Ezt olvasta már?


Indul az albérleti roham: el lehet kerülni a lakásbérlés és -kiadás buktatóit

Tízpontos kisokos a biztonságos lakásbérletért

Gyorsuló ütemben dráguló lakbérek, növekvő kereslet és egyre óvatosabb bérbeadók várják azokat a fiatalokat és szüleiket, akik a felvételi ponthatárok kihirdetése után kezdenek bérlakást keresni.

A lakáskiadásnak számos buktatója van mind a bérbeadó, mind a bérlő számára, amelyet néhány szabály betartásával és szakember segítségével meg lehet előzni. A közjegyzők tapasztalatai szerint például még mindig az internetről letöltött minták alapján készül az ingatlanbérleti szerződések túlnyomó többsége. A gyakran ellentmondó szabályokat, az adott helyzetre nem jellemző kikötéseket és akár jogszerűtlen feltételeket tartalmazó szerződések nem nyújtanak valódi védelmet a feleknek.

Az elmúlt hónapokban gyorsuló ütemben nőttek a lakbérek, a KSH–ingatlan.com legfrissebb adatsora szerint májusban az előző hónaphoz képest országosan 2,6, Budapesten 2,5 százalékkal. Nem csak a bérek nőnek, hanem a kereslet is jelentős, a lakosság majdnem kilenc százaléka él bérelt ingatlanban az Eurostat összesítése szerint.

Mindkét részről vannak kockázatok

A bérleti szerződések túlnyomó többsége még mindig házilag készül, az internetről letöltött szerződésminták alapján. Ezek a legtöbbször nem az adott jogviszonyra szabottak, akár egymásnak ellentmondó kikötéseket és jogszerűtlen szankciókat tartalmaznak. Nem szabályozzák például, hogy mikor kell kiüríteni egy ingatlant, és milyen állapotban kell visszaadni, mi a rendes felmondási ok vagy hogyan kell megfizetni a lakbért. Gyakran olyan fogalmak szerepelnek bennük, amelyek jelentésével a felek nincsenek tisztában, vagy amelyek túl általánosak, és jogvitához vezethetnek. Az ilyen szerződésekkel az a legnagyobb gond, hogy éppen akkor nem nyújtanak védelmet, amikor vitás helyzet áll elő.

Sokan a bérleti szerződés elkészítésén szeretnének spórolni, pedig egy-egy ilyen hiba akár több hónapnyi bérleti díj összegébe is kerülhet. Ezért megéri közjegyző vagy ügyvéd segítségét kérni a bérleti szerződés elkészítésében. Ha a teljes bérleti szerződést közjegyzői okiratba foglalják, akkor az biztosan egyértelmű lesz, megfelel a jogszabályoknak, a vállalt kötelezettségek pedig szerződésszegés esetén bírósági eljárás nélkül, gyorsan végrehajthatók. Nemcsak a bérbeadó kap garanciát arra, hogy fel tudjon lépni a nem fizető, az ingatlanban kárt okozó bérlővel szemben, hanem a bérlő is biztos lehet benne: nem követelhetnek tőle a rögzítettnél magasabb bérleti díjat, és nem tehetik ki ok nélkül az ingatlanból.

Az elmúlt években egyre népszerűbb az a jogi megoldás, hogy a bérbeadók a beköltözés feltételéül szabják, hogy a bérlő közjegyző előtt tegyen nyilatkozatot, amelyben vállalja, hogy a szerződés megszűnésekor kiköltözik az ingatlanból, illetve fizeti a lakbért, és megtéríti az okozott károkat. Az ilyen kötelezettségvállaló nyilatkozat segítségével szintén közvetlenül végrehajtást lehet indítani a nem fizető, vagy kiköltözni nem akaró bérlővel szemben.

„Egy ingatlan kiadásánál mindig a bérbeadó viseli a nagyobb kockázatot, mivel a bérleti szerződés megkötésétől kezdve a bérlő van birtokon belül. A bérlőt megilleti az úgynevezett birtokvédelem, azaz őt csak a bérleti szerződés megszüntetésével lehet kimozdítani az ingatlanból” – hangsúlyozza dr. Tóth Ádám. A MOKK elnöke hozzátette: „gyakran előfordul azonban, hogy a bérlő nem akar kiköltözni, annak ellenére, hogy megszűnt a bérleti jogviszony. Ilyen helyzetben közjegyzői okirat nélkül elképzelhető, hogy csak hosszú, akár évekig tartó pereskedés árán lehet elérni a bérlő kiköltözését vagy az elmaradt bérleti díjak teljes behajtását.”

Lakásbérleti kisokos

1. Nézzük meg az ingatlant szerződéskötés előtt

A bérleményt mindig személyesen nézzük meg, és győződjünk meg annak állapotáról még a szerződéskötés előtt. Soha ne érjük be a hirdetésben látott képekkel! Még akkor is megéri a fáradságot, ha a tőlünk kétszáz kilométerre tanuló gyerekünk részére keresünk lakást. Ha ezt nem tesszük meg, könnyen előfordulhat, hogy csak az aláírás után szembesülünk azzal, hogy az ingatlan nem felel meg a leírtaknak. Utólag pedig már nem hivatkozhatunk arra, hogy túl magas a bérleti díj.

2. Csak írásban szerződjünk

Nem elég a szóbeli megállapodás vagy a kockás papírra írt szerződésféleség! Megfelelő szerződés nélkül nemcsak a bérlő, hanem a tulajdonos is kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet, például, ha nem fizet, vagy nem hajlandó kiköltözni a bérlő az ingatlanból. Az adófizetés elkerülése érdekében sokan trükköznek ezzel, de valójában többszörösen pórul járhat az, aki írásbeli szerződés nélkül, vagy a valós bérleti díjnál alacsonyabb összeget ír bele a szerződésbe. Mindig írásban – a jogokat és kötelezettségeket pontosan, a valós helyzetnek megfelelően rögzítve – kell szerződni. Ez azért is fontos, mert a jogszabályok értelmében a lakásbérleti szerződés érvényesen csak írásban jöhet létre.

3. Bízzuk a szerződést szakemberre

A házilag gyártott szerződések sok visszaélésre és vitára adhatnak okot, hiszen a felek jellemzően nem ismerik részletekbe menően a Polgári Törvénykönyvet vagy a lakástörvényt, és nincsenek tisztában a jogaikkal. Ha biztosra akarunk menni, akkor forduljunk ügyvédhez vagy közjegyzőhöz. A közjegyzői okiratba foglalt bérleti szerződés – vagy a bérlő által közjegyzőnél tett egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozat – alapján ráadásul, ha a bérlő nem fizet vagy elmarad a díjakkal, közvetlenül végrehajtható a lejárt követelés, behajtható a tartozás, kiköltöztethető a bérlő. A jogszerű szerződés a bérlőt is védi, ugyanis a bérbeadó nem követelhet a rögzítettnél magasabb bérleti díjat tőle, illetve azt nem követelheti idő előtt, és nem rakhatja ki indokolatlanul a lakásból.

4. A szerződés időtartamát rögzíteni kell

Fontos, hogy pontosan rögzítsük a bérleti szerződés időtartamát, és ne keverjük össze a határozott idejű szerződést a határozatlannal. Ennek elsősorban a szerződés megszűnésénél van jelentősége. Érdemes tudni ugyanakkor, hogy a határozott idejű szerződés később határozatlan idejűre módosítható, illetve ez fordítva is igaz. Ehhez azonban a szerződés lejártát követően mindenképpen szerződésmódosítás szükséges, a határozott idejű szerződés ingatlan esetében automatikusan nem alakul át határozatlanra.

5. A fizetés módját ne felejtsük ki

A bérlő a lakbért a szerződésben meghatározott összegben és időpontban köteles megfizetni. Ha nem rendelkezünk erről másképp, akkor a bérlő a lakbért havonta előre egy összegben, legkésőbb a hónap 15. napjáig köteles megfizetni. Érdemes a szerződésbe beleírni azt is, hogyan: készpénzben vagy átutalással egyenlíti-e ki a bérleti díjat. Készpénzes fizetés esetén érdemes átvételi elismervényeket aláíratni a bérbeadóval az aktuális havi díjak kiegyenlítéséről minden hónapban.

6. A felmondási határidőket ne tévesszük el

A bérleti szerződést egyik fél sem mondhatja fel kénye-kedve szerint, a felmondásnak törvényben meghatározott feltételei vannak, ráadásul felmondani csak írásban lehet, a határidők betartásával.

Ha nincs rögzítve, akkor csak rendkívüli felmondás lehetséges valamelyik fél szerződésszegő magatartása miatt. Rendkívüli felmondással például akkor élhet a bérbeadó, ha a bérlők magatartásukkal súlyosan zavarják a többi lakót, rongálják a lakást, vagy nem fizetik a bérleti díjat, a bérlő pedig akkor, ha a bérleménnyel kapcsolatban megtévesztette a bérbeadó (például nincs használatbavételi engedélye, beázik stb.).

7. Figyeljünk a jogellenes kikötésekre

Nem ritka, hogy az egymás közt írt bérleti szerződésekbe különböző jogellenes kikötések kerülnek, mert a bérbeadó szeretné minél jobban bebiztosítani magát minden eshetőségre. Fontos tudni azonban, hogy a bérleti szerződésbe sem írható bele bármi, így nem lehetnek benne olyan kikötések, amelyek elősegítik az önbíráskodást. Azt biztosan nem lehet például szerződésbe foglalni, hogy nem fizetés esetén a bérbeadó zárat cseréltet vagy elzáratja a közüzemi szolgáltatásokat, ezek helyett más, jogszerű megoldásokat kell keresni.

8. Írjuk bele, mit szabad és mit nem

A későbbi viták elkerülése érdekében a kötelezettségek mellett azt is érdemes a szerződésbe pontosan beleírni, hogy milyen jogok illetik meg a lakáshasználót. Tarthat-e például háziállatot, lakhat-e ideiglenesen/tartósan vele együtt más ember a lakásban vagy hogy lehet-e dohányozni az ingatlanban.

9. A kauciót jogtalanul nem szabad visszatartani

A gyakorlatban elterjedt megoldás, hogy a bérbeadó a bérlőtől biztosíték (más néven kaució) adását követeli, amely a bérlőt terhelő bérleti díj, költség és esetleges károkozás fedezetét képezi. A kaució elsősorban arra szolgál, hogy fedezze például az esetlegesen meg nem fizetett bérleti díjat. A kaució összegét, valamint azt, hogy mire terjed ki, és mi lesz a sorsa a szerződés lejártakor, fontos írásban, még a beköltözés előtt rögzíteni. A kauciót a szerződésben meghatározottak szerint lehet felhasználni, attól eltérő okokból (például késedelmes bérleti díj fizetése miatti „kártérítés" okán) nem tartható vissza.

10. Készíttessünk kiköltözési nyilatkozatot

Ha szeretnénk elkerülni a bérbeadók rémálmát, hogy nem költözik ki a bérlő, ezt közjegyző előtt tett „kiköltözési nyilatkozattal” lehet kiküszöbölni. Ebben az egyoldalú nyilatkozatban a bérlő arra vállal kötelezettséget, hogy amennyiben a bérleti szerződés bármely oknál fogva megszűnik, úgy az ingatlanból kiköltözik, és a bérleményt visszaszolgáltatja. Ellenkező esetben a közjegyzői okirat alapján hatósági intézkedéssel kiköltöztethető a lakásból. Az okiratba bele lehet foglalni a bérleti díj, bizonyos esetekben akár a rezsi, a közüzemi költségek és a lakáshasználati díj megfizetését is, amelyek így szintén pereskedés nélkül, közvetlenül behajthatók, ha a bérlő nem teljesíti a kötelezettségeit. Ebben az esetben akkor is van lehetőség az elmaradt díjak gyors érvényesítésére, ha a bérlőt az aktuális jogszabályok – például egy moratórium – miatt nem lehet kiköltöztetni a lakásból.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Novák Hunor: a dunavarsányi kamuoltásokat beadó orvos az oltáselleneseket jól lehúzta, a többi gyereket viszont beoltotta

A gyermekorvos szerint – aki a Mi Hazánk alelnökének testvére – a letartóztatott dunavarsányi doktornő sem hitte el a a rögeszmés...

Ma még az albérlet is gondot okoz nekik, mégis a Z generáció lehet minden idők leggazdagabb nemzedéke

Ma a Z generáció sok tagja még azzal küzd, hogy ki tudja fizetni az albérletet, félre tudjon tenni. Közben egy Bank of America-elemzés azt...

Elszabadult a pokol a Közel-Keleten: az amerikai elnök olyan ultimátumot adott, amire senki sem számított

Donald Trump amerikai elnök azzal fenyegette meg Iránt, hogy az Egyesült Államok kész megsemmisíteni a Dél-Pars földgázmezőt, ha Teherán...

Ha ennél a banknál van számlád, mindenképpen tudnod kell róla

Az Erste Bank fontos változást jelentett be, ami számos hazai ügyfelet érinthet, különösen azokat, akik régebbi androidos készüléket...

Veszélyesen előzött kamionnal, két autó bánta

A manőver után a kamionos segítségnyújtás nélkül, lendületesen elhagyta a helyszínt.

211 km/órával repesztett a gyorshajtó

A rendőrség sikeresen leállította a járművet.

Szomszédunkban korlátozta a tankolható üzemanyag mennyiségét a Mol és a Shell

A Mol tájékoztatása szerint a magánszemélyek legfeljebb 30 liter, a jogi személyek és tehergépjárművek legfeljebb 200 liter üzemanyagot...

Súlyos chipválság fenyeget Európában

Az iráni háború egyre látványosabban kezd beszivárogni a globális ellátási láncokba: az európai vállalatok drágábban és lassabban...

Simeone világos üzenete, a Barcelonát kísértheti a múlt

Spanyol párharcot rendeznek a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

Szintet lépett a kémkedés: erre a trükkre senki sem volt felkészülve

Mutatjuk a teljesen láthatatlan adattovábbítás módszerét.

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve

Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.

Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó

Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.

Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett

A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

Szoboszlai indította be a liverpooli úthengert, esélye sem volt a Galatasaraynak

Három magyar válogatott játékos is kezdett az Anfielden rendezett BL-nyolcaddöntőben.

A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét

Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.

0
0

Bulvár

„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét

Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.

Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot

Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.

Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában

Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak

A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul

Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben

A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.

Ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben

Az Audi Hungariánál megszületett az új, két évre szóló bérmegállapodás, amely egyszeri, akár egymillió forintos kifizetést is tartalmaz. Bár 2026-ban elmarad az alapbéremelés, a juttatások és a 2027-re ígért e

Négy napig védtelenül hevertek az ukrán milliárdok – nagyon csúnya ügy körvonalazódik

Az ukrán Oschadbank jogi képviselője szerint a magyar hatóságok által március 5-én lefoglalt pénznek és aranynak több mint négy napig semmilyen jogi státusza nem volt. Horváth Lóránt felvetette azt is, honnan tudha

0