Januárban még érvényesek az idei autópálya-matricák
Január 31-ig érvényesek az idei autópálya-matricák, a 2020-ra szóló megyei és országos úthasználati jogosultságokat ugyanakkor már ebben a hónapban meg lehet váltani.
A jogosultságok személyesen és digitális felületeken is megvehetők. Áruk nem változott, az állami útdíjszolgáltató online felületén (ematrica.nemzetiutdij.hu) vásárolva kényelmi díjat sem kell fizetni. SMS-sel ugyanakkor nem váltható elővételes jogosultság, mivel ilyenkor a vásárlás napja az érvényesség kezdete.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) 2020-ban térképes útvonal- és matricatervező szolgáltatást is indít, az útdíjfizetési lehetőséget pedig minden üzemanyagkártyára kiterjeszti.
Az elővételes fizetés a társaság adatai alapján évről évre egyre népszerűbb. 2016-hoz képest tavaly 24 ezerrel több, csaknem 44 ezer országos jogosultság kelt el elővételben. Megyei jogosultságokból 2018 decemberében majdnem 78 ezret vásároltak, vagyis 21 ezerrel többet, mint előtte 2 évvel.
Az idei összesítés szerint a december 1-jén indult értékesítés már az első héten csúcsot döntött. Éves e-matricából majdnem 20 ezret vásároltak az autósok, vagyis csaknem harmadával többet, mint a tavalyi december első hetében. A legjelentősebb, több mint 85 százalékos növekedést az országos jogosultságok értékesítése érte el, mivel ezekből 2018 elején 4500-at, idén pedig 8400-at adtak el - közölte a NÚSZ Zrt. korábban az MTI-vel.
Az éves matricák a következő év januárjának végéig érvényesek, vagyis a 2020-as autópályamatricák 2021. január 31-ig használhatók.
hírek innen, onnan
Gomolyfelhős, de cspadékmentes idő lesz csütörtökön
A nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul.
Valaki nagyot kaszált a Skandináv lottón: több mint 73 millió forintot nyert
Egy szerencsés játékos elvitte a Skandináv lottó főnyereményét. A jól ikszelő játékos több mint 73 millió forinttal lett gazdagabb...
Csípős reggelek és erős szél: mutatjuk, milyen idő vár ránk a hét utolsó napjain
Csütörtökön általában napos idő várható erőteljes gomolyfelhő-képződéssel. A gomolyok össze is állnak, illetve szétterülnek,...
Szerb katonai erőkkel védik a Magyarországra tartó orosz gázvezetéket
Bevehetetlen erőd lett a kompresszorállomás.
Két eltűnt tinédzser után kutatnak, miután folyóba merült autót találtak
Súlyos baleset rázta meg az angliai Cambridgeshire-t: egy autó öt fiatallal a fedélzetén a folyóba zuhant. A mentés során egy lány...
Nagyobb hatótávval érkezik a továbbfejlesztett elektromos Ford Capri
A Capri Collection egy limitált szériás kiegészítése a kínálatnak, a Ford Collection legújabb modellje. Az ikonikus Capri versenyautók...
Valami, amit a magyarok mindig félve néznek meg hajnalban
Ez pedig nem más, mint az időjárás-jelentés, ami úgy tűnik, ezúttal is tartogat pár meglepetést a következő napokat illetően.
Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a...
Napi horoszkóp: a Skorpió brillírozik a munkahelyén, a Halak energiatartalékai végleg kimerültek, a Nyilasnak meg kell mutatnia a foga fehérjét
Kedves Ikrek! Komoly áldozatokat kell hoznod, ha célt akarsz érni. Bizonyos kompromisszumokat is előír ma a sorsod.
Hosszú távú sztrájk kezdődött a benzinkutakon
Komoly fennakadások jöhetnek az üzemanyag-ellátásban Görögországban: a benzinkutak üzemeltetői határozatlan idejű sztrájkba kezdenek....
Ennyit keresnek a villamosvezetők – a bónuszokkal már egészen más a kép
Mennyit lehet hazavinni villamosvezetőként? Valós dolgozói adatok, 2026-os béremelés és a juttatások együtt mutatják meg, mennyit ér...
Ismert influenszer a tragédia áldozata: a felesége és apja is meghalt
Tragikus baleset: a 43 éves gasztroinfluenszer és a családja egy bajba jutott nőn akart segíteni - mindnyájan odavesztek.
Sport
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok
A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.
Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen
Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.
Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.
Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.
Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó
A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.
Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése
A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.
Szoboszlai indította be a liverpooli úthengert, esélye sem volt a Galatasaraynak
Három magyar válogatott játékos is kezdett az Anfielden rendezett BL-nyolcaddöntőben.
A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe
Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.
A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét
Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.
Megfosztották az aranyérmétől az Afrika-kupa-győztes szenegáli válogatottat
Az Afrikai Labdarúgó-szövetség közölte, hogy megfosztotta a szenegáli labdarúgó-válogatottat az idei Afrika-kupa-győzelmétől, így a döntő hosszabbításában alulmaradó házigazda Marokkóé az aranyérem. Legalá
Portugáliai rémálom: A Fradi négy góllal kikapott és kiesett az Európa-ligából
Hiába a kétgólos előny, a Ferencváros nagyon simán kiesett az Európa-ligából.
Bulvár
Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.
„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét
Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.
Váratlan fordulat a március 15-i számháborúban, külföldi újság olyan becslést tett, amit még sehol sem hallhattál
A számháború még napokig tart majd, külföldön is becslésbe kezdtek.
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.
Lángokban áll a világ legnagyobb gázmezője, az egekbe szökött az olaj ára
Irán megfojtja a világ olajellátását.
Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot
Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben
A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.
Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak
A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul
Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek
Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.
Míg mi aludtunk, Irán megtette, amitől sokan tartottak
Úgy tűnik, Irán már mindent egy lapra tesz fel.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


