Kamerafelvételek segítségével találtak meg egy verekedőt Szolnokon

A közeli szórakozóhely biztonsági rendszere által készített felvételek és "buliképek" elemzése után találták meg a rendőrök azt a fiatalembert, aki életveszélyesen megsebesített egy férfit másfél hete az utcán Szolnokon - közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel.


A szóváltás július 10-én, szombaton hajnalban egy szórakozóhelyen kezdődött a két férfi között, akik később kimentek az utcára. Az árkádok alatt a nézeteltérés tettlegességig fajult, a szóváltást lökdösődés követte, majd az elkövető erősen megütötte a 31 éves szolnoki férfit, aki ennek következtében elesett és életveszélyes koponyasérülést szenvedett - idézte fel a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Szabó Zita tájékoztatása szerint a sérült állapota azóta stabilizálódott, a férfi már elhagyhatta a kórházat.

A százados közölte: a rendőrség életveszélyt okozó, súlyos testi sértés miatt indított eljárást. Ennek során elemezték azokat a felvételeket és képeket is, amelyek a közeli szórakozóhelyen készültek. A megyei kapitányság ezek alapján beazonosította az elkövetőt, majd kezdeményezte a 20 éves karcagi fiatalember bíróság elé állítását.


MTI











Mire számít, milyen év vár Önre 2012-ben?