Folytatódik az egészségügyi szűrőprogram Szolnok megyében
Folytatódik az egészségügyi szűrőprogram Jász-Nagykun-Szolnok megyében a közgyűlés júniusi döntése alapján, a sorban az 1500-nál alacsonyabb lélekszámú települések következnek - közölte a testület fideszes elnöke hétfőn az MTI-vel.
Erről az érintett 10 település önkormányzatai, valamint a megyei önkormányzat és a megvalósításban központi szerepet játszó Hetényi Géza Kórház vezetői együttműködési megállapodást írtak alá - tette hozzá Fejér Andor.
A mostani egészségügyi szűrőprogram Nagyivánra, Örményesre, Szelevényre, Tiszaderzsre, Tiszagyendára, Tiszakürtre, Tiszaörsre, Tiszasasra, Tiszasülyre és Szászberekre terjed ki.
A megyei közgyűlés minden évben tájékoztatást kap az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattól (ÁNTSZ) a megye lakosságának egészségi állapotáról és az annak javítása érdekében szükséges intézkedésekről - emlékeztetett a politikus.
Az elmúlt évek tájékoztatói minden alkalommal arról tanúskodtak, hogy a megye lakóit a keringési rendszer betegségei és a daganatos megbetegedések veszélyeztetik a leginkább. Ezeket követik az emésztőrendszert és a légzőrendszert érintő, továbbá a balesetekből, valamint az öngyilkossági kísérletből, önsértésből eredő betegségek. Ezekre a szakmai megállapításokra alapozva fogalmazta meg a megyei közgyűlés a lehetséges egészségpolitikai célkitűzéseit: alapvetően a megelőzésre és az egészségnevelésre helyezi a hangsúlyt - húzta alá Fejér Andor.
A megyei közgyűlés 2009 áprilisában hozott döntését követően kezdődött meg az egészségügyi szűrőprogram, elsőként azon a 14 településen, ahol a népességszám nem haladja meg az ezret.
A tapasztalatok megerősítették az ÁNTSZ éves tájékoztatóiból levont azon következtetést, hogy a betegségek korai felismerésének és hatékony kezelésének a legjobb módja, ha a program a lakosság számára könnyen elérhető. Ez nagyban segíti az alapellátó orvosok gondozási tevékenységét is.
MTI

- Orrsprayvel a pánikrohamok ellen
- Február 24-ig lehet jelentkezni a felsőoktatási intézményekbe
- Az Európai Unió három országában kevesebb lett a szívinfarktus
- Bravúros beavatkozás Debrecenben: "kihúzták" az agyi vérrögöt, jár a beteg
- Délen már esik a hó, északkeleten -20 fok alatt a hőmérséklet
- Mai névnapok és eredetük
- Hideg idő - Tizenegy megyében van elsőfokú figyelmeztetés
- HÖOK: országos figyelemfelkeltő akció indul február 8-án a keretszámok csökkentése és hallgatói szerződések ellen
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért


