Hosszú Katinka összefogásra hívja az úszókat a FINA ellen
Hosszú Katinka nyílt levélben kérte az úszókat, hogy közösen lépjenek fel a nemzetközi szövetségben (FINA) szerinte uralkodó káosz ellen.
A háromszoros olimpiai bajnok sportoló a közösségi oldalán tette közé szerda reggel írását, amelyben elsősorban azt nehezményezi, hogy a FINA úgy dönt szabályváltozásokról, hogy nem kérdezi meg előtte a versenyzőket, sőt olyan újításokat vezet be, amelyekkel korlátozza legjobbjait. Hosszú szerint a világkupákat érintő módosítások hosszú távon megfojtják azt a versenysorozatot, amely néhány év alatt a sportág legfontosabb szériája lehetne.
A FINA május végén jelentette be a vk-kat érintő módosításokat, amelyek egyik legfontosabb eleme, hogy egy versenyző egy viadalon legfeljebb négy egyéni számban indulhat. Korábban előfordult, hogy Hosszú - az elmúlt öt év összetett győztese - egy állomáson tíz vagy még több számban is résztvevő volt.
"Mindenki azt gondolja, hogy az új szabályok Hosszú Katinka ellen születtek. Ez részben igaz, hiszen becsaptak" - olvasható a levélben.
Az ötszörös világbajnok magyar úszó azt is megjegyzi, hogy a szövetség olyan előnyöket is ad neki, amelyekből ő nem kér. Mert nem akar például selejtező nélkül döntőzni a világkupa-állomásokon. Szerinte ugyanis kifejezetten káros, hogy az előző világversenyek érmesei automatikusan szerepelhetnek majd a finálékban, mert így a fiataloknak esélyük sincs bizonyítani a nagyok ellen, és éveket kell várniuk, amíg "kikopnak" előlük.
Szintén hibának tartja, hogy nem minden számot rendeznének majd meg minden versenyen, ami azt eredményezheti, hogy például egy német sztárúszó nem indulhat Berlinben, mert az ő száma ott nem lesz a programban.
Hosszú úgy véli, ezekkel mind ártanak a versenyzőknek, a viadalok szervezőinek és a sportágnak, ő ezeket nem hajlandó támogatni.
"Melyik az a sportág, amelynek a vezetése ráragasztja az innovatív jelzőt egy szabályrendszerre, amellyel legismertebb arcainak szereplését korlátozza?" - tette fel a kérdést Hosszú, aki szerint mindez olyan, mintha az NBA-ben hoznának egy szabályt, hogy LeBron James jövőre semmiképpen ne szerepelhessen sorozatban nyolcadszor a nagydöntőben vagy a teniszezőknél Rafael Nadalt és Roger Federert arra figyelmeztetnék, hogy az ő idejük már lejárt.
Hosszú Katinka úgy véli, a szabályváltozásokkal a FINA-nak az a célja, hogy a világkupával szemben megőrizzék a szövetség vezetőinek fontos világ- és Európa-bajnokság státuszát, egyúttal értetlenségét fejezi ki, "miért nem részesülnek a versenyzők a sportág legjövedelmezőbb eseményeiből?" Ehhez pedig az úszók fő pénzkereseti és kitörési lehetőségének számító vk-t lerombolja a szövetség, amelynek elöljárói tudják, hogy elveszíthetik hatalmukat, ha "néhány versenyzőjük túlnő rajtuk" - fogalmazott.
"Hiszem, hogy az úszósport igenis profi szintre emelhető, de ehhez a +mindenki legyen egyenlő, de az egyenlők között legyenek egyenlőbbek+ múlt századi gondolkodásmódjával szakítanunk kell! A FINA vezetői már döntöttek: nem hajlandóak egyenrangú tárgyalópartnerként kezelni minket, a versenyzőket, sőt olyan szabályokat hoznak, amelyekkel szándékosan korlátozzák a lehetőségeinket" - írta Hosszú azt hangsúlyozva, hogy a FINA vezetői a sportág és a versenyzők érdekei helyett kizárólag saját üzleti érdekeiket tartják szem előtt, s ma is úgy működtetik a sportágat, mint 1989-ben.
Hosszú kiemelte, 28 évesen már kevesebb van előtte a pályafutásából, mint mögötte, így "homokba dughatná a fejét", de ő nem saját maga miatt írta ezeket a sorokat, hanem a mostani fiatal úszókért.
Az Iron Ladynek becézett sportoló nem érti, miért nem tudhatják az úszók, hogy például a világbajnokságok televíziós bevételei mekkorák, ebből mekkora a FINA haszna és miért nem részesülnek ebből a sportolók.
"Nem túlzás kijelenteni, hogy a FINA-ban káosz uralkodik. Átláthatatlan pénzügyek, ötletszerűen módosított szabályok, jövőkép nélküli vezetők. Elsőre talán ijesztőnek tűnik, de eljött az idő, hogy mi, versenyzők, tegyünk az úszás jövőjéért!" - jelentette ki Hosszú Katinka, aki szerint az, hogy az NBA bevételeinek 51 százalékát fordítják a kosarasok fizetéseire, valamint például a teniszezőknél működő profi és jövedelmező modell annak köszönhető, hogy az adott sportágak játékosai, versenyzői összefogtak és közösen léptek fel a saját érdekükben.
"A lehetőség adott. Hogy elszánjuk-e magunkat, csak rajtunk múlik. Szerencsére a feladatunk ugyanaz, mint bármelyik úszódöntőn, amikor meghalljuk a rajtjelet: egyszerre elindulni. Csak most nem egymás ellen, hanem egymásért" - zárul a nyílt levél.
hírek innen, onnan
Keveházi Gábor egy hónapja választ vár – Tarr Zoltán tárcája párbeszédet ígér
Az Index beszámolója szerint Keveházi Gábor nem újabb pályázatot, kinevezést vagy támogatást kér a minisztertől....
Rakétaüzemanyag-gyárat és Wildberries-raktárat is eltalált Ukrajna a heves éjszakai dróntámadás közben
Az oroszok Kijevet támadták.
Leesik az állunk. Megmutatta ritkán látott gyermekét Béres Alexandra, elképesztő a hasonlóság
Béres Alexandra családjával Portugáliában töltötte a nyaralását, amelyről több hangulatos fotót is megosztott. A képeken két lánya,...
„Számomra is volt tétje annak, ki nyeri a magyar választást”
Tart-e attól, hogy a 2025-ben Booker-díjjal elismert regénye miatt a siker a fejébe száll? Milyen kétségek vannak benne, amikor megszólal a...
Hogyan hozta létre a világ a Nyugatot?
Josephine Quinn a világ egyik (ha nem „a”) legelismertebb ókortörténésze A Nyugat című műve fontos könyv.
Ismét szétlőtték Kijevet az oroszok
Kijevi hadiüzemekre, a Poltava megyei Kremencsuk olajfinomítójára és a Dnyipropetrovszk megyei Krivij Rih kohászati kombinátjára mért...
Újabb sci-fi thriller hódította meg a Netflix nézettségi listáit
A Louis Leterrier rendezésében készült Az utolsó ház című film lett a Netflix legújabb globális közönségsikere.
Megszólalt Forsthoffer Ágnes a 12 halálos áldozatot követelő busztragédiáról
Forsthoffer Ágnes ideiglenes köztársasági elnök a Facebookon fejezte ki részvétét az M3-as autópályán történt, 12 halálos áldozattal...
A Tisza még egy rendes napfogyatkozást sem tud összehozni – „Ennyi.”
A Fidesz politikusa rendkívül nagy aktivitást mutat közösségi oldalán az utóbbi időben, azonban bejegyzései néha kissé zavarosak, és...
Hatalmas tűz ütött ki Szegednél, autók és kamionok is lángolnak
Látványos felvételeken a füstoszlop.
Sachsenring P240 – az egyetlen keletnémet luxusautó
Különösen trükkös helyzetben lehetett a Keletnémet-országot irányító Német Szocialista Egységpárt vezetése az 1950-es évek elején....
Ez a 10 másodperces kezelés kiválthatja a fogfúrást a gyerekek fogászatán
Egy nagyszabású amerikai klinikai vizsgálat igazolta, hogy a módszerrel elkerülhető a fúrás és az érzéstelenítés.
Sport
Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája
Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.
Itt a vége, ez a súlyos sérülés véget vethet Böde Dániel pályafutásának
A legújabb hírek szerint műtét vár a korábbi magyar válogatott támadóra, már az utódja is megvan.
Kylian Mbappé olyan nyilatkozatott tett, hogy csak pislognak a Real Madrid szurkolói
A francia érzi, hogy gesztusokat kell gyakorolnia.
Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga
A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.
Milák Kristóf újabb zseniális versenyzéssel rukkolt elő az Európa-bajnokságon
Egyéni csúccsal vétette észre magát a magyar klasszis.
Alexis Mac Allister apja elszólta magát: itt játszik a fia a következő szezonban
Az elmúlt hetekben komoly találgatások jelentek meg Alexis Mac Allister körül, ezekről a Sportposzt is írt. A Liverpool argentin középpályását többek között a Manchester Cityvel és a Real Madriddal is összefügg
A szakértő szerint szemérmetlen csalással fosztották meg a magyar gyaloglót az Eb-éremtől
Válságban van a szakág.
Kós Hubert óriásit csatázott a franciák sztárjával, de végül a másik magyar ért oda a dobogóra
Bob Bowman tanítványai összecsaptak a vízben.
Hányt és összeesett meccs közben min-den idők legeredményesebb teniszezője
Minden idők legeredményesebb férfi teniszezője nagyon szenvedett.
Egy bírói döntés miatt az utolsó kilométeren bukta el az Eb-érmet a magyar atléta
Nagyon sokáig úgy tűnt, meglesz az érem, a legvégén azonban megbüntették a magyar atlétát.
Bődületes világcsúcs a magyaros döntő-ben, Sárkány Zalán országos rekorddal ezüstérmes
Betlehem Dávid a hatodik helyen zárt 1500-on.
Mohamed Szalah bemutatkozott az FTC Európa-liga ellenfelénél, amely máris előnyt élvez
A török csapat döntetlennel kezdte a bajnokságot.
Bulvár
Fontos tudni, hogy augusztus 25-én hajnali 1 órától Magyarországon nem használhatjuk az OTP számos funkcióját
A bank tájékoztatása szerint fejlesztési munkálatok miatt mintegy másfél óráig nem lesz elérhető a kártyás fizetési rendszer.
Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai
Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz
Kiderült, ki vezetné a vagyonvisszaszerzési hivatalt – NER-es védői megbízásokat utasított vissza
Francsics Imre a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöki posztjára jelentkezett, és a meglévő nyomozati...
Takács Péter ex-államtitkár átáll a Tiszához? Magyar Pétert Jézus Krisztushoz hasonlította
Könnyen lehet, hogy a volt egészségügyi államtitkát beszáll Magyar Péter rajongói közé. Vagy az év trollkodását követte el?
Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki
A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.
Rendkívüli! Felfüggeszthetik a palackvisszaváltást
A budapesti palackgyűjtés sokak számára megélhetési forrássá vált, így bár az eldobált göngyöleg eltűnt az utcákról, a jelenség súlyos köztisztasági problémákat váltott ki.
Tóth Máté Paksról üzent Magyar Péternek – szerinte 42 milliárdba került a késlekedés
A Mi Hazánk energiajogásza nem jutott be a paksi bejárásra, ezért a helyszín közeléből intézett kemény üzenetet a miniszterelnökhöz.
Mindig ugyanabból a bögréből iszod a kávédat? A pszichológia szerint ezt árulja el rólad
Ha reggelente szinte automatikusan ugyanazt a bögrét veszed elő a kávédhoz, lehet, hogy nem pusztán megszokásról van szó.
Egy argentin turista megkóstolta végre a magyar rántott húst a Balatonnál
Ilyen véleménnyel van a magyar rántott húsról egy argentin, akiknél egészen másképp készül el a fogás.
Hatalmasat kaszálhatsz, ha itt vettél lakást: 69 százalékkal többet érhet, mint 5 éve
Aki 2021 második felében Budapest helyett Érden vett lakást, öt év alatt nagyobb nyereséget könyvelhetett el, miközben csaknem 10 millió forinttal kevesebbet kellett befektetnie.
Vége a kánikulának: ekkor érkezik a lehűlés – 10 vármegyére csaphatnak le zivatarok
Vasárnap még 36 fokig emelkedhet a hőmérséklet, de hétfőn záporokkal, zivatarokkal érkezik a lehűlés.
Utasok szorultak az éjjel felborult busz alá – számos halálos áldozata van az M3-ason történt tömegszerencsétlenségnek
Vasárnap 1 óra körül történt a baleset. A sztrádát lezárták.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


