Gálaesttel és díjátadóval ünnepelt a táncszakma a tánc világnapján
Gálaestet rendezett a tánc világnapján a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége hétfőn este a Müpa Fesztivál Színházában, ahol az ünnep alkalmából táncszakmai díjakat is átadtak.
Pártay Lilla táncművész, koreográfus az elismerések átadása előtt emlékeztetett arra, hogy a tánc világnapja a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre születésnapjához, április 29-hez kötődik, és 1983 óta minden évben ezen napon tartják meg világszerte.
Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár felidézte, hogy 1992 óta ünneplik Harangozó Gyula-díjjal azokat, akik a legtöbbet tették Magyarország táncművészetéért, idén március 15-én pedig kétszer annyi személy nyerhette el a díjat, mint a korábbi években.
Az idei díjazottak az elismerés mellett a gálaesten egy-egy szobrot - Krasznai János alkotását - is átvehettek Fekete Pétertől, az államtitkárság tervei szerint pedig ezentúl a Harangozó Gyula-díj minden kitüntetettje megkapja majd a kisplasztikát.
A gálaesten átadták az évad legjobb női, illetve férfi táncművészének járó elismeréseket, az évad legjobb végzős növendéke, az évad legjobb pályakezdő táncművésze, továbbá az évad legjobb alkotója díjakat. Átvették az elismeréseiket A Táncművészetért díj, A Táncoktatásért díj, valamint A Tánctudományért díj kitüntetettjei, kiosztották továbbá az idei életműdíjakat és posztumusz életműdíjakat is.
Az Imre Zoltán Alapítvány díját, az Ifj. Nagy Zoltán Alapítvány A Táncművészetért díját, valamint a Fülöp Viktor Táncművészeti Ösztöndíjakat szintén a tánc világnapi gálaesten adták át.
A gálaműsorban ezúttal is az előző év díjazottjai léptek fel, többek között a Bozsik Yvette Társulat, a Duna Művészegyüttes, a Győri Balett, a Magyar Állami Népi Együttes, a Magyar Nemzeti Balett, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szólistái, a Miskolci Balett, a Pécsi Balett és a Szegedi Kortárs Balett.
A gálaest rendezője Bozsik Yvette táncművész, koreográfus volt.
hírek innen, onnan
Szokatlan dolgot vettek észre Orbán beszédében, ilyet nem mondhat véletlenül
Orbán Viktor március 15-i ünnepi beszédébe egy váratlan gondolat csúszott be: a miniszterelnök méltatta Deák Ferencet. Ez élesen...
5+1 friss bőrápolási trend, ami 2026-ban meghatározza a beauty-vonalat
Az elkövetkező években több olyan irányvonal is várható, amely alapjaiban formálhatja át a szépségápolási szokásainkat. Nézd meg...
Ezt a jelzést kell figyelni a Samsung telefonokon: amelyik appnál látja, annak nem kell se wifi, se térerő, hogy működjön
A Samsung újdonsága komoly segítség lehet azoknak a felhasználóknak, akik lefedettség nélküli területen tartózkodnak.
Orbán Viktor követi Magyar Pétert Kecskemétre, majd Esztergomba, Veszprémbe és Győrbe megy
Közzétette kampánykörútja következő állomásait a miniszterelnök.
A Kravtex-Kühne Csoport kapta a 2025-ös Innovációs Nagydíjat
A Kravtex-Kühne Csoport kapta a 2025-ös Innovációs Nagydíjat a Credobus Econell Next és a Credobus Electronell ultraalacsony tömegű...
Putyin egymillió hordó orosz olajat küldött Kubába
A hajóforgalmi nyomkövetési adatok alapján csaknem egymillió hordó orosz olaj tart Kubába. Eközben a kommunista szigetet áramkimaradások...
Irán új főnöke máris véres bosszúra készül
Mojtaba Khamenei nemrég vette át a legfelsőbb vezetői tisztséget, most Ali Laridzsáni, Irán befolyásos biztonsági vezetőjének halála...
A törött karú Galata-játékosnál csapattársa rosszabbul járt, felháborodtak Ekitiké mondatán
Két Galatasaray-futballista is súlyos sérülést szenvedett Liverpoolban.
Nem mindennapi dolog történt a kiscicával, akit le kellett ereszteni, mint egy lufit
A macska szinte felismerhetetlenné vált.
Megbénult Rio de Janeiro a rendőrség és a drogkartellek háborújában
A bűnözők felgyújtott járművekkel torlaszolták el a város főbb útjait, miután a rendőrség végzett a környék legkeresettebb...
Új szintre lépett a háború az Egyesült Államok óriásbombájával
A föld alá rejtett célpontokat is eléri.
Botrány az F1-ben: milliókat buknak a csapatok, azonnali pénzt követelnek
A krízis kezelésében a McLaren és a Williams vállalt vezető szerepet.
Sport
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
Szoboszlai Dominik ismét nagyot ment a BL-ben: előbb gólt rúgott, majd tizenegyest harcolt ki
A magyar középpályás ismét csapata egyik legjobbja volt.
Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen
Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.
Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.
Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.
Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó
A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.
Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve
Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.
Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó
Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.
Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett
A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.
Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése
A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.
Szoboszlai indította be a liverpooli úthengert, esélye sem volt a Galatasaraynak
Három magyar válogatott játékos is kezdett az Anfielden rendezett BL-nyolcaddöntőben.
A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét
Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.
Bulvár
Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.
„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét
Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.
Váratlan fordulat a március 15-i számháborúban, külföldi újság olyan becslést tett, amit még sehol sem hallhattál
A számháború még napokig tart majd, külföldön is becslésbe kezdtek.
Lángokban áll a világ legnagyobb gázmezője, az egekbe szökött az olaj ára
Irán megfojtja a világ olajellátását.
Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot
Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak
A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul
Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben
A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.
Ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben
Az Audi Hungariánál megszületett az új, két évre szóló bérmegállapodás, amely egyszeri, akár egymillió forintos kifizetést is tartalmaz. Bár 2026-ban elmarad az alapbéremelés, a juttatások és a 2027-re ígért e
Rendkívüli támogatásról döntött a kormány, itt a bejelentés
Milliárdokat osztanak szét.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


