Ezt olvasta már?


Hadrendbe áll az idén a jégkármérséklő rendszer

Az idén "hadrendbe áll" a kiépítés alatt álló jégkármérséklő-rendszer, Kunhegyesen is kihelyeznek egy generátort - jelentette be a földművelésügyi miniszter szerdán Kunhegyesen.

Fazekas Sándor, aki a térség fideszes országgyűlési képviselője is, a Szövetségben a magyar mezőgazdaságért című gazdafórum előtt sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Kunhegyes erős mezőgazdaságú település, amelynek komoly kihívásokkal is meg kell küzdenie, ezek közül a belvíz fenyegetését említette. A miniszter a gazdák figyelmébe ajánlotta az agrárkár-enyhítési rendszert, rámutatva, hogy ez részben megoldást ad a problémára.

Fazekas Sándor szólt arról, hogy Kunhegyesen több mint ötszáz munkahely van a mezőgazdaságban, és mintegy háromszáz őstermelő dolgozik. Hozzátette: a néhány éve épült helyi piac lehetővé teszi, hogy a helyiek közvetlenül a kistermelőktől, mezőgazdasági termelőktől vásárolhassanak. Méltatta, hogy a település sikeresen fejődött az elmúlt években, járási székhely lett. A fejlesztések közül kiemelte a 32 ágyas ápolási osztály felújítását 100 millió forint támogatásból, valamint a Kakat-ér mentén történő tereprendezést, a meder rehabilitációját, a parkosítást. Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke, a térség Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjelöltje, választókerületi elnöke a fejlesztésekhez kapcsolódva kifejtette: Kunhegyesnek megalapozott fejlesztési elképzelései voltak, a város minden, a Terület-és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében benyújtott pályázata nyert az elmúlt években. Beszámolt arról, hogy a Zöld város kialakítása programban összesen 767 millió forintot nyert a város, ez az ivóvízminőség-javító program utáni legnagyobb fejlesztés lesz. Korszerűsödik a város ipari parkja is, ahová új beruházókat fognak hozni - tette hozzá. "Kunhegyes elindult egy olyan úton, amely a fejlődés iránya, egy új aranykor kezdődik nemcsak a mezőgazdaságban, hanem a település életében is" - fogalmazott. Szabó András, Kunhegyes fideszes polgármestere tájékoztatása szerint 7 milliárd forint európai uniós fejlesztési forrás került Kunhegyesre az elmúlt években. Ebből megújult a strand, a piac, megépült a tornacsarnok, egyebek mellett belvízelvezetés, ivóvízminőség-javító és szennyvízberuházások valósultak meg. Hozzátette: ebben a ciklusban 2 milliárd forint értékben nyertek pályázati forrásokat, ebből megújul az eklektikus stílusú városháza, fejlesztések történnek a Kakat-ér mentén, az ipari park mellett külterületi utak korszerűsödnek. A kunhegyesi vállalkozók, mezőgazdasági üzemek is több mint 2 milliárd forintot nyertek európai uniós fejlesztésekre - emelte ki a polgármester.

(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)







0
0
0

hírek innen, onnan

Nemzeti konzultáció új köntösben: érkezik a társadalmi párbeszédek közös fóruma

Szintlépés: jövő héten indul a kormány sokak által várt, új információs platformja, a Közhang, ahol mindenki elmondhatja a...

Felére csökkenhet a szállítási idő, ha Kínából rendelsz

Felére csökkenhet a Kína és Európa közötti tengeri szállítás ideje egy új hajózási útvonalnak köszönhetően. A Sea Legend kínai...

Két kisgyerekkel sodródott a nyílt tengeren: 16 órás rémálom lett a nyaralásból

Több mint 16 órát töltött a tengeren egy francia apa két kisfiával, miután felborult a jetskijük Thaiföldön. Mindhármukat élve...

Gerendai Károly kimondta, hogyan tovább a Szigettel

A Sziget alapítója a rendezvény szombati zárónapján az MTI-nek beszélt arról, hogy az idei év vízválasztó volt, a látogatószám...

Csőtörés miatt nincs ivóvíz Pátyon

Ugyan nem ilyen súlyosan, de több települést is érint a meghibásodás. Pátyon várhatóan a kora délutáni órákra állhat helyre az...

Súlyos csúszás jöhet a Nők 40-nél, erre mindenki figyeljen

A Nők 40 kedvezményes nyugdíjánál az egyik leggyakoribb tévedés, hogy valaki egyszerűen összeadja az összes szolgálati idejét, majd...

Így él most a 60 éves Klausmann Viktor: három anyukától, három gyermeke van, akik nagyon szeretik egymást

A Szerencsekerék egykori műsorvezetője, Klausmann Viktor annak idején tudatosan hagyta maga mögött a televíziózást – a domonyvölgyi...

Íme az Irigy Hónaljmirigy sztárjának sármos, felnőtt fia: brit elitegyetemen szerzett diplomát

Varga Győző fia arra az elitegyetemre járt, ahova Stephen Hawking, III. Károly, vagy éppen Emma Thompson.

Bulgária az egyetlen uniós állam, amelyiknek javul a napraforgótermése

A műholdas becslés szerint Bulgária az egyetlen uniós tagállam, ahol a tavalyinál jobb hozama lehet a napraforgónak.

A leander még egyszer virágba borulhat, ha most jól nyúlsz hozzá

Ha most visszavágod az elnyílt leandert, megfelelően öntözöd és táplálod, még egyszer csodás virágzással hálálhatja meg. Légy...

0

Sport

Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája

Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.

Itt a vége, ez a súlyos sérülés véget vethet Böde Dániel pályafutásának

A legújabb hírek szerint műtét vár a korábbi magyar válogatott támadóra, már az utódja is megvan.

Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga

A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.

Milák Kristóf újabb zseniális versenyzéssel rukkolt elő az Európa-bajnokságon

Egyéni csúccsal vétette észre magát a magyar klasszis.

Alexis Mac Allister apja elszólta magát: itt játszik a fia a következő szezonban

Az elmúlt hetekben komoly találgatások jelentek meg Alexis Mac Allister körül, ezekről a Sportposzt is írt. A Liverpool argentin középpályását többek között a Manchester Cityvel és a Real Madriddal is összefügg

Egy bírói döntés miatt az utolsó kilométeren bukta el az Eb-érmet a magyar atléta

Nagyon sokáig úgy tűnt, meglesz az érem, a legvégén azonban megbüntették a magyar atlétát.

Hányt és összeesett meccs közben minden idők legeredményesebb teniszezője

Minden idők legeredményesebb férfi teniszezője nagyon szenvedett.

Bulvár

Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai

Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz

Fontos tudni, hogy augusztus 25-én hajnali 1 órától Magyarországon nem használhatjuk az OTP számos funkcióját

A bank tájékoztatása szerint fejlesztési munkálatok miatt mintegy másfél óráig nem lesz elérhető a kártyás fizetési rendszer.

Kiderült, ki vezetné a vagyonvisszaszerzési hivatalt – NER-es védői megbízásokat utasított vissza

Francsics Imre a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöki posztjára jelentkezett, és a meglévő nyomozati...

Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki

A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.

Takács Péter ex-államtitkár átáll a Tiszához? Magyar Pétert Jézus Krisztushoz hasonlította

Könnyen lehet, hogy a volt egészségügyi államtitkát beszáll Magyar Péter rajongói közé. Vagy az év trollkodását követte el?

Tóth Máté Paksról üzent Magyar Péternek – szerinte 42 milliárdba került a késlekedés

A Mi Hazánk energiajogásza nem jutott be a paksi bejárásra, ezért a helyszín közeléből intézett kemény üzenetet a miniszterelnökhöz.

Mindig ugyanabból a bögréből iszod a kávédat? A pszichológia szerint ezt árulja el rólad

Ha reggelente szinte automatikusan ugyanazt a bögrét veszed elő a kávédhoz, lehet, hogy nem pusztán megszokásról van szó.

Rendkívüli! Felfüggeszthetik a palackvisszaváltást

A budapesti palackgyűjtés sokak számára megélhetési forrássá vált, így bár az eldobált göngyöleg eltűnt az utcákról, a jelenség súlyos köztisztasági problémákat váltott ki.

Egy argentin turista megkóstolta végre a magyar rántott húst a Balatonnál

Ilyen véleménnyel van a magyar rántott húsról egy argentin, akiknél egészen másképp készül el a fogás.

Hatalmasat kaszálhatsz, ha itt vettél lakást: 69 százalékkal többet érhet, mint 5 éve

Aki 2021 második felében Budapest helyett Érden vett lakást, öt év alatt nagyobb nyereséget könyvelhetett el, miközben csaknem 10 millió forinttal kevesebbet kellett befektetnie.

Országosan ismert színésznő, mégis kiköltöztetik a lakásából 84 évesen: a barátai segítenek Fodor Zsókának

Fodor Zsóka szeptemberben abba a lakásba költözik, amit az egyik barátja segítségével talált.

blogmorzsák

Ennyit nyer a gyerek, ha nem autóval jár suliba

Egy közel 20 ezres dán kutatás megmutatta, mi történik a figyelemmel reggeli mozgás után.

A földalatti iskolák

Parasto Hakim hős, és egy szabad Afganisztánban szobrot kell majd neki állítani Kabul főterén.