Ezt olvasta már?


Halálos kór terjed Magyarországon

Nő a fertőzöttek és a halálesetek száma Európában. Nincs védőoltás, sem speciális gyógymód, a fertőzöttek 80 százaléka azonban tünetmentes marad.

Tovább nőtt a nyugat-nílusi vírus okozta fertőzöttek száma a keddi napon Romániában

A román Egészségügyi Minisztérium bejelentése szerint újabb öt esetet észleltek. Összesen így már 20 beteget kezelnek kórházban a szúnyogok terjesztette betegség miatt, az eddigi két haláleseten kívül több azonban még nem történt.

A román hatóságok augusztus 30-án jelentették be, hogy egy 75, illetve egy 79 éves ember életét vesztette a betegség miatt, akkor azonban még csak hét fertőzöttről tudtak. A mostani tájékoztatás szerint a kórházakban kezelt fertőzöttek egészségügyi állapota jó. A szakemberek szerint az esetek magas száma a változékony nyári időjárásnak köszönhető, ami kedvezett a szúnyogok terjedésének: a sok nedvesség és a meleg miatt szaporodhattak el ennyire, főleg az ország déli részén – írja a Kitekintő.

Európában Görögországban és Oroszországban a legrosszabb a helyzet, előbbinél jelenleg 173 megbetegedésről és 15 halálesetről tudni. Az elmúlt időszakban Közép-Macedóniából és Észak-Görögországból számoltak be a legtöbb esetről, itt gyakoribb szúnyogirtásokkal szeretnék csökkenteni a kór terjedését.

Oroszországban 356 megbetegedést és 6 halálesetet regisztráltak, a vírus elsősorban az ország déli, volgográdi területén terjed, de megjelent a szomszédos voronyezsi részeken is. A hatóságok szerint kétmillió ember lehet érintett. Hollandiában további két, míg Portugáliában egy fertőzöttről tudnak.

Magyarországon három embert kezelnek kórházban

Magyarországon három embert kezelnek kórházban, két betegnél agyhártya- és agyvelőgyulladás, egynél savós agyhártyagyulladás alakult ki. A 17, 52, illetve 56 éves nők a Dunától keletre eső országrészben laknak, ott, ahol a nyugat-nílusi láz korábban is előfordult.

Az augusztus és október közti időszakban van nálunk a fertőzés szezonja. 2003 óta Magyarországon több mint 50 embernél mutatták ki laboratóriumban, de ennél sokkal több a valódi megbetegedés – mondta a Magyar Rádiónak Ferenczy Emőke, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) laborvezetője. A vírus Afrikából indult, és a madarak terjesztették el világszerte, embereket viszont a szúnyogok közvetítésével fertőz meg.

Az OEK jelentése hangsúlyozta, hogy a 2–14 napos lappangási idővel rendelkező betegség emberről emberre nem terjed, ezért sem tartanak attól, hogy járvány alakulna ki; vér-, vagy szervdonoráció során azonban átadható. A fertőzöttek 80 százaléka tünetmentesen vészeli át a megbetegedést, és vélhetőleg egész életükre szóló immunitás alakul ki bennük a kórokozóval szemben. Az esetek ötödében is csupán enyhe tünetek jelentkeznek: láz, izomfájdalom, fejfájás, nyirokcsomó-megnagyobbodás, bőrkiütések, melyek maguktól meggyógyulnak.

Csupán a fertőzöttek egy százalékánál alakul ki agyhártya-, vagy agyvelőgyulladás, s közülük is csupán néhány esetben jár halállal, elsősorban idős, vagy immunkárosodott betegek esetében.

"A betegséget gyakran nem ismerik fel az orvosok, és összekeverik más, idegrendszert megtámadó fertőzéssel. A tünetek ugyanis nagyon hasonlítanak más vírusfertőzésekhez" – magyarázta a közrádiónak Bán Enikő, virológus. "Rubeolával például könnyen összetéveszthető, volt is rá példa, hogy gyakorlott orvos rosszul határozta meg a betegséget. A most diagnosztizált esetekben is mást gyanítottak az orvosok."

A fertőzés ellen nincs védőoltás, és speciális gyógymód sem ismert, egyedül azt tudják tanácsolni a szakemberek, hogy kerüljük a szúnyogcsípések lehetőségét. A vírussal az Európai Járványügyi Központ is kiemelten foglalkozik, éppen a nagyszámú megbetegedés miatt.

Forrás: hetivalasz.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Nem adják könnyen a magyar eurót

A következő években mind az inflációt, mind az államháztartási hiányt jelentősen csökkenteni kell annak érdekében, hogy Magyarország...

Kiderült, miért váltják le Győrfi Pált: az egészségügyi miniszter elmagyarázta

Dr. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter szerint Győrfi Pál leváltása nem egyszerű szóvivőcsere, hanem egy új kommunikációs...

Ön tudja, mi az a filofóbia? A párterapeuta szerint van, hogy ez irányítja az életünket

A szerelem sokak számára ijesztő lehet. Amikor valaki megnyílik egy másik ember előtt, és megengedi magának az érzelmi intimitást,...

A debreceni fűszeresbolttól a 6 milliárdos vagyonnyilatkozatig: íme, Kapitány István, a parlament leggazdagabb képviselője

Nyilvánosságra hozták az új országgyűlés képviselőinek első vagyonnyilatkozatait, amelyek alapján Kapitány István gazdasági és...

Súlyos csapás érte a Google-t, tűz ütött ki egy adatközpontban: leállásokkal, fennakadásokkal szembesülnek a felhasználók

Súlyos csapás érte a Google Cloud indiai hálózatát, miután egy külső adatközpontban tűz ütött ki. A lángok miatt a mérnökök...

Vízválságot, növekvő élelmiszer- és energiaárakat, migrációs nyomást okozhat az iráni konfliktus

A Másfélfok elemzése szerint a háború nemcsak a térségben, de Európában is komoly problémákat okozhat, miközben az EU csak az azonnali...

Fésűs Nelly elárulta, milyen a nagyszülői élet: „Nem vagyok egy fontoskodó nagymama”

Fésűs Nelly egy interjúban mesélt arról, miként éli meg a nagyszülőséget. Mint ismert, a színésznő lánya, Csenge és a párja,...

Beszáll a világ legkeresettebb fogyasztószerének fejlesztésébe a Richter

Globális együttműködési megállapodást írt alá a Richter Gedeon Nyrt. és az indiai Hetero Labs a szemaglutid injekció, vagyis az Ozempic...

Előfizetéses rendszert vezet be a lakosságnak Európa egyik legnagyobb bankja

Az ING Groep NV globálisan is bevezeti az előfizetésekre épülő lakossági banki modellt, amellyel átláthatóbb és személyre szabottabb...

Már csütörtökön eldől: megszűnhet az egyik legbosszantóbb határintézkedés

Szlovénia megszüntetheti a határellenőrzést a horvát és a magyar határon.

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?

A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

0
0

Bulvár

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

A 90-es évek imádott magyar énekesnője volt, az alkoholl tönkretette: a hangszálai is rámentek

Czerovszky Heni kálváriája akkor kezdődött, amikor kis mennyiségű alkoholfogyasztás után is kórházba került.

A közeledő brutális vihar miatt több vármegyére is elsőfokú riasztást adtak ki

Jelentős időjárás-változásra kell felkészülni az ország nagy részén, ugyanis kedden egy erős hidegfront éri el Magyarországot, amely heves zivatarokat, viharos széllökéseket és intenzív csapadékot hozhat. A A k

Magyar Péter: Megvan a titkos kormány-határozat a Vitnyédre tervezett migránstáborról, be fogjuk mutatni

Magyar Péter egy keddi parlamenti felszólalásában jelentette be, hogy birtokukban van az állítólagos vitnyédi migránstáborról szóló kormányhatározat. A miniszterelnök szerint a dokumentum bizonyítja, hogy az Orbá

blogmorzsák

Beszélgetés László Ferenc helikopterpilótával

„A 47 év repülést, 62 429 felszállást és 9007 óra 58 perc repült időt magába foglaló szakmai életútról folytatott beszélgetésünket ezzel a másfél évtizedes időszakkal zárjuk.“

Koncz Zsuzsa: cím is azt jelezte, hogy új korszak jön

Az 1985-ös Újhold Koncz Zsuzsa kevésbé ismert lemeze, pedig erős és fontos album az énekesnő életművében.

0