Ezt olvasta már?


K&H: 58 évesen már nyugdíjba szeretnének menni a magyarok

de csak 10 évvel később fognak

Változás történt a magyarok megtakarítási céljait felsoroló toplistán - derül ki a K&H biztos jövő indexéhez készített reprezentatív felmérésből. Bár maradt az élen a biztonsági tartalék gyarapítása, azaz a 30-59 évesek 40 százaléka erre gyűjt, a lakáscél feljött a második helyre, megelőzve a nyugdíjcélú megtakarításokat: előbbire 33 százalék, utóbbira 32 százalék takarékoskodik.

A felmérés szerint a magyarok - ha lehetőségük lenne rá - 58 évesen mennének nyugdíjba, ugyanakkor arra számítanak, hogy ez ténylegesen 10 évvel idősebb korukban történik meg. Tízből közel hatan azt várják, hogy főként az állami nyugdíjból kell majd megélniük, ám mindössze 29 százalékuk gondolja azt, hogy ebből a juttatásból jól meg tud majd élni. A kutatás szerint az érintett lakosság véleménye az, hogy 22 millió forintot kell összegyűjteni ahhoz, hogy a nyugdíjas években kényelmesen lehessen élni. A K&H tapasztalatai szerint egyre több fiatal kezdi meg a takarékoskodást időskorára, ezt mutatja többek között az, hogy az új nyugdíjbiztosítási szerződést kötő ügyfelek átlagéletkora az idén 43 év alá csökkent.

A járványhatás a magyarok megtakarítási magatartását, az öngondoskodást is érintette, az elmúlt évekhez képest némiképp változott a felállás - közölte a K&H, amely a K&H biztos jövő indexhez készült reprezentatív kutatásban vizsgálta a 30-59 éves korosztály megtakarítási szokásait és céljait, valamint a nyugdíjkilátásokat.

mikor lenne jó? mikor lehet tényleg?

“A többség, a megkérdezettek 60 százaléka azt mondta, hogy a pandémia hatására kevesebbet tud félretenni a nyugdíjas éveire, szemben az egy évvel korábbi 40 százalékkal. Éles különbségekre is rávilágított a járvány: a hosszú távra tervezők 66 százaléka a kisebb összegű megtakarítást is fontosnak tartja. Azoknak a körében, akiket anyagilag nagyon rosszul érintett a pandémia, csak 33 százalékuk mondta ezt lényegesnek” - mondta Székely Pálma, a K&H Biztosító életbiztosítás és saját értékesítési csatornák vezetője. Hozzátette: “A járvány miatt változott a megtakarítási célok rangsora. Bár kedvező, hogy az öngondoskodás a legfontosabbak közé tartozik, de kevesebben tartalékolnak a nyugdíjas éveikre.

Konkrét cél nélkül, biztonsági tartalékra a válaszadók 41 százaléka gyűjt, így a célok toplistáján továbbra is ez az első - igaz, a tavalyi több mint 50 százalékos értékhez képest csökkenés következett be. “Bár mindkettő növekedést mutat a tavalyi évhez képest, helycsere történt a dobogón. Idén már a lakáscél lett a második 33 százalékkal, míg a nyugdíjcélú megtakarítás harmadik helyre került 32 százalékkal. Egy évvel korábban a nyugdíjcél 28, a lakás pedig 26 százalékot ért el” - fogalmazott Székely Pálma.

Sokkal hamarabb szeretnének nyugdíjba menni a magyarok, mint amire a szabályok szerint lehetőségük lenne. A megkérdezettek átlagosan 58 évesen vonulnának nyugdíjba, hasonlóan az egy évvel korábbi eredményekhez. Az 50-es korosztály tagjai a 60 évet, a fiatalabbak pedig már 57-58 éves korhatárt tartanak ideálisnak. Ugyanakkor tisztában vannak vele, hogy ténylegesen idősebb korukban vonulhatnak nyugdíjba: arra számítanak, hogy 70 évesen lesz erre lehetőségük.

miből?

Tízből hatan számítanak arra, hogy az állami juttatásból fognak megélni nyugdíjasként, az állami nyugdíj összege pedig a válaszadók szerint a jelenlegi fizetés 47 százaléka lesz. Mindössze 29 százalék várja azt, hogy az állami nyugdíjból jól meg tud majd élni. 46 százalék mondta azt, hogy az állami nyugdíj mellett támaszkodik majd más forrásra, például az addig felhalmozott megtakarításaira.

Az öngondoskodási alternatívák közül a 20 százalékos adókedvezménnyel igénybe vehető nyugdíjbiztosítással az állami nyugdíjra számítók 19 százaléka takarékoskodik. Ennél népszerűbbnek számít a nyugdíjpénztári megtakarítás, de sokan az ingatlanukból származó jövedelmet tekintik plusz forrásnak.

A kutatásból kiderül az is, hogy átlagosan havonta 269 ezer forintot tartanának elegendőnek nyugdíjas éveikben, ehhez pedig 22 millió forintot kellene összegyűjteniük a korhatár eléréséig. Ez a növekedés az egy évvel korábbihoz képest 10 százalékpontot jelent, és meghaladja az infláció mértékét. A megtakarítási hajlandóság terén Székely Pálma szerint azonban bőven van tér a fejlődésre. “A nyugdíjcélú megtakarítással nem rendelkezők 50 százaléka nem is tervezi, hogy a jövőben spórolna időskorára. Akik nyugdíjassal élnek együtt, azoknak a 21 százaléka biztosan nekilát előbb-utóbb a takarékoskodásnak. Ők 17 ezer forintot tennének félre, de ennél nagyobb összeget, 31 ezer forintot tartanának megfelelőnek” - fogalmazott a szakember.

mennyit?

A K&H tényadata szerint egyre korábban kezdik meg az időskorra történő takarékoskodást az érintettek. Ez többek között abból látható, hogy az idén az új nyugdíjbiztosítási szerződést kötő ügyfelek átlagos életkora 43 év alá csökkent.

A nyugdíjbiztosítással takarékoskodókat nézve a 35 év alattiak havonta átlagosan több mint 16 ezer forintos díjat fizetnek, az ennél idősebbek pedig közel húszezer forintot, ami egyaránt közel 3 százalékos emelkedést jelent tavalyhoz képest. A K&H nyugdíjkalkulátorának helyet adó honlapot eddig több mint 60 ezren látogatták, 22 százalékuk tartozott a 45-54 éves korosztályba, szemben az egy évvel korábbi 15 százalékos aránnyal.

Székely Pálma szerint a nyugdíjcélú megtakarítás megkezdéséhez jó lehetőséget nyújt egyrészt az év végi időszak, mivel a nyugdíjbiztosításhoz járó adókedvezményt az arra jogosultak már a következő évben ki tudják használni. Másrészt a bérek várható emelkedésével, a járvány miatti extra pénzekből, például a gyermekeseknek szánt szja-visszatérítésből is megindítható a takarékoskodás.

 

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve

Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.

Izland két éven belül az Európai Unió tagjává válna

Izland akár már 2028-ban az Európai Unió tagjává válhat – közölte Thorgerdur Katrin Gunnarsdottir, az ország külügyminisztere. A...

A legendás magyar színésznő beleszeretett kolléganőjébe: szenvedélyes szerelmüket sose vállalták fel

Gobbi Hilda és Temessy Hédi szenvedélyes szerelme csak a szakma előtt nem volt titok.

Benzinpánik a kutaknál: tankolási limitet vezetett be a Mol és a Shell

A magánszemélyek legfeljebb 30 liter üzemanyagot tankolhatnak mostantól Szlovéniában.

Donald Trump a világ legnagyobb gázmezejének felrobbantásával fenyegetőzött

Trump szerint az USA nem tudott arról, hogy Izrael a gázmezőt készül támadni, de ha Irán újra Katart veszi célba, az amerikai...

A németek háztartások trükkjével olyan jó illatú lehet az otthonod, mint még soha. Pofonegyszerű és nem kerül semmibe

Felejtsd el a méregdrága illatgyertyákat és a mesterséges légfrissítőket, amelyek gyakran csak elfedik a kellemetlen szagokat! A németek...

Álmodj – hogy egészségesebb legyél

Életünk legalább egyharmadát semmittevéssel töltjük: alszunk és álmodunk. De akár álmodunk, akár nem, az agyunk nem pihen, intenzíven...

Az MVM figyelmeztet. Baj lehet, ha ezt nem teszed meg a kertedben.

Ennek a kiemelten fontos feladatnak az elvégzése az ingatlantulajdonosok felelőssége. Ennek elmaradása nagyon komoly veszélyt jelenthet,...

„Nem lesz kegyelem” – üzeni a rendőrfőnök

Egyre több balesetet okoznak a rolleresek, miközben a részeg autósok és kerékpárosok ellen kemény fellépést ígérnek a rendőrök.

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

Szoboszlai indította be a liverpooli úthengert, esélye sem volt a Galatasaraynak

Három magyar válogatott játékos is kezdett az Anfielden rendezett BL-nyolcaddöntőben.

A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe

Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.

A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét

Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.

Megfosztották az aranyérmétől az Afrika-kupa-győztes szenegáli válogatottat

Az Afrikai Labdarúgó-szövetség közölte, hogy megfosztotta a szenegáli labdarúgó-válogatottat az idei Afrika-kupa-győzelmétől, így a döntő hosszabbításában alulmaradó házigazda Marokkóé az aranyérem. Legalá

Portugáliai rémálom: A Fradi négy góllal kikapott és kiesett az Európa-ligából

Hiába a kétgólos előny, a Ferencváros nagyon simán kiesett az Európa-ligából.

0
0

Bulvár

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét

Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.

Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot

Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.

Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában

Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.

Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben

A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak

A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul

0