio-poliptichon öt fennmaradt táblájából hármat vittek el, emellett egy kétoldalas festmény is eltűnt. Az olasz...

Ezért lesz túlságosan zsíros a rántott hús, ezt rontod el!

Mi történik, ha rossz technikát választunk a rántott hús sütésénél? Túl sok zsírt szív magába a hús. Így előzhetjük meg mindezt.

Borzasztóan sikerült Novak Djokovics US Open-főpróbája, rosszul lett a párás hőség miatt

Egyáltalán nem biztos abban, hogy még valaha pályára lép ezen a tornán.

Újabb csontvázra bukkant Vitézy Dávid és Kármán András

Százmilliárd forintos állami spórolásról számolt be a pénzügyminiszter vasárnap az M6-os autópálya koncessziós jogainak...

Nagyon nehéz hallani, hogy folyton az jár az eszükben, megkönnyebbülést jelentene leugrani a hadihajóról

Siralmasan festő ételek, elmaradozó otthoni posta és az iráni háború miatt végeláthatatlan kiküldetés. A USS Abraham Lincoln...

100 milliárdot fogott meg a kormány, Mészáros Lőrinc cége is reagált

Kármán András pénzügyminiszter számolt be a részletekről, a kormány felülvizsgálta a szerződést.

Auókereskedést fenyeget a Szegednél tomboló tűz

Nagy területen ég a tűz Szeged határában, a lángok egy autókereskedést is elértek.

Hidegfront hoz egy kis esőt hétfőn

Az ország közepe azonban várhatóan száraz marad.

0

Sport

Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája

Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.

Itt a vége, ez a súlyos sérülés véget vethet Böde Dániel pályafutásának

A legújabb hírek szerint műtét vár a korábbi magyar válogatott támadóra, már az utódja is megvan.

Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga

A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.

Milák Kristóf újabb zseniális versenyzéssel rukkolt elő az Európa-bajnokságon

Egyéni csúccsal vétette észre magát a magyar klasszis.

Alexis Mac Allister apja elszólta magát: itt játszik a fia a következő szezonban

Az elmúlt hetekben komoly találgatások jelentek meg Alexis Mac Allister körül, ezekről a Sportposzt is írt. A Liverpool argentin középpályását többek között a Manchester Cityvel és a Real Madriddal is összefügg

Hányt és összeesett meccs közben min-den idők legeredményesebb teniszezője

Minden idők legeredményesebb férfi teniszezője nagyon szenvedett.

Egy bírói döntés miatt az utolsó kilométeren bukta el az Eb-érmet a magyar atléta

Nagyon sokáig úgy tűnt, meglesz az érem, a legvégén azonban megbüntették a magyar atlétát.

Berobbant a 16 éves magyar csodagyerek, országos csúccsal jutott az Eb-döntőbe Pápai Olivér

Két magyar úszóért is szoríthatunk vasárnap a párizsi Európa-bajnokság 400 méteres férfi gyorsúszásának döntőjében.

0
0

Bulvár

Fontos tudni, hogy augusztus 25-én hajnali 1 órától Magyarországon nem használhatjuk az OTP számos funkcióját

A bank tájékoztatása szerint fejlesztési munkálatok miatt mintegy másfél óráig nem lesz elérhető a kártyás fizetési rendszer.

Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai

Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz

Kiderült, ki vezetné a vagyonvisszaszerzési hivatalt – NER-es védői megbízásokat utasított vissza

Francsics Imre a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöki posztjára jelentkezett, és a meglévő nyomozati...

Takács Péter ex-államtitkár átáll a Tiszához? Magyar Pétert Jézus Krisztushoz hasonlította

Könnyen lehet, hogy a volt egészségügyi államtitkát beszáll Magyar Péter rajongói közé. Vagy az év trollkodását követte el?

Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki

A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.

Rendkívüli! Felfüggeszthetik a palackvisszaváltást

A budapesti palackgyűjtés sokak számára megélhetési forrássá vált, így bár az eldobált göngyöleg eltűnt az utcákról, a jelenség súlyos köztisztasági problémákat váltott ki.

Tóth Máté Paksról üzent Magyar Péternek – szerinte 42 milliárdba került a késlekedés

A Mi Hazánk energiajogásza nem jutott be a paksi bejárásra, ezért a helyszín közeléből intézett kemény üzenetet a miniszterelnökhöz.

Mindig ugyanabból a bögréből iszod a kávédat? A pszichológia szerint ezt árulja el rólad

Ha reggelente szinte automatikusan ugyanazt a bögrét veszed elő a kávédhoz, lehet, hogy nem pusztán megszokásról van szó.

Egy argentin turista megkóstolta végre a magyar rántott húst a Balatonnál

Ilyen véleménnyel van a magyar rántott húsról egy argentin, akiknél egészen másképp készül el a fogás.

Vége a kánikulának: ekkor érkezik a lehűlés – 10 vármegyére csaphatnak le zivatarok

Vasárnap még 36 fokig emelkedhet a hőmérséklet, de hétfőn záporokkal, zivatarokkal érkezik a lehűlés.

Hatalmasat kaszálhatsz, ha itt vettél lakást: 69 százalékkal többet érhet, mint 5 éve

Aki 2021 második felében Budapest helyett Érden vett lakást, öt év alatt nagyobb nyereséget könyvelhetett el, miközben csaknem 10 millió forinttal kevesebbet kellett befektetnie.

0