Ezt olvasta már?


Folytatódnak a szabadvízi strandfejlesztések országszerte

Negyedik szakasza kezdődik a 2017-ben megkezdett szabadvízi strandfejlesztéseknek, a 2030-ig zajló beruházásoknak köszönhetően több mint száz strand újulhat meg - közölte Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója pénteken a zánkai strandon.

A standfejlesztések negyedik ütemének kezdete alkalmából rendezett sajtótájékoztatón Guller Zoltán elmondta, hogy a fejlesztés eredményeként az alapszolgáltatások minőségét kívánják növelni, egyebek mellett zöldfelületek újulnak meg, tájékoztató táblákat helyeznek el, egységesítik a strandok arculatát, stégeket, lépcsőket újítanak fel.

A negyedik ütemre vonatkozó pályázati felhívás pénteken jelent meg.

A fejlesztés most következő negyedik ütemében 3 milliárd forintot fordítanak a Balatonnál, a Tisza-tónál, a Duna mentén, a Tiszánál és a Velencei-tónál lévő szabadvízi strandok fejlesztésére - közölte Guller Zoltán.

Felidézte: 2018-ban 40 település 55 strandja kapott 2 milliárd forint támogatást.

A második ütemben 43 szabadstrand fejlesztésére 4,4 milliárd forintot fordítottak, az idei harmadik ütemben 90 strand kapott összesen 3 milliárd forint támogatást a Balatonnál, a Dunakanyarban, a Tiszánál, a Tisza-tónál és a Velencei-tónál.

Guller Zoltán örvendetesnek nevezte, hogy idén júliusban, meghaladva a tavalyi számot, 1,2 millió magyar nyaralt Magyarországon. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szerint a jelenlegi járványhelyzetben Magyarország biztonságos országnak számít a régióban, ami nagyrészt a kormány hatékony intézkedéseinek köszönhető. A járványhelyzet kezelése mellett fontos feladata volt a kormánynak a bajba jutott ágazatok segítése is, többek között a turizmus támogatása - tette hozzá. Elmondta, a húzóágazatnak számító turizmus mutatói 2010 óta folyamatosan növekedtek, 2016 óta minden évben a GDP kétszeresét érte el a bővülés a szektorban. A járványhelyzet előtt még 22 százalékos növekedés volt jellemző az ágazatban az előző évhez képest - fűzte hozzá. Az ágazat jelentőségét jelzi, hogy 400 ezer család megélhetését adja és több tízezer vállalkozás él ebből a szektorból - közölte.

A kormány által nyújtott mentőövnek köszönhetően, amelyet kedvezményes hitelprogramok, járulékcsökkentések, hitelmoratórium, és a Szép kártya kedvezményes adóztatása révén valósított meg, előnyösebb helyzetbe kerülhetett az ágazat, továbbá fejlesztések valósulhatnak meg, amelyeknek köszönhetően munkahelyek jöttek létre. Hozzátette, hogy nagy jelentőségű a magánszálláshelyek fejlesztésének lehetősége, amelyekből 14 ezer újulhat meg az év végéig.

Mint mondta, kedvező mutató, hogy 2010-hez képest az idén a magyarok 65 százalékkal többen tudnak elmenni egyhetes nyaralásra.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Fürdőzési tilalmat rendeltek el ezen a strandon

Tartós fürdőzési tilalmat rendelt el a Fejér Vármegyei Kormányhivatal a Velencei-tó rendkívül alacsony vízállása miatt a gárdonyi...

3 napos időjárás-előrejelzés: fordulatra várva

Vajon mikor érkezik a felfrissülés?

Selena Gomez előtt dúrva per állhat: értékpapír-csalással és milliós átveréssel vádolják

Csendben omlott össze a Wondermind, a gyanú szerint 1,2 millió dollárral és hamis ígéretekkel lépték át a határokat. Durva per futott be...

Zuckerberg víziója: nem az a kérdés, lesz-e szuperintelligencia, hanem hogy kié lesz?

A mesterséges intelligencia jövőjéről szóló vita gyakran a veszélyekről, a munkahelyek eltűnéséről és az emberi képességeket...

Vonat és autó csapódott egymásnak Nógrád vármegyében – két mentőhelikoptert is riasztottak

Öt ember sérült meg szombaton a Nógrád vármegyei Galgagután, ahol egy személyvonat és egy személyautó ütközött össze. A balesetben...

Érkezik a csapadékosabb hidegfront – íme, a menetrendet

Vasárnap még nagyrészt felhőtlen, csapadékmentes időre van kilátás kánikulai meleggel. Azonban estefelé északnyugaton már érződik a...

Még egy nap brutális hőség jön, aztán hidegfront éri el Magyarországot – Időjárás-előrejelzés

Vasárnap még teljes erővel tombol a kánikula, de az ország egyik részén estére már nagyot fordulhat az időjárás.

Térképet mutattak Magyarországról, a helyzet súlyos – hatalmas piros folt látszik Európa közepén

Aggasztó a helyzet egész Európában, Magyarország különösen szomorú képet fest.

Egy argentin turista megkóstolta végre a magyar rántott húst a Balatonnál

Ilyen véleménnyel van a magyar rántott húsról egy argentin, akiknél egészen másképp készül el a fogás.

Te is köztük vagy? 4 csillagjeggyel 180 fokot fordul az élet

Augusztus közepe nemcsak a nyár végét, hanem sorsfordító lehetőségeket is tartogat négy csillagjegy számára. Az asztrológia szerint...

Titkos amerikai UFO-programról és fogvatartott földönkívüliekről beszélt a volt hírszerző

David Grusch volt hírszerző szerint Dick Cheney korábbi amerikai alelnök egy földönkívüliek fogvatartásával kapcsolatos műveletet...

0

Sport

Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája

Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.

Óriási fordulat Szoboszlaiéknál: Jeff Bezos milliárdokat tett le az asztalra a Liverpoolért

Páratlan milliárdoskonzorcium vásárolta be magát az angol gigászba: a Facebook-társalapító és az Amazon vezére is csatlakozott. Mutatjuk, mit jelent a rekordüzlet a csapat jövőjére nézve!

Csodagyerekért tett ajánlatot a Ferencváros, már el is fogadták az

Legalábbis egy bolíviai újságíró ezt állítja.

Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga

A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.

3000 milliárd forintos hírt kapott Szoboszlai Dominik, lesz mit a tejbe aprítani

Az angol sajtó szerint az Amazon alapítója és társai nagyjából 30 százalékos tulajdont vettek meg a Fenwaytől.

Milák Kristóf újabb zseniális versenyzéssel rukkolt elő az Európa-bajnokságon

Egyéni csúccsal vétette észre magát a magyar klasszis.

0
0

Bulvár

Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első leváltott minisztériumi vezető

Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első személyi csere: lecserélték a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnökét. Részletek a tárca furcsa magyarázatáról!

Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai

Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz

Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki

A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.

Pokoli hetek várnak 1,5 millió magyarra: erre jobb, ha mindenki időben felkészül

A parlagfűszezon már elkezdődött Magyarországon, a pollenkoncentráció pedig több helyen elérte a tüneteket okozó szintet.

Pénzügyi életveszélyben az emberek – Nagyon sokan súlyosan megbánták, hogy a közösségi médiából kértek gazdasági tanácsot

Egy brit felmérés szerint a közösségi médiából pénzügyi tanácsot szerzők jelentős része veszteséget szenvedett, miközben a mesterséges intelligenciát is egyre többen használják pénzügyi kérdésekben.

A 90-es években még minden háztartásban ott volt ez a tárgy: ma már az se használja, aki még nem dobta ki

Sokaknak természetes volt, másoknak luxus, de mára teljesen megy ki a divatból.

Elsüllyedt a luxusjacht, amit néhány napja vett át a tulajdonosa

Videón is látható az oldalára dőlt, közel 3 milliárd forint értékű hajó

Nincs mérlegelés: Ha egy transz diák azt kéri, el kell távolítani korábbi nevét és képmását a tablóról

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szerint egyértelmű a helyzet.

Mindig ugyanabból a bögréből iszod a kávédat? A pszichológia szerint ezt árulja el rólad

Ha reggelente szinte automatikusan ugyanazt a bögrét veszed elő a kávédhoz, lehet, hogy nem pusztán megszokásról van szó.

Klausmann Viktor 3. gyereke anyjával is szakított: 60 évesen így él a Szerencsekerék sztárja

Klausmann Viktor három gyermek büszke édesapja, legkisebb gyereke négyéves.

0