Jön a hideg
Éjszaka újabb nedves léghullám okozott többfelé havazást, hózáport. A hétvége felé egyre csökken a csapadékhajlam, de hózáporok még továbbra is kialakulhatnak. Erős északi szél kíséretében egyre hidegebb levegő érkezik fölénk, emiatt napról-napra csökken a nappali hőmérséklet és erősödik az éjszakai lehűlés.
Éjszaka újabb nedves léghullám okozott többfelé havazást, hózáport. A hétvége felé egyre csökken a csapadékhajlam, de hózáporok még továbbra is kialakulhatnak. Erős északi szél kíséretében egyre hidegebb levegő érkezik fölénk, emiatt napról-napra csökken a nappali hőmérséklet és erősödik az éjszakai lehűlés.
Csütörtökön egyre többfelé vékonyodik, felszakadozik a felhőzet, de az északkeleti megyék fölé még vastagabb felhőréteg érkezhet. Napközben egyre kevesebb helyen, főként a keleti megyékben várható havazás, hózápor. Az ország nagy részén erős, a Dunántúlon sok helyütt viharos lesz az északnyugati szél, csupán az északkeleti tájakon maradhat mérsékelt a légmozgás – írja az OMSZ előrejelzése.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1, -7 fok között alakul, az átmenetileg kevésbé felhős tájakon ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között várható.
hírek innen, onnan
Vége a tündérmesének, kikapott a Fradi Bragában
Pedig a Fradi a korábbi mérkőzést 2:0-ra nyerte, így előnnyel indult a találkozó. De a szerdai visszavágó minden képzeletet alulmúlt....
Ez a legolcsóbb üzemeltetésű bojler és hatalmas a tartálya – régóta szeretik a magyarok, nem véletlenül
A Quadriga gázbojler azért maradt velünk ilyen sokáig, mert nagy mennyiségű meleg vizet ad kiszámíthatóan, egyszerű technikával és...
Egy nyugdíjas amerikai tiszt szerint ufók kapcsolták ki az atomrobbanófejeket egy bázison
A 85 éves férfi részletes beszámolót adott a hatvan éve történt montanai esetről.
Jobban tisztítja a beleket, mint a joghurt és a chia mag, és szinte mindenki kerüli
Azt hitted, a méregdrága egzotikus magvaknál nincs jobb az emésztésednek? Nagyot tévedtél. Miközben a közösségi média a...
Android Auto: remek funkcióból idegőrlő hibaforrás – Az öt legbosszantóbb probléma és a javításuk
Az Android Auto papíron ideális társ a volán mögött: navigáció, zene és üzenetek egyetlen, nagy kijelzőn. A valóságban azonban gyakran...
Stratégiai együttműködésbe kezd a CATL és a Rio Tinto az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológia előmozdításáért
A Contemporary Amperex Technology Co., Limited (CATL) szándéknyilatkozatot írt alá a Rio Tinto bányászati vállalattal stratégiai...
Növelte az eredményét a Waberer’s, a biztosítási üzletág duplázott
A Waberer’s Csoport 816,2 millió eurós konszolidált árbevételt ért el 2025-ben, ami 7,7 százalékos bővülést jelent az előző évhez...
Könyvelő: Milliós csapdák leselkednek a kisvállalkozókra
A hazai mikro- és kisvállalkozások jelentős része küzd olyan rejtett pénzügyi és adminisztratív terhekkel, amelyekkel a cégalapításkor...
Lánya és fia elhatárolódik a decemberi Fenyő Miklós emlékkoncerttől
Úgy tűnik, több Fenyő Miklós emlékkoncert is lesz egy éven belül. Állítólag december 14-én micsoda buli címmel az Arénában szervezik...
Mínuszokkal rúgta be az ajtót a csütörtök hajnal
Hajnalban mínusz 3 fokos fagyra ébredt Magyarország, napközben túlnyomóan derült idő várható, 10 és 15 fok közötti hőmérséklettel....
Bombahír: nagy lezárás jön Budapesten
Feltételezett világháborús robbanótestet találtak a budapesti Infopark területén, a tűzszerészművelet idejére csütörtökön délután...
Egy fogászati beavatkozás, ami a cukorbetegség kockázatát is csökkentheti
Egy friss kutatás szerint a fogfertőzés kezelése javíthatja a vércukor- és koleszterinszintet, valamint csökkentheti a gyulladást.
Sport
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását
Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.
Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok
A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.
Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.
Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.
Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország
A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.
Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen
Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.
Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.
Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.
Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó
A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.
Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése
A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.
A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe
Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.
A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét
Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.
Bulvár
Mérhetetlenül megalázták Nagy Ferót, több színész összefogott ellene
Ez az eddigi legdurvább lejáratóvideó.
Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.
„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét
Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.
Váratlan fordulat a március 15-i számháborúban, külföldi újság olyan becslést tett, amit még sehol sem hallhattál
A számháború még napokig tart majd, külföldön is becslésbe kezdtek.
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.
Lángokban áll a világ legnagyobb gázmezője, az egekbe szökött az olaj ára
Irán megfojtja a világ olajellátását.
Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot
Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben
A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.
Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak
A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul
Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek
Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


