Ezt olvasta már?


Férfi vízilabda BL - Simán kikapott a Szolnok hazai medencében

A Szolnoki Dózsa 16-12-re kikapott otthon a horvát Jug Dubrovniktól a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek kilencedik fordulójában.

Eredmény, csoportkör, 9. forduló, A csoport:

Szolnoki Dózsa-Jug Dubrovnik (horvát) 12-16 (4-4, 3-5, 3-5, 2-2)

--------------------------------------------------------------

a Szolnok gólszerzői: Drasovic, Jansik D., Angyal, Subotic 2-2, Szatmári, Rasovic, Pijetlovic, Bátori 1-1

 

Nagy volt a tét a Szolnok számára, ugyanis a még éppen nyolcas döntőt érő negyedik helyen állva fogadta a harmadik Jug Dubrovnikot, amely a találkozó előtt hat ponttal előzte meg őt. A vereség azt jelenti, hogy a Tisza-partiak látótávolságon kívülre kerültek a harmadik helytől, sőt a közvetlen rivális Jadran Carine megelőzte őket. A két csapat decemberi összecsapásán három góllal nyertek a horvátok (14-11).

Az összecsapást nagyon rosszul kezdte a magyar bajnoki bronzérmes, a vendégek ugyanis kevesebb, mint négy perc játék után 3-0-ra vezettek. Zivko Gocic vezetőedző gyorsan rendet tett a fejekben, és tanítványai a játékrész végére kiegyenlítettek.

A felek szinte lemásolták a nyitónegyedet: a horvátok 193 másodperc elteltével újra háromgólos előnyt dolgoztak ki (5-8), a Szolnok ezúttal viszont nem tudott egalizálni a szünet előtt. A harmadik negyedben a magyar együttes nem tudott közelebb kerülni riválisához, amely négygólos előnnyel vágott neki az utolsó nyolc percnek, így nem okoz gondot számára diadalmaskodni.

 

A csoport állása: 1. Barceloneta (spanyol) 22 pont, 2. Jug Dubrvonik 21, Olimpiakosz (görög) 19, 4. Jadran Carine (montenegrói) 13, 5. Szolnoki Dózsa 12, 6. Spandau Berlin (német) 11, 7. Jadran Split (horvát) 4, 8. Szintez Kazany (orosz) 4







0
0
0

hírek innen, onnan

Busztragédia az M3-ason: többen meghaltak, sok a sérült, több utas a jármű alá szorult

Felborult egy lengyel rendszámú turistabusz az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka.

Mit ér, ha a Tisza támogat egy képviselőjelöltet, a Fidesz nem indul, a Mi Hazánk viszont tarolna

Mohácson, Makón, Mezőtúron és Mátészalkán tartanak időközi önkormányzati választást egy-egy választókerületben, amelyeken a Fidesz...

Mintegy 10 milliós veszteséggel kezdett Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata új vállalkozása

Az Acai Superfood Kft. mindössze 1,3 milliós bevételt könyvelt el.

Orosz drón hatolt be NATO-területre, egy F-18-as hajszálpontos találattal vetett véget a kalandnak

Romániában az ukrán és a moldovai határ közelében a román légtérbe behatoló drónt lőtt le egy spanyol F-18-as típusú vadászgép –...

Ezt az 5 gyógynövényt még most gyűjtsd be a téli védelemhez

Aki most kimegy egy kosárral és egy jó ollóval, ősszel és télen már a saját teáját kortyolhatja, ha megfázás vagy egy fáradt nap...

Lengyel rendszámú busz borult fel hajnalban az M3-ason, többen meghaltak

Az egy órakor történt balesetben legalább 10 ember megsérült.

Szeptember első hétvégéjén tartja tisztújítását a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, a teljes elnökséget újraválasztják

Legalább tízen indulnak az öt betölthető pozícióért, amelybe a társelnöki posztok is beletartoznak. A tisztújítás után igyekeznek...

Ő lett Miss Balaton 2026. – fotók

Számos híresség volt kíváncsi az idei Miss Balaton döntőre, ahol egy szatmárnémeti lány fejére került a korona.

Találtunk valakit, aki még sosem volt a Szigeten, ki is vittük gyorsan

Le elehet élni egy életet úgy, hogy valaki sosem megy ki a Sziget Fesztiválra? Persze, hogyne lehetne, de nem érdemes, ha ott van rá az...

Gyerekek az összeroncsolt autóban, két mentőhelikoptert is riasztottak a vasúti balesethet

Még zajlik a műszaki mentés a galgagutai vasúti baleset helyszínén, ahol szombaton vonat ütközött autóval egy vasúti átjáróban -...

Brutális buszbaleset az M3-ason: videón a mentés drámai pillanatai

Súlyos buszbaleset történt az M3-ason vasárnap. A Nyíregyháza felé vezető oldal 139-es kilométerénél felborult egy autóbusz vasárnap...

0

Sport

Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája

Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.

Óriási fordulat Szoboszlaiéknál: Jeff Bezos milliárdokat tett le az asztalra a Liverpoolért

Páratlan milliárdoskonzorcium vásárolta be magát az angol gigászba: a Facebook-társalapító és az Amazon vezére is csatlakozott. Mutatjuk, mit jelent a rekordüzlet a csapat jövőjére nézve!

Csodagyerekért tett ajánlatot a Ferencváros, már el is fogadták az

Legalábbis egy bolíviai újságíró ezt állítja.

Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga

A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.

3000 milliárd forintos hírt kapott Szoboszlai Dominik, lesz mit a tejbe aprítani

Az angol sajtó szerint az Amazon alapítója és társai nagyjából 30 százalékos tulajdont vettek meg a Fenwaytől.

Milák Kristóf újabb zseniális versenyzéssel rukkolt elő az Európa-bajnokságon

Egyéni csúccsal vétette észre magát a magyar klasszis.

Alexis Mac Allister apja elszólta magát: itt játszik a fia a következő szezonban

Az elmúlt hetekben komoly találgatások jelentek meg Alexis Mac Allister körül, ezekről a Sportposzt is írt. A Liverpool argentin középpályását többek között a Manchester Cityvel és a Real Madriddal is összefügg

0
0

Bulvár

Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első leváltott minisztériumi vezető

Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első személyi csere: lecserélték a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnökét. Részletek a tárca furcsa magyarázatáról!

Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai

Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz

Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki

A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.

Mindig ugyanabból a bögréből iszod a kávédat? A pszichológia szerint ezt árulja el rólad

Ha reggelente szinte automatikusan ugyanazt a bögrét veszed elő a kávédhoz, lehet, hogy nem pusztán megszokásról van szó.

Országosan ismert színésznő, mégis kiköltöztetik a lakásából 84 évesen: a barátai segítenek Fodor Zsókának

Fodor Zsóka szeptemberben abba a lakásba költözik, amit az egyik barátja segítségével talált.

Hatalmasat kaszálhatsz, ha itt vettél lakást: 69 százalékkal többet érhet, mint 5 éve

Aki 2021 második felében Budapest helyett Érden vett lakást, öt év alatt nagyobb nyereséget könyvelhetett el, miközben csaknem 10 millió forinttal kevesebbet kellett befektetnie.

Meglepő fordulat a Fidesz szervereinél

Visszakapta a gépeit a Fidesz, de mégsem használhatják őket.

A Reggeli műsorvezetőjének élő adásában kellett menekülnie: ez volt az oka

Tihanyi Péter meglepő dolgot tett a Reggeli élő adásában.

Havasi Bertalan: Szánalmas

A Fidesz kommunikációs igazgatója így reagált a miniszterelnök sajtótájékoztatójára.

0