Ezek voltak idén a legvonzóbb szálláshelyek és turisztikai attrakciók
Év Szállása: Zalakaros, Hajdúszoboszló és Nagybánya is az élbolyban
A Park Inn by Radisson Zalakaros Resort & Spa Hotel****+superior nyerte el az Év Szállása 2018 díjat.
A magyar utazók véleménye alapján Hajdúszoboszló már negyedik alkalommal minősült a legvonzóbb turisztikai településnek, míg az Év Turisztikai Attrakciója a sóstófürdői Aquarius Élmény- és Parkfürdő lett. A verseny új kategóriával is bővült: minősítették a legvonzóbb román szálláshelyeket is.
Hatodik alkalommal díjazták a turizmus legjobbjait a Szallas.hu által életre hívott Év Szállása versenyen. A végső sorrend közel 900 ezer vendégértékelés, több mint 190 ezer szavazat és a szakmai zsűri értékelése alapján született meg. Az Év Szállása fődíjat idén a baba- és állatbarát Park Inn by Radisson Zalakaros Resort & Spa Hotel****+superior kapta. „A vendégértékelésből a hotelek népszerűségének és minőségének erőteljesen javuló tendenciája látszik. Ez azért is jelentős, mert a szállásadók a turizmust sújtó jelentős munkaerőhiány ellenére tudtak a szolgáltatásaik minőségén javítani” – mondta Keresztes Nóra, a Szallas.hu marketing menedzsere. Az Év Turisztikai Attrakciója címet idén a sóstófürdői Aquarius Élmény- és Parkfürdő vihette haza, mely a Széchenyi Terv turizmusfejlesztési programja keretében épült meg 1,7 hektáron.
Átadásra került az Év Turisztikai Települése díj is, melyet a vendégszavazatok alapján idén, az Év Szállása verseny történetében immár negyedszer, Hajdúszoboszló vihetett haza. „Hajdúszoboszló ékes példája annak, hogy az évről évre megvalósuló jelentős turisztikai beruházásokkal, fejlesztésekkel hogyan lehet folyamatosan fenntartani, sőt fokozni az érdeklődést és vonzerőt a hazai és külföldi vendégek körében” – magyarázta Keresztes Nóra. A második legnépszerűbb település Eger, a harmadik pedig Siófok. A verseny történetében először kiosztásra került az Év Szállása Különdíj is: ennek sorsáról a szakmai zsűri döntött. „A díjjal a Pangea Hotel Nyíregyházát tüntették ki. A zsűri figyelmét azzal hívta fel magára a hotel, hogy ugyan csak pár hónapja nyitotta meg kapuit a vendégek előtt, mégis egyből komoly népszerűségre tett szert, ráadásul vendégértékelései is kimagaslóak (9,8-as) – mondta a szakember. – A Nyíregyházi Állatparkban található szálloda az állatvilág inspirálta szobakoncepciókkal egyedi és tökéletes kiegészítése a turisztikai desztinációnak.” A Turizmus Szakma Példaképe – ifj. Papp Imre-emlékdíj is gazdára talált a szállodai marketingre specializálódott Katona Zoltán személyében, aki a nagykanizsai Morgens Design ügyvezetője.
A fenti kategóriák mellett a különböző szálláshelyeket szakmai díjakkal, népszerűségi díjakkal és minőségi díjakkal is megillették. „Minden évben vannak új szereplők a listánkon, de előfordulnak visszatérők is, mint a Hotel Silver Hajdúszoboszló****+superior, aki idén negyedik alkalommal büszkélkedhet a 4-5 csillagos kategóriában legjobbnak járó népszerűségi díjjal, melyet az Év Szállása oldalon leadott szavazatok alapján ítélünk oda” – árulta el a marketing menedzser. A legjobb ár-érték arányról, illetve a legjobban és legtöbbet értékelt szálláshelyekről a minőségi díjak tanúskodnak, mellyel kitüntették a Danubius Health Spa Resort Hévíz hotelt, a Wellness Hotel Gyulát, a Hotel Harka Harkányt és a Kinga Apartman Zircet is.
A konferenciahotelek és a romániai szálláshelyek is ringbe szálltak
Konferenciahotelek közül a fővárosban a K+K Hotel Opera Budapest aratott győzelmet, míg vidéken a Hotel Eger & Park bizonyult a legjobbnak. A Szallas.hu romániai terjeszkedése kapcsán az Év Szállása verseny idei újdonsága az Év Romániai Szálláshelye díj is, amit elsőként a nagybányai Magus Hotel *** Baia Mare zsebelhetett be. A romániai hotelek minősítésében a Travelminit foglalási adatai, vendégértékelései és a román szakmai zsűri segédkezett. A verseny és a díjátadó főtámogatója az OTP SZÉP-kártya volt, további partnerek a Google Magyarország, az Aegon, a Lakáj Textil, a Turizmus.com és a Turizmus&Vendég.
FŐDÍJAK
- Év Szállása 2018: Park Inn by Radisson Zalakaros Resort & Spa Hotel****+superior
- Év Turisztikai Települése 2018. 1. hely: Hajdúszoboszló
- Év Turisztikai Települése 2018. 2. hely: Eger
- Év Turisztikai Települése 2018. 3. hely: Siófok
- Év Turisztikai Attrakciója 2018. 1. hely: Aquarius Élmény- és Parkfürdő
- Év Turisztikai Attrakciója 2018. 2. hely: Aquaglide Vízijátszótér
- Év Turisztikai Attrakciója 2018. 3. hely: RepTár Szolnoki Repülőmúzeum
- Az Év Romániai Szálláshelye: Magus Hotel *** Baia Mare
- Turizmus Szakma Példaképe – ifj. Papp Imre-emlékdíj: Katona Zoltán – Morgens Design, Nagykanizsa
Népszerűségi díjak (szavazatok száma alapján):
4-5 csillagos hotelek
1. hely: Hotel Silver Hajdúszoboszló ****+superior
2. hely: Royal Club Hotel Visegrád ****+superior
3. hely: Hotel Eger & Park ****
1-3 csillagos hotelek
1. hely: Patak Park Hotel Visegrád
2. hely: Royal Hotel Cserkeszőlő
3. hely: Libra Hotel Veresegyház ***
Panzió / apartman / vendégház
1. hely: Deluxe Apartman Nyíregyháza
2. hely: Silver Major Vendégház Hajdúszoboszló
3. hely: Országház Apartman Budapest
Szakmai díjak (szakmai zsűri döntése alapján):
4-5 csillagos szálloda – 70 férőhely felett:
1. hely: Park Inn by Radisson Zalakaros Resort & Spa Hotel****+superior
2. hely: Hotel Wellamarin Zamárdi****+superior
3. hely: Hotel Kapitány Sümeg****+superior
4-5 csillagos szálloda – 70 férőhely alatt:
1. hely: Imola Hotel Platán Eger****+superior
2. hely: Wellness Hotel Gyula****+superior
3. hely: Calimbra Wellness és Konferencia Hotel Miskolctapolca****+superior
1-3 csillagos szálloda:
1. hely: Zselicvölgy Szabadidőfarm Hajmás ***
2. hely: Fészek -Étel és Hotel- Zánka **
3. hely: Art Hotel Zalakaros ***
Panzió, apartman, vendégház
1. hely: Tree Houses Noszvaj
2. hely: Aranygombos Fogadó Telkibánya
3. hely: Galyatető Turistacentrum Galyatető
Minőségi díjak (vendégértékelések alapján):
4-5 csillagos hotelek 70 szoba felett
1. hely: Danubius Health Spa Resort Hévíz****+superior
2. hely: Park Inn by Radisson Zalakaros Resort & Spa Hotel****+superior
3. hely: Hotel Délibáb Hajdúszoboszló****
4-5 csillagos hotelek 70 szoba alatt
1. hely: Wellness Hotel Gyula ****+superior
2. hely: Grand Hotel Glorius Makó****
3. hely: Aura Hotel Balatonfüred***
1-3 csillagos hotelek
1. hely: Hotel Harka Harkány **
2. hely: Hotel Lövér Sopron ***+superior
3. hely: Pole Position Beach Hotel Balatonszárszó **
Panzió / apartman / vendégház
1. hely: Kinga Apartman Zirc
2. hely: Levendula Park és Apartmanház Demjén
3. hely: Villa Marina Balatonboglár
Az Év Romániai szálláshelye
1. hely: Magus Hotel *** Baia Mare
2. hely: Casa Bertha Sighi?oara
3. hely: Hotel Sunny Hill Cluj-Napoca ****
hírek innen, onnan
Orbán Anita is megszólalt az M3-ason történt borzalmas buszbaleset kapcsán
Megrázó buszbaleset történt hajnalban az M3-as autópályán, amelyben egy lengyel autóbusz szenvedett súlyos balesetet. A járművön 59-en...
Az urológus könyörög, hogy szabaduljon meg ettől a ruhadarabtól - komoly fertőzést okozhat.
Pedig sokan nő kifejezettem kedveli ezeket a darabokat.
Egészségipari konferenciát rendez a Szegedi Tudományegyetem
OneHealth Summit - Szeged címmel rendez az egészségipar legfontosabb tudományos és technológiai trendjeit bemutató konferenciát szeptember...
Hányt és összeesett meccs közben minden idők legeredményesebb teniszezője
Minden idők legeredményesebb férfi teniszezője nagyon szenvedett.
52 éves lett Egerszegi Krisztina, az ország Egérkéje – fotók
Szerencsés és boldog embernek érzi magát, mert egész életében, mindig azt csinálhatta, amit a legjobban szeret.
Milliárdok csorogtak több fideszes érdekeltségbe a kekvákból
Áder János alapítványa nettó 7 és 3,25 milliárd forintos rendezvényszervezési, valamint nettó 600 millió forintos kommunikációs...
Drónt szedett le egy harci gép Románia felett
A román védelmi minisztérium nem közölte a légtérsértő drón eredetét, de az valószínűleg orosz lehetett.
Váratlan figyelmeztetés érkezett Gyurcsány Ferenctől: Bosszúvágyra nem épülhet állami politika
A volt miniszterelnök szerint a bosszú személyes.
Közhang néven indít társadalmi egyeztetési platformot Radnai Márk
A működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos szerint jövő héten el is indul az oldal, ami Európában is újszerű...
Új királynő született Balatonfüreden: mutatjuk, ki vitte el vitte el a koronát
Tizenkét döntős érkezett a Miss Balaton fináléjára, az este végén azonban három név maradt reflektorfényben.
Minden idősnek figyelem. A mai hőség így fog jelentkezni náluk először
A vasárnapi 33-37 fokos hőség az egészséges szervezetet is megterheli, az időseknél azonban különösen gyorsan kialakulhat folyadékhiány...
Az oroszok már a spájzban vannak: Bukaresttől nem messze lőttek le egy drónt
Egy spanyol harci repülőgép vasárnap lelőtt egy drónt, amely az ukrán-moldovai határ közelében megsértette a román légteret.
Sport
Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája
Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.
Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga
A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.
Kirobbanó formában a magyar klasszisok: Milák 50 gyorson, Kós 200 vegyesen tündökölt
Figyeljünk az 1500 gyorsra és a 200 pillangóra is!
Kylian Mbappé olyan nyilatkozatott tett, hogy csak pislognak a Real Madrid szurkolói
A francia érzi, hogy gesztusokat kell gyakorolnia.
Milák Kristóf újabb zseniális versenyzéssel rukkolt elő az Európa-bajnokságon
Egyéni csúccsal vétette észre magát a magyar klasszis.
A szakértő szerint szemérmetlen csalással fosztották meg a magyar gyaloglót az Eb-éremtől
Válságban van a szakág.
Itt a vége, ez a súlyos sérülés véget vethet Böde Dániel pályafutásának
A legújabb hírek szerint műtét vár a korábbi magyar válogatott támadóra, már az utódja is megvan.
Alexis Mac Allister apja elszólta magát: itt játszik a fia a következő szezonban
Az elmúlt hetekben komoly találgatások jelentek meg Alexis Mac Allister körül, ezekről a Sportposzt is írt. A Liverpool argentin középpályását többek között a Manchester Cityvel és a Real Madriddal is összefügg
Kós Hubert óriásit csatázott a franciák sztárjával, de végül a másik magyar ért oda a dobogóra
Bob Bowman tanítványai összecsaptak a vízben.
Egy bírói döntés miatt az utolsó kilométeren bukta el az Eb-érmet a magyar atléta
Nagyon sokáig úgy tűnt, meglesz az érem, a legvégén azonban megbüntették a magyar atlétát.
Bődületes világcsúcs a magyaros döntőben, Sárkány Zalán országos rekorddal ezüstérmes
Betlehem Dávid a hatodik helyen zárt 1500-on.
Drámai módon bukta el az Eb-érmet a magyar atléta
Iszonyatosan nagy balszerencséje volt.
Bulvár
Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai
Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz
Megérkezett Paksra a Mi Hazánk energiajogásza, aki szerint útját állták, majd keményen nekiment Magyar Péternek
Tóth Máté szerint 42 milliárdos kárt okozott a kormány.
Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki
A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.
Fontos tudni, hogy augusztus 25-én hajnali 1 órától Magyarországon nem használhatjuk az OTP számos funkcióját
A bank tájékoztatása szerint fejlesztési munkálatok miatt mintegy másfél óráig nem lesz elérhető a kártyás fizetési rendszer.
Kiderült, ki vezetné a vagyonvisszaszerzési hivatalt – NER-es védői megbízásokat utasított vissza
Francsics Imre a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöki posztjára jelentkezett, és a meglévő nyomozati...
Mindig ugyanabból a bögréből iszod a kávédat? A pszichológia szerint ezt árulja el rólad
Ha reggelente szinte automatikusan ugyanazt a bögrét veszed elő a kávédhoz, lehet, hogy nem pusztán megszokásról van szó.
Tóth Máté Paksról üzent Magyar Péternek – szerinte 42 milliárdba került a késlekedés
A Mi Hazánk energiajogásza nem jutott be a paksi bejárásra, ezért a helyszín közeléből intézett kemény üzenetet a miniszterelnökhöz.
Hatalmasat kaszálhatsz, ha itt vettél lakást: 69 százalékkal többet érhet, mint 5 éve
Aki 2021 második felében Budapest helyett Érden vett lakást, öt év alatt nagyobb nyereséget könyvelhetett el, miközben csaknem 10 millió forinttal kevesebbet kellett befektetnie.
Országosan ismert színésznő, mégis kiköltöztetik a lakásából 84 évesen: a barátai segítenek Fodor Zsókának
Fodor Zsóka szeptemberben abba a lakásba költözik, amit az egyik barátja segítségével talált.
Utasok szorultak az éjjel felborult busz alá – számos halálos áldozata van az M3-ason történt tömegszerencsétlenségnek
Vasárnap 1 óra körül történt a baleset. A sztrádát lezárták.
Takács Péter ex-államtitkár átáll a Tiszához? Magyar Pétert Jézus Krisztushoz hasonlította
Könnyen lehet, hogy a volt egészségügyi államtitkát beszáll Magyar Péter rajongói közé. Vagy az év trollkodását követte el?
Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája
Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.
blogmorzsák
Ennyit nyer a gyerek, ha nem autóval jár suliba
Egy közel 20 ezres dán kutatás megmutatta, mi történik a figyelemmel reggeli mozgás után.
A földalatti iskolák
Parasto Hakim hős, és egy szabad Afganisztánban szobrot kell majd neki állítani Kabul főterén.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


