Ezt olvasta már?


Január elsejétől a NAV-nál is kötelező a cégkapu

Kizárólag cégkapun keresztül intézhetik elektronikusan adóügyeiket a NAV-nál jövőre a vállalkozások. Az egyéni vállalkozóknál nem lesz változás, ők továbbra is az ügyfélkaput, új nevén a Központi Ügyfél-regisztrációs Nyilvántartáshoz kapcsolódó (KÜNY, köznyelven ügyfélkapus) tárhelyet használhatják.


hirdetés

A gazdálkodó szervezetek idén adóügyekben a NAV-nál már elektronikus kapcsolattartásra és ügyintézésre kötelezettek. Az év végéig képviselőik még használhatják a KÜNY (köznyelven ügyfélkapus) tárhelyet is. Jövőre azonban az ügyfelek – egyéni vállalkozók és hivatali tárhellyel rendelkezők kivételével – az adóügyek elektronikus intézésére kizárólag cégkaput használhatnak, ami alkalmazható többek között a NAV-val való elektronikus kapcsolattartásra, a bevallások beküldésére, hivatalos dokumentumok letöltésére. A NAV, küldeményeit ugyancsak a cégkapun át küldi.

A cégkapu felépítése megegyezik a már megszokott ügyfélkapu (új nevén KÜNY tárhely) felépítésével. A dokumentum feltöltése, letöltése és tartós tárba helyezése azonos logikával működik. A cégkapun kezelhetők a hozzáférési jogosultságok és elvégezhetők az egyes, cégkapu használatához kapcsolódó beállítások. A cégkapus kommunikáció teljes egészében kiváltja a hagyományos papír alapú levelezést.

A gazdálkodó szervezeteknek – egyéni vállalkozókat kivéve – a cégkapu használatához csupán regisztrálniuk kell, amit a szervezet képviseletére jogosult természetes személy kezdeményezhet. A regisztrációval kapcsolatos tájékoztató a https://cegkapu.gov.hu oldalon érhető el.

A NAV az érintett gazdálkodó szervezeteket azzal is segíti, hogy a képviselőiket tájékoztatja a legfontosabb tudnivalókról, saját személyes tárhelyükre kihelyezett levélben. Tájékoztatást az a képviselő kap, akinek az érintett gazdálkodó szervezetnél a NAV által nyilvántartott képviseleti joga van.

Az egyéni vállalkozók esetében az adóügyek intézésében nem lesz változás, hiszen számukra továbbra is az ügyfélkapu, új nevén a Központi Ügyfél-regisztrációs Nyilvántartáshoz kapcsolódó tárhely szolgál az elektronikus kommunikációra. Mindehhez csak ügyfélkapus regisztrációra vagy tárhelyszolgáltatást is magában foglaló e-személyi igazolványra van szükség.

 







0
0

hírek innen, onnan

Magyar kórházakl - ezer beszállító vár a pénzére

A kormány akkor fizeti ki közvetlenül a költségvetésből a kórházi beszállítókat, ha azok lemondanak a követelésük 20...

Reflux: mi a megoldás a tomboló savakkal szemben?

A refluxbetegség korunk egyik leggyakoribb tünetegyüttese - és itt nem véletlen a "tünetegyüttes" kifejezés. Segíthet azonban a...

Súlyos kamionbaleset az M3-as autópályán

Két település tűzoltói mentenek.

Tudomány, határok nélkül

Nyolc határon túli, magyar nyelven oktató tanintézménnyel írt alá szerződést a Debreceni Egyetem.

Ököllel ütötték egymást olasz focihuligánok egy debreceni meccsen

Ahelyett, hogy a csapatuknak szurkoltak volna, a már eljöttek.

10 középhosszú frizura vékonyszálú hajra

A vékonyszálú haj sokak számára jelent problémát, hiszen gyakran laposnak tűnik. A tavaszi megújulás jegyében viszont érdemes lehet...

Autó gyulladt ki Csornán

A lángok a Kőrösi Csoma Sándor utcában csaptak fel. Kigyulladt egy személyautó szerda reggel a Győr-Moson-Sopron megyei Csorna Kőrösi...

Duffyt, a Mercy című szám énekesnőjét megerőszakolták, bedrogozták és fogva tartották

A 2007-2008-ban világsikert aratott énekesnő 2011-ben hirtelen teljesen eltűnt a nyilvánosság elől. Most megírta, hogy miért.

A címvédő otthonában nyert a Milwaukee

Tíz pont feletti különbséggel nyertek.

Napi horoszkóp február 26.: a Mérlegek bátran felvállalják önmagukat, a Bakok a tisztességes játék hívei

Mára is izgalmas üzeneteket küldtek a csillagok, érdemes tehát néhány percet a horoszkópodra szánnod!

Sport

Ferguson csalódott Cristiano Ronaldóban

A portugál nem ismer kegyelmet.

Érthetetlen: a gimnazistákat karanténba zárták, ám a koronavírus epicentrumából érkező egri vízilabdázókat nem...

Érdekes történetet írt meg a 444.hu. A lap arról számol be, hogy bár az egri vízilabdacsapat Bresciában játszott vasárnap meccset, hazaérkezésükkor nem kellett karanténba vonulniuk.

Nagy gondban vannak a madridiak az El Clásico előtt

Nincs könnyű helyzetben Zinédine Zidane, még akkor sem, ha két hazai mérkőzés vár csapatára.

Világrekordért igazolná le a Barca a Liverpool sztárját

Egy bizonyos megállapodás miatt mélyen a zsebébe kell nyúlnia a katalán együttesnek a támadóért.

A világ jelenlegi legjobb csapata, a Liverpool kreatív felelőse egy 21 éves jobbhátvéd, aki beállította saját ...

Trent Alexander-Arnoldnak már több asszisztja van a Premier League-ben, mint Mo Salah-nak, Luis Suareznek vagy Xabi Alonsónak.

Wilder egészen meredek kifogással állt elő a Fury elleni veresége után

A WBC korábbi nehézsúlyú világbajnoka először beszélt a Tyson Fury elleni vasárnapi veresége óta.

Huszti Szabolcs bravúrja után hét évvel Gulácsi Péter lipcsei csapattársa adott újra négy gólpasszt egy Bundes...

Christopher Nkunku 11 asszisztnál tart a német labdarúgó-bajnokság idei szezonjában.

A Bayern három perc alatt eldöntötte a továbbjutást a Chelsea otthonában

Erődemonstrációt tartott a Stamford Bridge-en a Bayern München a BL-nyolcaddöntőben.

A Chelsea kegyetlen leckét kapott, most szembesült a valósággal

Így gondolja a csapat edzője, Frank Lampard.

Totális összeomlás - Idegenben végezte ki a Bayern a Chelsea-t

A németek macska-egér játékot játszottak az angolokkal. A Napoli-Barcelona-párharc még teljesen nyílt.

A télen majdnem eligazolt, most hős lehet a Barcelona ellen

Öt góllal zárta a csoportkört, most tovább növelheti ezt a számot.

0

Bulvár

Sokkal durvább volt, mint Csernobil, mégis eltitkolták az oroszok: Majak környéke a világ legszennyezettebb he...

Majak sugárszennyezett vidékére és a környező településekre ma sem léphet be bárki.

A főnök, aki beleült az ölembe

Amikor az általad leginkább gyűlölt ember ajánlkozik fel neked

Koronavírus és szájmaszk

Ne használjon szájmaszkot az, aki egészséges! - hívta fel a figyelmet Jakab Ferenc virológus.

Elment a kórházba, hogy megtudja, elkapta-e a koronavírust, most több ezer dolláros tartozása lehet

A Miamiben élő férfi azután ment be a kórházba, hogy kínai munkaútjáról hazatérve influenzás tünetek jelentkeztek nála. A vizsgálatért azonban 1 millió forintot számláztak ki neki.

Szinte teljesen meztelenre vetkőzött az Exatlon Hungary sztárja

Ez nem semmi: Arcpirító képet posztolt a Kihívó.

Öt népszerű OKJ-s tanfolyam, amit akár pár hónap alatt is elvégezhettek

Iskolarendszerű képzéseken ingyenesen szerezhettek OKJ-s végzettséget, de vannak más lehetőségek is. Ha rugalmas munkarendben, akár hétvégénként szeretnétek tanulni, akkor a fizetős felnőttképzések közül érdemes választanotok.

Dolgok, amik legyenek otthon karantén esetére

Mi lenne, ha holnap Budapesten bevezetnék a kötelező karantént? Kibírnánk otthon két hetet, esetleg egy hónapot? Fel lennénk erre készülve? Mert a dédanyáink fel lettek volna!

Két budapesti iskolában is korlátozásokat vezettek be a koronavírus miatt

Terjed a koronavírus, több iskolában is korlátozásokat vezettek. Ez a kivételes szabályozás első sorban azok a diákok érintettek, akik a közelmúltban Olaszországban jártak.

Koronavírus: videó az iráni politikus durva állapotáról órákkal a betegség diagnosztizálása előtt

Az iráni helyettes egészségügyi miniszter is elkapta a koronavírust.

Elhunyt a nemzet művésze

A 20. század második felének és a 21. század első évtizedeinek meghatározó személyisége volt.

"Megerőszakoltak, bedrogoztak és napokig fogva tartottak"

Emlékszel még Duffyra, aki a 2000-es évek végén a Mercyvel világsztárrá vált? Jó ideje eltűnt. És azért tűnt el, amit a címben is olvastál.

blogmorzsák

Lothar von Richthofen, a vörös báró öccsének kalandos élete

A vörös báró öccse együtt szolgált a híres bátyjával, azonban mindig annak árnyékában maradt, ahonnan próbált kitörni.

Analóg vagy digitális család?

A technológia nem átok, de érdemes lefektetni szabályokat, hogy ne az eszközök uraljanak minket, hanem mi őket.

Nem akar „magára erőltetni” egy kapcsolatot

„Hogyha úgy érzik, nem úgy mennek a dolgok, ahogy elképzelték, azonnal elhúznak.“

Nincs pánik Észak-Olaszországban

Az iskolák zárva, a misék elmaradnak, a boltok kiürítve, de az olaszok jól alkalmazkodnak az átmeneti kihívásokhoz.

Horror a bugyiboltban

Otthon derült ki, hogy gyanús folt volt a fehérneműn.

Jön a szép idő lassan! Mit szólnál egy tárcsás lecsóhoz?

A lecsóban az a legjobb, hogy gyorsan elkészül.

Túl a nőnapi kankalinon

Ajándékötletek hölgyeknek, hogy igazán elismertnek érezhessék magukat.

A legjobb kínai kütyük olcsótól a drágáig, minden EU raktárból

„Kicsit elszakadunk az olcsó termkektől, most inkább megmutatom, nekem mire fáj leginkább a fogam!“

Miről szól a „börtönbiznisz”-ként elhíresült szófordulat?

Ahhoz, hogy megértsük, néhány alapvetést végig kell gondolni.

Hányan lehettek a kommunizmus áldozatai?

Nincs olyan magyar család, amelyet ne sújtott volna a kommunista represszió.

Az alap­tanterv esete a 21. századdal

Nem kerek az alaptanterv, pár hasznos dolog hiányzik ugyanis belőle.

Digitális nomádként Délkelet-Ázsiában

Egyre népszerűbb a digitális nomád életforma, de rengeteg körülötte a félreértés. Hogyan néznek ki a valódi hétköznapok?

0