K&H: 100 ezer jegy elkelt
Nagyon népszerű a virtuális buszjegy
Budapest, 2022. október 27. – Újabb fontos állomáson vannak túl a K&H-sok. A pénzintézet mobilapplikációjában idén eladott tömegközlekedési jegyek száma szeptember végéig 100 ezer fölé nőtt, ami 45 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, tehát egyre népszerűbb ez a K&H+ funkció az appon belül
Az alkalmazást már több mint 83 ezren használják, ami 23 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi létszámnál. A pénzintézet a jövőben újabb és újabb, mind banki, mind nem banki szolgáltatással bővíti az alkalmazásban elérhető választékot.
Megy előre a digitális vonat a K&H-nál: a mobilbank K&H+ részében elérhető közlekedésijegy-vásárlás maga mögött tudja az újabb mérföldkövet.
100 ezer és 220 ezer felett
A K&H+-ban idén eladott virtuális tömegközlekedési jegyek száma szeptember végére meghaladta a 100 ezret. A múlt év azonos időszakához képest ez jelentős, 45 százalékos növekedést jelent. A 2020 őszén indult K&H+-ban eddig összesen 220 ezer közlekedési jegy kelt el 273 millió Ft forint értékben.
“A jelentős éves szintű növekedés egyrészt köszönhető annak, hogy az idén bővült a jegypaletta. A Budapesti Közlekedési Központ által 30 és 90 perces időalapú jegyei a tavaszi megjelenés után nem sokkal már elérhetőek voltak a sima jegyek mellett a K&H+-ban” - közölte Árva András, a K&H lakossági szegmensért felelős marketingvezetője, aki azt is elmondta, hogy a látványos bővülés magyarázható azzal is, hogy jelentősen nőtt a K&H+-t használók tábora. „Idén szeptember végén 83 ezer regisztrált használója volt az appnak, szemben az egy évvel korábbi 68 ezerrel, azaz 23 százalékkal nőtt a számuk tizenkét hónap leforgása alatt.”
A K&H+ mellett a mobilbankon belül elérhet többi szolgáltatás népszerűsége is növekszik, egyre többen kötnek például kötelező felelősségbiztosítást az autójukra az alkalmazáson keresztül. “A jövőben maradunk ezen az úton” - mondta Árva András, utalva arra, hogy egyre szélesebb lesz a paletta, azaz bővülni fog az elérhető banki és nem banki szolgáltatások választéka.
A cél egy digitális alapokra épülő, mobilról elérhető teljes pénzügyi ökoszisztéma kialakítása: ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy hosszabb távon minél több banki és nem banki szolgáltatás legyen elérhető az applikáción keresztül.
A K&H Csoportról
Az ország egyik vezető és országosan 3700 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit mindenkor magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 197 lakossági ügyfélpontot működtet, és csoportszinten mintegy 1,5 millió ügyfélnek kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 2900 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport 2300 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.
Főbb adatok:
K&H Bank
2022. június 30-án:
Saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 373 milliárd forint
Mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 5351 milliárd forint
Adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 9,7 milliárd forint
K&H Biztosító
2022. június 30-án:
Saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11,3 milliárd forint
Mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 174,1 milliárd forint
Adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): -0,03 milliárd forint
hírek innen, onnan
Az AI-laborok tesztjei valódi rendszereket törtek fel – ki fizet a kárért?
Az autonóm hackelés a laboratóriumi próbákon már nem mindig maradt a kijelölt hálózaton: az OpenAI...
Lebuktatták Mészáros Lőrincet, aki Monte-Carlóban ácsorgott, de mire hazaért, az M6-os is elúszott
Egy 444-es olvasó augusztus 11-én belebotlott Mészáros Lőrincbe a monacói éjszakában, a La Môme étterem...
Édes a szőlő, mégsem biztos, hogy szüretelhető – négy jel együtt ad biztosabb választ
Sokan azt hiszik, hogy elég, ha a szőlő édes, ám a tökéletes szüret időpontját több tényező együttesen határozza meg. Mire figyelj...
Kinek nem szabad almaecetet innia? Azonnal hagyd abba, ha ezt tapasztalod!
Ijesztő dolog derült ki a népszerű reggeli csodaszerről.
Több mint 200 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett június eleje óta
Eddig 209 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett a június elején közzétett nyilvános felhívás alapján kiválasztott kiegészítő...
Pócs János: Lebukott a kormány – Magyar Péter alsónadrágjával foglalkozott a fideszes képviselő
Pócs János egy Facebook-videóban Magyar Péter júliusi törökországi nyaralását és alsónadrágját emelte be a Duna...
Pokoli tűzvész tombol Horvátországban: 19 embert kellett ellátni, a haditengerészet hajója is készenlétben állt
Hatalmas erdőtűz csapott le az Omiš környéki településekre. A lángok a házakat is elérték, több mint száz embert evakuáltak,...
Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése
Távol maradtak az ellenzéki pártok vezetői szombaton a paksi munkálatoktól, ahol délelőtt a bárkák irányított süllyesztését...
Mi történik a Földdel? Feltűnően sok erős földrengés történt a napfogyatkozás óta
Indonéziában pusztító, 7,7-es földrengés történt, Spanyolországban épületek rongálódtak meg, miközben világszerte megszaporodtak az...
Újabb elképesztő leletre bukkantak az alacsony vízállású Dunában
Az alacsony Duna újabb különleges leletet hozott felszínre: egy több tízezer éves állat medencecsontja kerülhetett elő a folyóból.
Videó: 16 órát kapaszkodott egy felborult jet-skibe egy apa és két kisfia Thaiföldön
A francia család Ko Szamujnál került bajba, miután a bérelt vízi járművük motorja az erős hullámzásban leállt. A vízimentőket a...
Sport
Alexis Mac Allister döntött, négy topcsapattól volt ajánlata a Liverpool sztárjának
Az argentin világbajnok mindenkit meglepett.
Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája
Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.
Óriási fordulat Szoboszlaiéknál: Jeff Bezos milliárdokat tett le az asztalra a Liverpoolért
Páratlan milliárdoskonzorcium vásárolta be magát az angol gigászba: a Facebook-társalapító és az Amazon vezére is csatlakozott. Mutatjuk, mit jelent a rekordüzlet a csapat jövőjére nézve!
Csodagyerekért tett ajánlatot a Ferencváros, már el is fogadták az
Legalábbis egy bolíviai újságíró ezt állítja.
Kirobbanó formában a magyar klasszisok: Milák 50 gyorson, Kós 200 vegyesen tündökölt
Figyeljünk az 1500 gyorsra és a 200 pillangóra is!
Káosz a barátságos meccsen: az egyik csapat levonult a tizenegyesrúgásoknál, a másik üres kapura lőtte a tizenegyest
Gondolhatnánk, hogy valahol Dél-Amerika eldugott részén történt, de nem, két európai csapat meccse zárult így.
Neymar olyan gólpasszt adott, amilyet csak a legnagyobbak tudnak
A Santosban még mindig képes villogni Neymar.
3000 milliárd forintos hírt kapott Szoboszlai Dominik, lesz mit a tejbe aprítani
Az angol sajtó szerint az Amazon alapítója és társai nagyjából 30 százalékos tulajdont vettek meg a Fenwaytől.
Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga
A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.
Milák Kristóf újabb zseniális versenyzéssel rukkolt elő az Európa-bajnokságon
Egyéni csúccsal vétette észre magát a magyar klasszis.
A szakértő szerint szemérmetlen csalással fosztották meg a magyar gyaloglót az Eb-éremtől
Válságban van a szakág.
A Real Madrid is le akarja igazolni az FC Barcelona kiszemeltjét
Az Atlético Madrid lehet a két nagy kakaskodásának a nyertese.
Bulvár
„Lecsuktak. Isten Veletek.” - Schobert Norbit bezárták, kikerült az internetre a felvétel
Schobert Norbi vidáman vonult be.
Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első leváltott minisztériumi vezető
Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első személyi csere: lecserélték a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnökét. Részletek a tárca furcsa magyarázatáról!
Megérkezett Paksra a Mi Hazánk energiajogásza, aki szerint útját állták, majd keményen nekiment Magyar Péternek
Tóth Máté szerint 42 milliárdos kárt okozott a kormány.
Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai
Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz
Pokoli hetek várnak 1,5 millió magyarra: erre jobb, ha mindenki időben felkészül
A parlagfűszezon már elkezdődött Magyarországon, a pollenkoncentráció pedig több helyen elérte a tüneteket okozó szintet.
Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki
A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.
Pénzügyi életveszélyben az emberek – Nagyon sokan súlyosan megbánták, hogy a közösségi médiából kértek gazdasági tanácsot
Egy brit felmérés szerint a közösségi médiából pénzügyi tanácsot szerzők jelentős része veszteséget szenvedett, miközben a mesterséges intelligenciát is egyre többen használják pénzügyi kérdésekben.
A 90-es években még minden háztartásban ott volt ez a tárgy: ma már az se használja, aki még nem dobta ki
Sokaknak természetes volt, másoknak luxus, de mára teljesen megy ki a divatból.
„Egy napot sem bírnék ki már élve a fogházban” - Börtönbe kell mennie a Kósa Lajost ismét feljelentő csengeri örökösnőnek
Nyolc év után idén júniusban végérvényesen lezárult a csengeri örökösnő szövevényes ügye, akit most hosszú idő után jogerősen is elítéltek – tudta meg a Blikk. Az első fokon hét év börtönt kapott asszon
Elsüllyedt a luxusjacht, amit néhány napja vett át a tulajdonosa
Videón is látható az oldalára dőlt, közel 3 milliárd forint értékű hajó
Nincs mérlegelés: Ha egy transz diák azt kéri, el kell távolítani korábbi nevét és képmását a tablóról
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szerint egyértelmű a helyzet.
Klausmann Viktor 3. gyereke anyjával is szakított: 60 évesen így él a Szerencsekerék sztárja
Klausmann Viktor három gyermek büszke édesapja, legkisebb gyereke négyéves.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


