Fenntarthatóság: még nagy a szakadék a tettek és a szándék között
Kedvezőtlen gazdasági klímában sem csökken az elkötelezettség, egyre több cég tervezi, hogy fenntarthatósági stratégiát
A gazdasági nehézségek ellenére a hazai közepes és nagyvállalatok fontosnak tartják a fenntarthatóság ügyét. A második félév adatai még így is csak közepesnél gyöngébb céges elkötelezettséget mutatnak, noha fél év alatt 38 pontról 40-re emelkedett a K&H fenntarthatósági indexe.
Suba Levente, a K&H fenntarthatósági programjának vezetője szerint már önmagában az is üdvözlendő, hogy a kedvezőtlen gazdasági környezetben nem csökkent a mutató.
A K&H fenntarthatósági indexe először 2022 első félévében készült el. A fél év után megismételt felmérés eredményei azt mutatják, hogy a cégek változatlanul kiemelten kezelik a fenntarthatóság ügyét, de e téren ténylegesen kifejtett aktivitásuk igencsak visszafogott. A 4 milliárd forintot meghaladó árbevételű cégek az átlagnál jóval intenzívebben foglalkoznak a fenntarthatóság ügyével, a körükben mért index ‒ az előző félévhez hasonlóan ‒ kiugróan magas: 47 pontot mutat.
A hazai cégek egyre nagyobb mértékben tervezik fenntarthatósági stratégia kidolgozását – ez olvasható ki a kutatásból a vizsgált cégek teljes körére vonatkozóan Az erre utaló alindex 30 pontról 34-re emelkedett. Ugyancsak szembeötlő, hogy egyre több vállalat végez méréseket saját károsanyag-kibocsátásáról, illetve ezeket a mérési eredményeket független külső szakértővel is ellenőrizteti. Ezt jelzi, hogy a mérésre, auditálásra vonatkozó alindex 12 pontról 16-ra növekedett.
Nem kedvez a gazdasági helyzet
A kedvezőtlen gazdasági folyamatok két irányban is hatnak a vállalatokra. Egyrészt egyre inkább felismerik az környezetkímélő energiaforrások fontosságát. A cégek 61 százaléka véli úgy, hogy egyértelműen szükség lesz az alternatív, fenntartható energiaforrások használatára, további 28 százalék szintén hajlik erre. Ugyanakkor a gazdasági nehézségek okán a cégek 84 százaléka véli úgy, hogy a fenntarthatósági törekvéseik több-kevesebb késést fognak szenvedni.
„Önmagában már az is jó eredmény, hogy a kedvezőtlen gazdasági helyzet hatására nem zuhant vissza a fenntarthatóság iránti igény” – összegezte Suba Levente, a K&H fenntarthatósági programjának vezetője. Hozzátette: ilyen körülmények között az sem meglepő, ha nem növekszik az egyébként drágább zöld energia felhasználása, és a vállalatoknak mindössze 2-3 százaléka él ezzel a lehetőséggel.
Annál inkább meglepő, hogy a cégvezetők jelentős része nincs pontosan tisztában az EU karbonkibocsátási céljaival – tudniillik, hogy 2050-re a zéró kibocsátást kívánják elérni –, sőt a helyes választ adók aránya az előző félévhez képest még csökkent is. Pedig az EU-s szabályrendszer szigorú korlátokat szab a károsanyag-kibocsátásnak, ami minden vállalat életére kihatással lesz.
Karbonsemlegesség – teher vagy lehetőség?
Az előző félévhez képest jelentősen csökkent azon vállalatok aránya, amelyek egyáltalán nem érzik magukat érintettnek a széndioxid-kibocsátás szempontjából, miközben már a cégek majdnem fele érzékeli a problémát. Minél magasabb egy vállalat árbevétele, annál valószínűbb, hogy érintettnek érzik magukat, de ebben a félévben különösen magas az arányuk a mezőgazdasági cégek körében is. Nyilván nem függetlenül a makrogazdasági problémáktól, egyelőre az a jellemző, hogy a fenntarthatósággal kapcsolatos feladatokat a cégek zöme inkább nehézségként, mintsem lehetőségként éli meg.
A kihívás azonban adott, nyilván ez az oka annak is, hogy egyre több vállalatnál emelik stratégiai vagy kiemelt szintre a fenntarthatóságot, mint ahogy a korábbinál 3 százalékponttal több (összesen a cégek 14 százaléka) vallotta azt, hogy készít fenntarthatósági stratégiát, amit nyilvánosan elérhetővé is tesz. A stratégiakészítés elsősorban a nagyvállalatokat jellemzi, és a nyugat-magyarországi cégek élen járnak ezen a területen. Az egyik legnagyobb környezetterhelést okozó ágazatban, a mezőgazdaságban azonban még elenyésző (3 százalék) azon vállalkozások aránya, amelyek készítenek ilyen stratégiai dokumentumot. A kereskedelmi ágazat cégei sem jeleskednek, ha a fenntarthatóságról van szó.
Kimutathatóan emelkedett azonban azoknak a cégek aránya, amelyek bár egyelőre még nem mérik a karbon-kibocsátásukat, de legalább tervezik azt ‒ még ha viszonylag hosszabb időtávon is.
Növekszik a fenntarthatósági jelentés szerepe
„Önmagában persze kevés, ha az írott stratégia papíron marad, és nem tartalmaz konkrét karboncsökkentési célszámokat, amelyeket rendszeresen mérnek is; ha az eredményeket független szakértővel nem ellenőriztetik és nem készítenek róla hiteles jelentést a vállalatok” – mondta Suba Levente. Bíztató – tette hozzá –, hogy az előző félévhez képest jelentősen csökkent azon vállalatok aránya, amelyek nem készítenek és nem is tervezik a készítését rendszeres (éves) fenntarthatósági jelentésnek. Az is kedvező, hogy a fenntarthatósági jelentést rendszeresen készítő vállalatok fele auditáltatja azt független auditorral. Összességében azonban még mindig csak a vállalatok 13 százaléka készít egyáltalán fenntarthatósági jelentést. Számottevően nőtt viszont és 11 százalékra emelkedett azoknak a cégeknek a száma, amelyek tervbe vették, hogy belátható időn belül kidolgozzák fenntarthatósági stratégiájukat.
„Az auditált fenntarthatósági jelentések egyre nagyobb szerephez fognak jutni a jövőben, amikor a finanszírozó bankok és a befektetők ezt már ugyanúgy meg fogják követelni, ahogy ma természetes a független könyvvizsgáló által jóváhagyott pénzügyi beszámoló” – hangsúlyozta Suba Levente.
A K&H fenntarthatósági index módszertana
A K&H először tavasszal készített átfogó felmérést a magyarországi cégek körében a fenntarthatóságról. Második alkalommal az adatgyűjtésre október 17-e és november 9-e között került sor. 360 olyan közepes és nagyvállalat fenntarthatóságért felelős képviselőjét kérdezték meg telefonon, amelyek éves árbevétele meghaladja a 300 millió forintot. Az 48 kérdésből álló kérdéssorból összesen 5 úgynevezett kompozit alindexet hoztak létre, amelyek a cégvezetés attitűdjéről, aktivitásáról, írott fenntarthatósági stratégia meglétéről, a környezeti lábnyom méréséréről, illetve a cég társadalmi felelősségvállalásáról adnak képet. Ezeknek az alindexeknek a súlyozott számtani átlagából képezik az összesített indexet.
A K&H Csoportról
Az ország egyik vezető és országosan 3700 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit mindenkor magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 197 lakossági ügyfélpontot működtet, és csoportszinten mintegy 1,5 millió ügyfélnek kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 3200 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport 2300 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.
Főbb adatok:
K&H Bank
2022. szeptember 30-án:
Saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 383 milliárd forint
Mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 5525 milliárd forint
Adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 31 milliárd forint
K&H Biztosító
2022. szeptember 30-án:
Saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 24 milliárd forint
Mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 185,4 milliárd forint
Adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,8 milliárd forint
hírek innen, onnan
Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve
Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.
Izland két éven belül az Európai Unió tagjává válna
Izland akár már 2028-ban az Európai Unió tagjává válhat – közölte Thorgerdur Katrin Gunnarsdottir, az ország külügyminisztere. A...
A legendás magyar színésznő beleszeretett kolléganőjébe: szenvedélyes szerelmüket sose vállalták fel
Gobbi Hilda és Temessy Hédi szenvedélyes szerelme csak a szakma előtt nem volt titok.
Benzinpánik a kutaknál: tankolási limitet vezetett be a Mol és a Shell
A magánszemélyek legfeljebb 30 liter üzemanyagot tankolhatnak mostantól Szlovéniában.
Donald Trump a világ legnagyobb gázmezejének felrobbantásával fenyegetőzött
Trump szerint az USA nem tudott arról, hogy Izrael a gázmezőt készül támadni, de ha Irán újra Katart veszi célba, az amerikai...
A németek háztartások trükkjével olyan jó illatú lehet az otthonod, mint még soha. Pofonegyszerű és nem kerül semmibe
Felejtsd el a méregdrága illatgyertyákat és a mesterséges légfrissítőket, amelyek gyakran csak elfedik a kellemetlen szagokat! A németek...
Fördős Zé a szemébe mondta. Kitört a sírás, mindenki lefagyott, olyan történt az Ingatlanvadászokban
Ilyen még sosem történt az Ingatlanvadászok kamerái előtt.
Tragikus hajóbaleset: odaveszett a híres labdarúgó és a teljes legénység
Most érkezett a felfoghatatlan hír.
Álmodj – hogy egészségesebb legyél
Életünk legalább egyharmadát semmittevéssel töltjük: alszunk és álmodunk. De akár álmodunk, akár nem, az agyunk nem pihen, intenzíven...
Retteg a magyar híresség, lefejezéssel fenyegette meg a zaklatója
A rendőrség sem segített neki.
Az MVM figyelmeztet. Baj lehet, ha ezt nem teszed meg a kertedben.
Ennek a kiemelten fontos feladatnak az elvégzése az ingatlantulajdonosok felelőssége. Ennek elmaradása nagyon komoly veszélyt jelenthet,...
„Nem lesz kegyelem” – üzeni a rendőrfőnök
Egyre több balesetet okoznak a rolleresek, miközben a részeg autósok és kerékpárosok ellen kemény fellépést ígérnek a rendőrök.
Sport
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok
A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.
Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen
Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.
Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.
Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.
Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó
A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.
Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése
A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.
Szoboszlai indította be a liverpooli úthengert, esélye sem volt a Galatasaraynak
Három magyar válogatott játékos is kezdett az Anfielden rendezett BL-nyolcaddöntőben.
A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe
Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.
A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét
Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.
Megfosztották az aranyérmétől az Afrika-kupa-győztes szenegáli válogatottat
Az Afrikai Labdarúgó-szövetség közölte, hogy megfosztotta a szenegáli labdarúgó-válogatottat az idei Afrika-kupa-győzelmétől, így a döntő hosszabbításában alulmaradó házigazda Marokkóé az aranyérem. Legalá
Portugáliai rémálom: A Fradi négy góllal kikapott és kiesett az Európa-ligából
Hiába a kétgólos előny, a Ferencváros nagyon simán kiesett az Európa-ligából.
Bulvár
Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.
„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét
Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.
Váratlan fordulat a március 15-i számháborúban, külföldi újság olyan becslést tett, amit még sehol sem hallhattál
A számháború még napokig tart majd, külföldön is becslésbe kezdtek.
Lángokban áll a világ legnagyobb gázmezője, az egekbe szökött az olaj ára
Irán megfojtja a világ olajellátását.
Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot
Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben
A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.
Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak
A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul
Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek
Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.
Míg mi aludtunk, Irán megtette, amitől sokan tartottak
Úgy tűnik, Irán már mindent egy lapra tesz fel.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


